HU ▾

Jelenések 20:4

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Ezután trónokat láttam, és azok, akik rajtuk ültek, hatalmat kaptak az ítélkezésre. Igen, láttam azoknak a lelkét, akiket kivégeztek amiatt, hogy Jézusról tanúskodtak, és Istenről beszéltek. Ők azok, akik nem imádták a vadállatot, sem annak képmását, és akik nem viselték a jelet a homlokukon és a kezükön. Életre keltek, és királyokként uralkodtak Krisztussal 1000 évig.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

És láttam trónokat, és ott voltak azok, akik leültek rájuk, és hatalmat kaptak az ítélkezésre. Igen, láttam azoknak lelkét, akiket bárddal végeztek ki a tanúság miatt, melyet Jézus mellett tettek, és az Istenről való beszéd miatt, és ők azok, akik nem imádták a vadállatot, sem annak képmását, és akik nem fogadták el a jelet a homlokukra és a kezükre. És életre keltek, és királyokként uralkodtak a Krisztussal ezer évig.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Majd székeket láttam, és a rajta ülőket, akik ítélő hatalmat kaptak, és láttam azok lelkeit, akiknek fejét vették a Jézusról való tanúságtétel és Isten igéje miatt, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képmását, sem bélyegét nem vették homlokukra és kezükre, és éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták; és azoknak lelkét, akiket a Jézus melletti tanúságtételük és Isten szava miatt lefejeztek; akik nem borultak le sem a vadállat, sem a szobra előtt, sem a bélyegét nem viselték a homlokukon vagy a kezükön. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Akkor trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítéletet bízták. És láttam azok lelkeit, akiket Jézus tanúsága és Isten igéje miatt lefejeztek, akik nem imádták a vadállatot és bálványképét, és jelét nem viselték homlokukon és kezükön.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És láték székeket és azokon ülőket, kiknek adaték, hogy itéljenek; és (látám) azok lelkeit, kik lefejeztettek Jézus bizonyságtételeért és az Isten igéjeért, kik nem imádták a vadállatot, sem annak képét, bélyegét sem vették föl homlokaikra vagy kezeikre, és éltek és országlottak Krisztussal ezer esztendeig.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Καὶ εἶδον θρόνους καὶ ἐκάθισαν ἐπ᾽ αὐτοὺς καὶ κρίμα ἐδόθη αὐτοῖς καὶ τὰς ψυχὰς τῶν πεπελεκισμένων διὰ τὴν μαρτυρίαν Ἰησοῦ καὶ διὰ τὸν λόγον τοῦ θεοῦ καὶ οἵτινες οὐ προσεκύνησαν τὸ θηρίον οὐδὲ τὴν εἰκόνα αὐτοῦ καὶ οὐκ ἔλαβον τὸ χάραγμα ἐπὶ τὸ μέτωπον καὶ ἐπὶ τὴν χεῖρα αὐτῶν καὶ ἔζησαν καὶ ἐβασίλευσαν μετὰ τοῦ Χριστοῦ χίλια ἔτη
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
εἶδον G1492 to know ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to see

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-2AAI-1S

Szótári alak εἴδω

Szótár εἴδω [G:V] to know οἶδα , (from same root as εἶδον, which see), [in LXX chiefly for ידע ;] pf. with pres. meaning (plpf. as impf.; on irregular tense-forms, see App.), to have seen or perceived , hence, to know, have knowledge of : with accusative of thing(s), Refs [Mat 25:13, Mrk 10:19, Jhn 10:4, R

Teljes szócikk megnyitása →
θρόνους G2362 thrones főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés thrones · szó szerinti: throne · gördülékeny: throne

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak θρόνος

Szótár θρόνος [G:N-M] throne θρόνος , -ου, ὁ [in LXX chiefly for כִּסֵּא, Exo 11:5, al. ;] in Hom., a seat, chair. Later, a throne, chair of state, seat of authority; of kings: metaph., of God, Refs [Mat 5:34, Act 7:49 (LXX)], Rev 1:4, al.; by meton., for kingly power, sovereignty, Refs [Luk 1:32, 52, Act

