Biblia
HU

Apostolok cselekedetei 16:13

Fordítások

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Sabbatnapon pedig kimentünk a kapun kívülre, egy folyó mellé, ahol – úgy gondoltuk – van egy olyan hely, ahol imádkozni szoktak. Majd leültünk, és beszélni kezdtünk az egybegyűlt asszonyoknak.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Sabbatnapon pedig kimentünk a kapun kívülre, egy folyó mellé, ahol — úgy gondoltuk — van egy olyan hely, ahol imádkozni szoktak, majd leültünk, és beszélni kezdtünk az egybegyűlt asszonyoknak.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyűlt asszonyokkal.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóvízhez; úgy gondoltuk, hogy ott az imahely. Leültünk ott, és szóltunk az asszonyokhoz, akik összegyűltek.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert úgy véltük, hogy ott van az imádkozóhely. Leültünk, és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, a folyópartra, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és beszéltünk az egybegyűlt asszonyokkal.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert sejtettük, hogy ott van az imádság helye. Letelepedtünk és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Egy szombatnapon pedig kimenénk a kapun kivűl a folyóvíz mellé, hol úgy látszott, imadsághely vala; és lelülvén szólánk az asszonyoknak, kik egybegyűltek vala.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

τῇ τε ἡμέρᾳ τῶν σαββάτων ἐξήλθομεν ἔξω τῆς πύλης παρὰ ποταμὸν οὗ ἐνομίζομεν προσευχὴν εἶναι καὶ καθίσαντες ἐλαλοῦμεν ταῖς συνελθούσαις γυναιξίν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
τῇ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · nőnem · T-DSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
τε G5037 and

Jelentés and · szó szerinti: and/both · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak τε

Szótár τε [G:Conj] and/both τέ , enclitic copulative particle (= Lat. -que as καί = and, ac, atque, not very freq. in NT, more than two-thirds of the occurrences being in Ac. __1. τέ solitarium, and , denoting a closer affinity than καί between words and sentences which it connects (BL, §77, 8): Refs [Mat

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμέρᾳ G2250 day főnév · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés day · szó szerinti: day · gördülékeny: day

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · nőnem · N-DSF

Szótári alak ἡμέρα

Szótár ἡμέρα [G:N-F] day ἡμέρα , -ας, ἡ, [in LXX chiefly (very freq.) for יוֹם ;] day ; __1. as distinct from night : genitive ἡμέρας, by day (WM, §30, 11), Rev 21:25; ἡ. κ. νυκτός (ν. κ. ̔ἡ.), Refs [Act 9:24, 1Th 2:9, 2Th 3:8, Rev 4:8] (BL, §36, 13); ἡμέρας μέσης, at mid-day , Act 26:13; accusative durat.

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 the névelő · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · semleges · T-GPN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
σαββάτων G4521 Sabbath főnév · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés Sabbath · szó szerinti: Sabbath · gördülékeny: Sabbath

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · semleges · N-GPN

Szótári alak σάββατον

Szótár σάββατον [G:N-N] Sabbath σάββατον , -ου, τό (Aram. שַׁבָּתָא, transliterated σάββατα, and this being mistaken for a pl., the sing. σάββατον was formed from it), and σάββατα, -ων, τά [in LXX for שַׁבָּת, שַׁבָּתוֹן ;] __1. the seventh day of the week, the sabbath __(a) the sing. form -ον, τὸ σ.: Refs

Teljes szócikk megnyitása →
ἐξήλθομεν G1831 to go out ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to go out · szó szerinti: to go out · gördülékeny: to go out

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-2AAI-1P

Szótári alak ἐξέρχομαι

Szótár ἐξέρχομαι [G:V] to go out ἐξέρχομαι , [in LXX chiefly and very freq. for יצא, also for עלה ,בּוֹא, etc. ;] depon., to go, or come out of : Refs [Mat 10:11, Mrk 1:35, Jhn 13:30, al.]; with inf., Refs [Mat 11:8, Mrk 3:21, Luk 7:25, 26 Act 20:8]; id. before ἐπί, Mat 26:55, al.; εἰς, Mrk 1:38; ἵνα, Rev

