HU ▾

Jelenések 4:7

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Az első élő teremtmény olyan volt, mint egy oroszlán, a második, mint egy fiatal bika, a harmadik élő teremtménynek olyan volt az arca, mint egy emberé, a negyedik élő teremtmény pedig repülő sashoz hasonlított.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Az első élő teremtmény oroszlánhoz, a második élő teremtmény fiatal bikához hasonló, a harmadik élő teremtménynek olyan arca van, mint egy embernek, a negyedik élő teremtmény pedig repülő sashoz hasonló.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És az első lelkes állat hasonló vala az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arcza vala, mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló vala a repülő sashoz.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlény arca olyan volt, mint egy emberé, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Az első élőlény oroszlánhoz volt hasonló, a második élőlény bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek emberéhez hasonló arca volt, és a negyedik élőlény repülő sashoz hasonlított.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második fiatal bikához, a harmadiknak emberhez hasonló arca volt, a negyedik pedig repülő sashoz hasonlított.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második fiatal bikához, a harmadiknak emberhez hasonló arca volt, a negyedik pedig repülő sashoz hasonlított.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második tulokhoz, a harmadiknak emberhez hasonló arca volt, a negyedik szárnyaló sashoz hasonlított.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És az első élőlény hasonló vala az oroszlánhoz, és a második élőlény hasonló a tulokhoz, és a harmadik élőlény alakja vala, mint az emberé, és a negyedik élőlény hasonlíta a röpűlő sashoz.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

καὶ τὸ ζῷον τὸ πρῶτον ὅμοιον λέοντι καὶ τὸ δεύτερον ζῷον ὅμοιον μόσχῳ καὶ τὸ τρίτον ζῷον ἔχων τὸ πρόσωπον ὡς ἀνθρώπου καὶ τὸ τέταρτον ζῷον ὅμοιον ἀετῷ πετομένῳ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · semleges · T-NSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ζῷον G2226 living thing főnév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés living thing · szó szerinti: living thing · gördülékeny: living creature

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · semleges · N-NSN

Szótári alak ζῷον

Szótár ζῷον [G:N-N] living thing ζῷον (Rec. ζῶον, see LS, see word), -ου, τό (< ζωός, alive), [in LXX for חַי (chiefly) and cognate forms; freq. in Wis ;] a living creature, an animal : Refs [Rev 4:6-9 5:6 ff. Rev 6:1 ff. Rev 7:11 14:3 15:7 19:4]; ζῴων τ. αἷμα, Heb 13:11; ἄλογα ζ., Refs [2Pe 2:12, Ju 10].†

πρῶτον G4413 first melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés first · szó szerinti: first · gördülékeny: first

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges · A-NSN

Szótári alak πρῶτος

Szótár πρῶτος [G:A] first B. Superl. , πρῶτος , -η, -ον, [in LXX chiefly for רִאשׁוֹן, also for אֶחַד, etc. ;] first , __1. of Time or Place ; __(a) absol., as subst. , ὁ π.., Refs [Luk 14:18, Jhn 19:32, 1Co 14:30]; ὁ π. καὶ ὁ ἔσχατος, Refs [Rev 1:17 2:8 22:13]; neut., τὸ π., opp. to τ. δεύτερον, Heb 10:9;

Teljes szócikk megnyitása →
ὅμοιον G3664 like melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés like · szó szerinti: like · gördülékeny: like

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges · A-NSN

Szótári alak ὅμοιος

Szótár ὅμοιος [G:A] like ὅμοιος , -οία, -οιον [in LXX for כְּמוֹ, etc. ;] like, resembling, such as, the same as : with dative, of form or appearance, Refs [Jhn 9:9, Rev 1:13] (WH, mg., R, but see infr.) Refs [Rev 1:15 2:18 4:6-7 9:7, 10] (B1., § 37, 62) Rev_9:19; Rev_11:1; Rev_13:2; Rev_13:11; ὁράσει, Rev

Teljes szócikk megnyitása →
λέοντι G3023 lion főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés lion · szó szerinti: lion · gördülékeny: lion

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak λέων

Szótár λέων [G:N-M] lion λέων , -οντος, ὁ [in LXX chiefly for אֲרִי, אַרְיֵה, also for כְּפִיר, etc. ;] a lion : Refs [Heb 11:33, 1Pe 5:8, Rev 4:7 9:8, 17 10:3 13:2]; metaph., Refs [2Ti 4:17, Rev 5:5].† (AS) λέοντι N-DSM Noun, Dative, Singular, Masculine λεόντων N-GPM Noun, Genitive, Plural, Masculine λέον

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · semleges · T-NSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δεύτερον G1208 secondly melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés secondly · szó szerinti: secondly · gördülékeny: second