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκάθισαν G2523 to sit ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to sit · szó szerinti: to sit · gördülékeny: to place

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P

Szótári alak καθίζω

Szótár καθίζω [G:V] to sit καθ-ίζω [in LXX chiefly for יָשַׁב ;] __1. causal, to make to sit down, set, appoint : Refs [Act 2:30, 1Co 6:4, Eph 1:20]. __2. Intrans., to sit down, be seated, sit : Refs [Mat 5:1, Mrk 9:35, Luk 7:15, Jhn 8:2, al.]; with inf. tel., 1Co 10:7; before εἰς, 2Th 2:4; ἐπί, with accus

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπ᾽ G1909 on

Jelentés on · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοὺς G0846 them névmás · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · tárgyeset · többes szám · hímnem · P-APM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
κρίμα G2917 judgment főnév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés judgment · szó szerinti: judgment · gördülékeny: judgment

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · semleges · N-NSN

Szótári alak κρίμα

Szótár κρίμα [G:N-N] judgment κρίμα (B1., § 27, 2), -τος, τό (< κρίνω), [in LXX chiefly for מִשְׁפָּט ;] the issue of a judicial process, hence, __1. judgment, the decision passed on the faults of others : Mat 7:2; in forensic sense, with genitive pun., Luk 24:20; esp. of the judgment of God, Refs [Rom 2:2

Teljes szócikk megnyitása →
ἐδόθη G1325 to give ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to give · szó szerinti: to give · gördülékeny: to give

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-API-3S

Szótári alak δίδωμι

Szótár δίδωμι [G:V] to give δίδωμι , [in LXX chiefly for נָתַן (53 words in all) ;] to give —in various senses, accusative to context— bestow, grant, supply, deliver, commit, yield : absol., Act 20:35; with accusative of thing(s) and dative of person(s), Refs [Mat 4:9 5:31, Jhn 1:12, al.] mult.; with dativ

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῖς G0846 to them névmás · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés to them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · részes eset · többes szám · hímnem · P-DPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τὰς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · nőnem · T-APF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ψυχὰς G5590 souls főnév · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés souls · szó szerinti: soul · gördülékeny: life

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · nőnem · N-APF

Szótári alak ψυχή

Szótár ψυχή [G:N-F] soul ψυχή , -ῆς, ἡ, [in LXX very freq. for נֶפֶשׁ, sometimes for לֵבַב ,לֵב, etc. ;] __1. breath (Lat. anima), breath of life, life (Hom., al.; in Arist., of the vital principle ): Refs [Mat 6:25, Mrk 3:4 10:45, Luk 12:22, Jhn 10:11, Act 20:10, 24 2Co 1:23, Php 2:30, 1Th 2:8, al.] __2.

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 who névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem · T-GPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πεπελεκισμένων G3990 to behead ige · befejezett jelen · passzív · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés to behead · szó szerinti: to behead · gördülékeny: to behead

Nyelvtan ige · befejezett jelen · passzív · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem · V-RPP-GPM

Szótári alak πελεκίζω

Szótár πελεκίζω [G:V] to behead πελεκίζω (< πέλεκυς, a battle-axe), to out off with an axe, esp. to behead: with accusative, Rev 20:4 (Polyb., al.).† (AS) πεπελεκισμένων V-RPP-GPM Verb, peRfect, Passive, Participle, Genitive, Plural, Masculine

Teljes szócikk megnyitása →
διὰ G1223 because of

Jelentés because of · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μαρτυρίαν G3141 testimony főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés testimony · szó szerinti: testimony · gördülékeny: testimony

