HU ▾

2Korinthus 7:11

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Mert nézzétek, milyen őszinte igyekezet lett az eredménye annak, hogy úgy szomorodtatok el, hogy az kedvére van Istennek! Igen, megtisztultatok, igen, felháborodtatok, igen, mélységes tiszteletet éreztetek Isten iránt, igen, szerettétek volna megbánni a bűneiteket, igen, buzgók voltatok, és igen, helyrehoztátok azt, ami rossz! Mindenben helyesen jártatok el, hogy megoldjátok ezt az ügyet.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Mert íme, maga a ti Isten szerinti megszomorodásotok mily nagy igyekvést eredményezett bennetek, igen, önmagatok tisztázását, igen, felháborodást, igen, félelmet, igen, vágyakozást, igen, buzgalmat, igen, a helytelenség helyrehozását! Minden tekintetben megmutattátok, hogy tiszták vagytok ebben a dologban.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett ti bennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy tiszták vagytok az ügyben.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

S íme, éppen ez a ti Isten szerint való szomorúságotok milyen nagy buzgóságot ébresztett bennetek, sőt mentegetőzést, méltatlankodást, félelmet, vágyódást, buzgólkodást és a vétkes megbüntetését! Mindenben megmutattátok, hogy ti ártatlanok vagytok a dologban.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Lám, ebből a ti Istennek tetsző szomorúságotokból mekkora buzgóság fakadt, sőt mentegetőzés, méltatlankodás, félelem, vágyakozás, buzgólkodás és a vétkező megbüntetése. Mindezzel igazoltátok, hogy az ügyben ártatlanok vagytok.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Lám, pontosan ez – tudniillik, hogy Isten akarata szerint szomorodtatok el – mekkora buzgóságra sarkallt titeket, sőt mentegetőzésre, sőt méltatlankodásra, sőt aggodalomra, sőt vágyódásra, sőt ragaszkodásra, sőt a vétkes megbüntetésére! Minden szempontból igazoltátok, hogy ez ügyben ártatlanok vagytok.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Lám ebből a ti Istennek tetsző szomorúságtokból mekkora buzgalom fakadt, sőt mentegetőzés, méltatlankodás, félelem, vágyakozás, buzgólkodás és a vétkező megbüntetése. Mindezzel igazoltátok, hogy az ügyben ártatlanok vagytok.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert íme ugyanaz, hogy Isten szerint megszomorodtatok, mely nagy szorgoskodást ébreszt tibennetek, sőt magatok mentségét és boszankodást is, sőt félelmet és kivánságot is, sőt buzgalmat és büntetést is; mindenben tisztáknak mutattátok magatokat e dologra nézve.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ἰδοὺ γὰρ αὐτὸ τοῦτο τὸ κατὰ θεὸν λυπηθῆναι πόσην κατειργάσατο ὑμῖν σπουδήν ἀλλ᾽ ἀπολογίαν ἀλλ᾽ ἀγανάκτησιν ἀλλὰ φόβον ἀλλ᾽ ἐπιπόθησιν ἀλλὰ ζῆλον ἀλλ᾽ ἐκδίκησιν ἐν παντὶ συνεστήσατε ἑαυτοὺς ἁγνοὺς εἶναι τῷ πράγματι
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ἰδοὺ G2400 look!

Jelentés look! · szó szerinti: look! · gördülékeny: look!

Nyelvtan ·

Szótári alak ἰδού

Szótár ἰδού [G:Inj] look! ἰδού , [in LXX chiefly for הִנֵּה,] prop. imperat. 2 aor. mid. of ὁράω, used as a demonstrative particle , with frequency much greater in LXX and NT than in cl. (see M, Pr. , 11), lo, behold, see : Refs [Mat 10:16 11:8 13:3, Mrk 3:32, Luk 2:48, 1Co 15:51, Jas 5:9, Ju 14, Rev 1:7,

Teljes szócikk megnyitása →
γὰρ G1063 for

Jelentés for · szó szerinti: for · gördülékeny: for

Nyelvtan ·

Szótári alak γάρ

Szótár γάρ [G:Conj] for γάρ , co-ordinating particle , contr. of γε ἄρα, verily then , hence, in truth, indeed, yea, then, why , and when giving a reason or explanation, for , the usage in NT being in general accord with that of cl.; __1. explicative and epexegetic : Refs [Mat 4:18 19:12, Mrk 1:16 5:42 16:

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτὸ G0846 it névmás · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés it · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · alanyeset · egyes szám · semleges · P-NSN

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦτο G3778 this mutató névmás · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés this · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · alanyeset · egyes szám · semleges · D-NSN

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · semleges · T-NSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κατὰ G2596 according to

Jelentés according to · szó szerinti: according to · gördülékeny: against

Nyelvtan ·

Szótári alak κατά

Szótár κατά [G:Prep] according to κατά (bef. a vowel κατ᾽, καθ᾽; on the freq. neglect of elision, see Tdf., Pr. , 95; WH, App. , 146a), prep. with genitive, accusative, down, downwards . __I. C. genitive (WM, §47, k; Bl., §42, 2). __1. C. genitive of thing(s), in local sense; __(a) down, down from : Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
θεὸν G2316 God főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
λυπηθῆναι G3076 to grieve ige · aoristos · passzív · infinitivus

