HU ▾

Apostolok cselekedetei 16:14

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Egy Lídia nevű asszony, aki bíborárus volt Tiatira városából, és Isten imádója volt, figyelt, Jehova pedig szélesre tárta a szívét, hogy odafigyeljen a Pál által mondottakra.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

És egy Lídia nevű asszony, aki bíborárus volt Tiatira városából, és aki az Isten imádója volt, figyelt, és Jehova szélesre tárta a szívét, hogy odafigyeljen a Pál által mondottakra.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

A hallgatóságban volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy hallgasson mindarra, amit Pál mondott.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Volt a hallgatóságban egy Tiatíra városából való, Lídia nevű, istenfélő bíborárus asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thüateirából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

A hallgatóság között volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából. Ennek az Úr megnyitotta szívét, hogy figyelemmel hallgassa Pál szavait.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És egy Lídia nevű, bíborárus, Tiatira városából való, Istent tisztelő asszony hallgata ott, kinek az Úr megnyitá szivét, hogy figyeljen a Páltól mondottakra.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

καί τις γυνὴ ὀνόματι Λυδία πορφυρόπωλις πόλεως Θυατείρων σεβομένη τὸν θεόν ἤκουεν ἧς ὁ κύριος διήνοιξεν τὴν καρδίαν προσέχειν τοῖς λαλουμένοις ὑπὸ τοῦ Παύλου
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
καί G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τις G5100 one partikula · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés one · szó szerinti: one · gördülékeny: someone

Nyelvtan partikula · alanyeset · egyes szám · nőnem · X-NSF

Szótári alak τις

Szótár τις [G:IndP] one τις , neut., τι, genitive, τινός, enclitic indefinite pron. , related to interrog. τίς as πού, πως, ποτέ to ποῦ, πῶς, πότε. __I. As subst., __1. one, a certain one : Refs [Luk 9:49, Jhn 11:1, Act 5:25, al.]; pl., τίνες, certain, some : Refs [Luk 13:1, Act 15:1, Rom 3:8, al.] __2. so

Teljes szócikk megnyitása →
γυνὴ G1135 woman főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés woman · szó szerinti: woman · gördülékeny: woman

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak γυνή

Szótár γυνή [G:N-F] woman γυνή , -αικός, ἡ, [in LXX for אִשָּׁה ;] __1. a woman , married or unmarried : Refs [Mat 11:11 14:21, al.]; ὕπανδρος γ., Rom 7:2; γ. χήρα, Luk 4:26; in vocat., γύναι implies neither reproof nor severity, but is used freq. as a term of respect and endearment, Refs [Mat 15:28, Jhn 2

Teljes szócikk megnyitása →
ὀνόματι G3686 name főnév · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés name · szó szerinti: name · gördülékeny: name

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · semleges · N-DSN

Szótári alak ὄνομα

Szótár ὄνομα [G:N-N] name ὄνομα , -τος, τό, [in LXX chiefly for שֵׁם ;] __1. in general, the name by which a person or thing is called: Refs [Mat 10:2, Mrk 3:16, Luk 1:63, Jhn 18:10], al.; ἄνθρωπος (etc.), ᾧ (οὗ) ὄ. (τ. ὄ), sc. ἦν or ἐστίν (BL, §30, 3), Refs [Mrk 14:32, Luk 1:26], 27; with same ellipsis, κ

Teljes szócikk megnyitása →
Λυδία G3070 Lydia főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · P

Jelentés Lydia · szó szerinti: Lydia · gördülékeny: Lydia

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · P · N-NSF-P

Szótári alak Λυδία

Szótár Λυδία [N:N-F-P] Lydia Λυδία , -ας, ἡ Lydia, a woman of Thyatira : Refs [Act 16:14, 40].† (AS) Λυδίαν N-ASF-P Noun, Accusative, Singular, Feminine, Person Λυδία N-NSF-P Noun, Nominative, Singular, Feminine, Person