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak μαρτυρία

Szótár μαρτυρία [G:N-F] testimony μαρτυρία , -ας, ἡ (< μαρτυρέω), [in LXX: Gen 31:47 R (גַּלְעֵד), Refs [Exo 20:16, Deu 5:20] (17), Refs [Pro 25:18, Psa 19:7] (עֵד, עֵדוּת), Refs [Pro 12:19, Sir.31:23-24, 4Ma.6:32] * ;] witness, testimony, evidence : Refs [Mrk 14:56, Luk 22:71, Jhn 5:34 19:35 21:24, 1Ti 3:

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰησοῦ G2424 Jesus főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Jesus · szó szerinti: Jesus/Joshua · gördülékeny: Jesus

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P · N-GSM-P

Szótári alak Ἰησοῦς

Szótár Ἰησοῦς [N:N-M-P] Jesus/Joshua Ἰησοῦς , -οῦ, dative, voc. -οῦ, accusative, -οῦν (Heb. יֵשׁוּעַ ,יְהֹשֻׁעַ ,יְהוֹשׁוּעַ), __1. JESUS : Mat 1:21, al.; ὁ Ἰ, ib. 3:13, al.; Ἰ. Χριστός, Refs [ib. 1:1, Mrk 1:1, al.]; Χρ. Ἰ., Rom 2:26, al.; κύριος Ἰ., Act 28:31, al.; Ἰησοῦ, voc., Mrk 1:24, al. __2. Joshua :

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
διὰ G1223 because of

Jelentés because of · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
λόγον G3056 word főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés word · szó szerinti: word · gördülékeny: word

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak λόγος

Szótár λόγος [G:N-M] word λόγος , -ου, ὁ (< λέγω) [in LXX chiefly for דָּבָר, also for מִלָּה ,אֵמֶר, etc. ;] __I. Of that by which the inward thought is expressed, Lat. oratio, sermo, vox, verbum. __1. a word , not in the grammatical sense of a mere name (ἔπος, ὄνομα, ῥῆμα), but a word as embodying a conc

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεοῦ G2316 God főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
οἵτινες G3748 which vonatkozó névmás · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés which · szó szerinti: who/which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · alanyeset · többes szám · hímnem · R-NPM

Szótári alak ὅστις, ἥτις

Szótár ὅστις, ἥτις [G:RelP] who/which ὅστις , ἥτις, ὅ τι (also written ὅ, τι and ὅτι; see LS, see word; WH, §411; Tdf., Pr. , 111), in NT scarcely ever except in nom. (M, Pr. , 91), the only instance of the oblique cases being found in ἕως ὅτου (see: ἕως), relative of indef. reference (related to simple ὅς

Teljes szócikk megnyitása →
οὐ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
προσεκύνησαν G4352 worshiped ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés worshiped · szó szerinti: to worship · gördülékeny: to worship

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P

Szótári alak προσκυνέω

Szótár προσκυνέω [G:V] to worship προσ-κυνέω , -ῶ (< κυνέω, to kiss), [in LXX chiefly for שָׁחָה hith. ;] to make obeisance, do reverence to, worship ; __(a) prop. (as in cl., of the gods: Hdt., Æsch., Plat., al.), of God, Christ and supra-mundane beings : absol., Refs [Jhn 4:20 12:20, Act 8:27 24:11, Heb

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θηρίον G2342 wild animal főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés wild animal · szó szerinti: wild animal · gördülékeny: animal

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak θηρίον

Szótár θηρίον [G:N-N] wild animal θηρίον , -ου, τό (dimin. of θήρ), [in LXX chiefly for חַי ;] a wild beast, beast : Refs [Mrk 1:13, Act 11:6 28:4-5, Tit 1:12, Heb 12:20, Jas 3:7, Rev 6:8]; of Antichrist, Refs [Rev 11:7, 13-19].† (AS) θηρία N-APN Noun, Accusative, Plural, Neuter θηρίον N-ASN Noun, Accusati

Teljes szócikk megnyitása →
οὐδὲ G3761 and not kötőszó · N

Jelentés and not · szó szerinti: and not · gördülékeny: and not

Nyelvtan kötőszó · N · CONJ-N

Szótári alak οὐδέ

Szótár οὐδέ [G:Conj] and not οὐδέ , negative particle , related to μηδέ as οὐ to μή. __I. As conjc. , and not, also not, neither, nor : Refs [Mat 6:15, Luk 16:31, Rom 4:15, al.]; οὐ . . . οὐδέ, Refs [Mat 5:15 10:24, Mrk 4:22, Luk 6:43, 44, Jhn 6:24, Act 2:27, Rom 2:28, al.] (see Bl., §77, 10). __II. As adv

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
εἰκόνα G1504 image főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés image · szó szerinti: image · gördülékeny: image

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak εἰκών

Szótár εἰκών [G:N-F] image εἰκών , -όνος (cf. ἔοικα), [in LXX chiefly for צֶלֶם ;] an image, likeness : Refs [Mat 22:20, Mrk 12:16, Luk 20:24, Rom 1:23, 1Co 15:49, Rev 13:14, 15 14:9, 11 15:2 16:2 19:20 20:4]; opp. to σκιά, Heb 10:1; of man, εἰ. θεοῦ, 1 Co 11:7; of the regenerate, εἰ. τ. θεοῦ Col 3:10 (see

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 of it névmás · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés of it · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · semleges · P-GSN

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
οὐκ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
ἔλαβον G2983 to take ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to take · szó szerinti: to take · gördülékeny: to take

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-2AAI-3P

Szótári alak λαμβάνω

Szótár λαμβάνω [G:V] to take λαμβάνω , [in LXX chiefly for לקח, also for אחז ,לכד ,נשׂא, etc. ;] __1. to take, lay hold of : absol., Refs [Mat 26:26, Mrk 14:22]; with accusative of thing(s), Refs [Mat 5:40 26:52, al.] mult.; with accusative of person(s), Refs [Mat 21:35, Mrk 12:3, al.]; pleonastic λαβών (M

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
χάραγμα G5480 mark főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés mark · szó szerinti: image/mark · gördülékeny: mark

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak χάραγμα

Szótár χάραγμα [G:N-N] image/mark χάραγμα , -τος, τό (< χαράσσω, to engrave), __(a) a stamp, impress, mark : Refs [Rev 13:16-17 14:9, 11 16:2 19:20 20:4] (see Deiss., BS, 240 ff.); __(b) a thing graven : Act 17:29.† (AS) χάραγμα N-ASN Noun, Accusative, Singular, Neuter χαράγματι N-DSN Noun, Dative, Singula

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 on

Jelentés on · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μέτωπον G3359 forehead főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés forehead · szó szerinti: forehead · gördülékeny: forehead

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak μέτωπον

Szótár μέτωπον [G:N-N] forehead μέτωπον , -ου, τό (μετά + ὤψ, an eye), [in LXX for מֵצַח ;] the forehead : Refs [Rev 7:3 9:4 13:16 14:1, 9 17:5 20:4 22:4].† (AS) μέτωπον N-ASN Noun, Accusative, Singular, Neuter μετώπων N-GPN Noun, Genitive, Plural, Neuter μετώπου N-GSN Noun, Genitive, Singular, Neuter

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 upon

Jelentés upon · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
χεῖρα G5495 hand főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés hand · szó szerinti: hand · gördülékeny: hand

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak χείρ

Szótár χείρ [G:N-F] hand χείρ , genitive, χειρος (accusative, χεῖραν, 1Pe 5:6 T), ἡ, [in LXX chiefly for יָד ;] the hand : Refs [Mat 3:12, Mrk 3:1, Luk 6:6, al.] mult.; ἡ χ., acting subject, Luk 22:21; pl., Refs [Act 17:25 20:34, 1Jo.1:1]; τ. ἔργα τῶν χ., Refs [Act 7:41, Rev 9:20]; ὁ ἀσπασμὸς τ. ἐμῇ χ., Re

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῶν G0846 of them névmás · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés of them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · többes szám · hímnem · P-GPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἔζησαν G2198 to live ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to live · szó szerinti: to live · gördülékeny: to be alive

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P

Szótári alak ζάω

Szótár ζάω [G:V] to live ζάω , -ῶ, [in LXX chiefly for חיה (most freq. ptcp., ζῶν, inf., ζῆν, for חַי ;] __1. prop., to live, be alive (see Syn., see word βίος; in cl. usually of animal life, but sometimes of plants, as Arist., Eth. N , i, 7, 12): Refs [Act 20:12, Rom 7:1-3, 1Co 7:39, Rev 19:20, al.]; ἐν α

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐβασίλευσαν G0936 reigned ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés reigned · szó szerinti: to reign · gördülékeny: to reign as a king

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P

Szótári alak βασιλεύω

Szótár βασιλεύω [G:V] to reign βασιλεύω , (< βασιλεύς), [in LXX for מלךְ, its parts and derivatives, exc. 4Ki.15:5 (ישׁב) ;] to be king, to reign, rule : 1Ti 6:15; with genitive (cl.), Mat 2:22; before ἐπί, with accusative (= Heb. מלךְ על; Bl., §36, 8), Refs [Luk 1:33 19:14, 27 Rom 5:14]; ἐπὶ τ. γῆς, on ea

Teljes szócikk megnyitása →
μετὰ G3326 with

Jelentés with · szó szerinti: with/after · gördülékeny: with

Nyelvtan ·

Szótári alak μετά

Szótár μετά [G:Prep] with/after μετά (before vowel μετ᾽; on the neglect of elision in certain cases, V. WH, App. , 146 b), prep. with genitive, accusative (in poet, also with dative), [in LXX for אַחַד ,עִם ,אֵת, etc.]. __I. C. genitive, __1. among, amid : Refs [Mrk 1:13, Luk 22:37] (LXX, ἐν) Refs [24:5, J

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Χριστοῦ G5547 Christ főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T

Jelentés Christ · szó szerinti: Christ · gördülékeny: Christ

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T · N-GSM-T

Szótári alak Χριστός

Szótár Χριστός [N:N--T] Christ χριστός (Χρ-) , -ή, -όν (< χρίω), [in LXX for מָשִׁיחַ and cogn. forms ;] __1. 1. as adj. , __(a) of things, anointing, to be used as ointment (Æsch., Eur., al.; τ. ἔλαιον τὸ χ., Lev 21:10); __(b) of persons, anointed (ὁ ἰερεὺς ὁ χ., Lev 4:5; οἱ χ. ἰευρεῖς, 2Ma.1:10): ὁ χ. το

Teljes szócikk megnyitása →
χίλια G5507 thousand melléknév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés thousand · szó szerinti: thousand · gördülékeny: thousand

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · semleges · A-APN

Szótári alak χίλιοι

Szótár χίλιοι [G:A] thousand χίλιοι , -αι, -α a thousand : 2Pe 3:8 (LXX), Refs [Rev 11:3 12:6 14:20 20:2-7].† (AS) χιλίας A-APF Adjective, Accusative, Plural, Feminine χίλια A-APN Adjective, Accusative, Plural, Neuter χιλίων A-GPM Adjective, Genitive, Plural, Masculine χίλια A-NPN Adjective, Nominative, Pl

Teljes szócikk megnyitása →
ἔτη G2094 year főnév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés year · szó szerinti: year · gördülékeny: year

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · semleges · N-APN

Szótári alak ἔτος

Szótár ἔτος [G:N-N] year ἔτος , -ους, τό [in LXX for שָׁנֶה ;] a year : Refs [Luk 3:1, Heb 1:12, Rev 20:3, al.]; ἔτη ἔχειν, Refs [Jhn 5:5 8:57]; εἶναι, γίνεσθαι, ἐτῶν, Refs [Mrk 5:42, Luk 2:42, Act 4:22, 1Ti 5:9]; dative pl. of space of time, Refs [Jhn 2:20, Act 13:20]; accusative, in ans. to how long? Ref

Teljes szócikk megnyitása →