HU ▾

Róma 3:9

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Hogy is van hát? Jobb helyzetben vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen a fentiekben azt a vádat emeltük, hogy a zsidók is, és a görögök is mind a bűn hatalma alatt vannak,
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Hogy is van hát? Jobb helyzetben vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen a fentiekben azt a vádat emeltük, hogy a zsidók is, a görögök is mind bűn alatt vannak,
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Micsoda tehát? Különbek vagyunk-é? Semmiképen nem. Mert az elébb megmutattuk nyilván, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak;
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Hogyan van tehát? Különbek vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen előbb már bebizonyítottuk, hogy zsidók is, görögök is mind bűn alatt vannak,
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak,
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Hogyan áll tehát a dolog? Különbek vagyunk-e náluk? Semmiképpen sem. Az imént bizonyítottuk be, hogy a zsidók és a görögök mind alá vannak vetve a bűnnek,
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Hogy áll tehát a dolog? Különbek vagyunk náluk? Egyáltalán nem. Az imént bizonyítottuk ugyanis, hogy a zsidók és a pogányok mind alá vannak vetve a bűnnek,
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Mire jutottunk hát? Különbek vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen előbb már kimondtuk a vádat, hogy mindannyian – zsidók is, görögök is – a bűn uralma alatt vannak,
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Hogy áll a dolog? Különbek vagyunk náluk? Egyáltalán nem. Hiszen az előbb bizonyítottuk be, hogy a zsidó is, a pogány is egyaránt alá van vetve a bűnnek.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Micsoda tehát? Van-e előnyünk felettök? Teljességgel nincs; mert megbizonyítottuk, hogy zsidók és görögök mind a bűn alatt vannak,
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Τί οὖν προεχόμεθα οὐ πάντως προῃτιασάμεθα γὰρ Ἰουδαίους τε καὶ Ἕλληνας πάντας ὑφ᾽ ἁμαρτίαν εἶναι
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Τί G5101 what? I · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés what? · szó szerinti: which? · gördülékeny: who?

Nyelvtan I · tárgyeset · egyes szám · semleges · I-ASN

Szótári alak τίς

Szótár τίς [G:IntP] which? τίς , neut., τί, genitive, τίνος, interrog. pron. , [in LXX for מָה ,מִי ;] in masc. and fem., who, which, what? ; in neut., which, what? , used both in direct and in indirect questions. __I. I. As subst., __1. 1. masc., fem.: τίς; who, what? , Refs [Mat 3:7 26:68; Mrk 11:28, Luk

Teljes szócikk megnyitása →
οὖν G3767 then

Jelentés then · szó szerinti: therefore/then · gördülékeny: therefore

Nyelvtan ·

Szótári alak οὖν

Szótár οὖν [G:Conj] therefore/then οὖν , particle expressing consequence or simple sequence (never standing first in a sentence), wherefore, therefore, then : Refs [Mat 3:10, Luk 3:9, Jhn 8:38, Act 1:21, Rom 5:9, al.]; in exhortations, Refs [Mat 3:8, Luk 11:35, Act 3:19, Rom 6:12, al.]; in questions, Refs

Teljes szócikk megnyitása →
προεχόμεθα G4284 we excel ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés we excel · szó szerinti: to excel · gördülékeny: to be better off

Nyelvtan ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-PNI-1P

Szótári alak προέχω

Szótár προέχω [G:V] to excel προ-έχω [in LXX: Job 27:6 A (חָזַק hi.) * ;] __1. Trans., to hold before; mid., to hold something before oneself (Hdt.), hence, metaph., to excuse oneself : Rom 3:9, R, mg. (but see Field, Notes , 152 f.; Lft., Notes , 266 f.; ICC and Vau., in l). __2. Intrans. __(a) to project

Teljes szócikk megnyitása →
οὐ G3756 not partikula · N

Jelentés not · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
πάντως G3843 surely

Jelentés surely · szó szerinti: surely · gördülékeny: surely

Nyelvtan ·

Szótári alak πάντως

Szótár πάντως [G:Adv] surely πάντως adv. (< πάς), [in LXX: 4Ki.5:11 (see Thackeray, Gr. , 47), Tob.14:8, al. ;] altogether, by all means ; __(a) without neg. (from Hdt. on) : 1Co 16:12; esp. in strong affirmations, surely, at all events : Refs [Luk 4:23, Act 21:22 28:4, 1Co 9:10]; __(b) with neg. (so alway

Teljes szócikk megnyitása →
προῃτιασάμεθα G4256 we have already charged ige · aoristos · D · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés we have already charged · szó szerinti: to accuse · gördülékeny: to make a charge beforehand

Nyelvtan ige · aoristos · D · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-ADI-1P