Teljes szócikk megnyitása →
ἔξω G1854 outside

Jelentés outside · szó szerinti: out/outside(r) · gördülékeny: out

Nyelvtan ·

Szótári alak ἔξω

Szótár ἔξω [G:Prep] out/outside(r) ἔξω adv. (< ἐξ), [in LXX for חוּץ ;] __1. outside, without ; __(a) adverbially : Refs [Mat 12:46, Mrk 3:31 11:4, Luk 8:20, Jhn 18:16, al.]; with art., ὁ ἔ., he who is without; metaph., in pl., οἱ ἔ., of those outside the Church, Refs [1Co 5:12-13, Col 4:5] (Lft., in l), 1

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πύλης G4439 gate főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés gate · szó szerinti: gate · gördülékeny: gate

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak πύλη

Szótár πύλη [G:N-F] gate πύλη , -ης, ἡ [in LXX chiefly and very freq. for שַׁעַר sometimes for דֶּלֶת, פֶּתַח ;] a gate : Refs [Luk 7:12, Act 9:24 12:10 16:13, Heb 13:12]; ἡ Ὡραία Π. τ. ἱεροῦ, Act 3:10. Metaph., Mat 7:13-14; πύλαι ᾅδου (Refs [Wis.16:13, 3Ma.5:51], and cf. κλαῖς ᾅδου Refs [Rev 1:18): Mat 16

Teljes szócikk megnyitása →
παρὰ G3844 beside

Jelentés beside · szó szerinti: from/with/beside · gördülékeny: from

Nyelvtan ·

Szótári alak παρά

Szótár παρά [G:Prep] from/with/beside παρά , prep. with genitive, dative, accusative, with radical sense, beside . __I. C. genitive of person(s), from the side of, from beside, from , indicating source or origin, [in LXX for מֵאֵצֶל ,מִיַד ,מִלִּפְנֵי ;] after verbs of motion, Refs [Mrk 14:43, Luk 8:49, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
ποταμὸν G4215 river főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés river · szó szerinti: river · gördülékeny: river

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak ποταμός

Szótár ποταμός [G:N-M] river ποταμός , -οῦ, ὁ [in LXX chiefly for נָהָר, יְאֹר ;] a river, stream, torrent : Refs [Mat 3:5 7:25, 27, Mrk 1:1-45 :, Luk 6:48-49, Act 16:13, 2Co 11:26, Rev 8:10 9:14 12:15-16 16:4, 12 21:1-2]. Fig., pl., π. ὕδατος ζῶντος, Jhn 7:38.† (AS) ποταμοὺς N-APM Noun, Accusative, Plural

Teljes szócikk megnyitása →
οὗ G3757 where

Jelentés where · szó szerinti: where · gördülékeny: where

Nyelvtan ·

Szótári alak οὗ

Szótár οὗ [G:Adv] where oὗ (prop. genitive of ὅς), adv. of place, where, whither; __(a) in answer to the question \"where?\" (= ubi): Refs [Mat 2:9 18:20, Luk 4:16-17 23:53, Act 1:13 2:2 7:29 12:12 16:13 20:6, 8 25:10 28:14, Rom 9:26 (LXX)], Refs [Col 3:1, Heb 3:9 (LXX)], Rev 17:15; of condition, Refs [Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ἐνομίζομεν G3543 to think ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to think · szó szerinti: to think · gördülékeny: to think

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-IAI-1P

Szótári alak νομίζω

Szótár νομίζω [G:V] to think νομίζω (< νόμος), [in LXX: Refs [Wis.13:2 17:3, Sir.29:4, 1-28; 2Ma.4:1-50, 4Ma.8:1-29] * ;] __1. to practise, hold by custom : Act 16:13 (Rec., but see infr.). __2. to deem, consider, suppose : Refs [Mat 5:17 10:34 20:10, Luk 2:44 3:23, Act 7:25 8:20 14:19 16:13, 27 17:29 21:2

