NWT
(2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)
Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.
Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.
Majd elmondtam nekik, hogyan támogatott engem az Istenem, valamint hogy mit mondott nekem a király. Erre ők így feleltek: „Fogjunk hozzá az építéshez!” És lázasan készülődni kezdtek a munkára.
NWT
(2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)
Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.
Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.
És elbeszéltem nekik, miként volt jó rajtam Istenemnek keze, valamint a király szavait is, amelyeket mondott nekem. És így feleltek: „Keljünk fel, és építsünk!” És megerősítették kezeiket a jó munkára.
KG
(1908)
i
Károli Biblia (KG1908)
Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.
Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.
Közkincs
És megjelentém nékik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és a király beszédit is, a melyeket nékem szólt, és mondának: Keljünk fel és építsük meg! És megerősíték kezeiket a jóra.
RUF
(2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)
Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.
A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.
Elmondtam nekik, hogy Istenem milyen jóakarattal volt hozzám, és hogy milyen szavakat intézett hozzám a király. Erre ők így feleltek: Kezdjük hát el az építkezést! És hozzáfogtak nagy buzgalommal a nemes feladathoz.
UF
(1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)
Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.
A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.
Elmondtam nekik, hogy Istenem milyen jóakaratú volt hozzám, és hogy milyen szavakat mondott nekem a király. Erre ők így feleltek: Kezdjük el az építést! És bátran hozzáfogtak a jó munkához.
KNB
(1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)
Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.
Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.
Egyúttal elmondtam nekik, milyen jóságos volt hozzám az Isten keze, és milyen szavakat intézett hozzám a király, majd hozzátettem: „Rajta hát, építsünk!” És erős kézzel hozzáfogtak a nemes munkához.
SZIT
(1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)
Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.
A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.
Elbeszéltem nekik, hogy fölöttem volt Istenem jóságos keze, s a király hozzám intézett szavait is. Így válaszoltak: „Menjünk, és fogjunk hozzá az építkezéshez!” S nekiláttak ennek a derék munkának.
KAL
(1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)
Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.
Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.
Közkincs
És megjelentém nekik, hogy Istenem jó keze van velem, és a király beszédeit, melyeket nekem mondott, és szólék: Keljünk föl és épitsünk. És kezeik megerősödtek a jóban.