HU ▾

2Korinthus 12:2

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Ismerek egy embert, aki Krisztus tanítványa, és akit 14 évvel ezelőtt elragadtak a harmadik égig, hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, Isten tudja.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Ismerek egy Krisztussal egységben levő embert, aki tizennégy évvel ezelőtt — hogy a testben-e, nem tudom, vagy a testen kívül, nem tudom; az Isten tudja — elragadtatott mint ilyen a harmadik égig.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt – hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja –, elragadtatott a harmadik égig.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, vagy testen kívül, nem tudom, Isten tudja – elragadtatott a harmadik égig.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Tudok egy emberről Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, testetlenül-e, nem tudom, csak az Isten tudja – elragadtatott a harmadik égig.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom; testen kívül, nem tudom; Isten tudja – elragadtatott a harmadik égig.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Tudok egy Krisztusban élő emberről, aki tizennégy évvel ezelőtt – testben-e, nem tudom, testen kívül-e, nem tudom, Isten a tudója – elragadtatott a harmadik égig.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Tudok egy embert a Krisztusban, ki tizennégy esztendő előtt, – testben-e, nem tudom, vagy testen kivűl, nem tudom, Isten tudja, – elragadtatott a harmadik égig;
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

οἶδα ἄνθρωπον ἐν Χριστῷ πρὸ ἐτῶν δεκατεσσάρων εἴτε ἐν σώματι οὐκ οἶδα εἴτε ἐκτὸς τοῦ σώματος οὐκ οἶδα ὁ θεὸς οἶδεν ἁρπαγέντα τὸν τοιοῦτον ἕως τρίτου οὐρανοῦ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
οἶδα G1492 to know ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to know

Nyelvtan ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-RAI-1S

Szótári alak εἴδω

Szótár εἴδω [G:V] to know οἶδα , (from same root as εἶδον, which see), [in LXX chiefly for ידע ;] pf. with pres. meaning (plpf. as impf.; on irregular tense-forms, see App.), to have seen or perceived , hence, to know, have knowledge of : with accusative of thing(s), Refs [Mat 25:13, Mrk 10:19, Jhn 10:4, R

Teljes szócikk megnyitása →
ἄνθρωπον G0444 a human főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés a human · szó szerinti: a human · gördülékeny: human being

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak ἄνθρωπος

Szótár ἄνθρωπος [G:N-M] a human ἄνθρωπος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for אִישׁ ,אָדָם, also for אֱנוֹשׁ, etc. ;] man : __1. generically, a human being, male or female (Lat. homo): Jhn 16:21; with art., Refs [Mat 4:4 12:35, Mrk 2:27, Jhn 2:25, Rom 7:1], al; disting. from God, Refs [Mat 19:6, Jhn 10:33, Col 3:

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
Χριστῷ G5547 Christ főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · T

Jelentés Christ · szó szerinti: Christ · gördülékeny: Christ

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · T · N-DSM-T

Szótári alak Χριστός

Szótár Χριστός [N:N--T] Christ χριστός (Χρ-) , -ή, -όν (< χρίω), [in LXX for מָשִׁיחַ and cogn. forms ;] __1. 1. as adj. , __(a) of things, anointing, to be used as ointment (Æsch., Eur., al.; τ. ἔλαιον τὸ χ., Lev 21:10); __(b) of persons, anointed (ὁ ἰερεὺς ὁ χ., Lev 4:5; οἱ χ. ἰευρεῖς, 2Ma.1:10): ὁ χ. το

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸ G4253 before

Jelentés before · szó szerinti: before · gördülékeny: before

Nyelvtan ·

Szótári alak πρό

Szótár πρό [G:Prep] before πρό prep. with genitive, [in LXX chiefly for פָּנִים ;] before ; __(a) of place : Refs [Act 12:6, 14 14:13, Jas 5:9]; π. προσώπου (= Heb. פָּנִים, Deu 3:18, Mal 3:1, al.; Bl., § 40, 9), Refs [Mat 11:10, Mrk 1:2, Luk 1:76 7:27 9:52 10:1, Act 14:13]; __(b) of time : Refs [Mat 8:29

Teljes szócikk megnyitása →
ἐτῶν G2094 years főnév · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés years · szó szerinti: year · gördülékeny: year