Teljes szócikk megnyitása →
προσευχὴν G4335 prayer főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés prayer · szó szerinti: prayer · gördülékeny: prayer

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak προσευχή

Szótár προσευχή [G:N-F] prayer προσ-ευχή , -ῆς, ἡ (< προσεύχομαι), [in LXX chiefly for תְּפִלָּה ;] __1. prayer to God : Mat 17:21 (WH, R, txt., om.) Refs [Mat 21:22, Mrk 9:29, Luk 22:45, Act 3:1 6:4 10:31, Rom 12:12, 1Co 7:5, Col 4:2]; pl., Refs [Act 2:42 10:4, Rom 1:10, Eph 1:16 Col 4:12, 1Th 1:2, Phm 4

Teljes szócikk megnyitása →
εἶναι G1510 to be ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
καθίσαντες G2523 to sit ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to sit · szó szerinti: to sit · gördülékeny: to place

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-AAP-NPM

Szótári alak καθίζω

Szótár καθίζω [G:V] to sit καθ-ίζω [in LXX chiefly for יָשַׁב ;] __1. causal, to make to sit down, set, appoint : Refs [Act 2:30, 1Co 6:4, Eph 1:20]. __2. Intrans., to sit down, be seated, sit : Refs [Mat 5:1, Mrk 9:35, Luk 7:15, Jhn 8:2, al.]; with inf. tel., 1Co 10:7; before εἰς, 2Th 2:4; ἐπί, with accus

Teljes szócikk megnyitása →
ἐλαλοῦμεν G2980 to speak ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: to speak

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-IAI-1P

Szótári alak λαλέω

Szótár λαλέω [G:V] to speak λαλέω , -ῶ, [in LXX chiefly for דּבר pi., also for אמר, etc. ;] __1. to utter : of inanimate things, Refs [Rev 4:1 10:4]; metaph., Refs [Heb 11:4 12:24]. __2. to talk, speak, say : absol., Refs [Mat 9:33 12:46, Mrk 5:35, Luk 8:49]; before ὡς, Refs [1Co 13:11, Rev 13:11]; εἰς, 1C

Teljes szócikk megnyitása →
ταῖς G3588 who névelő · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · nőnem · T-DPF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
συνελθούσαις G4905 to assemble ige · aoristos · aktív · participium · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés to assemble · szó szerinti: to assemble · gördülékeny: to come together

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · részes eset · többes szám · nőnem · V-2AAP-DPF

Szótári alak συνέρχομαι

Szótár συνέρχομαι [G:V] to assemble συν-έρχομαι [in LXX for הָלַךְ, בּוֹא, אָסַף ni., etc. ;] __1. (cl.) to come together, assemble : Refs [Mrk 3:20 14:53], T, WH, txt., Refs [Act 1:6 2:6 10:27 16:13 19:32 21:22 22:30 28:17, 1Co 14:26]; before εἰς, with accusative loc., Act 5:16; ἐπὶ τ. αὐτό, Refs [1Co 11:

Teljes szócikk megnyitása →
γυναιξίν G1135 woman főnév · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés woman · szó szerinti: woman · gördülékeny: woman

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · nőnem · N-DPF

Szótári alak γυνή

Szótár γυνή [G:N-F] woman γυνή , -αικός, ἡ, [in LXX for אִשָּׁה ;] __1. a woman , married or unmarried : Refs [Mat 11:11 14:21, al.]; ὕπανδρος γ., Rom 7:2; γ. χήρα, Luk 4:26; in vocat., γύναι implies neither reproof nor severity, but is used freq. as a term of respect and endearment, Refs [Mat 15:28, Jhn 2

Teljes szócikk megnyitása →