HU ▾

Jelenések 19:6

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

És amit hallottam, olyan volt, mint egy nagy sokaság hangja, mint sok víz zúgása és mint hatalmas mennydörgések hangja. Ezt mondták: „Dicsérjétek Jahot, mert Jehova, a mi Istenünk, a Mindenható, uralkodni kezdett királyként!
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

És amit hallottam, olyan volt, mint egy nagy sokaság hangja, mint sok víz zúgása és mint az erős mennydörgések hangja. Ezt mondták: „Dicsérjétek Jahot, mert Jehova, a mi Istenünk, a Mindenható, királyként uralkodni kezdett.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

És hallottam valami nagy sokaság hangját, amely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

És hallottam valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: „Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Aztán mintha nagy sereg hangját hallottam volna, olyat, mint a nagy vizek zúgása, és mint a nagy mennydörgés: „Alleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

És hallottam, mint hatalmas tömeg moraját, mint nagy vizek zúgását, mint zengő mennydörgés robaját: „Alleluja! Megkezdte uralmát Urunk, Istenünk, a Mindenható.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Amit hallottam, mint hatalmas tömeg, mint nagy vizek, mint zengő mennydörgés hangja: „Alleluja! Megkezdte uralkodását Urunk, Istenünk, a Mindenható.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Akkor nagy sereg énekét hallottam, s ez sok víz zúgásához és erős mennydörgés robajához hasonlított: „Alleluja! Az Úr, mindenható Istenünk, átvette az uralmat.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És hallám mint nagy sereg szózatát, és mint sok vizek zúgását, és mint nagy mennydörgések robaját így szólani: Alleluja! Mert uralkodik a mi mindenható Urunk Istenünk.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Καὶ ἤκουσα ὡς φωνὴν ὄχλου πολλοῦ καὶ ὡς φωνὴν ὑδάτων πολλῶν καὶ ὡς φωνὴν βροντῶν ἰσχυρῶν λεγόντων ἁλληλουϊά ὅτι ἐβασίλευσεν κύριος ὁ θεὸς ἡμῶν ὁ παντοκράτωρ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἤκουσα G0191 to hear ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to hear · szó szerinti: to hear · gördülékeny: to hear

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-AAI-1S

Szótári alak ἀκούω

Szótár ἀκούω [G:V] to hear ἀκούω , [in LXX chiefly for שׁמע ] to hear, listen, attend, perceive by hearing, comprehend by hearing . __1. Intrans.: Refs [Mrk 4:3 7:37, Jas 2:5, Rev 2:7, al.]; τ. ὠσίν, Mat 13:15 (LXX); with cogn. dative, ακοῇ ἀ. (see: ἀκοή), Refs [Mat 13:14, Act 28:26 (LXX)] ; ὁ ἔχων ὦτα (οὖ

Teljes szócikk megnyitása →
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
φωνὴν G5456 voice főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés voice · szó szerinti: voice/sound · gördülékeny: voice

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak φωνή

Szótár φωνή [G:N-F] voice/sound φωνή , -ῆς, ἡ, [in LXX chiefly and very freq. for קוֹל ;] a voice ; __(a) prop., of persons, Mat 2:18 (LXX), al.; φ. αἴρειν (ἐπαίρειν), Refs [Luk 17:13, Act 2:14, al.]; φ. μεγάλῃ εἰπεῖν (λέγειν, φωνεῖν, etc.), Refs [Luk 8:28, Act 7:57, Rev 5:12, al.]; γίνεται (ἔρχεται) φ. ἐκ

Teljes szócikk megnyitása →
ὄχλου G3793 crowd főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés crowd · szó szerinti: crowd · gördülékeny: crowd

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak ὄχλος

Szótár ὄχλος [G:N-M] crowd ὄχλος , -ου, ὁ, [in LXX for הָמוֹן (chiefly in Da TH), קָהָל ,חַיִל, etc. ;] __1. a moving crowd or multitude of persons, a throng : Refs [Mat 9:23, Mrk 2:4, Luk 5:1, Jhn 5:13, al.]; pl., Refs [Mat 5:1, Mrk 10:1, Luk 3:7], and freq.; ὄ. ἱκανός, Mrk 10:46, al.; τοσοῦτος, Mat 15:33