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · semleges · N-GPN

Szótári alak ἔτος

Szótár ἔτος [G:N-N] year ἔτος , -ους, τό [in LXX for שָׁנֶה ;] a year : Refs [Luk 3:1, Heb 1:12, Rev 20:3, al.]; ἔτη ἔχειν, Refs [Jhn 5:5 8:57]; εἶναι, γίνεσθαι, ἐτῶν, Refs [Mrk 5:42, Luk 2:42, Act 4:22, 1Ti 5:9]; dative pl. of space of time, Refs [Jhn 2:20, Act 13:20]; accusative, in ans. to how long? Ref

Teljes szócikk megnyitása →
δεκατεσσάρων G1180 fourteen melléknév · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés fourteen · szó szerinti: fourteen · gördülékeny: fourteen

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · többes szám · semleges · A-GPN

Szótári alak δεκατέσσαρες

Szótár δεκατέσσαρες [G:A] fourteen δεκατέσσαρες , -ων, oἱ, αἱ, -α, τά [in LXX: Refs [Gen 31:41, Tob.8:19, al.] ;] = cl. τεσσαρεσκαίδεκα, more freq. in later Gk. than the older form and in MGr. (for thirteen and upwards) universal, fourteen : Refs [Mat 1:17, 2Co 12:2, Gal 2:1] (cf. τεσσαρεσκαιδέκατος).† (AS

Teljes szócikk megnyitása →
εἴτε G1535 if

Jelentés if · szó szerinti: if · gördülékeny: if

Nyelvtan ·

Szótári alak εἴτε

Szótár εἴτε [G:Conj] if εἴτε , see: εἰ. εἰ , conjunctive particle , used in conditions and in indirect questions. __I. Conditional, if ; __1. with indic, expressing a general assumption; __(a) pres.: before indic, pres., Refs [Mat 11:14, Rom 8:25, al.]; before imperat., Refs [Mrk 4:23 9:22, Jhn 15:18, 1Co

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
σώματι G4983 body főnév · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés body · szó szerinti: body · gördülékeny: body

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · semleges · N-DSN

Szótári alak σῶμα

Szótár σῶμα [G:N-N] body σῶμα , -τος, τό, [in LXX for גְּוִיָּה ,בָּשָׂר, etc., and for Aram. נְבֵלָה ;] a body . __1. Prop., of the human body, __(a) as always in Hom. (opp. to δέμας), of the dead body: Refs [Mat 27:58, 59 Mrk 15:43, al.]; __(b) of the living body : Refs [Luk 11:34, 1Co 6:13, al.]; ἐν σ.

Teljes szócikk megnyitása →
οὐκ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
οἶδα G1492 to know ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to know

Nyelvtan ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-RAI-1S

Szótári alak εἴδω

Szótár εἴδω [G:V] to know οἶδα , (from same root as εἶδον, which see), [in LXX chiefly for ידע ;] pf. with pres. meaning (plpf. as impf.; on irregular tense-forms, see App.), to have seen or perceived , hence, to know, have knowledge of : with accusative of thing(s), Refs [Mat 25:13, Mrk 10:19, Jhn 10:4, R

Teljes szócikk megnyitása →
εἴτε G1535 if

Jelentés if · szó szerinti: if · gördülékeny: if

Nyelvtan ·

Szótári alak εἴτε

Szótár εἴτε [G:Conj] if εἴτε , see: εἰ. εἰ , conjunctive particle , used in conditions and in indirect questions. __I. Conditional, if ; __1. with indic, expressing a general assumption; __(a) pres.: before indic, pres., Refs [Mat 11:14, Rom 8:25, al.]; before imperat., Refs [Mrk 4:23 9:22, Jhn 15:18, 1Co

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκτὸς G1622 outside

Jelentés outside · szó szerinti: outside/except · gördülékeny: outside

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐκτός

Szótár ἐκτός [G:Prep] outside/except 1. outside , opp. to ἐντός: 2. as prep. with gen. outside, out of, far from , c. gen., [8th/7th c.BC [Homer]]: outside of, free from , [Refs 5th c.BC [Herdotus Historicus]], attic; ἐκτὸς ἐλπίδος beyond hope, Lat. praeter spem, [Refs 5th c.BC [Sophocles Tragicus]] 3. of

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
σώματος G4983 body főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés body · szó szerinti: body · gördülékeny: body

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak σῶμα

Szótár σῶμα [G:N-N] body σῶμα , -τος, τό, [in LXX for גְּוִיָּה ,בָּשָׂר, etc., and for Aram. נְבֵלָה ;] a body . __1. Prop., of the human body, __(a) as always in Hom. (opp. to δέμας), of the dead body: Refs [Mat 27:58, 59 Mrk 15:43, al.]; __(b) of the living body : Refs [Luk 11:34, 1Co 6:13, al.]; ἐν σ.

