HU ▾

Márk 10:1

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Útnak indult, és Júdea határvidékeire ment, a Jordánon túlra, és ismét sokaság gyűlt oda hozzá. Ő pedig szokásához híven újra tanítani kezdte őket.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Felkerekedett, és onnan Júdea határvidékeire ment, meg a Jordánon túlra, és ismét sokaság gyűlt össze hozzá, ő pedig szokásához híven újra tanítani kezdte őket.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Onnan pedig felkelvén Judea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Jézus onnan elindulva elment Júdea határába és Jordánon túlra; újra sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Ezután elindult onnan, és a Jordán túlsó partján Júdea határába ment. Újból tömeg gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Innét útra kelve Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét tömeg vette körül, ő pedig szokása szerint tanította őket.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Elindult onnét, és a Jordánon túli területen keresztül Júdeába ment. Újra tömegek mentek hozzá. Ő szokása szerint ismét tanította őket.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Útra kelve a Jordán túlsó partján Júdea vidékére tartott. Ismét nagy tömeg gyűlt köréje. Szokott módján tanította őket.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És onnan fölkelvén, Judea határaiba jöve a Jordánon túl; és ismét hozzája gyülekezék a sereg, és a mint szokta vala, ismét tanítá őket.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Καὶ ἐκεῖθεν ἀναστὰς ἔρχεται εἰς τὰ ὅρια τῆς Ἰουδαίας καὶ πέραν τοῦ Ἰορδάνου καὶ συμπορεύονται πάλιν ὄχλοι πρὸς αὐτόν καὶ ὡς εἰώθει πάλιν ἐδίδασκεν αὐτούς
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκεῖθεν G1564 from there

Jelentés from there · szó szerinti: from there · gördülékeny: from there

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐκεῖθεν

Szótár ἐκεῖθεν [G:Adv] from there ἐκεῖθεν adv. , [in LXX chiefly for שָׁם ;] __1. of place, thence : Refs [Mat 4:21, Mrk 6:1, al.] __2. Of time, thereafter (see: κἀκεῖθεν). (AS) ἐκεῖθεν ADV ADVerb or adverb and particle combined Ἐκεῖθεν ADV ADVerb or adverb and particle combined ἐκεῖθέν ADV ADVerb or adver

Teljes szócikk megnyitása →
ἀναστὰς G0450 to arise ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to arise · szó szerinti: to arise · gördülékeny: to get up

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-2AAP-NSM

Szótári alak ἀνίστημι

Szótár ἀνίστημι [G:V] to arise ἀνίστημι (ἀνά, ἵστημι), [in LXX chiefly for קוּם ;] __1. causal, in fut. and 1 aor. act., with accusative, to raise up : Act 9:41; from death, Refs [Jhn 6:39, Act 2:32]; to raise up, cause to be born or appear : Refs [Mat 22:24, Act 3:22, 26]. __2. Intrans., in mid. and 2 aor

Teljes szócikk megnyitása →
ἔρχεται G2064 to go ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to go · szó szerinti: to come/go · gördülékeny: to come

Nyelvtan ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PNI-3S

Szótári alak ἔρχομαι

Szótár ἔρχομαι [G:V] to come/go ἔρχομαι , [in LXX very freq. for בּוֹא, also for הלךְ ni., אתה, etc., 34 words in all ;] __1. to come ; __(a) of persons, either as arriving or returning from elsewhere : Refs [Mat 8:9, Mrk 6:31, Luk 7:8, Jhn 4:27, Rom 9:9, al.]; before ἀπό, Refs [Mrk 5:35 7:1, Jhn 3:2, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 to

Jelentés to · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὰ G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · semleges · T-APN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὅρια G3725 region főnév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés region · szó szerinti: region · gördülékeny: region

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · semleges · N-APN

Szótári alak ὅριον

Szótár ὅριον [G:N-N] region ὅριον , -ου, τό (< ὅρος, a boundary), [in LXX chiefly for גְּבוּל ;] a boundary, bound ; chiefly in pl., and so always in NT: Refs [Mat 2:16 4:13 8:34 15:22, 39 19:1, Mrk 5:17 7:24, 31 10:1, Act 13:50].† (AS) ὅρια N-APN Noun, Accusative, Plural, Neuter ὁρίοις N-DPN Noun, Dative,

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰουδαίας G2449 Judea főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · L

Jelentés Judea · szó szerinti: Judea · gördülékeny: Judea

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · L · N-GSF-L

Szótári alak Ἰουδαία

Szótár Ἰουδαία [N:N-F-L] Judea Judea, the southern party of the country, below Samaria, Mt. 2:1, 5, 22; 3:1; meton. the inhabitants of Judea (MT) Ἰουδαίαν N-ASF-L Noun, Accusative, Singular, Feminine, Location Ἰουδαίᾳ N-DSF-L Noun, Dative, Singular, Feminine, Location Ἰουδαίας N-GSF-L Noun, Genitive, Singu

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
πέραν G4008 other side

Jelentés other side · szó szerinti: other side · gördülékeny: on the other side

Nyelvtan ·

Szótári alak πέραν

Szótár πέραν [G:Adv + G:Prep] other side πέραν adv. , [in LXX for עֵבֶר and cognate forms ;] on the other side, across (usually with the idea of water lying between); __(a) as in the older poets, as prep. with genitive: τ. θαλάσσης, Refs [Jhn 6:1, 17 6:22, 25]; τ. Ἰορδάνου, Mat 4:15 (LXX), Refs [Mat 4:25 1

