HU ▾

Apostolok cselekedetei 2:22

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Izrael férfiai, halljátok meg ezeket a szavakat: a názáreti Jézus olyan férfi volt, akit Isten küldött. Ez abból vált nyilvánvalóvá, hogy Isten hatalmas tetteket, csodákat és jeleket hajtott végre Jézus által köztetek, ahogy ti is tudjátok.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Izrael férfiai, halljátok meg e szavakat: a názáreti Jézust, a férfit, akit az Isten nyilvánosan megmutatott nektek hatalmas cselekedetek, előjelek és jelek révén, melyeket általa tett közöttetek, ahogy magatok is tudjátok,
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok,
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok,
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Izraelita férfiak, figyeljetek szavaimra. Ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit Isten igazolt előttetek erővel, csodákkal és jelekkel, amelyeket, mint ti is tudjátok, Isten általa művelt közöttetek,
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Izraelita férfiak! Halljátok meg szavamat! A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket – amint tudjátok – általa vitt végbe köztetek.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Izraelita férfiak, figyeljetek szavaimra! A Názáreti Jézust, azt a férfit, akit Isten igazolt előttetek hatalmas tettekkel, csodákkal és jelekkel, amiket általa vitt véghez Isten közöttetek, ahogy magatok is tudjátok:
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Izraelita férfiak, hallgassátok meg ezt az állításomat: a názáreti Jézust Isten igazolta előttetek azokkal a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket – mint ti is tudjátok – őáltala művelt köztetek.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Izraeli férfiak! halljátok ez igéket: A názáreti Jézust, az Istentől igazolt férfiút tiköztetek erők és csodák és jelek által, melyeket Isten őáltala közöttetek cselekedett, a mint ti is tudjátok,
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Ἄνδρες Ἰσραηλῖται ἀκούσατε τοὺς λόγους τούτους Ἰησοῦν τὸν Ναζωραῖον ἄνδρα ἀποδεδειγμένον ἀπὸ τοῦ θεοῦ εἰς ὑμᾶς δυνάμεσιν καὶ τέρασιν καὶ σημείοις οἷς ἐποίησεν δι᾽ αὐτοῦ ὁ θεὸς ἐν μέσῳ ὑμῶν καθὼς αὐτοὶ οἴδατε
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Ἄνδρες G0435 man főnév · megszólító eset · többes szám · hímnem

Jelentés man · szó szerinti: man · gördülékeny: man

Nyelvtan főnév · megszólító eset · többes szám · hímnem · N-VPM

Szótári alak ἀνήρ

Szótár ἀνήρ [G:N-M] man ἀνήρ , ἀνδρός, ὁ, [in LXX chiefly for אִישׁ, freq. אֱנוֹשׁ, also אָדָם, etc. ;] a man , Lat. vir. __1. As opp. to a woman, Refs [Act 8:12, 1Ti 2:12]; as a husband , Refs [Mat 1:16, Jhn 4:16, Rom 7:2, Tit 1:6]. __2. As opp. to a boy or infant, Refs [1Co 13:11, Eph 4:13, Jas 3:2]. __3

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰσραηλῖται G2475 Israelite főnév · megszólító eset · többes szám · hímnem · PG

Jelentés Israelite · szó szerinti: Israelite · gördülékeny: Israelite

Nyelvtan főnév · megszólító eset · többes szám · hímnem · PG · N-VPM-PG

Szótári alak Ἰσραηλίτης

Szótár Ἰσραηλίτης [N:N--PG] Israelite Ἰσραηλείτης (Rec. -λίτης), ου, ὁ [in LXX: Num 25:8 (יִשְׂרָאֵל), 3Ki.21:1 (יִזְרְעֵאלִי; Luc. Ἰεζραηλίτης), etc. ;] an Israelite, the name expressive of theocratic privilege (see: Ἑβραῖος): Refs [Rom 9:4 11:1, 2Co 11:22]; ἀληθῶς Ἰ., Jhn 1:48; ἄνδρες Ἰ., Refs [Act 2:22

Teljes szócikk megnyitása →
ἀκούσατε G0191 to hear ige · aoristos · aktív · imperativus · 2. személy · többes szám

Jelentés to hear · szó szerinti: to hear · gördülékeny: to hear

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · imperativus · 2. személy · többes szám · V-AAM-2P

Szótári alak ἀκούω

Szótár ἀκούω [G:V] to hear ἀκούω , [in LXX chiefly for שׁמע ] to hear, listen, attend, perceive by hearing, comprehend by hearing . __1. Intrans.: Refs [Mrk 4:3 7:37, Jas 2:5, Rev 2:7, al.]; τ. ὠσίν, Mat 13:15 (LXX); with cogn. dative, ακοῇ ἀ. (see: ἀκοή), Refs [Mat 13:14, Act 28:26 (LXX)] ; ὁ ἔχων ὦτα (οὖ

