NWT
(2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)
Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.
Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.
és így szólt a közösséghez: „Kérlek titeket, húzódjatok félre ezeknek a gonosz embereknek a sátrától, és ne érintsetek semmit sem, ami az övék, nehogy meghaljatok a bűneik miatt.”
NWT
(2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)
Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.
Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.
Ekkor beszélt a közösséggel, és ezt mondta: „Kérlek titeket, húzódjatok félre ezeknek a gonosz embereknek a sátrától, és ne érintsetek semmit sem, ami az övék, nehogy elsöpörtessetek az ő összes bűnük miatt.”
KG
(1908)
i
Károli Biblia (KG1908)
Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.
Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.
Közkincs
És szóla a gyülekezetnek, mondván: Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellől, és semmit ne illessetek abból, a mi az övék, hogy el ne veszszetek az ő bűneik miatt.
RUF
(2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)
Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.
A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.
Így szólt a közösséghez: Távozzatok ezeknek a bűnös embereknek a sátraitól, semmijüket se érintsétek, hogy el ne vesszetek az ő vétkeik miatt!
UF
(1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)
Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.
A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.
Így szólt a közösséghez: Távozzatok ezeknek a bűnös embereknek a sátraitól, semmijüket se érintsétek, hogy el ne vesszetek az ő vétkeik miatt!
KNB
(1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)
Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.
Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.
és azt mondta a népnek: „Távozzatok ezeknek az istentelen embereknek a sátrától, s ne nyúljatok semmihez sem, ami az övék, hogy el ne sodródjatok bűneik miatt.”
SZIT
(1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)
Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.
A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.
Így beszélt a közösséghez: „Menjetek el ennek az elvetemültnek a sátorától, s ne nyúljatok semmihez sem, ami az övé, nehogy ti is elpusztuljatok bűnei miatt.”
KAL
(1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)
Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.
Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.
Közkincs
mondá a népnek: Távozzatok el ez istentelen emberek sátoraitól, és ne illessétek, a mik hozzájok tartoznak, hogy ne keveredjetek bűneikbe.