HU ▾

Lukács 12:1

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Időközben sokezres sokaság gyűlt össze, akkora, hogy már egymást taposták. Jézus először a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Amikor időközben sokezres sokaság gyűlt már egybe, akkora, hogy egymást taposták, azzal kezdte, hogy először a tanítványaihoz szólt: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, amely képmutatás.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás;
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Közben tízezres tömeg verődött össze körülötte, úgyhogy egymást tiporták, és először csak tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majdnem eltaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak tanítványaihoz: – Óvakodjatok a farizeusok kovászától, a képmutatástól!
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Közben olyan nagy tömeg gyűlt köréje, hogy csaknem összetaposták egymást. De ő csak tanítványaihoz szólt: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Nagy sereg állván pedig körűle, úgy hogy egymást tapodnák, kezdé mondani tanítványinak: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, mely a képmutatás.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Ἐν οἷς ἐπισυναχθεισῶν τῶν μυριάδων τοῦ ὄχλου ὥστε καταπατεῖν ἀλλήλους ἤρξατο λέγειν πρὸς τοὺς μαθητὰς αὐτοῦ πρῶτον προσέχετε ἑαυτοῖς ἀπὸ τῆς ζύμης ἥτις ἐστὶν ὑπόκρισις τῶν Φαρισαίων
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
οἷς G3739 which vonatkozó névmás · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · részes eset · többes szám · semleges · R-DPN

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπισυναχθεισῶν G1996 had gathered ige · aoristos · passzív · participium · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés had gathered · szó szerinti: to gather · gördülékeny: to gather together

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · participium · birtokos eset · többes szám · nőnem · V-APP-GPF

Szótári alak ἐπισυνάγω

Szótár ἐπισυνάγω [G:V] to gather ἐπι-συν-άγω [in LXX for אָסַף, קָבַץ, etc. (Cremer, 65) ;] __1. to gather together : Refs [Mat 23:37 24:31, Mrk 13:27, Luk 13:34]; pass., Refs [Mrk 1:33, Luk 12:1 17:37], (cf. Refs [Psa 102:23 106:47, 2Ma.1:27, al.]). __2. to gather together against (Refs [Mic 4:11, Zec 12:

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 the névelő · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · nőnem · T-GPF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μυριάδων G3461 myriad főnév · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés myriad · szó szerinti: myriad · gördülékeny: myriad

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · nőnem · N-GPF

Szótári alak μυριάς

Szótár μυριάς [G:N-F] myriad μυριάς , -άδος, ἡ (< μυρίος), [in LXX chiefly for רְבָבָה ;] ten thousand, a myriad : pl., Refs [Act 19:19, Rev 5:11 9:16]; hyperb., of vast numbers, Refs [Luk 12:1, Act 21:20, Heb 12:12, Ju 14].† (AS) μυριάδας N-APF Noun, Accusative, Plural, Feminine μυριάσιν N-DPF Noun, Dativ

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὄχλου G3793 crowd főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés crowd · szó szerinti: crowd · gördülékeny: crowd

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak ὄχλος

Szótár ὄχλος [G:N-M] crowd ὄχλος , -ου, ὁ, [in LXX for הָמוֹן (chiefly in Da TH), קָהָל ,חַיִל, etc. ;] __1. a moving crowd or multitude of persons, a throng : Refs [Mat 9:23, Mrk 2:4, Luk 5:1, Jhn 5:13, al.]; pl., Refs [Mat 5:1, Mrk 10:1, Luk 3:7], and freq.; ὄ. ἱκανός, Mrk 10:46, al.; τοσοῦτος, Mat 15:33

Teljes szócikk megnyitása →
ὥστε G5620 so

Jelentés so · szó szerinti: so · gördülékeny: for this reason

Nyelvtan ·

Szótári alak ὥστε

Szótár ὥστε [G:Conj] so ὥσ-τε consecutive particle, __1. with infin., expressing result, so as to : Refs [Mat 8:24 12:22, Mrk 1:27, Luk 5:7, Act 1:19, Rom 7:6, 1Co 1:7, Heb 13:6, al.]; of a designed result, Refs [Mat 10:1, Luk 4:29, al.]; preceded by οὕτως, Act 14:1; by τοσοῦτος, Mat 15:33. __2. C. indic.,

