HU ▾

Jelenések 10:1

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

És láttam egy másik erős angyalt leszállni az égből, felhőbe öltözve, szivárvány volt a fején, és az arca olyan volt, mint a nap, a lábai pedig, mint a tűzoszlopok,
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

És láttam egy másik, erős angyalt leszállni az égből, felhőbe öltözve, és szivárvány volt a fején, és az arca olyan volt, mint a nap, lábai pedig, mint a tűzoszlopok,
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És láték egy másik, erős angyalt az égből leszállani, a ki felhőbe vala öltözve; és a fején szivárvány vala, és az orczája olyan vala, mint a nap, és a lábai mint a tűzoszlopok;
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

És láttam, hogy egy másik erős angyal leszáll az égből. Felhőbe volt öltözve, a fején szivárvány, az arca olyan, mint a nap, a lába pedig mint a tűzoszlop,
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

És láttam, hogy egy másik erős angyal leszáll az égből. Felhőbe volt öltözve, a fején szivárvány, az arca olyan, mint a nap, a lába pedig mint a tűzoszlop:
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Azután egy másik, erős angyalt láttam leszállni az égből, felhővel körülvéve, s a fején szivárvány volt. Arca olyan volt, mint a nap, lába pedig, mint a tűzoszlop.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Ekkor láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a Nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ekkor egy másik, a mennyből lejövő hatalmas angyalt láttam. Felhő övezte, és szivárvány volt a feje fölött. Arca mint a Nap, lába mint tűzoszlop.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Akkor láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égből. Felhő övezte, fején szivárvány volt, arca ragyogott, mint a nap, és lábai izzottak, mint a tűzoszlopok.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És láték más erős angyalt leszállani mennyből, felhővel körűlvéve, fején szivárványnyal, és arcza olyan vala, mint a nap, és lábai mint a tüzes oszlopok;
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Καὶ εἶδον ἄλλον ἄγγελον ἰσχυρὸν καταβαίνοντα ἐκ τοῦ οὐρανοῦ περιβεβλημένον νεφέλην καὶ ἡ ἶρις ἐπὶ τῆς κεφαλῆς αὐτοῦ καὶ τὸ πρόσωπον αὐτοῦ ὡς ὁ ἥλιος καὶ οἱ πόδες αὐτοῦ ὡς στῦλοι πυρός
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
εἶδον G1492 to know ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to see

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-2AAI-1S

Szótári alak εἴδω

Szótár εἴδω [G:V] to know οἶδα , (from same root as εἶδον, which see), [in LXX chiefly for ידע ;] pf. with pres. meaning (plpf. as impf.; on irregular tense-forms, see App.), to have seen or perceived , hence, to know, have knowledge of : with accusative of thing(s), Refs [Mat 25:13, Mrk 10:19, Jhn 10:4, R

Teljes szócikk megnyitása →
ἄλλον G0243 another melléknév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés another · szó szerinti: another · gördülékeny: another

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · A-ASM

Szótári alak ἄλλος

Szótár ἄλλος [G:A] another ἄλλος , -η, -ο, (cf. Lat. alius, Eng. else ), [in LXX for אַחֵר ,אֶחָד, etc. ;] other, another : absol., Mat 20:3, al.; ἄ. δέ, Refs [1Co 3:10 12:8]; pl., Mrk 6:15; attached to a noun, Refs [Mat 2:12 4:21, al.]; with art., ὁ ἄ., the other , Refs [Mat 5:39, Jhn 19:32] (Bl., §47, 8)

Teljes szócikk megnyitása →
ἄγγελον G0032 angel főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés angel · szó szerinti: angel · gördülékeny: angel

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak ἄγγελος

Szótár ἄγγελος [G:N-M] angel ἄγγελος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for מַלְאָךְ ;] __1. a messenger , one sent : Refs [Mat 11:10, Jas 22:25]. __2. As in LXX, in the special sense of angel , a spiritual, heavenly being, attendant upon God and employed as his messenger to men, to make known his purposes, as Luk

Teljes szócikk megnyitása →
ἰσχυρὸν G2478 strong melléknév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés strong · szó szerinti: strong · gördülékeny: powerful

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · A-ASM

Szótári alak ἰσχυρός

Szótár ἰσχυρός [G:A] strong ἰσχυρός , -ά, -όν (< ἰσχύω), [in LXX for אֵל, גִּבּוֹר, עָצוּם, חָזַק, etc. ;] strong, mighty, powerful ; __(a) of persons, as to body or spirit : Refs [Mat 12:29, Mrk 3:27, Luk 11:21-22, 1Co 4:10] (opp. to ἀσθενής), Heb 11:34 (ἐν πολέμῳ), Refs [Rev 5:2 10:1 18:21 19:18]; οἱ πλο

Teljes szócikk megnyitása →
καταβαίνοντα G2597 to come down ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to come down · szó szerinti: to come/go down · gördülékeny: to go down

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-ASM

Szótári alak καταβαίνω

Szótár καταβαίνω [G:V] to come/go down κατα-βαίνω [in LXX chiefly for יָרַד ;] to go or come down, descend. __1. Of persons : Refs [Mat 3:16 24:17, Luk 2:51 6:17 10:31 17:31 19:5-6, Jhn 4:47, 49 4:51 5:7, Act 7:34 8:15 10:20 20:10 23:10 24:1, 22 Eph 4:10]. before ἀπό, Refs [Mat 8:1 14:29 27:40, 42 Mrk 3:22

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκ G1537 from

Jelentés from · szó szerinti: of/from · gördülékeny: of

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐκ

Szótár ἐκ [G:Prep] of/from ἐκ (ἐξ), prep. with genitive, from out of, from ( see Addendum, p. 492). This entry is included here, but in the print version the entry is found on p. 492. ἐκ , before a vowel ἐξ, prep. with genitive, of motion outwards, separation from (opp. to εἰς; = Lat. e, ex), from out of,

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
οὐρανοῦ G3772 heaven főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés heaven · szó szerinti: heaven · gördülékeny: sky

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak οὐρανός

Szótár οὐρανός [G:N-M] heaven οὐρανός , -οῦ, ὁ, [in LXX chiefly for שָׁמַיִם (hence, often pl., οἱ οὐ., see infr.) ;] heaven ; __1. of the vault or firmament of heaven, the sky and the aerial regions above the earth : opp. to ἡ γῆ, Refs [Heb 1:10, 2Pe 3:5], 10; ὁ οὐ. καὶ ἡ γῆ, i.e. the world, the universe,

Teljes szócikk megnyitása →
περιβεβλημένον G4016 to clothe ige · befejezett jelen · mediális · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to clothe · szó szerinti: to clothe · gördülékeny: to dress

Nyelvtan ige · befejezett jelen · mediális · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem · V-RMP-ASM

Szótári alak περιβάλλω

Szótár περιβάλλω [G:V] to clothe περι-βάλλω [in LXX chiefly for כָּסָה pi., also for לָבַשׁ, עָטָה, etc. ;] to throw around or over, put on or over ; __(a) of siege or defen­sive works : χάρακά σοι, Luk 19:43 (WH, mg.; παρεμβ-, WH, txt.); __(b) of clothing, to put on, wrap about, clothe with : with accusat

Teljes szócikk megnyitása →
νεφέλην G3507 cloud főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés cloud · szó szerinti: cloud · gördülékeny: cloud

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak νεφέλη

Szótár νεφέλη [G:N-F] cloud νεφέλη , -ης, ἡ (< νέφος), [in LXX chiefly for עָנָן, also for עָב, etc. ;] a cloud (single and specific as opp. to νεφος, a great indefinite mass of vapour): Refs [Mat 17:5 24:30 26:64, Mrk 9:7 13:26 14:62, Luk 9:34-35 12:54 21:37, Act 1:9, 1Th 4:17, Ju 12, Rev 1:7 10:1 11:12 1

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἡ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · nőnem · T-NSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἶρις G2463 rainbow főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés rainbow · szó szerinti: rainbow · gördülékeny: rainbow

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak ἶρις

Szótár ἶρις [G:N-F] rainbow ἶρις , -ιδος, ἡ [in LXX: Exo 30:24 (קִדָּה)*, (קֶשֶׁת, Refs [Gen 9:13, Eze.1:28], is rendered by τόξον) ;] __1. Iris, the messenger of the gods. __2. a rain­bow or halo : Refs [Rev 4:3 10:1]. __3. The plant Iris (cf. Ex., l.with).† (AS) ἶρις N-NSF Noun, Nominative, Singular, Fem