Jelentés to grieve · szó szerinti: to grieve · gördülékeny: to cause sorrow

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · infinitivus · V-APN

Szótári alak λυπέω

Szótár λυπέω [G:V] to grieve λυπέω , -ῶ (< λύπη), [in LXX for חָרָה, etc. ;] to distress, grieve, cause pain or grief : with accusative of person(s), Refs [2Co 2:2 2:5 7:8]; pass., Refs [Mat 14:9 17:23 18:31 19:22 26:22, Mrk 10:22 14:19, Jhn 16:20 21:17, Rom 14:15, 2Co 2:4, 1Th 4:13, 1Pe 1:6]; λ. καὶ ἀδημο

Teljes szócikk megnyitása →
πόσην G4214 how much Q · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés how much · szó szerinti: how much/many · gördülékeny: how great?

Nyelvtan Q · tárgyeset · egyes szám · nőnem · Q-ASF

Szótári alak πόσος

Szótár πόσος [G:Cor/IntP] how much/many πόσος , -η, -ον adj. of number, magnitude, degree, etc., how much, how great, how many : Refs [Mat 6:23, 2Co 7:11]; of time, Mrk 9:21; neut., absol., Refs [Luk 16:5, 7]; dative, πόσῳ, adverbially, how much, Mat 12:12; id. before μᾶλλον, Refs [Mat 7:11 10:25, Luk 11:1

Teljes szócikk megnyitása →
κατειργάσατο G2716 produced ige · aoristos · D · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés produced · szó szerinti: to workout/produce · gördülékeny: to produce

Nyelvtan ige · aoristos · D · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-ADI-3S

Szótári alak κατεργάζομαι

Szótár κατεργάζομαι [G:V] to workout/produce κατ-εργάζομαι (emphatic form of ἐργάζομαι), [in LXX for פָּעַל, etc. (9 exx., each for a different Heb. word) ;] to effect by labour, achieve, work out, bring about : with accusative, Refs [Rom 4:15 5:3 7:8, 15-20, 2Co 7:10, Eph 6:13, Jas 1:3]; pass., 2Co 12:12;

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
σπουδήν G4710 diligence főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés diligence · szó szerinti: diligence · gördülékeny: hurry

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak σπουδή

Szótár σπουδή [G:N-F] diligence σπουδή , -ῆς, ἡ (< σπεύδω), [in LXX chiefly for בָּהַל, its parts and derivatives ;] __1. haste, speed : μετὰ σ. (Refs [Wis.19:2), Mrk 6:25, Luk 1:39]. __2. zeal, diligence, earnestness : Refs [Rom 12:11, 2Co 7:11-12 8:7-8]; ἐν σ., Rom 12:8 (see M, Pr, 104); before ὑπέρ, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλ᾽ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπολογίαν G0627 defence főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés defence · szó szerinti: defence · gördülékeny: defense

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἀπολογία

Szótár ἀπολογία [G:N-F] defence ἀπολογία , -ας, ἡ (< ἀπολογέομαι), [in LXX: Wis.6:10 * ;] a speech in defence : Refs [Act 25:16, 2Co 7:11, Php 1:7, 16, 2Ti 4:16]; with dative of person(s), Refs [1Co 9:3, 1Pe 3:15]; before πρός, Act 22:1.† (AS) ἀπολογίαν N-ASF Noun, Accusative, Singular, Feminine ἀπολογίᾳ N

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλ᾽ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ἀγανάκτησιν G0024 indignation főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés indignation · szó szerinti: indignation · gördülékeny: indignation

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἀγανάκτησις

Szótár ἀγανάκτησις [G:N-F] indignation ἀγανάκτησις , -εως, ἡ (< ἀγανακτέω), [in LXX: Est 18:3 א 1 * ;] indignation : 2Co 7:11 (see MM, VGT , see word).† (AS) ἀγανάκτησιν N-ASF Noun, Accusative, Singular, Feminine

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλὰ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
φόβον G5401 fear főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés fear · szó szerinti: fear · gördülékeny: fear

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak φόβος

Szótár φόβος [G:N-M] fear φόβος , -ου, ὁ [in LXX chiefly for יִרְאָה, also for פַּחַד, אֵימָה, etc. ;] __1. in Hom., flight. __2. That which causes flight, fear, dread, terror : Refs [Luk 1:12, Act 5:5, 1Ti 5:20. 1Jn 4:18, al.]; cogn. accusative, φοβεῖσθαι φ., Refs [Mrk 4:41, Luk 2:9]; with genitive obj.,

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλ᾽ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπιπόθησιν G1972 longing főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés longing · szó szerinti: longing · gördülékeny: longing

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἐπιπόθησις

Szótár ἐπιπόθησις [G:N-F] longing ἐπι-πόθησις , -εως, ἡ [in Aq.: Eze.23:11 * ;] longing : Refs [2Co 7:7 7:11].† (AS) ἐπιπόθησιν N-ASF Noun, Accusative, Singular, Feminine