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges · A-NSN

Szótári alak δεύτερος

Szótár δεύτερος [G:A] secondly δεῦτερος , -α, -ον, second in order, with or without idea of time: Refs [Mat 22:26, 39, al.]; θάνατος, Refs [Rev 2:11 20:14 21:8]; χάρις, 2Co 1:15. In neut. as adv., secondly, a second time ; opp. to πρῶτον: Refs [Jhn 3:4 21:16, 1Co 12:28, Rev 19:3]; τὸ δ., Refs [2Co 13:2, Ju

Teljes szócikk megnyitása →
ζῷον G2226 living thing főnév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés living thing · szó szerinti: living thing · gördülékeny: living creature

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · semleges · N-NSN

Szótári alak ζῷον

Szótár ζῷον [G:N-N] living thing ζῷον (Rec. ζῶον, see LS, see word), -ου, τό (< ζωός, alive), [in LXX for חַי (chiefly) and cognate forms; freq. in Wis ;] a living creature, an animal : Refs [Rev 4:6-9 5:6 ff. Rev 6:1 ff. Rev 7:11 14:3 15:7 19:4]; ζῴων τ. αἷμα, Heb 13:11; ἄλογα ζ., Refs [2Pe 2:12, Ju 10].†

Teljes szócikk megnyitása →
ὅμοιον G3664 like melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés like · szó szerinti: like · gördülékeny: like

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges · A-NSN

Szótári alak ὅμοιος

Szótár ὅμοιος [G:A] like ὅμοιος , -οία, -οιον [in LXX for כְּמוֹ, etc. ;] like, resembling, such as, the same as : with dative, of form or appearance, Refs [Jhn 9:9, Rev 1:13] (WH, mg., R, but see infr.) Refs [Rev 1:15 2:18 4:6-7 9:7, 10] (B1., § 37, 62) Rev_9:19; Rev_11:1; Rev_13:2; Rev_13:11; ὁράσει, Rev

Teljes szócikk megnyitása →
μόσχῳ G3448 calf főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés calf · szó szerinti: calf · gördülékeny: calf

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak μόσχος

Szótár μόσχος [G:N-M] calf μόσχος , -ου, ὁ [in LXX chiefly for פַּר, also for שׁוֹר, עֵגֶל. etc. ;] __1. a young shoot or twig. __2. ὁ, ἡ, μ., offspring; __(a) of men ; __(b) of animals ; most freq. (as always in LXX), a calf, bullock, heifer : Refs [Luk 15:23, 27 15:30, Heb 9:12, 19 Rev 4:7].† (AS) μόσχον

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · semleges · T-NSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
τρίτον G5154 third melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés third · szó szerinti: third · gördülékeny: third

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges · A-NSN

Szótári alak τρίτος

Szótár τρίτος [G:A] third τρίτος , -η, -ον the third : Refs [Mat 22:26, Mrk 12:21 15:25, Luk 24:21, Act 2:15, al.]; τῇ τ. ἡμέρᾳ (i.e. the next day but one: Xen., al.; see Field, Notes , 11 ff.), Refs [Mat 16:21, Luk 24:46, al.]; substantively, accusative masc., τρίτον, a third (servant), Luk 20:12; neut.,

Teljes szócikk megnyitása →
ζῷον G2226 living thing főnév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés living thing · szó szerinti: living thing · gördülékeny: living creature

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · semleges · N-NSN

Szótári alak ζῷον

Szótár ζῷον [G:N-N] living thing ζῷον (Rec. ζῶον, see LS, see word), -ου, τό (< ζωός, alive), [in LXX for חַי (chiefly) and cognate forms; freq. in Wis ;] a living creature, an animal : Refs [Rev 4:6-9 5:6 ff. Rev 6:1 ff. Rev 7:11 14:3 15:7 19:4]; ζῴων τ. αἷμα, Heb 13:11; ἄλογα ζ., Refs [2Pe 2:12, Ju 10].†

Teljes szócikk megnyitása →
ἔχων G2192 to have ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to have · szó szerinti: to have/be · gördülékeny: to have

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-NSM

Szótári alak ἔχω

Szótár ἔχω [G:V] to have/be ἔχω , [in LXX for אָצֵל (ἐχόμενος), יֵשׁ,בַּעַל, etc., 59 words in all ;] (on the Aktionsart of the various tenses, see M, Pr. , 110, 145, 150, 183), to have , as in cl., in various senses and constructions. __I. Trans.; __1. 1. to have, hold, hold fast , etc.; __(a) to hold , a

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πρόσωπον G4383 face főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés face · szó szerinti: face · gördülékeny: face

