HU ▾

Róma 15:14

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Én pedig, testvéreim, meg vagyok győződve róla, hogy titeket is a jóság jellemez, ismeretetek teljes, és inteni tudjátok egymást.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok győződve felőletek, hogy ti is telve vagytok jósággal, mivel beteltetek minden ismerettel, és hogy inteni is tudjátok egymást.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve minden ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve a teljes ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok minden ismeretnek, és képesek vagytok figyelmeztetni egymást.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Meg vagyok róla győződve, testvéreim, hogy tele vagytok jóindulattal, s bővelkedtek minden tudással, hogy egymást figyelmeztessétek.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ami engem illet, testvérek, meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, elhalmozva ismerettel, képesek arra, hogy egymást figyelmeztessétek.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Meg vagyok győződve róla, testvéreim, hogy tele vagytok jóindulattal, és oly bőséges tudással rendelkeztek, hogy magatok is figyelmeztethetitek egymást.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Bizonyos vagyok pedig, atyámfiai, én magam is felőletek, hogy ti is teljesek vagytok szeretettel, telvék minden tudománnyal, úgy hogy egymást inthessétek;
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Πέπεισμαι δέ ἀδελφοί μου καὶ αὐτὸς ἐγὼ περὶ ὑμῶν ὅτι καὶ αὐτοὶ μεστοί ἐστε ἀγαθωσύνης πεπληρωμένοι πάσης τῆς γνώσεως δυνάμενοι καὶ ἀλλήλους νουθετεῖν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Πέπεισμαι G3982 to persuade ige · befejezett jelen · passzív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to persuade · szó szerinti: to persuade · gördülékeny: to convince

Nyelvtan ige · befejezett jelen · passzív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-RPI-1S

Szótári alak πείθω

Szótár πείθω [G:V] to persuade πείθω , [in LXX chiefly for בָּטַח בֶּטַח, its parts and derivatives ;] __(i) Active; __1. trans., to apply persuasion (\"conative\" in pres.; see M, Pr. , 147), to prevail upon or win over, persuade : absol., Mat 28:14, Act 19:26; before περί, with genitive of thing(s), Act

Teljes szócikk megnyitása →
δέ G1161 but

Jelentés but · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
ἀδελφοί G0080 brother főnév · megszólító eset · többes szám · hímnem

Jelentés brother · szó szerinti: brother · gördülékeny: brother

Nyelvtan főnév · megszólító eset · többes szám · hímnem · N-VPM

Szótári alak ἀδελφός

Szótár ἀδελφός [G:N-M] brother ἀδελφός , -οῦ, ὁ (< ἀ- copul., δελφύς, womb), in cl., a brother , born of the same parent or parents. [In LXX (Hort, Ja. , 102f.), for אָח ;] __1. lit. of a brother (Gen 4:2, al.). __2. Of a neighbour (Lev 19:17). __3. Of a member of the same nation (Refs [Exo 2:14, Deu 15:3]

Teljes szócikk megnyitása →
μου G1473 of me névmás · 1. személy · birtokos eset · egyes szám

Jelentés of me · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · egyes szám · P-1GS

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτὸς G0846 he névmás · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés he · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · alanyeset · egyes szám · hímnem · P-NSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἐγὼ G1473 I névmás · 1. személy · alanyeset · egyes szám

Jelentés I · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · alanyeset · egyes szám · P-1NS

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
περὶ G4012 about

Jelentés about · szó szerinti: about · gördülékeny: about

Nyelvtan ·

Szótári alak περί

Szótár περί [G:Prep] about περί , prep. with genitive, accusative (in cl. also with dative; cf. M, Pr. , 105f.), with radical sense round about (as distinct from ἀμφί, on both sides ). __I. C. genitive, __1. of place, about (poët.). __2. Causal, about, on account of, concerning, in reference to : Refs [Mat

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῶν G4771 of you névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám · P-2GP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ὅτι G3754 that

Jelentés that · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοὶ G0846 they névmás · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés they · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · alanyeset · többes szám · hímnem · P-NPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
μεστοί G3324 full melléknév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés full · szó szerinti: full · gördülékeny: full

Nyelvtan melléknév · alanyeset · többes szám · hímnem · A-NPM

Szótári alak μεστός

Szótár μεστός [G:A] full μεστός , -ή, -όν [in LXX: Refs [Nam 1:10, Eze.37:1] (מָלֵא), Refs [Est 5:2, Pro 6:34] * ;] full : with genitive of thing(s), Refs [Jhn 19:29 21:11, Jas 3:8]; metaph., of thoughts and feelings, Refs [Mat 23:28, Rom 1:29 15:14, 2Pe 2:14, Jas 3:17] (cf. Pr, l.with).† (AS) μεστοὺς A-AP