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
λόγους G3056 word főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés word · szó szerinti: word · gördülékeny: word

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak λόγος

Szótár λόγος [G:N-M] word λόγος , -ου, ὁ (< λέγω) [in LXX chiefly for דָּבָר, also for מִלָּה ,אֵמֶר, etc. ;] __I. Of that by which the inward thought is expressed, Lat. oratio, sermo, vox, verbum. __1. a word , not in the grammatical sense of a mere name (ἔπος, ὄνομα, ῥῆμα), but a word as embodying a conc

Teljes szócikk megnyitása →
τούτους G3778 these mutató névmás · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés these · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · tárgyeset · többes szám · hímnem · D-APM

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰησοῦν G2424 Jesus főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Jesus · szó szerinti: Jesus/Joshua · gördülékeny: Jesus

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · P · N-ASM-P

Szótári alak Ἰησοῦς

Szótár Ἰησοῦς [N:N-M-P] Jesus/Joshua Ἰησοῦς , -οῦ, dative, voc. -οῦ, accusative, -οῦν (Heb. יֵשׁוּעַ ,יְהֹשֻׁעַ ,יְהוֹשׁוּעַ), __1. JESUS : Mat 1:21, al.; ὁ Ἰ, ib. 3:13, al.; Ἰ. Χριστός, Refs [ib. 1:1, Mrk 1:1, al.]; Χρ. Ἰ., Rom 2:26, al.; κύριος Ἰ., Act 28:31, al.; Ἰησοῦ, voc., Mrk 1:24, al. __2. Joshua :

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Ναζωραῖον G3478 Nazarene főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · LG

Jelentés Nazarene · szó szerinti: Nazarene · gördülékeny: Nazarene

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · LG · N-ASM-LG

Szótári alak Ναζαρέθ, Ναζαρά

Szótár Ναζαρέθ, Ναζαρά [N:N--L] Nazareth Ναζαρά (Mat 4:13­ L, -άθ­Luk 4:16) Ναζαρέθ (Refs [Mat 21:11, Act 10:38]), Ναζαρέτ (so always Rec.; WH, in foll, instances, where -έθ, T), ἡ, indecl. (Semitic form uncertain), Nazareth : Refs [Mat 2:23, Mrk 1:9, Luk 1:26 2:4, 39 2:51, Jhn 1:45-46].† (AS) Ναζαρά N-ASF

Teljes szócikk megnyitása →
ἄνδρα G0435 man főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés man · szó szerinti: man · gördülékeny: man

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak ἀνήρ

Szótár ἀνήρ [G:N-M] man ἀνήρ , ἀνδρός, ὁ, [in LXX chiefly for אִישׁ, freq. אֱנוֹשׁ, also אָדָם, etc. ;] a man , Lat. vir. __1. As opp. to a woman, Refs [Act 8:12, 1Ti 2:12]; as a husband , Refs [Mat 1:16, Jhn 4:16, Rom 7:2, Tit 1:6]. __2. As opp. to a boy or infant, Refs [1Co 13:11, Eph 4:13, Jas 3:2]. __3

Teljes szócikk megnyitása →
ἀποδεδειγμένον G0584 to display ige · befejezett jelen · passzív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to display · szó szerinti: to display · gördülékeny: to display

Nyelvtan ige · befejezett jelen · passzív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem · V-RPP-ASM

Szótári alak ἀποδείκνυμι

Szótár ἀποδείκνυμι [G:V] to display ἀπο-δείκνυμι [in LXX: Est 2:9 (רָאָה), al. ;] __1. to bring out, show forth, exhibit (Lft., Notes , 200; ICC , in l): 1Co 4:9. __2. to declare, show : Act 2:22 __3. to prove : Act 25:7. __4. As freq. in late Gk., to proclaim to an office : before ὅτι, 2Th 2:4 (Milligan,

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπὸ G0575 from

Jelentés from · szó szerinti: from · gördülékeny: from

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀπό

Szótár ἀπό [G:Prep] from ἀπό (on the freq. neglect of elision bef. vowels, see Tdf., Pr. , 94, WH, App. , 146), prep. with genitive (WM, 462ff.; on its relation to ἐκ, παρά, ὑπό, ib. 456f.), [in LXX for לְ ,בְּ ,מִן ;] from (i.e. from the exterior). __1. Of separation and cessation ; __(1) of motion from a

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεοῦ G2316 God főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 to

Jelentés to · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμᾶς G4771 you névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám

Jelentés you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám · P-2AP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
δυνάμεσιν G1411 power főnév · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés power · szó szerinti: power · gördülékeny: power