Teljes szócikk megnyitása →
πορφυρόπωλις G4211 dealer in purple főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés dealer in purple · szó szerinti: dealer in purple · gördülékeny: dealer in purple cloth

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak πορφυρόπωλις

Szótár πορφυρόπωλις [G:N-F] dealer in purple πορφυρόπωλις , -ιδος, ἡ a seller of purple fabrics : Act 16:14.† (AS) πορφυρόπωλις N-NSF Noun, Nominative, Singular, Feminine

Teljes szócikk megnyitása →
πόλεως G4172 city főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés city · szó szerinti: city · gördülékeny: city

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak πόλις

Szótár πόλις [G:N-F] city πόλις , -εως, ὁ, [in LXX chiefly and very freq. for עִיר ;] a city : Refs [Mat 2:23, Mrk 1:45, Luk 4:29, Jhn 4:8, al.] mult.; opp. to κῶμαι (κ. καὶ ἀγροί), Refs [Mat 9:35 10:11, Mrk 6:56, Luk 8:1 13:22]; with nom. propr. in appos. (cl.), Refs [Act 11:5 16:14]; with id. in genitive

Teljes szócikk megnyitása →
Θυατείρων G2363 Thyatira főnév · birtokos eset · többes szám · semleges · L

Jelentés Thyatira · szó szerinti: Thyatira · gördülékeny: Thyatira

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · semleges · L · N-GPN-L

Szótári alak Θυάτειρα

Szótár Θυάτειρα [N:N--L] Thyatira Θυάτειρα , -ων, τά (-ας, ἡ, Rev 1:11 L; cf. WH, App. , 156) Thyatira, a city of Lydia : Refs [Act 16:14, Rev 1:11 2:18, 24].† (AS) Θυάτειρα N-APN-L Noun, Accusative, Plural, Neuter, Location Θυατείροις N-DPN-L Noun, Dative, Plural, Neuter, Location Θυατείρων N-GPN-L Noun,

Teljes szócikk megnyitása →
σεβομένη G4576 be devout ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés be devout · szó szerinti: be devout · gördülékeny: to worship

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · egyes szám · nőnem · V-PNP-NSF

Szótári alak σέβομαι

Szótár σέβομαι [G:V] be devout σέβω [in LXX (chiefly for יָרֵא, Jos 4:24, al.) and NT always mid., σέβομαι, exc. 4Ma.5:24 ;] to worship : with accusative of person(s), Refs [Mat 15:9, Mrk 7:7, Act 18:13 19:27]; σεβόμενος τ. θεόν, Refs [Act 16:14 18:7]; σεβόμενοι (σ. προσήλυτοι, σ. Ἕλληνες), devout, Refs [A

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεόν G2316 God főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
ἤκουεν G0191 to hear ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to hear · szó szerinti: to hear · gördülékeny: to hear

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak ἀκούω

Szótár ἀκούω [G:V] to hear ἀκούω , [in LXX chiefly for שׁמע ] to hear, listen, attend, perceive by hearing, comprehend by hearing . __1. Intrans.: Refs [Mrk 4:3 7:37, Jas 2:5, Rev 2:7, al.]; τ. ὠσίν, Mat 13:15 (LXX); with cogn. dative, ακοῇ ἀ. (see: ἀκοή), Refs [Mat 13:14, Act 28:26 (LXX)] ; ὁ ἔχων ὦτα (οὖ

Teljes szócikk megnyitása →
ἧς G3739 which vonatkozó névmás · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · birtokos eset · egyes szám · nőnem · R-GSF

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κύριος G2962 lord főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés lord · szó szerinti: lord · gördülékeny: lord

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak κύριος

Szótár κύριος [G:N-M] lord κύριος , -α, -ον (also -ος, -ον), [in LXX (subst.) chiefly for יהוה, also for בַּעַל ,אָדוֹן, etc. ;] having power (κῦρος) or authority ; as subst., ὁ κ., lord, master ; __1. in general : with genitive of thing(s), Refs [Mat 9:38 20:8, Mrk 12:9 13:35, Luk 19:33]; τ. σαββάτου, Ref

