Tóbiás 14:4
KNB
(1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)
Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.
Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.
és költözz velük Médiába, mert hiszek Isten szavának, amelyet Náhum által mondott Ninive ellen: minden beteljesedik Asszíria és Ninive felett, amit Izrael prófétái mondtak, akiket Isten küldött. Minden beteljesedik és semmi sem hiúsul meg a szavaikból, hanem megtörténik a maga idejében. Médiában nagyobb biztonság lesz, mint Asszíriában és Babilóniában, mert tudom és hiszem, hogy amit Isten mondott, bekövetkezik és megvalósul, és nem hiúsul meg a szavaiból semmi sem. Testvéreink, akik Izrael földjén laknak, mind szétszóródnak és fogságba kerülnek a szép földről. Izrael egész földje elpusztul, Szamaria és Jeruzsálem pusztaság lesz, Isten háza szomorúságra jut és felgyújtják, s elhagyatott lesz egy ideig.
SZIT
(1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)
Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.
A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.
és költözz velük Médiába, mert hiszek az Isten szavának, annak, amit Náhum Ninivéről mondott. Minden beteljesedik és megvalósul, amit Izrael prófétái Asszíriáról és Ninivéről jövendöltek, akiket Isten küldött, nem hiúsul meg egyetlen szavuk sem. Minden megtörténik majd a maga idejében. Akkor majd nagyobb biztonságban lesz az ember Médiában, mint Asszíriában és Babilóniában. Mert tudom és hiszem, hogy amit Isten mond, az mind bekövetkezik és megtörténik, és abból, amit jövendöl, nem hiúsul meg egyetlen szó sem. Testvéreinket, akik Izrael földjén élnek, számba veszik, és elhurcolják messze szép hazájuktól. Izrael egész földje elpusztul, Szamária és Jeruzsálem pusztasággá lesz, az Isten háza is elhagyatott lesz és üszkös (egy ideig).
KAL
(1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)
Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.
Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.
Közkincs
Ehhez a fordításhoz még nincs betöltött szöveg.