Teljes szócikk megnyitása →
οὐκ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
οἶδα G1492 to know ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to know

Nyelvtan ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-RAI-1S

Szótári alak εἴδω

Szótár εἴδω [G:V] to know οἶδα , (from same root as εἶδον, which see), [in LXX chiefly for ידע ;] pf. with pres. meaning (plpf. as impf.; on irregular tense-forms, see App.), to have seen or perceived , hence, to know, have knowledge of : with accusative of thing(s), Refs [Mat 25:13, Mrk 10:19, Jhn 10:4, R

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεὸς G2316 God főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
οἶδεν G1492 to know ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to know

Nyelvtan ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-RAI-3S

Szótári alak εἴδω

Szótár εἴδω [G:V] to know οἶδα , (from same root as εἶδον, which see), [in LXX chiefly for ידע ;] pf. with pres. meaning (plpf. as impf.; on irregular tense-forms, see App.), to have seen or perceived , hence, to know, have knowledge of : with accusative of thing(s), Refs [Mat 25:13, Mrk 10:19, Jhn 10:4, R

Teljes szócikk megnyitása →
ἁρπαγέντα G0726 to seize ige · aoristos · passzív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to seize · szó szerinti: to seize · gördülékeny: to catch

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem · V-2APP-ASM

Szótári alak ἁρπάζω

Szótár ἁρπάζω [G:V] to seize ἁρπάζω [in LXX chiefly for גָּזַל, טָרַף ;] to seize, catch up, snatch away, carry off by force : with accusative of thing(s), Refs [Mat 12:29 13:19, Jhn 10:12, 28-29]; τ. βασιλείαν τ. θεοῦ, Mat 11:12; with accusative of person(s), Refs [Jhn 6:15, Act 8:39 23:10, Ju 23]; pass.,

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
τοιοῦτον G5108 such as this mutató névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés such as this · szó szerinti: such as this · gördülékeny: such

Nyelvtan mutató névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem · D-ASM

Szótári alak τοιοῦτος

Szótár τοιοῦτος [G:DemP] such as this τοιοῦτος , -αύτη, -οῦτο (as usually in Att.. prose. Ep. and Ion. neut. -οῦτον in Al., Act 21:25, Rec. only), correlat. of οἷος, ὁποῖος, ὥς, etc., such as this, of such a kind, such : Refs [Mat 9:8 18:5, Mrk 4:33 6:2 7:13 9:37] (T, τούτων), Refs [Jhn 9:16, Act 16:24, 1C

Teljes szócikk megnyitása →
ἕως G2193 until

Jelentés until · szó szerinti: until · gördülékeny: up to

Nyelvtan ·

Szótári alak ἕως

Szótár ἕως [G:Prep] until ἕως , relative particle (Lat. donee, usque), expressing the terminus ad quem (cf. Burton, §321ff.). __I. As conjunction ; __1. till, until ; __(a) of a fact in past time, with indic.: Refs [Mat 2:9, al. (Wis.10:14, al.]); __(b) ἕως ἄν, with subjc. aor.: Refs [Mat 2:13 5:18, Mrk 6:

Teljes szócikk megnyitása →
τρίτου G5154 third melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés third · szó szerinti: third · gördülékeny: third

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · A-GSM

Szótári alak τρίτος

Szótár τρίτος [G:A] third τρίτος , -η, -ον the third : Refs [Mat 22:26, Mrk 12:21 15:25, Luk 24:21, Act 2:15, al.]; τῇ τ. ἡμέρᾳ (i.e. the next day but one: Xen., al.; see Field, Notes , 11 ff.), Refs [Mat 16:21, Luk 24:46, al.]; substantively, accusative masc., τρίτον, a third (servant), Luk 20:12; neut.,

Teljes szócikk megnyitása →
οὐρανοῦ G3772 heaven főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés heaven · szó szerinti: heaven · gördülékeny: sky

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak οὐρανός

Szótár οὐρανός [G:N-M] heaven οὐρανός , -οῦ, ὁ, [in LXX chiefly for שָׁמַיִם (hence, often pl., οἱ οὐ., see infr.) ;] heaven ; __1. of the vault or firmament of heaven, the sky and the aerial regions above the earth : opp. to ἡ γῆ, Refs [Heb 1:10, 2Pe 3:5], 10; ὁ οὐ. καὶ ἡ γῆ, i.e. the world, the universe,

Teljes szócikk megnyitása →