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 upon

Jelentés upon · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κεφαλῆς G2776 head főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés head · szó szerinti: head · gördülékeny: head

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak κεφαλή

Szótár κεφαλή [G:N-F] head κεφαλή , -ῆς, ἡ [in LXX nearly always for רֹאשׁ ;] the head : Refs [Mat 5:35, Mrk 6:24, Rev 1:14 9:7, al.] mult.; fig., ἄνθρακες ἐπὶ τὴν κ., Rom 12:20 (LXX); αἷμι, Act 18:6; metaph., of a husband, with genitive, Refs [1Co 1:13, Eph 5:23]; of Christ, Refs [1Co 11:3, Eph 4:15 5:23,

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · semleges · T-NSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πρόσωπον G4383 face főnév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés face · szó szerinti: face · gördülékeny: face

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · semleges · N-NSN

Szótári alak πρόσωπον

Szótár πρόσωπον [G:N-N] face πρόσωπον , -ου, τό (< πρός, ὤψ), [in LXX chiefly and very freq. for פָּנִים ;] __1. prop., of persons (so always in cl.); __(a) the face, countenance : Refs [Mat 6:16-17, Mrk 14:65, Luk 9:29, 2Co 3:7, Rev 4:7, al.]; τὸ π. τῆς γενέτεως (EV, natural face), Jas 1:23; πίπτειν ἐπὶ (

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἥλιος G2246 sun főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés sun · szó szerinti: sun · gördülékeny: sun

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak ἥλιος

Szótár ἥλιος [G:N-M] sun ἥλιος , -ου, ὁ [in LXX chiefly for שֶׁמֶשׁ ;] the sun : with art. (El., § 46, 5), Refs [Mat 5:45 13:43 17:2 24:29, Mrk 1:32 4:6 13:24 16:2, Luk 4:40, Act 2:20 (LXX)] Refs [Act 26:13, Eph 4:26, Jas 1:11, Rev 1:16 6:12 8:12 9:2 10:1 12:1 16:8 19:17 21:23]; βλέπειν τὸν ἥ., Act 13:11;

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
οἱ G3588 the névelő · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · hímnem · T-NPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πόδες G4228 foot főnév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés foot · szó szerinti: foot · gördülékeny: foot

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · hímnem · N-NPM

Szótári alak πούς

Szótár πούς [G:N-M] foot πούς , ποδός, ὁ [in LXX chiefly for רֶגֶל ;] a foot, both of men and beasts : Mat 4:6 (LXX), Refs [Mrk 9:45, Luk 1:79, Jhn 11:44, Act 7:5, al.]; ὑπο τοὺς π., Refs [Rom 16:20, 1Co 15:25 15:27 Eph 1:22, Heb 2:8]; ὑποκάτω τῶν π., Mat 22:44 (LXX); πρὸς (παρὰ) τοὺς π., Refs [Mrk 5:22, L

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
στῦλοι G4769 pillars főnév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés pillars · szó szerinti: pillar · gördülékeny: pillar

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · hímnem · N-NPM

Szótári alak στῦλος

Szótár στῦλος [G:N-M] pillar στύλος (T , στῦλος, as in cl.), -ου, ὁ [in LXX chiefly for עַמּוּד, also for קֶרֶשׁ, etc. ;] a pillar, regarded especially as a support : σ. πυρός, Rev 10:1; σ. ἐν τ. ναῷ, fig., Rev 3:12, Metaph., Gal 2:9; τ. ἀληθείας, 1Ti 3:15.† (AS) στῦλον N-ASM Noun, Accusative, Singular, Ma

Teljes szócikk megnyitása →
πυρός G4442 fire főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés fire · szó szerinti: fire · gördülékeny: fire

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak πῦρ

Szótár πῦρ [G:N-N] fire πῦρ genitive, πυρός, τό, [in LXX chiefly and very freq. for אֵשׁ ;] fire : Refs [Mrk 9:22, Luk 3:9, Jhn 15:6, Act 2:10, 1Co 3:13, Jas 3:5, Rev 8:5], al; π. καὶ θεῖον, Luk 17:29; κατακαίειν (ἐν) π., Refs [Mat 13:40, Rev 17:16 18:8]; καίεσθαι πυρί, Refs [Heb 12:18, Rev 8:8 21:8]; φλὸξ

Teljes szócikk megnyitása →