Teljes szócikk megnyitása →
καταπατεῖν G2662 to trample ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to trample · szó szerinti: to trample · gördülékeny: to trample

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak καταπατέω

Szótár καταπατέω [G:V] to trample κατα-πατέω , -ῶ [in LXX for דָּרַךְ, רָמַס, שָׁאַף, etc. ;] to tread down, trample under foot : Refs [Mat 7:6, Luk 12:1]; pass., Refs [Mat 5:13, Luk 8:5]. Metaph., τ. υἱὸν τ. θεοῦ, Heb 10:29.† (AS) καταπατήσας V-AAP-NSM Verb, Aorist, Active, Participle, Nominative, Singula

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλήλους G0240 one another kötőszó · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés one another · szó szerinti: one another · gördülékeny: one another

Nyelvtan kötőszó · tárgyeset · többes szám · hímnem · C-APM

Szótári alak ἀλλήλων

Szótár ἀλλήλων [G:RecP] one another ἀλλήλων (genitive pl.), dative -οις, -αις, accusative -ους, -ας, -α (no nom.), recipr. pron. (< ἄλλος), of one another, mutually : Refs [Mat 25:32, Mrk 4:41, Jhn 13:22, al.] (AS) ἀλλήλους C-APM reCiprocal pronoun, Accusative, Plural, Masculine ἀλλήλοις C-DPM reCiprocal p

Teljes szócikk megnyitása →
ἤρξατο G0757 be first ige · aoristos · D · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés be first · szó szerinti: be first · gördülékeny: to rule

Nyelvtan ige · aoristos · D · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-ADI-3S

Szótári alak ἄρχω

Szótár ἄρχω [G:V] be first ἄρχω [in LXX for חָלַל, מָשַׁל, etc. ;] __1. to begin. __2. to rule (see DCG , ii, 538b.): with genitive, Refs [Mrk 10:42, Rom 15:12]. Mid., to begin : before ἀπό, Refs [Mat 16:21 20:8, Luk 14:18 23:5 24:27, 47, Jhn 8:9, Act 1:22 8:35 10:37, 1Pe 4:17]; with inf., an Aramaic pleon

Teljes szócikk megnyitása →
λέγειν G3004 to speak ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
τοὺς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · hímnem · T-APM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μαθητὰς G3101 disciple főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés disciple · szó szerinti: disciple · gördülékeny: disciple

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · hímnem · N-APM

Szótári alak μαθητής

Szótár μαθητής [G:N-M] disciple μαθητής , -οῦ, ὁ (μανθάνω), [in LXX only as seel. (A) in Refs [Jer 13:21 20:11 26(46):9] * ;] a disciple : opp. to διδάσκαλος, Refs [Mat 10:24, Luk 6:40]; Ἰωάννου, Refs [Mat 9:14, Luk 7:18, Jhn 3:25]; τ. Φαρισσίων, Refs [Mat 22:16, Mrk 2:18, Luk 5:33]; Μωυσέως, Jhn 9:28; Ἰησ

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
πρῶτον G4413 first melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés first · szó szerinti: first · gördülékeny: first

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges · A-ASN

Szótári alak πρῶτος

Szótár πρῶτος [G:A] first B. Superl. , πρῶτος , -η, -ον, [in LXX chiefly for רִאשׁוֹן, also for אֶחַד, etc. ;] first , __1. of Time or Place ; __(a) absol., as subst. , ὁ π.., Refs [Luk 14:18, Jhn 19:32, 1Co 14:30]; ὁ π. καὶ ὁ ἔσχατος, Refs [Rev 1:17 2:8 22:13]; neut., τὸ π., opp. to τ. δεύτερον, Heb 10:9;

Teljes szócikk megnyitása →
προσέχετε G4337 to watch out ige · jelen idő · aktív · imperativus · 2. személy · többes szám

Jelentés to watch out · szó szerinti: to watch out · gördülékeny: to watch out

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · imperativus · 2. személy · többes szám · V-PAM-2P

Szótári alak προσέχω

Szótár προσέχω [G:V] to watch out προσ-έχω [in LXX for קָשַׁב hi., שָׁמַר ni., etc. ;] __1. to turn to, bring to (freq. ναῦν, expressed or understood, to bring to port, land; Hdt., al.). __2. τ. νοῦν, before dative, to turn one's mind to, attend to; in Xen. and later writers with νοῦν omitted (El., § 53, 1

Teljes szócikk megnyitása →
ἑαυτοῖς G1438 yourselves F · 2. személy · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés yourselves · szó szerinti: my/your/him-self · gördülékeny: himself

Nyelvtan F · 2. személy · részes eset · többes szám · hímnem · F-2DPM

Szótári alak ἑαυτοῦ

Szótár ἑαυτοῦ [G:ReflP] my/your/him-self ἑαυτοῦ , -ῆς, -οῦ, dative -ῷ, etc., accusative -όν, etc., pi. -ῶν, etc. (Att. contr. αὑτοῦ, etc); reflex pron. ; __1. prop, of 3rd person (Lat. sui, sibi, se), of himself, herself, itself , etc.: Refs [Mat 27:42, Mrk 15:31, Luk 23:35, al.]; added to a middle verb, δ

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπὸ G0575 from

Jelentés from · szó szerinti: from · gördülékeny: from

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀπό

Szótár ἀπό [G:Prep] from ἀπό (on the freq. neglect of elision bef. vowels, see Tdf., Pr. , 94, WH, App. , 146), prep. with genitive (WM, 462ff.; on its relation to ἐκ, παρά, ὑπό, ib. 456f.), [in LXX for לְ ,בְּ ,מִן ;] from (i.e. from the exterior). __1. Of separation and cessation ; __(1) of motion from a

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ζύμης G2219 leaven főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés leaven · szó szerinti: leaven · gördülékeny: yeast

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak ζύμη

Szótár ζύμη [G:N-F] leaven ζύμη , -ης, ἡ [in LXX for חָמֵץ, Refs [Exo 12:16 13:3 23:18 34:25, Deu 16:3]; שְׂאֹר, Refs [Exo 12:16, 19 13:7, Lev 2:11, Deu 16:4] * ;] leaven : Refs [Mat 13:33, Luk 13:21]; τ. ἄρτου, Mat 16:12. Metaph., of a moral influence or tendency, always, exc. in the Parable of the Leaven

Teljes szócikk megnyitása →
ἥτις G3748 which vonatkozó névmás · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés which · szó szerinti: who/which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · alanyeset · egyes szám · nőnem · R-NSF

Szótári alak ὅστις, ἥτις

Szótár ὅστις, ἥτις [G:RelP] who/which ὅστις , ἥτις, ὅ τι (also written ὅ, τι and ὅτι; see LS, see word; WH, §411; Tdf., Pr. , 111), in NT scarcely ever except in nom. (M, Pr. , 91), the only instance of the oblique cases being found in ἕως ὅτου (see: ἕως), relative of indef. reference (related to simple ὅς

Teljes szócikk megnyitása →
ἐστὶν G1510 is ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés is · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπόκρισις G5272 hypocrisy főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés hypocrisy · szó szerinti: hypocrisy · gördülékeny: hypocrisy

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak ὑπόκρισις

Szótár ὑπόκρισις [G:N-F] hypocrisy ὑπό-κρισις , -εως, ἡ (< ὑποκρίνομαι, which see) [in LXX: 2Ma.6:25 * ;] __1. a reply, answer (Hdt.). __2. play-acting (Arist., Polyb., al.). Metaph., pretence, hypocrisy : Refs [Mat 23:28, Mrk 12:15, Luk 12:1, Gal 2:13, 1Ti 4:2, 1Pe 2:1] (Polyb., Pss Sng 4:7).† (AS) ὑποκρί

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 the névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem · T-GPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Φαρισαίων G5330 Pharisee főnév · birtokos eset · többes szám · hímnem · T

Jelentés Pharisee · szó szerinti: Pharisee · gördülékeny: Pharisee

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · hímnem · T · N-GPM-T

Szótári alak Φαρισαῖος

Szótár Φαρισαῖος [N:N--T] Pharisee Φαρισαῖος , -ου, ὁ (Aram. פְּרִישָׁא; see Dalman, Gr. , 157n, Words, 2n), a Pharisee : Refs [Mat 23:26, Php 3:5]; usually in pl., Refs [Mat 9:11, Mrk 2:18, al.]; Φ. κ. γραμματεῖς, Refs [Mat 5:20, Mrk 2:16, Luk 5:21, al.]; Φ. κ. Σαδδυκαῖοι, Refs [Mat 16:1, Act 23:6, 7 al.]

Teljes szócikk megnyitása →