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · nőnem · N-DPF

Szótári alak δύναμις

Szótár δύναμις [G:N-F] power δύναμις , -εως, ἡ (< δύναμαι), [in LXX for עֹז ,גּבוּרָה ,צָבָה ,(חֵיל) חַיִל, etc.; 35 words in all ;] power, might, strength ; relatively, ability, power to perform: Refs [Mat 25:15, Act 3:12, Heb 11:11]; κατὰ δ., 2Co 8:3; παρὰ δ., ib.; ὑπὲρ δ., 2Co 1:8; of pecuniary ability,

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τέρασιν G5059 wonders főnév · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés wonders · szó szerinti: wonders · gördülékeny: wonder

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · semleges · N-DPN

Szótári alak τέρας

Szótár τέρας [G:N-N] wonders τέρας , -ατος, τό [in LXX chiefly for מוֹפֵת ;] a wonder, marvel : in NT always pl., τ. κ. σημεῖα, Mat 24:24, al. (see: σημεῖον) (AS) τέρατα N-APN Noun, Accusative, Plural, Neuter τέρασι N-DPN Noun, Dative, Plural, Neuter τέρασιν N-DPN Noun, Dative, Plural, Neuter τεράτων N-GPN

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
σημείοις G4592 sign főnév · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés sign · szó szerinti: sign · gördülékeny: sign

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · semleges · N-DPN

Szótári alak σημεῖον

Szótár σημεῖον [G:N-N] sign σημεῖον , -ου, τό [in LXX chiefly for אוֹת ;] a sign, mark, token ; __(a) of that which distinguishes a person or thing from others : Refs [Mat 26:48 Luk 2:12, 2Th 3:17] (cf. Deiss., LAE , 153.2); before genitive epexeg., Rom 4:11; with genitive obj., Refs [Mat 24:8, 30, 2Co 12:

Teljes szócikk megnyitása →
οἷς G3739 which vonatkozó névmás · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · részes eset · többes szám · semleges · R-DPN

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἐποίησεν G4160 to do ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to do · szó szerinti: to do/make · gördülékeny: to do

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-AAI-3S

Szótári alak ποιέω

Szótár ποιέω [G:V] to do/make ποιέω , -ῶ, [in LXX for a great variety of words, but chiefly for עשׂה ;] __1. to make, produce, create, cause : with accusative of thing(s), Refs [Mat 17:4, Mrk 9:5, Jhn 9:11, Act 9:39, Rom 9:20, al.]; of God as Creator (with accusative of person(s) also), Refs [Mat 19:4, Mrk

Teljes szócikk megnyitása →
δι᾽ G1223 through

Jelentés through · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 of him névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés of him · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεὸς G2316 God főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
μέσῳ G3319 midst melléknév · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés midst · szó szerinti: midst · gördülékeny: middle

Nyelvtan melléknév · részes eset · egyes szám · semleges · A-DSN

Szótári alak μέσος

Szótár μέσος [G:A] midst μέσος , -η, -ον [in LXX chiefly for תָּוֶךְ ;] middle, in the middle or midst ; __1. prop., as an adj.: Refs [Luk 23:45, Jhn 19:18, Act 1:18]; with genitive pl., Refs [Luk 22:55, Jhn 1:26]; genitive temp. (Bl., § 36, 13), μέσης νυκτός, Mat 25:6; μ. ἡμέρας, Act 26:13. __2. In adverb

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῶν G4771 of you névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám · P-2GP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
καθὼς G2531 just as

Jelentés just as · szó szerinti: as/just as · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak καθώς

Szótár καθώς [G:Conj] as/just as καθώς , (i.e. καθ᾽ ὡς), Hellenistic for καθά, which see, καθάπερ, καθό, καθότι (Mayser, 485; Eutherford, NPhr. , 495; Bl., §78, 1), according as, even as, just as, as : Luk 1:2 (see: καθά), Refs [24:39, Jhn 5:23, Act 7:48, 1Co 8:2, Gal 3:6, al.]; before οὕτως, Refs [Luk 11:

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοὶ G0846 they névmás · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés they · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · alanyeset · többes szám · hímnem · P-NPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
οἴδατε G1492 to know ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 2. személy · többes szám

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to know

Nyelvtan ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 2. személy · többes szám · V-RAI-2P

Szótári alak εἴδω

Szótár εἴδω [G:V] to know οἶδα , (from same root as εἶδον, which see), [in LXX chiefly for ידע ;] pf. with pres. meaning (plpf. as impf.; on irregular tense-forms, see App.), to have seen or perceived , hence, to know, have knowledge of : with accusative of thing(s), Refs [Mat 25:13, Mrk 10:19, Jhn 10:4, R

Teljes szócikk megnyitása →