Teljes szócikk megnyitása →
ἐστε G1510 to be ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 2. személy · többes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 2. személy · többes szám · V-PAI-2P

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
ἀγαθωσύνης G0019 goodness főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés goodness · szó szerinti: goodness · gördülékeny: goodness

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak ἀγαθωσύνη

Szótár ἀγαθωσύνη [G:N-F] goodness ἀγαθωσύνη (on the termination, see: ἁγιότης, and cf . WH, App ., 152; MM, VGT , see word), -ης, ἡ (< ἀγαθός), [in LXX for טוֹבָה, טוֹב, טוּב, only in Heb. bks. ;] goodness (representing \"the kindlier, as δικαιοσύνη, the sterner element in the ideal character,\" AE, Eph .,

Teljes szócikk megnyitása →
πεπληρωμένοι G4137 to fulfill ige · befejezett jelen · passzív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to fulfill · szó szerinti: to fulfill · gördülékeny: to fulfill

Nyelvtan ige · befejezett jelen · passzív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-RPP-NPM

Szótári alak πληρόω

Szótár πληρόω [G:V] to fulfill πληρόω , -ῶ [in LXX chiefly for מָלֵא ;] __1. to fill, make full, fill to the full, with accusative; __(a) of things : pass. (σαψήνη, φάραγξ), Refs [Mat 13:48, Luk 3:5 (LXX)] ; fig., Mat 23:32; but chiefly of immaterial things: πᾶσαν χρείαν, Php 4:19; ἦχος ἐλήρωσε τ. οἶκον, A

Teljes szócikk megnyitása →
πάσης G3956 all melléknév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés all · szó szerinti: all · gördülékeny: all

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · A-GSF

Szótári alak πᾶς

Szótár πᾶς [G:A] all πᾶς , πᾶσα, πᾶν, genitive, παντός, πάσης, παντός, [in LXX chiefly for כֹּל ;] all, every . __I. As adj., __1. with subst. anarth., all, every, of every kind : Refs [Mat 3:10 4:23, Mrk 9:49, Luk 4:37, Jhn 2:1o, Act 27:20, Rom 7:8, Rev 18:17, al.] mult.; pl., all , Refs [Act 22:15, Rom 5

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
γνώσεως G1108 knowledge főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés knowledge · szó szerinti: knowledge · gördülékeny: knowledge

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak γνῶσις

Szótár γνῶσις [G:N-F] knowledge γνῶσις , -εως, ἡ (< γιγνώσκω), [in LXX chiefly for דַּעַת ;] __1. a seeking to know, inquiry, investigation . __2. knowledge , in NT, specially of the kn. of spiritual truth: absol., Refs [Luk 11:52, Rom 2:20 15:14, 1Co 1:5] (Lft., Notes , 147) 8:1, 7, 10, 11, 13:2, 8 14:6,

Teljes szócikk megnyitása →
δυνάμενοι G1410 be able ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés be able · szó szerinti: be able · gördülékeny: to be able

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PNP-NPM

Szótári alak δύναμαι

Szótár δύναμαι [G:V] be able δύναμαι , depon., [in LXX chiefly for יָכֹל ;] to be able, have power , whether by personal ability, permission, or opportunity : with inf. (M, Pr. , 205; WM, §44, 3) pres., Refs [Mat 6:24, Mrk 2:7, Jhn 3:2, 1Co 10:21, al.]; with inf. aor., Refs [Mat 3:9, Mrk 1:45, Jhn 3:3, 4 R

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλήλους G0240 one another kötőszó · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés one another · szó szerinti: one another · gördülékeny: one another

Nyelvtan kötőszó · tárgyeset · többes szám · hímnem · C-APM

Szótári alak ἀλλήλων

Szótár ἀλλήλων [G:RecP] one another ἀλλήλων (genitive pl.), dative -οις, -αις, accusative -ους, -ας, -α (no nom.), recipr. pron. (< ἄλλος), of one another, mutually : Refs [Mat 25:32, Mrk 4:41, Jhn 13:22, al.] (AS) ἀλλήλους C-APM reCiprocal pronoun, Accusative, Plural, Masculine ἀλλήλοις C-DPM reCiprocal p

Teljes szócikk megnyitása →
νουθετεῖν G3560 to admonish ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to admonish · szó szerinti: to admonish · gördülékeny: to warn

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak νουθετέω

Szótár νουθετέω [G:V] to admonish νουθετέω , -ῶ (< νοῦς, τίθημι, hence, put in mind), [in LXX: 1Ki 3:13 (כָּהָה pi.), Job 8:1-22 (יָסַר pi., בִּין), Refs [Wis.11:10 12:2, 26] * ;] to admonish, exhort : with accusative of person(s), Refs [Act 20:31, Rom 15:14, 1Co 4:14, Col 1:28 3:16, 1Th 5:12 5:14, 2Th 3:1

Teljes szócikk megnyitása →