HU ▾

Zsidók 6:10

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Mert Isten nem igazságtalan, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet a neve iránt tanúsítottatok azzal, hogy a szenteknek szolgáltatok, és továbbra is szolgáltok.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsítottatok azzal, hogy a szenteknek szolgáltatok, és továbbra is szolgáltok.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Hiszen az Isten nem igazságtalan: nem feledkezik meg szeretetetekről, amelyet az ő nevében gyakoroltatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Isten ugyanis nem igazságtalan, hogy elfeledkeznék tetteitekről és arról a szeretetről, amelyet nevéért tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok, és most is szolgáltok.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Hiszen nem igazságtalan az Isten, hogy megfeledkezzék tevékeny szeretetetekről, melyet érte gyakoroltatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezzék a ti jótékonyságtokról és szerelmetekről, melyet az ő nevéért mutattatok, kik szolgáltatok a szenteknek és szolgáltok.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

οὐ γὰρ ἄδικος ὁ θεὸς ἐπιλαθέσθαι τοῦ ἔργου ὑμῶν καὶ τῆς ἀγάπης ἧς ἐνεδείξασθε εἰς τὸ ὄνομα αὐτοῦ διακονήσαντες τοῖς ἁγίοις καὶ διακονοῦντες
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
οὐ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
γὰρ G1063 for

Jelentés for · szó szerinti: for · gördülékeny: for

Nyelvtan ·

Szótári alak γάρ

Szótár γάρ [G:Conj] for γάρ , co-ordinating particle , contr. of γε ἄρα, verily then , hence, in truth, indeed, yea, then, why , and when giving a reason or explanation, for , the usage in NT being in general accord with that of cl.; __1. explicative and epexegetic : Refs [Mat 4:18 19:12, Mrk 1:16 5:42 16:

Teljes szócikk megnyitása →
ἄδικος G0094 unjust melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés unjust · szó szerinti: unjust · gördülékeny: unjust

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem · A-NSM

Szótári alak ἄδικος

Szótár ἄδικος [G:A] unjust ἄδικος , -ον (< δίκη), [in LXX for שׁקר, עול, etc. ;] __1. unjust : Refs [Rom 3:5, Heb 6:10]. __2. unrighteous, wicked : Refs [Luk 16:11 18:11, Act 24:15, 1Co 6:1,9 1Pe 3:18]; opp. to δίκαιος, Mat 5:45; to εὐσεβής, 2Pe 2:9; to πιστός, Luk 16:10 (Cremer, 200). † (AS) ἀδίκους A-APM

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεὸς G2316 God főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπιλαθέσθαι G1950 to forget ige · aoristos · D · infinitivus

Jelentés to forget · szó szerinti: to forget · gördülékeny: to forget

Nyelvtan ige · aoristos · D · infinitivus · V-2ADN

Szótári alak ἐπιλανθάνω

Szótár ἐπιλανθάνω [G:V] to forget ἐπι-λανθάνομαι (alternative mid, form of ἐπιλήθω, to cause to forget) [in LXX chiefly for שָׁכַח ;] to forget, neglect : with inf., Refs [Mat 16:5, Mrk 8:14]; with genitive, Refs [Heb 6:10 13:2, 16]; with accusative (as occasionally in cl.; MM, Exp. , xiv), Php 3:13; ὁποῖο

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἔργου G2041 work főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés work · szó szerinti: work · gördülékeny: work

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak ἔργον

Szótár ἔργον [G:N-N] work ἔργον , -ου, τό (originally Ϝέργον, work ), [very freq. in LXX, chiefly for מַשֶׂה, מְלָאכָה, also for עֲבֹדָה, פֹּעַל, etc. ;] __1. work, task, employment : Refs [Mrk 13:34, Jhn 4:34 17:4, Act 13:2, Php 1:22 2:30, 1Th 5:13, al.]; of an enterprise or undertaking (Refs [Deu 15:10,

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῶν G4771 your névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés your · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám · P-2GP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἀγάπης G0026 love főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés love · szó szerinti: love · gördülékeny: love

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak ἀγάπη

Szótár ἀγάπη [G:N-F] love ἀγάπη , -ης, ἡ [in LXX for אַהֲבָה, which is also rendered by ἀγάπησις and φιλία ;] love, goodwill, esteem . Outside of bibl. and eccl. books, there is no clear instance (with Deiss., LAE , 18:4, 70:2, cf. the same writer in Constr. Quar. , ii, 4; and with MM, VGT , see word, cf.

