HU ▾

Márk 8:6

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Ekkor arra utasította a sokaságot, hogy telepedjenek le a földre. Majd vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta azokat a tanítványainak, hogy tegyék eléjük, ők pedig a sokaság elé tették.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Ekkor utasította a sokaságot, hogy telepedjenek le a földre, majd vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és kezdte a tanítványainak adni, hogy tegyék eléjük, ők pedig a sokaság elé tették.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az ő tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjék le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék a földre. Azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy osszák szét. Ők pedig kiosztották a sokaságnak.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a népnek.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És parancsolá a seregeknek, hogy telepedjék le a földre. És vévén a hét kenyeret, s hálát adván, megszegé, és tanítványinak adá, hogy eléjök tegyék, és a sereg elé tevék.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

καὶ παραγγέλλει τῷ ὄχλῳ ἀναπεσεῖν ἐπὶ τῆς γῆς καὶ λαβὼν τοὺς ἑπτὰ ἄρτους εὐχαριστήσας ἔκλασεν καὶ ἐδίδου τοῖς μαθηταῖς αὐτοῦ ἵνα παρατιθῶσιν καὶ παρέθηκαν τῷ ὄχλῳ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
παραγγέλλει G3853 to order ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to order · szó szerinti: to order · gördülékeny: to order

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak παραγγέλλω

Szótár παραγγέλλω [G:V] to order παρ-αγγέλλω (< παρά, ἀγγὲλλω), [in LXX for שָׁמַע pi., hi., etc. ;] __1. to transmit a message (Æsch., Eur.). __2. to order, command (Hdt., Xen., al.) : with inf., Act 15:5; with accusative of thing(s), Refs [1Co 11:17, 2Th 3:4, 1Ti 4:11 5:7]; before ἵνα (M, Pr. , 207; Bl.,

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὄχλῳ G3793 crowd főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés crowd · szó szerinti: crowd · gördülékeny: crowd

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak ὄχλος

Szótár ὄχλος [G:N-M] crowd ὄχλος , -ου, ὁ, [in LXX for הָמוֹן (chiefly in Da TH), קָהָל ,חַיִל, etc. ;] __1. a moving crowd or multitude of persons, a throng : Refs [Mat 9:23, Mrk 2:4, Luk 5:1, Jhn 5:13, al.]; pl., Refs [Mat 5:1, Mrk 10:1, Luk 3:7], and freq.; ὄ. ἱκανός, Mrk 10:46, al.; τοσοῦτος, Mat 15:33

Teljes szócikk megnyitása →
ἀναπεσεῖν G0377 to recline ige · aoristos · aktív · infinitivus

Jelentés to recline · szó szerinti: to recline · gördülékeny: recline

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · infinitivus · V-2AAN

Szótári alak ἀναπίπτω

Szótár ἀναπίπτω [G:V] to recline ἀνα-πίπτω [in LXX: Gen 49:9 (כָּרַע) Refs [Tob.2:1 7:8, Jdth.12:10, Sir.25:18 32:2], Da TH Sus 1:37 * ;] __1. (cl.) to fall back. __2. In late writers = ἀνα-κλίνομαι, to recline for a repast (MM, VGT , see word): at table, Refs [Luk 11:37 14:10 17:7 22:14, Jhn 13:12 21:20];

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 on

Jelentés on · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
γῆς G1093 earth főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés earth · szó szerinti: earth · gördülékeny: earth

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak γῆ

Szótár γῆ [G:N-F] earth γῆ , γῆς, ἡ, [in LXX for אֲדָמָה ,אֶרֶץ, etc. ;] __1. the earth, world : Refs [Luk 21:35, Act 1:8, Heb 11:13, Rev 3:10, al.]; opp. to οὐρανός, Refs [Mat 5:18 11:25, Mrk 13:27, al.] __2. land ; __(a) opp. to sea or water: Refs [Mrk 4:1, Luk 5:3, Jhn 6:21, al.]; __(b) as subject to cu

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
λαβὼν G2983 to take ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to take · szó szerinti: to take · gördülékeny: to take

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-2AAP-NSM

Szótári alak λαμβάνω

Szótár λαμβάνω [G:V] to take λαμβάνω , [in LXX chiefly for לקח, also for אחז ,לכד ,נשׂא, etc. ;] __1. to take, lay hold of : absol., Refs [Mat 26:26, Mrk 14:22]; with accusative of thing(s), Refs [Mat 5:40 26:52, al.] mult.; with accusative of person(s), Refs [Mat 21:35, Mrk 12:3, al.]; pleonastic λαβών (M

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἑπτὰ G2033 seven melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · NUI

Jelentés seven · szó szerinti: seven · gördülékeny: seven

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · NUI · A-APM-NUI

Szótári alak ἑπτά

Szótár ἑπτά [G:A] seven ἐπτά , οἱ, αἱ, τά indecl., seven : Refs [Mat 12:45 18:22] (cf. ἑβδομηκοντάκις), Mrk 8:5, al.; οἱ ἐ, Act 21:8 (AS) ἑπτά A-APF-NUI Adjective, Accusative, Plural, Feminine, NUmerical Indiclinable (A) Ἑπτά A-APF-NUI Adjective, Accusative, Plural, Feminine, NUmerical Indiclinable (A) ἑπτ

Teljes szócikk megnyitása →
ἄρτους G0740 bread főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés bread · szó szerinti: bread · gördülékeny: bread

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak ἄρτος

Szótár ἄρτος [G:N-M] bread ἄρτος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for לֶחֶם ;] bread, a loaf : Refs [Mat 4:3, 4 Mrk 3:20, al.]; ἄρτοι τ. προθέσεως, bread of the setting forth , i.e. the shewbread. Metaph., ὁ ἄ. τ. θεοῦ, τ. ζωῆς, ref. to Christ, Refs [Jhn 6:33, 35]; in general, food : Mat 6:11, al.; ἄ. φαγεῖν (Heb

Teljes szócikk megnyitása →
εὐχαριστήσας G2168 to thank ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to thank · szó szerinti: to thank · gördülékeny: to thank

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-AAP-NSM

Szótári alak εὐχαριστέω

Szótár εὐχαριστέω [G:V] to thank εὐχαριστέω , -ῶ [in LXX: Refs [Jdth.8:25 Wis.18:2, 2Ma.1:11 Mac 10:7] A 2Ma.12:31 R, 3Ma.7:16 * ;] to be thankful, give thanks (chiefly in late writers and Inscr.; cf. Milligan, Th. , 5; Ellic. on Col 1:12; Lft., Notes , 9): Refs [Rom 1:21, 1Co 14:17, 1Th 5:18]; of giving t

Teljes szócikk megnyitása →
ἔκλασεν G2806 to break ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to break · szó szerinti: to break · gördülékeny: to break

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-AAI-3S

Szótári alak κλάω

Szótár κλάω [G:V] to break κλάω [in LXX: Jer 16:7 (פַּרְנַךְ), al. ;] to break, break in pieces : of bread, Refs [Mat 14:19 15:36 26:26, Mrk 8:6 14:22, Luk 22:19 24:30, Act 2:46 20:7, 11 27:35, 1Co 10:16 11:24]; before εἰς, with accusative of person(s), Mrk 8:19 (cf. ἐκ-, κατα-κλάω).† (AS) ἔκλασα V-AAI-1S

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐδίδου G1325 to give ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to give · szó szerinti: to give · gördülékeny: to give

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak δίδωμι

Szótár δίδωμι [G:V] to give δίδωμι , [in LXX chiefly for נָתַן (53 words in all) ;] to give —in various senses, accusative to context— bestow, grant, supply, deliver, commit, yield : absol., Act 20:35; with accusative of thing(s) and dative of person(s), Refs [Mat 4:9 5:31, Jhn 1:12, al.] mult.; with dativ

Teljes szócikk megnyitása →
τοῖς G3588 the névelő · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · hímnem · T-DPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μαθηταῖς G3101 disciples főnév · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés disciples · szó szerinti: disciple · gördülékeny: disciple

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · hímnem · N-DPM

Szótári alak μαθητής

Szótár μαθητής [G:N-M] disciple μαθητής , -οῦ, ὁ (μανθάνω), [in LXX only as seel. (A) in Refs [Jer 13:21 20:11 26(46):9] * ;] a disciple : opp. to διδάσκαλος, Refs [Mat 10:24, Luk 6:40]; Ἰωάννου, Refs [Mat 9:14, Luk 7:18, Jhn 3:25]; τ. Φαρισσίων, Refs [Mat 22:16, Mrk 2:18, Luk 5:33]; Μωυσέως, Jhn 9:28; Ἰησ

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 of him névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés of him · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἵνα G2443 in order to

Jelentés in order to · szó szerinti: in order that/to · gördülékeny: in order that

Nyelvtan ·

Szótári alak ἵνα

Szótár ἵνα [G:Conj] in order that/to ἵνα , __I. adverb (poët., Hom., al.), __1. of place, where, whither . __2. of circumstance, when . __II. Conjunction , __1. prop., final, denoting purpose or end (cl.), that, in order that , usually the first word in the clause, but sometimes (cl. also) preceded by an e

Teljes szócikk megnyitása →
παρατιθῶσιν G3908 to set before ige · jelen idő · aktív · kötőmód · 3. személy · többes szám

Jelentés to set before · szó szerinti: to set before · gördülékeny: to set before

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kötőmód · 3. személy · többes szám · V-PAS-3P

Szótári alak παρατίθημι

Szótár παρατίθημι [G:V] to set before παρα-τίθημι [in LXX chiefly for שׂוּם ;] __I. Act., to place beside, set before, with accusative and dative: of food, Refs [Mrk 6:41 8:6-7, Luk 9:16 11:6]; τράπεζαν, Act 16:34; pass. ptcp., Refs [Luk 10:8, 1Co 10:27]; metaph., of teaching, παραβολήν, Refs [Mat 13:24, 3

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
παρέθηκαν G3908 to set before ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to set before · szó szerinti: to set before · gördülékeny: to set before

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P