Szótári alak προαιτιάομαι

Szótár προαιτιάομαι [G:V] to accuse προ-αιτιάομαι , -ῶμαι to accuse or charge beforehand : Rom 3:9 (not elsewhere) .† (AS) προῃτιασάμεθα V-ADI-1P Verb, Aorist, middle Deponent, Indicative, first, Plural

Teljes szócikk megnyitása →
γὰρ G1063 for

Jelentés for · szó szerinti: for · gördülékeny: for

Nyelvtan ·

Szótári alak γάρ

Szótár γάρ [G:Conj] for γάρ , co-ordinating particle , contr. of γε ἄρα, verily then , hence, in truth, indeed, yea, then, why , and when giving a reason or explanation, for , the usage in NT being in general accord with that of cl.; __1. explicative and epexegetic : Refs [Mat 4:18 19:12, Mrk 1:16 5:42 16:

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰουδαίους G2453 Jews melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · PG

Jelentés Jews · szó szerinti: Jewish · gördülékeny: Jewish

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · PG · A-APM-PG

Szótári alak Ἰουδαῖος

Szótár Ἰουδαῖος [N:N--PG] Jewish Ἰουδαῖος , -αία, -αῖον (< Ἰούδας), Jewish : ἀνήρ, Refs [Act 10:28 22:3]; ἄνθρωπος, Act 21:39; ψευδοπροφήτης, 13:6; ἀσχιερεύς, 19:14; γυνή, Refs [16:1 24:24]; γῆ, Jhn 3:22; χώρα, Mrk 1:5. Substantively, __(a) Ἰουδαῖος, ὁ, a Jew : Refs [Jhn 4:9, Act 18:24, Rom 2:28]; pl., Ref

Teljes szócikk megnyitása →
τε G5037 alike

Jelentés alike · szó szerinti: and/both · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak τε

Szótár τε [G:Conj] and/both τέ , enclitic copulative particle (= Lat. -que as καί = and, ac, atque, not very freq. in NT, more than two-thirds of the occurrences being in Ac. __1. τέ solitarium, and , denoting a closer affinity than καί between words and sentences which it connects (BL, §77, 8): Refs [Mat

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
Ἕλληνας G1672 Greeks főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · LG

Jelentés Greeks · szó szerinti: a Greek · gördülékeny: Greek

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · LG · N-APM-LG

Szótári alak Ἕλλην

Szótár Ἕλλην [N:N--LG] a Greek Ἕλλην , -ηνος, ὁ [in LXX: Refs [Jol 3:6, Zec 9:13] (יָוָן), etc.; 1Ma.1:19, al. * ;] a Greek ; opp. to βάρβαρος, Rom 1:14; usually in ΝΤ of Greek Gentiles, opp. to Ἰουδαῖοι: Refs [Jhn 7:35, Act 11:29 14:1 16:1, 3 18:4 19:19, 17 20:21 21:28 Rom 1:16 2:9-10 3:9 10:12, 1Co 1:22

Teljes szócikk megnyitása →
πάντας G3956 all melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés all · szó szerinti: all · gördülékeny: all

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · A-APM

Szótári alak πᾶς

Szótár πᾶς [G:A] all πᾶς , πᾶσα, πᾶν, genitive, παντός, πάσης, παντός, [in LXX chiefly for כֹּל ;] all, every . __I. As adj., __1. with subst. anarth., all, every, of every kind : Refs [Mat 3:10 4:23, Mrk 9:49, Luk 4:37, Jhn 2:1o, Act 27:20, Rom 7:8, Rev 18:17, al.] mult.; pl., all , Refs [Act 22:15, Rom 5

Teljes szócikk megnyitása →
ὑφ᾽ G5259 under

Jelentés under · szó szerinti: by/under · gördülékeny: by

Nyelvtan ·

Szótári alak ὑπό

Szótár ὑπό [G:Prep] by/under ὑπό (before smooth breathing ὑπ᾽, Refs [Mat 8:9b, Luk 7:8b]; before rough breathing ὑφ᾽, Rom 3:9; on the neglect of elision in Mt, Lk, ll. witha, Gal 3:22, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , iv), prep. with genitive, dative (not in NT), accusative __I. C. genitive, primarily of pl

Teljes szócikk megnyitása →
ἁμαρτίαν G0266 sin főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés sin · szó szerinti: sin · gördülékeny: sin

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἁμαρτία

Szótár ἁμαρτία [G:N-F] sin ἁμαρτία , -ας, ἡ (< ἁμαρτάνω, which see), [in LXX chiefly for חַטָּאת and cogn. forms, also for פֶּשַׁע ,עָוֹן, etc. ;] prop. a missing the mark ; in cl. (see reff. to CR in MM, VGT , see word); __(a) guilt, sin (Plat., Arist., al.); __(b) more freq., from Æsch. down, a fault, fa

Teljes szócikk megnyitása →
εἶναι G1510 are ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés are · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →