HU ▾

2Korinthus 7:12

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Igaz, írtam nektek, de nem a miatt az ember miatt, aki elkövette a rosszat, és nem is a miatt, aki ellen elkövette, hanem azért, hogy kiderüljön előttetek és Isten előtt is, hogy mennyire igyekeztek megfogadni, amit mondtunk nektek.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Bizonyos, hogy bár írtam nektek, nem azért írtam, aki elkövette a helytelenséget, se nem azért, aki ellen vétettek, hanem hogy az irántunk való komoly igyekvésetek nyilvánvalóvá legyen köztetek az Isten színe előtt.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Ha tehát írtam is néktek, nem a sértő miatt, sem a sértett miatt; hanem hogy nyilvánvaló legyen nálatok a mi irántatok való buzgóságunk Isten előtt.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt, és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely az Isten színe előtt van bennetek irántunk.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Tehát, ha írtam is nektek, nem a sértő miatt tettem, és nem is a sértett miatt, hanem hogy nyilvánvalóvá tegyem nektek Isten színe előtt buzgóságtokat, amelyet irányunkban tanúsítotok.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő és nem a sértett miatt tettem, hanem hogy nyilvánvalóvá váljon értünk való buzgalmatok az Isten előtt.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen ragaszkodásotok, amely Isten színe előtt él bennetek irántunk.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő s nem a sértett miatt tettem, hanem, hogy kinyilvánuljon értünk való buzgalmatok Isten előtt.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Annakokáért, ha írtam is nektek, nem azért (írtam), ki a méltatlanságot cselekedte, sem azért, ki szenvedte; hanem hogy kijelentessék a mi gondoskodásunk, mely tiértetek vagyon
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ἄρα εἰ καὶ ἔγραψα ὑμῖν οὐχ ἕνεκεν τοῦ ἀδικήσαντος οὐδὲ ἕνεκεν τοῦ ἀδικηθέντος ἀλλ᾽ ἕνεκεν τοῦ φανερωθῆναι τὴν σπουδὴν ὑμῶν τὴν ὑπὲρ ἡμῶν πρὸς ὑμᾶς ἐνώπιον τοῦ θεοῦ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ἄρα G0686 therefore

Jelentés therefore · szó szerinti: therefore · gördülékeny: then

Nyelvtan ·

Szótári alak ἄρα

Szótár ἄρα [G:Conj] therefore ἄρα , illative particle , expressing a more subjective or informal inference than οὖν, then : prop. (as in cl.), the second word in the sentence, Refs [Rom 7:21 8:1, Gal 3:7]; ἐπεὶ ἄρα, 1Co 7:14 (with another word between) 5:10; as the first word, Refs [Luk 11:48, Act 11:18, R

Teljes szócikk megnyitása →
εἰ G1487 if

Jelentés if · szó szerinti: if · gördülékeny: if

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰ

Szótár εἰ [G:Cond] if εἰ , conjunctive particle , used in conditions and in indirect questions. __I. Conditional, if ; __1. with indic, expressing a general assumption; __(a) pres.: before indic, pres., Refs [Mat 11:14, Rom 8:25, al.]; before imperat., Refs [Mrk 4:23 9:22, Jhn 15:18, 1Co 7:9, al.]; before

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 even

Jelentés even · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἔγραψα G1125 to write ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to write · szó szerinti: to write · gördülékeny: to write

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-2AAI-1S

Szótári alak γράφω

Szótár γράφω [G:V] to write γράφω , [in LXX chiefly for כּתב ]; __1. to scrape, graze (Hom.), and later (Hdt.) to sketch, draw . __2. to write ; __(a) of forming or tracing letters on writing material : Refs [Jhn.8:[6], Gal 6:11, 2Th 3:17]; __(b) to express in writing, commit to writing, record : Refs [Luk

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
οὐχ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
ἕνεκεν G1752 because of

Jelentés because of · szó szerinti: because of · gördülékeny: for the sake of

Nyelvtan ·

Szótári alak ἕνεκα, εἵνεκεν

Szótár ἕνεκα, εἵνεκεν [G:Prep] because of ἕνεκα (so Refs [Mat 19:5, Luk 6:22, Act 19:32 26:21]; elsewhere, prop, only before a vowel, ἕνεκεν; εἵνεκεν, originally Ionic: Refs [Luk 4:18 18:29, Act 28:20, 2Co 3:10]), prep. with genitive, on account of, because of : Refs [Mat 5:10-11 16:25 19:29, Mrk 8:35, Luk

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 who névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἀδικήσαντος G0091 to harm ige · aoristos · aktív · participium · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés to harm · szó szerinti: to harm · gördülékeny: to do wrong

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · birtokos eset · egyes szám · hímnem · V-AAP-GSM

Szótári alak ἀδικέω

Szótár ἀδικέω [G:V] to harm ἀδικέω , -ῶ (< ἄδικος), [in LXX for עשׁק, עוה, etc. ;] __1. intrans., to be ἄδικος, do wrong, act wickedly or criminally : Refs [Act 25:11, 1Co 6:8, 2Co 7:12, Col 3:25, Rev 22:11]; to do hurt , Rev 9:19. __2. Trans. __(a) to do some wrong : ὃ ἠδίκησεν, Col 3:25; to wrong some on