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak πρόσωπον

Szótár πρόσωπον [G:N-N] face πρόσωπον , -ου, τό (< πρός, ὤψ), [in LXX chiefly and very freq. for פָּנִים ;] __1. prop., of persons (so always in cl.); __(a) the face, countenance : Refs [Mat 6:16-17, Mrk 14:65, Luk 9:29, 2Co 3:7, Rev 4:7, al.]; τὸ π. τῆς γενέτεως (EV, natural face), Jas 1:23; πίπτειν ἐπὶ (

Teljes szócikk megnyitása →
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
ἀνθρώπου G0444 a human főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés a human · szó szerinti: a human · gördülékeny: human being

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak ἄνθρωπος

Szótár ἄνθρωπος [G:N-M] a human ἄνθρωπος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for אִישׁ ,אָדָם, also for אֱנוֹשׁ, etc. ;] man : __1. generically, a human being, male or female (Lat. homo): Jhn 16:21; with art., Refs [Mat 4:4 12:35, Mrk 2:27, Jhn 2:25, Rom 7:1], al; disting. from God, Refs [Mat 19:6, Jhn 10:33, Col 3:

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · semleges · T-NSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
τέταρτον G5067 fourth melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés fourth · szó szerinti: fourth · gördülékeny: fourth in a series

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges · A-NSN

Szótári alak τέταρτος

Szótár τέταρτος [G:A] fourth τέταρτος , -η, -ον [in LXX chiefly for רְבִיעִי ;] fourth : Refs [Mat 14:25, Mrk 6:48, Act 10:30, Rev 4:7 6:7-8 8:12 16:8 21:19].† (AS) τετάρτην A-ASF Adjective, Accusative, Singular, Feminine τέταρτον A-ASN Adjective, Accusative, Singular, Neuter Τετάρτῃ A-DSF Adjective, Dativ

Teljes szócikk megnyitása →
ζῷον G2226 living thing főnév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés living thing · szó szerinti: living thing · gördülékeny: living creature

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · semleges · N-NSN

Szótári alak ζῷον

Szótár ζῷον [G:N-N] living thing ζῷον (Rec. ζῶον, see LS, see word), -ου, τό (< ζωός, alive), [in LXX for חַי (chiefly) and cognate forms; freq. in Wis ;] a living creature, an animal : Refs [Rev 4:6-9 5:6 ff. Rev 6:1 ff. Rev 7:11 14:3 15:7 19:4]; ζῴων τ. αἷμα, Heb 13:11; ἄλογα ζ., Refs [2Pe 2:12, Ju 10].†

Teljes szócikk megnyitása →
ὅμοιον G3664 like melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés like · szó szerinti: like · gördülékeny: like

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · semleges · A-NSN

Szótári alak ὅμοιος

Szótár ὅμοιος [G:A] like ὅμοιος , -οία, -οιον [in LXX for כְּמוֹ, etc. ;] like, resembling, such as, the same as : with dative, of form or appearance, Refs [Jhn 9:9, Rev 1:13] (WH, mg., R, but see infr.) Refs [Rev 1:15 2:18 4:6-7 9:7, 10] (B1., § 37, 62) Rev_9:19; Rev_11:1; Rev_13:2; Rev_13:11; ὁράσει, Rev

Teljes szócikk megnyitása →
ἀετῷ G0105 eagle főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés eagle · szó szerinti: eagle · gördülékeny: eagle

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak ἀετός

Szótár ἀετός [G:N-M] eagle ἀετός , -οῦ, ὁ, [in LXX for נֶשֶׁר ;] an eagle : Refs [Rev 4:7 8:13] (Rec. ἀγγέλου) 12:14. Where carrion is referred to, ἀ. is probably a vulture (cf. Refs [Job 39:30, Pro 30:17): Mat 24:28, Luk 17:37] (MM, VGT , see word).† (AS) ἀετῷ N-DSM Noun, Dative, Singular, Masculine ἀετοῦ

Teljes szócikk megnyitása →
πετομένῳ G4072 to fly ige · jelen idő · N · participium · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés to fly · szó szerinti: to fly · gördülékeny: to fly

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · részes eset · egyes szám · hímnem · V-PNP-DSM

Szótári alak πέτομαι

Szótár πέτομαι [G:V] to fly πέτομαι [in LXX chiefly for עוּף ;] to fly : Refs [Rev 4:7 8:13 12:14 14:6 19:17] (Rec. πετάομαι, which see).† πετάομαι, [in LXX: Deu 4:17 * ;] false form of ποτάομαι, poët., frequentat. of πέτομαι (Aristoph., al.), Rec. for πέτομαι (which see, cf. Veitch, see word) (AS) πετόμεν

Teljes szócikk megnyitása →