Teljes szócikk megnyitása →
διήνοιξεν G1272 opened ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés opened · szó szerinti: to open · gördülékeny: to open

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-AAI-3S

Szótári alak διανοίγω

Szótár διανοίγω [G:V] to open δι-αν-οίγω [in LXX for פֶּטֶר (Ex, Nu), פָּקַח, פָּתַח, etc. ;] to open up completely, to open : Luk 2:23 (LXX); pass., Refs [Mrk 7:34, Act 7:56]. Metaph., δ. τ. νοῦν, Luk 24:45, τ. καρδίαν, Act 16:14, pass., οἱ ὀφθαλμοί, Luk 24:31; of explaining, τ. γραφάς, Refs [Luk 24:32, A

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
καρδίαν G2588 heart főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés heart · szó szerinti: heart · gördülékeny: heart

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak καρδία

Szótár καρδία [G:N-F] heart καρδία , -ας, ἡ, [in LXX chiefly for לֵבָב ,לֵב ;] the heart , __1. the bodily organ which is regarded as the seat of life ( Refs [2Ki 18:14, 4Ki.9:24, al.]). __2. In a psychological sense, the seat of man's collective energies, the focus of personal life, the seat of the ration

Teljes szócikk megnyitása →
προσέχειν G4337 to watch out ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to watch out · szó szerinti: to watch out · gördülékeny: to watch out

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak προσέχω

Szótár προσέχω [G:V] to watch out προσ-έχω [in LXX for קָשַׁב hi., שָׁמַר ni., etc. ;] __1. to turn to, bring to (freq. ναῦν, expressed or understood, to bring to port, land; Hdt., al.). __2. τ. νοῦν, before dative, to turn one's mind to, attend to; in Xen. and later writers with νοῦν omitted (El., § 53, 1

Teljes szócikk megnyitása →
τοῖς G3588 the névelő · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · semleges · T-DPN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
λαλουμένοις G2980 to speak ige · jelen idő · passzív · participium · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: to speak

Nyelvtan ige · jelen idő · passzív · participium · részes eset · többes szám · semleges · V-PPP-DPN

Szótári alak λαλέω

Szótár λαλέω [G:V] to speak λαλέω , -ῶ, [in LXX chiefly for דּבר pi., also for אמר, etc. ;] __1. to utter : of inanimate things, Refs [Rev 4:1 10:4]; metaph., Refs [Heb 11:4 12:24]. __2. to talk, speak, say : absol., Refs [Mat 9:33 12:46, Mrk 5:35, Luk 8:49]; before ὡς, Refs [1Co 13:11, Rev 13:11]; εἰς, 1C

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπὸ G5259 by

Jelentés by · szó szerinti: by/under · gördülékeny: by

Nyelvtan ·

Szótári alak ὑπό

Szótár ὑπό [G:Prep] by/under ὑπό (before smooth breathing ὑπ᾽, Refs [Mat 8:9b, Luk 7:8b]; before rough breathing ὑφ᾽, Rom 3:9; on the neglect of elision in Mt, Lk, ll. witha, Gal 3:22, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , iv), prep. with genitive, dative (not in NT), accusative __I. C. genitive, primarily of pl

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Παύλου G3972 Paul főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Paul · szó szerinti: Paul · gördülékeny: Paul

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P · N-GSM-P

Szótári alak Παῦλος

Szótár Παῦλος [N:N-M-P] Paul Παῦλος , -ου, ὁ (Lat. Paulus), __1. Sergius Paulus : Act 13:7. __2. the Apostle Paul (cf. Σαῦλος): Act 13:9, and freq. throughout Ac., Refs [Rom 1:1, 1Co 1:1, al., 2Pe 3:15]. (AS) Παῦλον N-ASM-P Noun, Accusative, Singular, Masculine, Person Παύλῳ N-DSM-P Noun, Dative, Singular,

Teljes szócikk megnyitása →