Teljes szócikk megnyitása →
οὐδὲ G3761 and not kötőszó · N

Jelentés and not · szó szerinti: and not · gördülékeny: and not

Nyelvtan kötőszó · N · CONJ-N

Szótári alak οὐδέ

Szótár οὐδέ [G:Conj] and not οὐδέ , negative particle , related to μηδέ as οὐ to μή. __I. As conjc. , and not, also not, neither, nor : Refs [Mat 6:15, Luk 16:31, Rom 4:15, al.]; οὐ . . . οὐδέ, Refs [Mat 5:15 10:24, Mrk 4:22, Luk 6:43, 44, Jhn 6:24, Act 2:27, Rom 2:28, al.] (see Bl., §77, 10). __II. As adv

Teljes szócikk megnyitása →
ἕνεκεν G1752 because of

Jelentés because of · szó szerinti: because of · gördülékeny: for the sake of

Nyelvtan ·

Szótári alak ἕνεκα, εἵνεκεν

Szótár ἕνεκα, εἵνεκεν [G:Prep] because of ἕνεκα (so Refs [Mat 19:5, Luk 6:22, Act 19:32 26:21]; elsewhere, prop, only before a vowel, ἕνεκεν; εἵνεκεν, originally Ionic: Refs [Luk 4:18 18:29, Act 28:20, 2Co 3:10]), prep. with genitive, on account of, because of : Refs [Mat 5:10-11 16:25 19:29, Mrk 8:35, Luk

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 who névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἀδικηθέντος G0091 to harm ige · aoristos · passzív · participium · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés to harm · szó szerinti: to harm · gördülékeny: to do wrong

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · participium · birtokos eset · egyes szám · hímnem · V-APP-GSM

Szótári alak ἀδικέω

Szótár ἀδικέω [G:V] to harm ἀδικέω , -ῶ (< ἄδικος), [in LXX for עשׁק, עוה, etc. ;] __1. intrans., to be ἄδικος, do wrong, act wickedly or criminally : Refs [Act 25:11, 1Co 6:8, 2Co 7:12, Col 3:25, Rev 22:11]; to do hurt , Rev 9:19. __2. Trans. __(a) to do some wrong : ὃ ἠδίκησεν, Col 3:25; to wrong some on

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλ᾽ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ἕνεκεν G1752 because of

Jelentés because of · szó szerinti: because of · gördülékeny: for the sake of

Nyelvtan ·

Szótári alak ἕνεκα, εἵνεκεν

Szótár ἕνεκα, εἵνεκεν [G:Prep] because of ἕνεκα (so Refs [Mat 19:5, Luk 6:22, Act 19:32 26:21]; elsewhere, prop, only before a vowel, ἕνεκεν; εἵνεκεν, originally Ionic: Refs [Luk 4:18 18:29, Act 28:20, 2Co 3:10]), prep. with genitive, on account of, because of : Refs [Mat 5:10-11 16:25 19:29, Mrk 8:35, Luk

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
φανερωθῆναι G5319 to manifest ige · aoristos · passzív · infinitivus

Jelentés to manifest · szó szerinti: to manifest · gördülékeny: to reveal

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · infinitivus · V-APN

Szótári alak φανερόω

Szótár φανερόω [G:V] to manifest φανερόω , -ώ [in LXX: Jer 40:6 (33:6) (גָּלָה pi.) * ;] to make visible, clear, manifest or known : with accusative of thing(s), Refs [Jhn 2:11 17:6, Rom 1:19, 1Co 4:5, 2Co 2:14 11:6, Col 4:4, Tit 1:3]; pass., Refs [Mrk 4:22, Jhn 3:21 9:3, Rom 3:21 16:26, 2Co 4:10-11, Eph 5

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
σπουδὴν G4710 diligence főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés diligence · szó szerinti: diligence · gördülékeny: hurry

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak σπουδή

Szótár σπουδή [G:N-F] diligence σπουδή , -ῆς, ἡ (< σπεύδω), [in LXX chiefly for בָּהַל, its parts and derivatives ;] __1. haste, speed : μετὰ σ. (Refs [Wis.19:2), Mrk 6:25, Luk 1:39]. __2. zeal, diligence, earnestness : Refs [Rom 12:11, 2Co 7:11-12 8:7-8]; ἐν σ., Rom 12:8 (see M, Pr, 104); before ὑπέρ, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῶν G4771 of you névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám · P-2GP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπὲρ G5228 above

Jelentés above · szó szerinti: above/for · gördülékeny: above

Nyelvtan ·

Szótári alak ὑπέρ

Szótár ὑπέρ [G:Prep] above/for ὑπέρ (when following subst.—poët.—ὕπερ; so as adv., 2Co 11:23), prep. with genitive, accusative __I. C. genitive, primarily of place (rest or motion), over, above, across, beyond , hence, metaph., __1. for, on behalf of : of prayer, Refs [Mat 5:44, Act 8:24, Rom 10:1, Jas 5:1

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 of us névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of us · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμᾶς G4771 you névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám

Jelentés you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám · P-2AP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ἐνώπιον G1799 before

Jelentés before · szó szerinti: before · gördülékeny: before

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐνώπιον

Szótár ἐνώπιον [G:Prep] before ἐνώπιος , -ον (< ὤψ), [in LXX for פָּנִים, etc. ;] face to face, in sight (Theocr.; ἄρτοι ἐ., Exo 25:29): neut., ἐνώπιον, in vernacular, with force of prep. with genitive [in LXX for פָּנִים, עַיִן, etc., cf. Dalman, Words , 31 f., 209 f., and Deiss., BS., 213], in NT, most f

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεοῦ G2316 God főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →