HU ▾

Apostolok cselekedetei 21:37

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Amint már éppen be akarták vinni Pált a kaszárnyába, ő így szólt a parancsnokhoz: „Szabad valamit mondanom neked?” Az így szólt: „Te tudsz görögül?
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Amint már éppen be akarták vinni Pált a kaszárnyába, ő így szólt a parancsnokhoz: „Szabad valamit mondanom neked?” Az így szólt: „Te tudsz görögül?
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És mikor immár a várba akarák bevinni Pált, monda az ezredesnek: Vajjon szabad-e nékem valamit szólanom te hozzád? Az pedig monda: Tudsz görögül?
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Amikor már éppen be akarták vinni Pált a várba, így szólt az ezredeshez: Szabad valamit mondanom neked? Az megkérdezte: Te tudsz görögül?
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Amikor már éppen be akarták vinni Pált a várba, így szólt az ezredeshez: „Szabad valamit mondanom neked?” Az megkérdezte: „Hát te tudsz görögül?
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Amikor már a várba készültek bevezetni Pált, ő így szólt az ezredeshez: „Szabad-e valamit mondanom neked?” Az megkérdezte: „Te tudsz görögül?
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Már épp be akarták vinni a várba, amikor Pál megszólította az ezredest: „Szabad valamit mondanom neked?” „Te tudsz görögül? – kérdezte. –
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Amikor már éppen be akarták vinni az erődbe, Pál így szólt a parancsnokhoz: – Mondhatok neked valamit? Az megkérdezte: – Tudsz görögül?
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Már azon voltak, hogy beviszik a várba, amikor Pál megszólította az ezredest: „Szabad valamit mondanom neked?” „Te tudsz görögül?” – kérdezte az.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És midőn már közel volt, hogy bevezettessék Pál a várba, mondá az ezredesnek: Szabad-e valamit hozzád szólanom? Ki mondá: Tudsz görögűl?
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Μέλλων τε εἰσάγεσθαι εἰς τὴν παρεμβολὴν ὁ Παῦλος λέγει τῷ χιλιάρχῳ εἰ ἔξεστίν μοι εἰπεῖν τι πρὸς σέ ὁ δὲ ἔφη Ἑλληνιστὶ γινώσκεις
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Μέλλων G3195 be about to ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés be about to · szó szerinti: be about to · gördülékeny: to be about to

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-NSM

Szótári alak μέλλω

Szótár μέλλω [G:V] be about to μέλλω , [in LXX: Job 3:8 (עָתִיד) 19:25 (אַחֲרוֹן); elsewhere for fut., and freq. in Wi, II, 4Mac ;] to be about to be or do; __1. with inf. (Bl., §62, 4; 68, 2; M, Pr. , 114); __(a) of intending or being about to do of one's own free will: with inf. praes., Refs [Mat 2:13, L

Teljes szócikk megnyitása →
τε G5037 and

Jelentés and · szó szerinti: and/both · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak τε

Szótár τε [G:Conj] and/both τέ , enclitic copulative particle (= Lat. -que as καί = and, ac, atque, not very freq. in NT, more than two-thirds of the occurrences being in Ac. __1. τέ solitarium, and , denoting a closer affinity than καί between words and sentences which it connects (BL, §77, 8): Refs [Mat

Teljes szócikk megnyitása →
εἰσάγεσθαι G1521 to bring in ige · jelen idő · passzív · infinitivus

Jelentés to bring in · szó szerinti: to bring in · gördülékeny: to bring in

Nyelvtan ige · jelen idő · passzív · infinitivus · V-PPN

Szótári alak εἰσάγω

Szótár εἰσάγω [G:V] to bring in εἰσ-άγω [in LXX chiefly for בּוֹא, hi. ;] to bring in : with accusative, Refs [Luk 2:27, Jhn 18:16, Act 7:45]; before εἰς, Refs [Luk 22:54, Act 9:8 21:28-29, 37 22:24, Heb 1:6]; ὧδε, Luk 14:21.† (AS) εἰσήγαγον V-2AAI-3P Verb, second Aorist, Active, Indicative, third, Plural

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
παρεμβολὴν G3925 barracks főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés barracks · szó szerinti: barracks · gördülékeny: camp

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak παρεμβολή

Szótár παρεμβολή [G:N-F] barracks παρ-εμ-βολή , -ῆς, ἡ (< παρεμβάλλω), [in LXX chiefly for מַחֲנֶה ;] __1. an insertion, interpolation (Æschin.) __2. In the Macedonian dialect (Rutherford, NPhr. , 473), as a military term; __(a) an army in battle array : Heb 11:34 (cf. Refs [Exo 14:19-20, Jdg 4:16, al.]; f

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Παῦλος G3972 Paul főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Paul · szó szerinti: Paul · gördülékeny: Paul

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P · N-NSM-P

Szótári alak Παῦλος

Szótár Παῦλος [N:N-M-P] Paul Παῦλος , -ου, ὁ (Lat. Paulus), __1. Sergius Paulus : Act 13:7. __2. the Apostle Paul (cf. Σαῦλος): Act 13:9, and freq. throughout Ac., Refs [Rom 1:1, 1Co 1:1, al., 2Pe 3:15]. (AS) Παῦλον N-ASM-P Noun, Accusative, Singular, Masculine, Person Παύλῳ N-DSM-P Noun, Dative, Singular,

Teljes szócikk megnyitása →
λέγει G3004 to speak ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
χιλιάρχῳ G5506 military officer főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés military officer · szó szerinti: military officer · gördülékeny: military officer

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak χιλίαρχος

Szótár χιλίαρχος [G:N-M] military officer χιλίαρχος (in Hdt., al., -ης), -ου, ὁ (< χίλιοι, ἄρχω) [in LXX chiefly for אַלּוּף שַׂר ;] a chiliarch, the commander of a thousand, esp. a Roman military tribune, the commander of a cohort: Refs [Jhn 18:12, Act 21:31-33, 37 22:24-29 23:10, 15 23:17-19, 22 24:7, 22

Teljes szócikk megnyitása →
εἰ G1487 if

Jelentés if · szó szerinti: if · gördülékeny: if

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰ

Szótár εἰ [G:Cond] if εἰ , conjunctive particle , used in conditions and in indirect questions. __I. Conditional, if ; __1. with indic, expressing a general assumption; __(a) pres.: before indic, pres., Refs [Mat 11:14, Rom 8:25, al.]; before imperat., Refs [Mrk 4:23 9:22, Jhn 15:18, 1Co 7:9, al.]; before

Teljes szócikk megnyitása →
ἔξεστίν G1832 it is permitted ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés it is permitted · szó szerinti: it is permitted · gördülékeny: it is legal

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak ἔξεστι, ἐξόν

Szótár ἔξεστι, ἐξόν [G:V] it is permitted ἔξ-εστι (< εἰμί), impers. verb ., it is permitted, lawful : Refs [Mrk 2:24, Act 8:37] (R, mg.), 1Co 10:23; with inf., Refs [Mat 12:2, 10 12 14:4 15:26 19:3 22:17 27:6, Mrk 3:4 12:14, Luk 6:2, 9 14:3, Jhn 5:10]; before accusative, Refs [Mrk 2:26, Luk 6:4 20:22]; wit

Teljes szócikk megnyitása →
μοι G1473 to me névmás · 1. személy · részes eset · egyes szám

Jelentés to me · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · részes eset · egyes szám · P-1DS

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
εἰπεῖν G2036 to say ige · aoristos · aktív · infinitivus

Jelentés to say · szó szerinti: to say · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · infinitivus · V-2AAN

Szótári alak ἔπω, ἐρῶ, εἶπον

Szótár ἔπω, ἐρῶ, εἶπον [G:V] to say 1. to speak, say , [8th/7th c.BC [Homer]], etc.; in parenthesis, ὡς ἔπος εἰπεῖν so to say , Lat. ut ita dicam, [Refs 5th c.BC [Thucydides]], etc.; so, ὡς εἰπεῖν, ὡς ἔπος εἰπεῖν [Refs 5th c.BC [Thucydides]] 2. c. acc. pers. to speak to, address, accost one, [8th/7th c.BC

Teljes szócikk megnyitása →
τι G5100 one partikula · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés one · szó szerinti: one · gördülékeny: someone

Nyelvtan partikula · tárgyeset · egyes szám · semleges · X-ASN

Szótári alak τις

Szótár τις [G:IndP] one τις , neut., τι, genitive, τινός, enclitic indefinite pron. , related to interrog. τίς as πού, πως, ποτέ to ποῦ, πῶς, πότε. __I. As subst., __1. one, a certain one : Refs [Luk 9:49, Jhn 11:1, Act 5:25, al.]; pl., τίνες, certain, some : Refs [Luk 13:1, Act 15:1, Rom 3:8, al.] __2. so

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
σέ G4771 you névmás · 2. személy · tárgyeset · egyes szám

Jelentés you · szó szerinti: you · gördülékeny: you

Nyelvtan névmás · 2. személy · tárgyeset · egyes szám · P-2AS

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 and

Jelentés and · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
ἔφη G5346 to say ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to say · szó szerinti: to say · gördülékeny: to say

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak φημί

Szótár φημί [G:V] to say φημί [in LXX chiefly for נָאַם, also for אָמַר; freq. in 2-4 Mac ;] to declare, say : freq. in quoting the words of another, Refs [Mat 13:29 26:61, Luk 7:40 22:58, Jhn 1:23, al.]; interjected into the recorded words (cl.), Refs [Mat 14:8, Act 23:35, al.]; φησί, impersonal (Bl., § 3

Teljes szócikk megnyitása →
Ἑλληνιστὶ G1676 in Greek

Jelentés in Greek · szó szerinti: in Greek · gördülékeny: in Greek

Nyelvtan ·

Szótári alak Ἑλληνιστί

Szótár Ἑλληνιστί [G:Adv] in Greek Ἑλληνιστί adv. , in Greek : Jhn 19:20; Ἑ. (sc. λαλεῖν) γινώσκεις, Act 21:37 (cf. Field, Notes , 135).† (AS) Ἑλληνιστί ADV ADVerb or adverb and particle combined Ἑλληνιστὶ ADV ADVerb or adverb and particle combined

Teljes szócikk megnyitása →
γινώσκεις G1097 to know ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 2. személy · egyes szám

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to know

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 2. személy · egyes szám · V-PAI-2S

Szótári alak γινώσκω

Szótár γινώσκω [G:V] to know γινώσκω (= γιγν-: see previous word. So also vulgar Attic, in Inscr., see Thumb, MGV , 207), [in LXX chiefly for ידע ;] to be taking in knowledge, come to know, recognize, perceive, understand ; in past tenses to know, realize ; pass., to become known : with accusative, Refs [M

Teljes szócikk megnyitása →