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰορδάνου G2446 Jordan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · L

Jelentés Jordan · szó szerinti: Jordan · gördülékeny: Jordan

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · L · N-GSM-L

Szótári alak Ἰορδάνης

Szótár Ἰορδάνης [N:N-M-L] Jordan Ἰορδάνης , -ου, ὁ (Heb. יַרְדֵּן), the Jordan : Refs [Mat 3:5, Mrk 1:5], al (AS) Ἰορδάνην N-ASM-L Noun, Accusative, Singular, Masculine, Location Ἰορδάνῃ N-DSM-L Noun, Dative, Singular, Masculine, Location Ἰορδάνου N-GSM-L Noun, Genitive, Singular, Masculine, Location

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
συμπορεύονται G4848 to go with ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to go with · szó szerinti: to go with · gördülékeny: to go with

Nyelvtan ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-PNI-3P

Szótári alak συμπορεύομαι

Szótár συμπορεύομαι [G:V] to go with συν-πορεύομαι (Rec. σνμπ-), [in LXX chiefly for הָלַךְ ;] __1. to journey together (Plat., al.): with dative of person(s), Refs [Luk 7:11 14:25 24:15]. __2. to come together : Mrk 10:1 (Plut., al.).† (AS) συνεπορεύοντο V-INI-3P Verb, Imperfect, middle or passive depoNen

Teljes szócikk megnyitása →
πάλιν G3825 again

Jelentés again · szó szerinti: again · gördülékeny: again

Nyelvtan ·

Szótári alak πάλιν

Szótár πάλιν [G:Adv] again πάλιν , adv. , [in LXX for שׁוּב, etc. ;] __1. of place, back, backwards (LS, see word). __2. Of time, again, once more : Refs [Mat 4:8, Mrk 2:13, Luk 23:20, Jhn 1:35] (and freq.), Refs [Act 17:32, Rom 11:23, Gal 1:9, Heb 1:6], al; pleonastically, π. ἀνακάμπτειν, Act 18:21; ὑποστ

Teljes szócikk megnyitása →
ὄχλοι G3793 crowds főnév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés crowds · szó szerinti: crowd · gördülékeny: crowd

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · hímnem · N-NPM

Szótári alak ὄχλος

Szótár ὄχλος [G:N-M] crowd ὄχλος , -ου, ὁ, [in LXX for הָמוֹן (chiefly in Da TH), קָהָל ,חַיִל, etc. ;] __1. a moving crowd or multitude of persons, a throng : Refs [Mat 9:23, Mrk 2:4, Luk 5:1, Jhn 5:13, al.]; pl., Refs [Mat 5:1, Mrk 10:1, Luk 3:7], and freq.; ὄ. ἱκανός, Mrk 10:46, al.; τοσοῦτος, Mat 15:33

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτόν G0846 him névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés him · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem · P-ASM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
εἰώθει G1486 to have a custom ige · L · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to have a custom · szó szerinti: to have a custom · gördülékeny: to have a custom

Nyelvtan ige · L · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-LAI-3S

Szótári alak ἔθω

Szótár ἔθω [G:V] to have a custom ἔθω , pf. with pres. sense εἴωθα, [in LXX: Num 24:1 (כְּפַעַם־בְּפַעַם), Refs [Dan LXX Su 13, Sir.37:14, 4Ma.1:12] * ;] to be accustomed, wont : Refs [Mat 27:15, Mrk 10:1]; ptcp., τὸ εἰθός, custom : κατὰ τὸ εἰ. (Nu, l.with), Refs [Luk 4:16, Act 17:2].† (AS) εἰωθὸς V-2RAP-A

Teljes szócikk megnyitása →
πάλιν G3825 again

Jelentés again · szó szerinti: again · gördülékeny: again

Nyelvtan ·

Szótári alak πάλιν

Szótár πάλιν [G:Adv] again πάλιν , adv. , [in LXX for שׁוּב, etc. ;] __1. of place, back, backwards (LS, see word). __2. Of time, again, once more : Refs [Mat 4:8, Mrk 2:13, Luk 23:20, Jhn 1:35] (and freq.), Refs [Act 17:32, Rom 11:23, Gal 1:9, Heb 1:6], al; pleonastically, π. ἀνακάμπτειν, Act 18:21; ὑποστ

Teljes szócikk megnyitása →
ἐδίδασκεν G1321 to teach ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to teach · szó szerinti: to teach · gördülékeny: to teach

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak διδάσκω

Szótár διδάσκω [G:V] to teach διδάσκω [in LXX chiefly for למד pl., also for ידע hi., ירה hi., etc. ;] to teach (i.e. instruct ) a person, teach a thing; __1. trans.: with accusative of person(s), Refs [Mat 5:2, Mrk 1:22, al.]; before ὅτι, Mrk 8:31; περί, 1Jo.2:27; with inf., Luk 11:1; with accusative of th

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτούς G0846 them névmás · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · tárgyeset · többes szám · hímnem · P-APM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →