HU ▾

Máté 14:19

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Ezután utasította a sokaságot, hogy telepedjen le a fűre. Ekkor vette az öt kenyeret meg a két halat, majd feltekintett az égre, és áldást mondott. Ezután megtörte a kenyereket, és odaadta azokat a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Ezután megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjen le a fűre, és vette az öt kenyeret meg a két halat, majd feltekintve az égre, áldást mondott, és miután megtörte a kenyereket, szétosztotta azokat a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fűre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat. Majd megtörte a kenyereket és tanítványainak adta, a tanítványok pedig a népnek.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És miután meghagyta, hogy a sereg telepedjék le a szénára, vevé az öt kenyeret és két halat, s az égbe tekintvén, megáldá és megszegé, és a tanítványoknak adá a kenyereket, a tanítványok pedig a seregnek.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

καὶ κελεύσας τοὺς ὄχλους ἀνακλιθῆναι ἐπὶ τοῦ χόρτου λαβὼν τοὺς πέντε ἄρτους καὶ τοὺς δύο ἰχθύας ἀναβλέψας εἰς τὸν οὐρανὸν εὐλόγησεν καὶ κλάσας ἔδωκεν τοῖς μαθηταῖς τοὺς ἄρτους οἱ δὲ μαθηταὶ τοῖς ὄχλοις
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
κελεύσας G2753 to order ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to order · szó szerinti: to order · gördülékeny: to order

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-AAP-NSM

Szótári alak κελεύω

Szótár κελεύω [G:V] to order κελεύω [in LXX: Refs [I Est 9:53, Tob.8:18, al.], and freq. in 1-4Mac ;] to urge on, bid by word of mouth, order, command (mostly of one in authority): with accusative and inf. aor., Refs [Mat 14:19, 28 18:25 27:64, Luk 18:40, Act 4:15 5:34 8:38 22:30 23:10 25:6, 17]; with elli

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὄχλους G3793 crowds főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés crowds · szó szerinti: crowd · gördülékeny: crowd

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak ὄχλος

Szótár ὄχλος [G:N-M] crowd ὄχλος , -ου, ὁ, [in LXX for הָמוֹן (chiefly in Da TH), קָהָל ,חַיִל, etc. ;] __1. a moving crowd or multitude of persons, a throng : Refs [Mat 9:23, Mrk 2:4, Luk 5:1, Jhn 5:13, al.]; pl., Refs [Mat 5:1, Mrk 10:1, Luk 3:7], and freq.; ὄ. ἱκανός, Mrk 10:46, al.; τοσοῦτος, Mat 15:33

Teljes szócikk megnyitása →
ἀνακλιθῆναι G0347 to recline ige · aoristos · passzív · infinitivus

Jelentés to recline · szó szerinti: to recline · gördülékeny: to cause to lie down

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · infinitivus · V-APN

Szótári alak ἀνακλίνω

Szótár ἀνακλίνω [G:V] to recline ἀνα-κλίνω [in LXX: 3Ma.5:16 * ;] to lay upon, lean against, hence, __(a) to lay down : Luk 2:7; __(b) to make to recline : Mrk 6:39, WH, mg., Luk 12:37. Pass., to lie back, recline : Refs [Mat 8:11 14:19, Luk 13:29].† SYN. : ἀνάκειμαι (which see), ἀναπίπτω (AS) ἀνέκλινεν V-

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 on

Jelentés on · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
χόρτου G5528 grass főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés grass · szó szerinti: grass · gördülékeny: grass

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak χόρτος

Szótár χόρτος [G:N-M] grass χόρτος , -ου, ὁ [in LXX chiefly for עֶשֶׂב, also for חָצִיר, etc. ;] __1. an enclosure, a feeding place (Hom.). __2. food, esp. for cattle, grass : Refs [Mat 13:26 14:19, Mrk 4:28 6:39, Luk 12:28, Jhn 6:10, 1Co 3:12, Jas 1:10-11, 1Pe 1:24 (LXX)], Rev 9:4; χ. χλωρός, Refs [Mrk 6:

Teljes szócikk megnyitása →
λαβὼν G2983 to take ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to take · szó szerinti: to take · gördülékeny: to take

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-2AAP-NSM

Szótári alak λαμβάνω

Szótár λαμβάνω [G:V] to take λαμβάνω , [in LXX chiefly for לקח, also for אחז ,לכד ,נשׂא, etc. ;] __1. to take, lay hold of : absol., Refs [Mat 26:26, Mrk 14:22]; with accusative of thing(s), Refs [Mat 5:40 26:52, al.] mult.; with accusative of person(s), Refs [Mat 21:35, Mrk 12:3, al.]; pleonastic λαβών (M

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πέντε G4002 five melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · NUI

Jelentés five · szó szerinti: five · gördülékeny: five

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · NUI · A-APM-NUI

Szótári alak πέντε

Szótár πέντε [G:A] five πέντε indecl., οἱ, αἱ, τά, five : Mat 14:17, al (AS) πέντε A-APF-NUI Adjective, Accusative, Plural, Feminine, NUmerical Indiclinable (A) πέντε A-APM-NUI Adjective, Accusative, Plural, Masculine, NUmerical Indiclinable (A) Πέντε A-APM-NUI Adjective, Accusative, Plural, Masculine, NUm

Teljes szócikk megnyitása →
ἄρτους G0740 bread főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés bread · szó szerinti: bread · gördülékeny: bread

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak ἄρτος

Szótár ἄρτος [G:N-M] bread ἄρτος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for לֶחֶם ;] bread, a loaf : Refs [Mat 4:3, 4 Mrk 3:20, al.]; ἄρτοι τ. προθέσεως, bread of the setting forth , i.e. the shewbread. Metaph., ὁ ἄ. τ. θεοῦ, τ. ζωῆς, ref. to Christ, Refs [Jhn 6:33, 35]; in general, food : Mat 6:11, al.; ἄ. φαγεῖν (Heb

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δύο G1417 two melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · NUI

Jelentés two · szó szerinti: two · gördülékeny: two

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · hímnem · NUI · A-APM-NUI

Szótári alak δύο

Szótár δύο [G:A] two δύο , numeral , indecl. exc. in dative, δυσί, δυσίν (Attic δυοῖν), two : Refs [Mat 19:6, Mrk 10:8, Jhn 2:6, al.]; with pl. noun, Refs [Mat 9:27 10:10, al.]; οἱ, τῶν, τοὺς δ., Refs [Mat 19:5 20:24, Mrk 10:8, Eph 2:15, al.]; δ. ἐξ, Luk 24:13; distrib., ἀνὰ, κατὰ δ., two and two, two apie

Teljes szócikk megnyitása →
ἰχθύας G2486 fish főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés fish · szó szerinti: fish · gördülékeny: fish

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak ἰχθύς

Szótár ἰχθύς [G:N-M] fish ἰχθύς , -ύoς, ὁ [in LXX for דָּג, דָּגָה ;] a fish : Refs [Mat 7:10, Mrk 6:38, al.] (AS) ἰχθύας N-APM Noun, Accusative, Plural, Masculine ἰχθύν N-ASM Noun, Accusative, Singular, Masculine ἰχθὺν N-ASM Noun, Accusative, Singular, Masculine ἰχθύων N-GPM Noun, Genitive, Plural, Mascul

Teljes szócikk megnyitása →
ἀναβλέψας G0308 to look up ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to look up · szó szerinti: to look up/see again · gördülékeny: to look up

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-AAP-NSM

Szótári alak ἀναβλέπω

Szótár ἀναβλέπω [G:V] to look up/see again ἀνα-βλέπω [in LXX chiefly for נָשָׂא ;] __1. to look up : Mrk 8:24, al.; before εἰς, Mat 14:19, al. (Xen., Plat.). __2. to recover sight (Plat., Aristoph.; cf. MM, VGT , see word): Refs [Mat 11:5, Jhn 9:11], al (AS) ἀνέβλεψα V-AAI-1S Verb, Aorist, Active, Indicati

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 to

Jelentés to · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
οὐρανὸν G3772 heaven főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés heaven · szó szerinti: heaven · gördülékeny: sky

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak οὐρανός

Szótár οὐρανός [G:N-M] heaven οὐρανός , -οῦ, ὁ, [in LXX chiefly for שָׁמַיִם (hence, often pl., οἱ οὐ., see infr.) ;] heaven ; __1. of the vault or firmament of heaven, the sky and the aerial regions above the earth : opp. to ἡ γῆ, Refs [Heb 1:10, 2Pe 3:5], 10; ὁ οὐ. καὶ ἡ γῆ, i.e. the world, the universe,

Teljes szócikk megnyitása →
εὐλόγησεν G2127 to praise ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to praise · szó szerinti: to praise/bless · gördülékeny: to praise

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-AAI-3S

Szótári alak εὐλογέω

Szótár εὐλογέω [G:V] to praise/bless εὐλογέω , -ῶ [in LXX chiefly for בָּרַךְ pi. ;] __1. to speak well of, praise (cl.; LXX Deu 8:10, al.): τ. θεόν, Refs [Luk 1:64 2:28 24:51, 53] (αἰνοῦντες, T, WH, mg.), Jas 3:9; absol., to give praise, Refs [Mat 14:19 26:26] (see Swete on Refs [Mrk 14:22), Mrk 6:41 14:2

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
κλάσας G2806 to break ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to break · szó szerinti: to break · gördülékeny: to break

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-AAP-NSM

Szótári alak κλάω

Szótár κλάω [G:V] to break κλάω [in LXX: Jer 16:7 (פַּרְנַךְ), al. ;] to break, break in pieces : of bread, Refs [Mat 14:19 15:36 26:26, Mrk 8:6 14:22, Luk 22:19 24:30, Act 2:46 20:7, 11 27:35, 1Co 10:16 11:24]; before εἰς, with accusative of person(s), Mrk 8:19 (cf. ἐκ-, κατα-κλάω).† (AS) ἔκλασα V-AAI-1S

Teljes szócikk megnyitása →
ἔδωκεν G1325 to give ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to give · szó szerinti: to give · gördülékeny: to give

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-AAI-3S

Szótári alak δίδωμι

Szótár δίδωμι [G:V] to give δίδωμι , [in LXX chiefly for נָתַן (53 words in all) ;] to give —in various senses, accusative to context— bestow, grant, supply, deliver, commit, yield : absol., Act 20:35; with accusative of thing(s) and dative of person(s), Refs [Mat 4:9 5:31, Jhn 1:12, al.] mult.; with dativ

Teljes szócikk megnyitása →
τοῖς G3588 the névelő · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · hímnem · T-DPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μαθηταῖς G3101 disciple főnév · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés disciple · szó szerinti: disciple · gördülékeny: disciple

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · hímnem · N-DPM

Szótári alak μαθητής

Szótár μαθητής [G:N-M] disciple μαθητής , -οῦ, ὁ (μανθάνω), [in LXX only as seel. (A) in Refs [Jer 13:21 20:11 26(46):9] * ;] a disciple : opp. to διδάσκαλος, Refs [Mat 10:24, Luk 6:40]; Ἰωάννου, Refs [Mat 9:14, Luk 7:18, Jhn 3:25]; τ. Φαρισσίων, Refs [Mat 22:16, Mrk 2:18, Luk 5:33]; Μωυσέως, Jhn 9:28; Ἰησ

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἄρτους G0740 bread főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés bread · szó szerinti: bread · gördülékeny: bread

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak ἄρτος

Szótár ἄρτος [G:N-M] bread ἄρτος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for לֶחֶם ;] bread, a loaf : Refs [Mat 4:3, 4 Mrk 3:20, al.]; ἄρτοι τ. προθέσεως, bread of the setting forth , i.e. the shewbread. Metaph., ὁ ἄ. τ. θεοῦ, τ. ζωῆς, ref. to Christ, Refs [Jhn 6:33, 35]; in general, food : Mat 6:11, al.; ἄ. φαγεῖν (Heb

Teljes szócikk megnyitása →
οἱ G3588 who névelő · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · hímnem · T-NPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 and

Jelentés and · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
μαθηταὶ G3101 disciple főnév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés disciple · szó szerinti: disciple · gördülékeny: disciple

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · hímnem · N-NPM

Szótári alak μαθητής

Szótár μαθητής [G:N-M] disciple μαθητής , -οῦ, ὁ (μανθάνω), [in LXX only as seel. (A) in Refs [Jer 13:21 20:11 26(46):9] * ;] a disciple : opp. to διδάσκαλος, Refs [Mat 10:24, Luk 6:40]; Ἰωάννου, Refs [Mat 9:14, Luk 7:18, Jhn 3:25]; τ. Φαρισσίων, Refs [Mat 22:16, Mrk 2:18, Luk 5:33]; Μωυσέως, Jhn 9:28; Ἰησ

Teljes szócikk megnyitása →
τοῖς G3588 the névelő · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · hímnem · T-DPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὄχλοις G3793 crowd főnév · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés crowd · szó szerinti: crowd · gördülékeny: crowd