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλὰ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ζῆλον G2205 zeal főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés zeal · szó szerinti: zeal · gördülékeny: zeal

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak ζῆλος

Szótár ζῆλος [G:N-M/N] zeal ζῆλος , -ου, ὁ and in late Gk., also -εος, τό (Refs [2Co 9:2, Php 3:6]), [in LXX for קִנְאָה, Num 25:11, al. ;] __1. zeal : Refs [2Co 7:11 9:2]; κατά ζῆλος, Php 3:6; with genitive obj., Jhn 2:17 (LXX), Rom 10:2; before ὑπέρ, 2Co 7:7; with genitive subj., θεοῦ, 2Co 11:2; πυρός, H

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλ᾽ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκδίκησιν G1557 vengeance főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés vengeance · szó szerinti: vengeance · gördülékeny: justice

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἐκδίκησις

Szótár ἐκδίκησις [G:N-F] vengeance ἐκ-δίκησις , -εως, ἡ (< ἐκδικέω), [in LXX chiefly for נָקָם ;] vengeance, vindication : Refs [Luk 21:22, Rom 12:19] (see MM, Exp. , xii), Heb 10:30 (LXX), 2Co 7:11; of the injured person, with genitive, Luk 18:7-8; with dative, Act 7:24; of the offender, with genitive obj

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
παντὶ G3956 all melléknév · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés all · szó szerinti: all · gördülékeny: all

Nyelvtan melléknév · részes eset · egyes szám · semleges · A-DSN

Szótári alak πᾶς

Szótár πᾶς [G:A] all πᾶς , πᾶσα, πᾶν, genitive, παντός, πάσης, παντός, [in LXX chiefly for כֹּל ;] all, every . __I. As adj., __1. with subst. anarth., all, every, of every kind : Refs [Mat 3:10 4:23, Mrk 9:49, Luk 4:37, Jhn 2:1o, Act 27:20, Rom 7:8, Rev 18:17, al.] mult.; pl., all , Refs [Act 22:15, Rom 5

Teljes szócikk megnyitása →
συνεστήσατε G4921 to commend ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 2. személy · többes szám

Jelentés to commend · szó szerinti: to commend · gördülékeny: to commend

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 2. személy · többes szám · V-AAI-2P

Szótári alak συνίστημι, συνιστάω

Szótár συνίστημι, συνιστάω [G:V] to commend συν-ίστημι [in LXX for צָוָה pi., קָהַל ni., etc.; Refs [1Ma.12:43, 2Ma.4:24, 3Ma.1:19] (and freq. in these books) ;] __1. trans., __(a) to commend, recommend : with accusative of person(s), Refs [2Co 3:1 6:4 10:12 10:18]; id. with dative, Rom 16:1 (as freq. at t

Teljes szócikk megnyitása →
ἑαυτοὺς G1438 yourselves F · 2. személy · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés yourselves · szó szerinti: my/your/him-self · gördülékeny: himself

Nyelvtan F · 2. személy · tárgyeset · többes szám · hímnem · F-2APM

Szótári alak ἑαυτοῦ

Szótár ἑαυτοῦ [G:ReflP] my/your/him-self ἑαυτοῦ , -ῆς, -οῦ, dative -ῷ, etc., accusative -όν, etc., pi. -ῶν, etc. (Att. contr. αὑτοῦ, etc); reflex pron. ; __1. prop, of 3rd person (Lat. sui, sibi, se), of himself, herself, itself , etc.: Refs [Mat 27:42, Mrk 15:31, Luk 23:35, al.]; added to a middle verb, δ

Teljes szócikk megnyitása →
ἁγνοὺς G0053 pure melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés pure · szó szerinti: pure · gördülékeny: pure

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · A-APM

Szótári alak ἁγνός

Szótár ἁγνός [G:A] pure ἁγνός , -ή, -όν (< ἅγος, see: ἅγιος), [in LXX chiefly for טָהוֹר (Pss, and Pr. only), also Refs [2Ma.13:8, 4Ma.18:7, al.] ;] __1. free from ceremonial defilement , in a condition prepared for worship (for exx. of pagan usage, V. MM, VGT , see word). __2. holy , sacred , venerable (I

Teljes szócikk megnyitása →
εἶναι G1510 to be ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 this névelő · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés this · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · semleges · T-DSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πράγματι G4229 thing főnév · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés thing · szó szerinti: thing · gördülékeny: thing

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · semleges · N-DSN

Szótári alak πρᾶγμα

Szótár πρᾶγμα [G:N-N] thing πρᾶγμα , -τος, τύ (< πράσσω), [in LXX chiefly for דָּבָר ;] __1. that which has been done, a deed, act : Refs [Luk 1:1, Act 5:4, 2Co 7:11, Heb 6:18]. __2. That which is being done (like Lat. res), hence, a thing, matter, affair : Refs [Mat 18:19, Rom 16:2, 1Th 4:6] (see M, Th. ,

Teljes szócikk megnyitása →