Teljes szócikk megnyitása →
ἧς G3739 which vonatkozó névmás · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · birtokos eset · egyes szám · nőnem · R-GSF

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἐνεδείξασθε G1731 to show ige · aoristos · mediális · kijelentő mód · 2. személy · többes szám

Jelentés to show · szó szerinti: to show · gördülékeny: to show

Nyelvtan ige · aoristos · mediális · kijelentő mód · 2. személy · többes szám · V-AMI-2P

Szótári alak ἐνδείκνυμι

Szótár ἐνδείκνυμι [G:V] to show ἐν-δείκνυμι [in LXX for לָכַד, גָּמַל, רָאָה hi. ;] to mark, point out. Mid„ __1. to show forth, prove : with accusative of thing(s), Refs [Rom 2:15 9:22, Eph 2:7, Tit 2:10 3:2, Heb 6:11]; before ἐν, with dative of person(s), Rom 9:17 (LXX), 1Ti 1:16; before εἰς, Heb 6:10 (w

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὄνομα G3686 name főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés name · szó szerinti: name · gördülékeny: name

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak ὄνομα

Szótár ὄνομα [G:N-N] name ὄνομα , -τος, τό, [in LXX chiefly for שֵׁם ;] __1. in general, the name by which a person or thing is called: Refs [Mat 10:2, Mrk 3:16, Luk 1:63, Jhn 18:10], al.; ἄνθρωπος (etc.), ᾧ (οὗ) ὄ. (τ. ὄ), sc. ἦν or ἐστίν (BL, §30, 3), Refs [Mrk 14:32, Luk 1:26], 27; with same ellipsis, κ

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
διακονήσαντες G1247 to serve ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to serve · szó szerinti: to serve · gördülékeny: to serve

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-AAP-NPM

Szótári alak διακονέω

Szótár διακονέω [G:V] to serve διακονέω , ῶ (< δίακονος); __1. generally, to minister, serre, wait upon , especially at table, to do one a service, cure for one's needs : absol., Refs [Mat 20:28, Mrk 10:45, Luk 10:40 22:26, 27, Jhn 12:2, 1Pe 4:11]; ὅσα διηκόνησεν, 2Ti 1:18; with dative of person(s), Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
τοῖς G3588 the névelő · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · hímnem · T-DPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἁγίοις G0040 holy melléknév · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés holy · szó szerinti: holy · gördülékeny: holy

Nyelvtan melléknév · részes eset · többes szám · hímnem · A-DPM

Szótári alak ἅγιος

Szótár ἅγιος [G:A] holy ἅγιος , -α, ον (< τό ἅγός, religious awe ; ἅζω, to venerate ), [in LXX chiefly for קֹ֫דֶשׁ ;] primarily, dedicated to the gods, sacred (Hdt.; rare in Att., never in Hom., Hes. and Trag., who use ἁγνός), hence, holy , characteristic of God, separated to God, worthy of veneration. __1

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
διακονοῦντες G1247 to serve ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to serve · szó szerinti: to serve · gördülékeny: to serve

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PAP-NPM

Szótári alak διακονέω

Szótár διακονέω [G:V] to serve διακονέω , ῶ (< δίακονος); __1. generally, to minister, serre, wait upon , especially at table, to do one a service, cure for one's needs : absol., Refs [Mat 20:28, Mrk 10:45, Luk 10:40 22:26, 27, Jhn 12:2, 1Pe 4:11]; ὅσα διηκόνησεν, 2Ti 1:18; with dative of person(s), Refs [

Teljes szócikk megnyitása →