Teljes szócikk megnyitása →
πολλοῦ G4183 much melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés much · szó szerinti: much · gördülékeny: many

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · A-GSM

Szótári alak πολύς

Szótár πολύς [G:A] much πολύς , πολλή, πολύ, [in LXX chiefly for רַב and cognate forms ;] __1. as adj. , much, many, great , of number, space, degree, value, time, etc.: ἀριθμός, Act 11:21; ὄχλος, Mrk 5:24; θερισμός, Mat 9:37; χόρτος, Jhn 6:10; χρόνος, Mat 25:19; γογγυσμός, Jhn 7:12; πόνος, Col 4:13; δόξα,

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
φωνὴν G5456 voice főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés voice · szó szerinti: voice/sound · gördülékeny: voice

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak φωνή

Szótár φωνή [G:N-F] voice/sound φωνή , -ῆς, ἡ, [in LXX chiefly and very freq. for קוֹל ;] a voice ; __(a) prop., of persons, Mat 2:18 (LXX), al.; φ. αἴρειν (ἐπαίρειν), Refs [Luk 17:13, Act 2:14, al.]; φ. μεγάλῃ εἰπεῖν (λέγειν, φωνεῖν, etc.), Refs [Luk 8:28, Act 7:57, Rev 5:12, al.]; γίνεται (ἔρχεται) φ. ἐκ

Teljes szócikk megnyitása →
ὑδάτων G5204 waters főnév · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés waters · szó szerinti: water · gördülékeny: water

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · semleges · N-GPN

Szótári alak ὕδωρ, ὕδατος

Szótár ὕδωρ, ὕδατος [G:N-N] water ὕδωρ genitive, ὕδατος, τό, [in LXX chiefly for מַיִם ;] water : Refs [Mat 3:16, Mrk 1:10, Luk 7:44, Jhn 4:7, Jas 3:12, Rev 8:10, al.]; pl., Refs [Mat 14:28-29, Jhn 3:23, Rev 1:15, al.]; βαπτίζειν (ἐν) ὕδατι, Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Jhn 1:26, al.]; τ. λυυτρὸν τοῦ ὕ., Eph 5

Teljes szócikk megnyitása →
πολλῶν G4183 many melléknév · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés many · szó szerinti: much · gördülékeny: many

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · többes szám · semleges · A-GPN

Szótári alak πολύς

Szótár πολύς [G:A] much πολύς , πολλή, πολύ, [in LXX chiefly for רַב and cognate forms ;] __1. as adj. , much, many, great , of number, space, degree, value, time, etc.: ἀριθμός, Act 11:21; ὄχλος, Mrk 5:24; θερισμός, Mat 9:37; χόρτος, Jhn 6:10; χρόνος, Mat 25:19; γογγυσμός, Jhn 7:12; πόνος, Col 4:13; δόξα,

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
φωνὴν G5456 voice főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés voice · szó szerinti: voice/sound · gördülékeny: voice

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak φωνή

Szótár φωνή [G:N-F] voice/sound φωνή , -ῆς, ἡ, [in LXX chiefly and very freq. for קוֹל ;] a voice ; __(a) prop., of persons, Mat 2:18 (LXX), al.; φ. αἴρειν (ἐπαίρειν), Refs [Luk 17:13, Act 2:14, al.]; φ. μεγάλῃ εἰπεῖν (λέγειν, φωνεῖν, etc.), Refs [Luk 8:28, Act 7:57, Rev 5:12, al.]; γίνεται (ἔρχεται) φ. ἐκ

Teljes szócikk megnyitása →
βροντῶν G1027 thunder főnév · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés thunder · szó szerinti: thunder · gördülékeny: thunder

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · nőnem · N-GPF

Szótári alak βροντή

Szótár βροντή [G:N-F] thunder βροντή , -ῆς, ἡ, [in LXX for רַעַם ;] thunder : Refs [Mrk 3:17, Jhn 12:29, Rev 4:5 6:1 8:5 10:3, 4 11:19 14:2 16:18 19:6].† (AS) Βροντὴν N-ASF Noun, Accusative, Singular, Feminine βροντῶν N-GPF Noun, Genitive, Plural, Feminine βροντῆς N-GSF Noun, Genitive, Singular, Feminine Β

Teljes szócikk megnyitása →
ἰσχυρῶν G2478 strong melléknév · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés strong · szó szerinti: strong · gördülékeny: powerful

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · többes szám · nőnem · A-GPF

Szótári alak ἰσχυρός

Szótár ἰσχυρός [G:A] strong ἰσχυρός , -ά, -όν (< ἰσχύω), [in LXX for אֵל, גִּבּוֹר, עָצוּם, חָזַק, etc. ;] strong, mighty, powerful ; __(a) of persons, as to body or spirit : Refs [Mat 12:29, Mrk 3:27, Luk 11:21-22, 1Co 4:10] (opp. to ἀσθενής), Heb 11:34 (ἐν πολέμῳ), Refs [Rev 5:2 10:1 18:21 19:18]; οἱ πλο

Teljes szócikk megnyitása →
λεγόντων G3004 to speak ige · jelen idő · aktív · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem · V-PAP-GPM

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
ἁλληλουϊά G0239 hallelujah

Jelentés hallelujah · szó szerinti: hallelujah · gördülékeny: hallelujah

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλληλουϊα

Szótár ἀλληλουϊα [H:V] hallelujah ἁλληλουιά (Rec. ἀλληλούϊα; Heb. הָלַל יָהּ, praise the Lord), [in LXX in the titles of certain Psa (104 (105), al.), and at the end of Psa 150:1-6; also Refs [Tob.13:18, 3Ma.7:13] ;] hallelujah, alleluia : Refs [Rev 19:1, 3-4 19:6].† (AS) Ἁλληλουϊά PRT PaRTicle, disjunctiv

Teljes szócikk megnyitása →
ὅτι G3754 since

Jelentés since · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
ἐβασίλευσεν G0936 to reign ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to reign · szó szerinti: to reign · gördülékeny: to reign as a king

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-AAI-3S

Szótári alak βασιλεύω

Szótár βασιλεύω [G:V] to reign βασιλεύω , (< βασιλεύς), [in LXX for מלךְ, its parts and derivatives, exc. 4Ki.15:5 (ישׁב) ;] to be king, to reign, rule : 1Ti 6:15; with genitive (cl.), Mat 2:22; before ἐπί, with accusative (= Heb. מלךְ על; Bl., §36, 8), Refs [Luk 1:33 19:14, 27 Rom 5:14]; ἐπὶ τ. γῆς, on ea

Teljes szócikk megnyitása →
κύριος G2962 lord főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés lord · szó szerinti: lord · gördülékeny: lord

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak κύριος

Szótár κύριος [G:N-M] lord κύριος , -α, -ον (also -ος, -ον), [in LXX (subst.) chiefly for יהוה, also for בַּעַל ,אָדוֹן, etc. ;] having power (κῦρος) or authority ; as subst., ὁ κ., lord, master ; __1. in general : with genitive of thing(s), Refs [Mat 9:38 20:8, Mrk 12:9 13:35, Luk 19:33]; τ. σαββάτου, Ref

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεὸς G2316 God főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 our névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés our · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
παντοκράτωρ G3841 almighty főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés almighty · szó szerinti: almighty · gördülékeny: Almighty

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak παντοκράτωρ

Szótár παντοκράτωρ [G:N-M] almighty παντοκράτωρ , -ορος, ὁ (< πᾶς, κρατέω), [in LXX: freq. in Refs [Job 5:8, 17, al.] (שַׁדַּי), and for צָבָא, in the phrase θεός (κυρίος) π., 2Ki 5:10, al., and freq. in Am, Za, Ma; also in Refs [Wis.7:25, Sir.42:17 50:14, 17] and freq. in Jth 2, 3Mac ;] almighty : Refs [2

Teljes szócikk megnyitása →