HU ▾

Apostolok cselekedetei 2:47

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

dicsérve Istent. És az egész nép jóindulattal volt irántuk. Ugyanakkor Jehova továbbra is naponta gyarapította őket olyanokkal, akik megmentésben részesülnek.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

dicsérve az Istent, és kegyet találva az egész nép előtt. Ugyanakkor Jehova továbbra is naponta gyarapította őket megmentésben részesülőkkel.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Dícsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Dicsérték Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponta növelte azok számát, akik részesei lettek az üdvösségnek.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte azok számát, akik részesei lettek az üdvösségnek.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Magasztalták az Istent és az egész nép szeretetében álltak. Az Úr pedig napról napra növelte az üdvösségre rendeltek számát.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Dicsérvén az Istent, és kedvesek lévén az egész községnél. Az Úr pedig naponkint szaporítá azokat, kik üdvözülendők valának egyetemben.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

αἰνοῦντες τὸν θεὸν καὶ ἔχοντες χάριν πρὸς ὅλον τὸν λαόν ὁ δὲ κύριος προσετίθει τοὺς σῳζομένους καθ᾽ ἡμέραν ἐπὶ τὸ αὐτό
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
αἰνοῦντες G0134 to praise ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to praise · szó szerinti: to praise · gördülékeny: to praise

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PAP-NPM

Szótári alak αἰνέω

Szótár αἰνέω [G:V] to praise αἰνέω , -ῶ (< αἶνος), poët., Ion. and late prose (MM, VGT , see word) for cl. ἐπαινέω, [in LXX chiefly for הלל, ידה ;] to praise : with accusative, τ. θεόν, Refs [Luk 2:13,20 19:37 24:53, Act 2:47 3:8,9, Rom 15:11]; with dative, τ. Θεῷ (Jer 20:13, al. for הִלֵּל לְ; see Field,

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεὸν G2316 God főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἔχοντες G2192 to have ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to have · szó szerinti: to have/be · gördülékeny: to have

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PAP-NPM

Szótári alak ἔχω

Szótár ἔχω [G:V] to have/be ἔχω , [in LXX for אָצֵל (ἐχόμενος), יֵשׁ,בַּעַל, etc., 59 words in all ;] (on the Aktionsart of the various tenses, see M, Pr. , 110, 145, 150, 183), to have , as in cl., in various senses and constructions. __I. Trans.; __1. 1. to have, hold, hold fast , etc.; __(a) to hold , a

Teljes szócikk megnyitása →
χάριν G5485 grace főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés grace · szó szerinti: grace · gördülékeny: grace

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak χάρις

Szótár χάρις [G:N-F] grace χάρις, -ιτος, ἡ Abbott-Smith does not include the article here. , accusative, χάριν (χάριτα in Refs [Act 24:27, Ju 4]; see WH, App. , 157), [in LXX chiefly for חֵן ;] __1. objectively, that which causes favourable regard, gracefulness, grace, loveliness of form, graciousness of s

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
ὅλον G3650 all melléknév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés all · szó szerinti: all · gördülékeny: all

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · A-ASM

Szótári alak ὅλος

Szótár ὅλος [G:A] all ὅλος , -η, -ον, [in LXX chiefly for כֹּל ;] of persons and things, whole, entire, complete ; __1. of indefinite ideas, with subst. anarth.: Refs [Luk 5:5, Act 11:26 28:30, Tit 1:11]; ὅλον ἄνθρωπον ( an entire man ; see Field, Notes , 93), Jhn 7:23; ὅλη Ἰερουσαλήμ (= πᾶσα Ἰ, Mat 2:3; s

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
λαόν G2992 a people főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés a people · szó szerinti: a people · gördülékeny: people

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak λαός

Szótár λαός [G:N-M] a people λαός , -οῦ, ὁ, [in LXX very freq. for עַם, Gen 14:16, al.; occasionally for לְאֹם ( Gen 25:23, al.), etc. ;] a word rarely found in Att. prose; __1. the people at large (Hom., al.), esp. of people assembled: Refs [Mat 27:25, Luk 1:21 3:15 al.]; pl. (Hom., al., π.; see MM, xvi),

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 and

Jelentés and · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
κύριος G2962 lord főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés lord · szó szerinti: lord · gördülékeny: lord

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak κύριος

Szótár κύριος [G:N-M] lord κύριος , -α, -ον (also -ος, -ον), [in LXX (subst.) chiefly for יהוה, also for בַּעַל ,אָדוֹן, etc. ;] having power (κῦρος) or authority ; as subst., ὁ κ., lord, master ; __1. in general : with genitive of thing(s), Refs [Mat 9:38 20:8, Mrk 12:9 13:35, Luk 19:33]; τ. σαββάτου, Ref

Teljes szócikk megnyitása →
προσετίθει G4369 to add (to) ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to add (to) · szó szerinti: to add (to) · gördülékeny: to add to

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak προστίθημι

Szótár προστίθημι [G:V] to add (to) προσ-τίθημι [in LXX chiefly for יָסַף hi., also for אָסַף ni., etc. ;] __1. to put to. __2. to add, join to, give in addition : with accusative before ἐπί, Refs [Mat 6:27, Luk 3:20 12:25]; ἐπὶ τὸ αὐτό, Act 2:47; with accusative and dative, Refs [Luk 17:5, Heb 12:19] (see

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 who névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
σῳζομένους G4982 to save ige · jelen idő · passzív · participium · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to save · szó szerinti: to save · gördülékeny: to save

Nyelvtan ige · jelen idő · passzív · participium · tárgyeset · többes szám · hímnem · V-PPP-APM

Szótári alak σῴζω

Szótár σῴζω [G:V] to save σώζω (on the more accurate σῴζω, see WH, Intr. , §410; Bl., §3, 1-3), [in LXX chiefly for ישׁע hi., also for מלט ni., נצל ni., etc. ;] to save from peril, injury or suffering : Refs [Mat 8:25, Mrk 13:20, Luk 23:35, al.]; τ. ψυχήν, Mat 16:25, al.; before ἐκ, Refs [Jhn 12:27, Heb 5:

Teljes szócikk megnyitása →
καθ᾽ G2596 according to

Jelentés according to · szó szerinti: according to · gördülékeny: against

Nyelvtan ·

Szótári alak κατά

Szótár κατά [G:Prep] according to κατά (bef. a vowel κατ᾽, καθ᾽; on the freq. neglect of elision, see Tdf., Pr. , 95; WH, App. , 146a), prep. with genitive, accusative, down, downwards . __I. C. genitive (WM, §47, k; Bl., §42, 2). __1. C. genitive of thing(s), in local sense; __(a) down, down from : Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμέραν G2250 day főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés day · szó szerinti: day · gördülékeny: day

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἡμέρα

Szótár ἡμέρα [G:N-F] day ἡμέρα , -ας, ἡ, [in LXX chiefly (very freq.) for יוֹם ;] day ; __1. as distinct from night : genitive ἡμέρας, by day (WM, §30, 11), Rev 21:25; ἡ. κ. νυκτός (ν. κ. ̔ἡ.), Refs [Act 9:24, 1Th 2:9, 2Th 3:8, Rev 4:8] (BL, §36, 13); ἡμέρας μέσης, at mid-day , Act 26:13; accusative durat.

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 to

Jelentés to · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτό G0846 it névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés it · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges · P-ASN

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →