HU ▾

Jelenések 14:18

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

És megint egy másik angyal jött elő az oltár felől, neki pedig hatalma volt a tűz fölött. Hangosan így kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: „Ereszd neki az éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének a fürtjeit, mert a szőlő már beérett.”
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

És megint egy másik angyal tűnt elő az oltár felől, neki pedig hatalma volt a tűz fölött. És harsány hangon így kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: „Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert beértek már a szemei.”
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Más angyal is jöve ki az oltártól, a kinek hatalma vala a tűzön, és kiálta nagy szóval annak, a kinél vala az éles sarló, ezt mondván: Bocsásd a te éles sarlódat, és szedd meg a föld szőleinek gerézdeit; mert megértek annak szőlei.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Egy másik angyal is kijött az oltártól, akinek hatalma volt a tűzön, és hatalmas hangon kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szőlőszemek.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Az oltártól pedig ismét egy angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűzön, és hatalmas hangon kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: „Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert megértek a szemei”.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Az oltártól ismét egy másik angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűz felett, és hangosan odakiáltott annak, akinek éles sarlója volt: „Csapj le éles sarlóddal, és szüreteld le a föld szőlőjének gyümölcseit, mert megértek szőlőfürtjei!”
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Egy harmadik angyal az oltárról lépett elő, ennek a tűz fölött volt hatalma. Harsány hangon szólt annak, akinél az éles metszőkés volt: „Ereszd neki éles metszőkésedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek.”
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Egy harmadik angyal, akinek a tűz fölött volt hatalma, előlépett az oltártól, és nagy hangon szólt annak, akinél az éles sarló volt: „Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek a szemek!”
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz fölött. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlejének fürtjeit, mert beért már a szeme.”
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Ismét más angyal jöve ki az oltártól, kinek hatalma vala a tűz felett; és kiálta nagy szóval annak, kinél az éles sarló vala, mondván: Ereszd neki éles sarlódat, és szedd meg a föld szőllőjét, mert már megértek annak gerezdei.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

καὶ ἄλλος ἄγγελος ἐξῆλθεν ἐκ τοῦ θυσιαστηρίου ὁ ἔχων ἐξουσίαν ἐπὶ τοῦ πυρός καὶ ἐφώνησεν φωνῇ μεγάλῃ τῷ ἔχοντι τὸ δρέπανον τὸ ὀξὺ λέγων πέμψον σου τὸ δρέπανον τὸ ὀξὺ καὶ τρύγησον τοὺς βότρυας τῆς ἀμπέλου τῆς γῆς ὅτι ἤκμασαν αἱ σταφυλαὶ αὐτῆς
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἄλλος G0243 another melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés another · szó szerinti: another · gördülékeny: another

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem · A-NSM

Szótári alak ἄλλος

Szótár ἄλλος [G:A] another ἄλλος , -η, -ο, (cf. Lat. alius, Eng. else ), [in LXX for אַחֵר ,אֶחָד, etc. ;] other, another : absol., Mat 20:3, al.; ἄ. δέ, Refs [1Co 3:10 12:8]; pl., Mrk 6:15; attached to a noun, Refs [Mat 2:12 4:21, al.]; with art., ὁ ἄ., the other , Refs [Mat 5:39, Jhn 19:32] (Bl., §47, 8)

Teljes szócikk megnyitása →
ἄγγελος G0032 angel főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés angel · szó szerinti: angel · gördülékeny: angel

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak ἄγγελος

Szótár ἄγγελος [G:N-M] angel ἄγγελος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for מַלְאָךְ ;] __1. a messenger , one sent : Refs [Mat 11:10, Jas 22:25]. __2. As in LXX, in the special sense of angel , a spiritual, heavenly being, attendant upon God and employed as his messenger to men, to make known his purposes, as Luk

Teljes szócikk megnyitása →
ἐξῆλθεν G1831 to go out ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to go out · szó szerinti: to go out · gördülékeny: to go out

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2AAI-3S

Szótári alak ἐξέρχομαι

Szótár ἐξέρχομαι [G:V] to go out ἐξέρχομαι , [in LXX chiefly and very freq. for יצא, also for עלה ,בּוֹא, etc. ;] depon., to go, or come out of : Refs [Mat 10:11, Mrk 1:35, Jhn 13:30, al.]; with inf., Refs [Mat 11:8, Mrk 3:21, Luk 7:25, 26 Act 20:8]; id. before ἐπί, Mat 26:55, al.; εἰς, Mrk 1:38; ἵνα, Rev

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκ G1537 from

Jelentés from · szó szerinti: of/from · gördülékeny: of

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐκ

Szótár ἐκ [G:Prep] of/from ἐκ (ἐξ), prep. with genitive, from out of, from ( see Addendum, p. 492). This entry is included here, but in the print version the entry is found on p. 492. ἐκ , before a vowel ἐξ, prep. with genitive, of motion outwards, separation from (opp. to εἰς; = Lat. e, ex), from out of,

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θυσιαστηρίου G2379 altar főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés altar · szó szerinti: altar · gördülékeny: altar

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak θυσιαστήριον

Szótár θυσιαστήριον [G:N-N] altar θυσιαστήριον , -ου, τό (< θυσιάζω, to sacrifice), [in LXX (where the word first appears) very freq., nearly always for מַדְבַּח ;] an altar : __(a) generally, Jas 2:21; pl., Rom 11:3 (LXX); metaph., Heb 13:10 (see Westc., in l, and esp. his add, note on the history of the

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἔχων G2192 to be ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to be · szó szerinti: to have/be · gördülékeny: to have

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-NSM

Szótári alak ἔχω

Szótár ἔχω [G:V] to have/be ἔχω , [in LXX for אָצֵל (ἐχόμενος), יֵשׁ,בַּעַל, etc., 59 words in all ;] (on the Aktionsart of the various tenses, see M, Pr. , 110, 145, 150, 183), to have , as in cl., in various senses and constructions. __I. Trans.; __1. 1. to have, hold, hold fast , etc.; __(a) to hold , a

Teljes szócikk megnyitása →
ἐξουσίαν G1849 authority főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés authority · szó szerinti: authority · gördülékeny: authority

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἐξουσία

Szótár ἐξουσία [G:N-F] authority ἐξουσία , -ας, ἡ (< ἔξεστι), [in LXX: Refs [4Ki.20:13, Psa.113 (114):2 135 (136)8, 9, Isa 39:2, Jer.28 (51):28] (מֶמְשָׁלָה), freq. in Da for Aram. שָׁלְטָן, etc., Refs [Wis.10:14, Sir.9:13, al.] ;] __1. prop., liberty or power to act , freedom to exercise the inward force

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 upon

Jelentés upon · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πυρός G4442 fire főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés fire · szó szerinti: fire · gördülékeny: fire

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak πῦρ

Szótár πῦρ [G:N-N] fire πῦρ genitive, πυρός, τό, [in LXX chiefly and very freq. for אֵשׁ ;] fire : Refs [Mrk 9:22, Luk 3:9, Jhn 15:6, Act 2:10, 1Co 3:13, Jas 3:5, Rev 8:5], al; π. καὶ θεῖον, Luk 17:29; κατακαίειν (ἐν) π., Refs [Mat 13:40, Rev 17:16 18:8]; καίεσθαι πυρί, Refs [Heb 12:18, Rev 8:8 21:8]; φλὸξ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐφώνησεν G5455 called ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés called · szó szerinti: to call · gördülékeny: to call

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-AAI-3S

Szótári alak φωνέω

Szótár φωνέω [G:V] to call φωνέω , -ῶ (< φωνή), [in LXX for קָרָא (Jer 17:11, al.), etc. ;] __I. Intrans. __1. Of persons, to call out, cry out, speak aloud : Luk 8:8; φωνῇ μεγάλῃ, Refs [Mrk 1:26, Act 16:28]; ἐφώνησε (φωνῇ μεγάλῇ) λέγων, Refs [Luk 8:54, Rev 14:18]; φωνήσαντες ἐπύθοντο, Act 10:18. __2. Of t

Teljes szócikk megnyitása →
φωνῇ G5456 voice főnév · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés voice · szó szerinti: voice/sound · gördülékeny: voice

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · nőnem · N-DSF

Szótári alak φωνή

Szótár φωνή [G:N-F] voice/sound φωνή , -ῆς, ἡ, [in LXX chiefly and very freq. for קוֹל ;] a voice ; __(a) prop., of persons, Mat 2:18 (LXX), al.; φ. αἴρειν (ἐπαίρειν), Refs [Luk 17:13, Act 2:14, al.]; φ. μεγάλῃ εἰπεῖν (λέγειν, φωνεῖν, etc.), Refs [Luk 8:28, Act 7:57, Rev 5:12, al.]; γίνεται (ἔρχεται) φ. ἐκ

Teljes szócikk megnyitása →
μεγάλῃ G3173 great melléknév · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés great · szó szerinti: great · gördülékeny: great

Nyelvtan melléknév · részes eset · egyes szám · nőnem · A-DSF

Szótári alak μέγας

Szótár μέγας [G:A] great μέγας , μεγάλη, μέγα, [in LXX chiefly for גָּדוֹל, also for מַרְבֶּה ,רַב (incl. μείζων), רֹב (μέγιστος) ;] great ; __1. of external form, bodily size, measure, extent : λίθος, Mat 2:60; δράκων, Rev 12:3; ἰχθῦς, Jhn 21:11; πόλις, Rev 11:8; μάχαιρα, Rev 6:4, al. __2. Of intensity an

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 who névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἔχοντι G2192 to have ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés to have · szó szerinti: to have/be · gördülékeny: to have

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · egyes szám · hímnem · V-PAP-DSM

Szótári alak ἔχω

Szótár ἔχω [G:V] to have/be ἔχω , [in LXX for אָצֵל (ἐχόμενος), יֵשׁ,בַּעַל, etc., 59 words in all ;] (on the Aktionsart of the various tenses, see M, Pr. , 110, 145, 150, 183), to have , as in cl., in various senses and constructions. __I. Trans.; __1. 1. to have, hold, hold fast , etc.; __(a) to hold , a

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δρέπανον G1407 sickle főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés sickle · szó szerinti: sickle · gördülékeny: sickle

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak δρέπανον

Szótár δρέπανον [G:N-N] sickle δρέπανον , -ου, τό (later form of Attic δρεπάνη, < δρέπω, to pluck ), [in LXX for מַזְמֵדָה, חֶרְמֵשׁ, etc. ;] a sickle, pruning-hook ; Refs [Mrk 4:29, Rev 14:14-19].† (AS) δρέπανον N-ASN Noun, Accusative, Singular, Neuter δρέπανόν N-ASN Noun, Accusative, Singular, Neuter

ὀξὺ G3691 sharp melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés sharp · szó szerinti: sharp/swift · gördülékeny: sharp

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges · A-ASN

Szótári alak ὀξύς

Szótár ὀξύς [G:A] sharp/swift ὄξύς , -εῖα, -ύ [in LXX: Psa 57:4, al. (חַד), Amo 2:15 (קַל), Isa 5:28 (שָׁנַן), etc. ;] __1. sharp : Refs [Rev 1:16 2:12 14:14, 17-18 19:15]. __2. Of motion, swift : Rom 3:15 (LXX ταχινός).† (AS) ὀξεῖαν A-ASF Adjective, Accusative, Singular, Feminine ὀξύ A-ASN Adjective, Accu

Teljes szócikk megnyitása →
λέγων G3004 to speak ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-NSM

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
πέμψον G3992 to send ige · aoristos · aktív · imperativus · 2. személy · egyes szám

Jelentés to send · szó szerinti: to send · gördülékeny: to send

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · imperativus · 2. személy · egyes szám · V-AAM-2S

Szótári alak πέμπω

Szótár πέμπω [G:V] to send πέμπω [in LXX chiefly for שָׁלַח ;] to send ; __(a) of persons : with accusative, absol., Refs [Mat 22:7, Luk 7:19, Jhn 1:22, 2Co 9:3, al.]; ptcp. before verb., Refs [Mat 14:10, Act 19:31, al.]; ptcp. before διά (= Heb. יָד;, Refs [1Ki 16:20, al.), Mat 11:2] (cf. Rev 1:1); of tea

Teljes szócikk megnyitása →
σου G4771 your névmás · 2. személy · birtokos eset · egyes szám

Jelentés your · szó szerinti: you · gördülékeny: you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · egyes szám · P-2GS

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δρέπανον G1407 sickle főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés sickle · szó szerinti: sickle · gördülékeny: sickle

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak δρέπανον

Szótár δρέπανον [G:N-N] sickle δρέπανον , -ου, τό (later form of Attic δρεπάνη, < δρέπω, to pluck ), [in LXX for מַזְמֵדָה, חֶרְמֵשׁ, etc. ;] a sickle, pruning-hook ; Refs [Mrk 4:29, Rev 14:14-19].† (AS) δρέπανον N-ASN Noun, Accusative, Singular, Neuter δρέπανόν N-ASN Noun, Accusative, Singular, Neuter

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὀξὺ G3691 sharp melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés sharp · szó szerinti: sharp/swift · gördülékeny: sharp

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges · A-ASN

Szótári alak ὀξύς

Szótár ὀξύς [G:A] sharp/swift ὄξύς , -εῖα, -ύ [in LXX: Psa 57:4, al. (חַד), Amo 2:15 (קַל), Isa 5:28 (שָׁנַן), etc. ;] __1. sharp : Refs [Rev 1:16 2:12 14:14, 17-18 19:15]. __2. Of motion, swift : Rom 3:15 (LXX ταχινός).† (AS) ὀξεῖαν A-ASF Adjective, Accusative, Singular, Feminine ὀξύ A-ASN Adjective, Accu

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τρύγησον G5166 to harvest ige · aoristos · aktív · imperativus · 2. személy · egyes szám

Jelentés to harvest · szó szerinti: to harvest · gördülékeny: to gather

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · imperativus · 2. személy · egyes szám · V-AAM-2S

Szótári alak τρυγάω

Szótár τρυγάω [G:V] to harvest τρυγάω , -ῶ [in LXX for קָצַר, בָּצַר, etc. ;] to gather in : with accusative, __(a) of the fruit, Refs [Luk 6:44, Rev 14:18]; __(b) of that from which it is gathered, Rev 14:19.† (AS) ἐτρύγησεν V-AAI-3S Verb, Aorist, Active, Indicative, third, Singular τρύγησον V-AAM-2S Verb

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
βότρυας G1009 bunch of grapes főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés bunch of grapes · szó szerinti: bunch of grapes · gördülékeny: grape cluster

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak βότρυς

Szótár βότρυς [G:N-M] bunch of grapes βότρυς , -οῦ, ὁ, [in LXX for אֶשְׁכֹּל ;] a cluster of grapes : Rev 14:18 (cf. στραφυλή) .† (AS) βότρυας N-APM Noun, Accusative, Plural, Masculine

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἀμπέλου G0288 vine főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés vine · szó szerinti: vine · gördülékeny: vine

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak ἄμπελος

Szótár ἄμπελος [G:N-F] vine ἄμπελος , -ου, ἡ [in LXX for גֶּפֶן ;] vine : Refs [Mat 26:29, Mrk 14:25, Luk 22:18 Jas 3:12]; fig., of Christ, Refs [Jhn 15:1, 4-5]; of his enemies (on the usage here, see MM, VGT , see word): Rev 14:18-19.† (AS) ἄμπελον N-ASF Noun, Accusative, Singular, Feminine ἀμπέλῳ N-DSF N

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
γῆς G1093 earth főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés earth · szó szerinti: earth · gördülékeny: earth

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak γῆ

Szótár γῆ [G:N-F] earth γῆ , γῆς, ἡ, [in LXX for אֲדָמָה ,אֶרֶץ, etc. ;] __1. the earth, world : Refs [Luk 21:35, Act 1:8, Heb 11:13, Rev 3:10, al.]; opp. to οὐρανός, Refs [Mat 5:18 11:25, Mrk 13:27, al.] __2. land ; __(a) opp. to sea or water: Refs [Mrk 4:1, Luk 5:3, Jhn 6:21, al.]; __(b) as subject to cu

Teljes szócikk megnyitása →
ὅτι G3754 since

Jelentés since · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
ἤκμασαν G0187 to ripen ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to ripen · szó szerinti: to ripen · gördülékeny: to become ripe

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P

Szótári alak ἀκμάζω

Szótár ἀκμάζω [G:V] to ripen ἀκμάζω (< ἀκμήν), [in LXX: 4Ma.2:3 * ;] to be at the prime ; of produce of the ground, to be ripe (Thuc.): Rev 14:18 (MM, VGT , see word).† (AS) ἤκμασαν V-AAI-3P Verb, Aorist, Active, Indicative, third, Plural

Teljes szócikk megnyitása →
αἱ G3588 the névelő · alanyeset · többes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · nőnem · T-NPF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
σταφυλαὶ G4718 grapes főnév · alanyeset · többes szám · nőnem

Jelentés grapes · szó szerinti: grapes · gördülékeny: grapes

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · nőnem · N-NPF

Szótári alak σταφυλή

Szótár σταφυλή [G:N-F] grapes σταφυλή , -ῆς, ἡ [in LXX for עֵנָב ;] a bunch of grapes : Refs [Mat 7:16, Luk 6:44, Rev 14:18]. \"σ. is properly the ripe grape-cluster as opp. to ὄμφαξ, cf. Refs [Gen 40:10, Job 15:33]; as contrasted with βότρυς, it describes the grapes rather than the cluster on which they g

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῆς G0846 of her névmás · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés of her · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · nőnem · P-GSF

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →