HU ▾

Júdás 1:18

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Ők többször is ezt mondták nektek: „Az utolsó időben lesznek gúnyolódók, akik a saját, istentelen dolgokra irányuló kívánságaikat követik majd.”
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

arra, hogy ezt mondták nektek: „Az utolsó időben lesznek gúnyolódók, akik a saját, istentelen dolgokra irányuló kívánságaik szerint járnak majd.”
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen vágyaik útján járnak.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Megmondták nektek, hogy „az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik saját kívánságaik útján járnak, istentelenségben.”
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Megmondták nektek, hogy az utolsó időben lesznek majd, akik gúnyolódnak, akik istentelen szenvedélyeiktől vezettetve élnek.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ezt mondták nektek: „Az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.”
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Megmondták nektek: az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik istentelen szenvedélyeiknek élnek.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

kik megmondották nektek, hogy az utolsó időkben gúnyolódók jőnek, kik saját kivánságaik szerint járnak az istentelenségben.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ὅτι ἔλεγον ὑμῖν ἐπ᾽ ἐσχάτου χρόνου ἔσονται ἐμπαῖκται κατὰ τὰς ἑαυτῶν ἐπιθυμίας πορευόμενοι τῶν ἀσεβειῶν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ὅτι G3754 since

Jelentés since · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
ἔλεγον G3004 to speak ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-IAI-3P

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπ᾽ G1909 upon

Jelentés upon · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
ἐσχάτου G2078 last melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés last · szó szerinti: last/least · gördülékeny: last

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · A-GSM

Szótári alak ἔσχατος

Szótár ἔσχατος [G:A] last/least ἔσχατος , -η, -ον [in LXX chiefly for אַחֲרִית אַחֲרוֹן ;] last, utmost, extreme ; __(a) of place : of the lowest or least honoured place, Luk 14:9-10; τ. ἔσχατον, with genitive part., Refs [Act 1:8 13:47]; __(b) of time : Refs [Mat 20:12, 14, Mrk 12:6, 22], opp. to πρῶτος,

Teljes szócikk megnyitása →
χρόνου G5550 time főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés time · szó szerinti: time · gördülékeny: time

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak χρόνος

Szótár χρόνος [G:N-M] time χρόνος , -ου, ὁ [in LXX chiefly for יוֹם, also for עֵת, etc. ;] time (a space of time, whether long or short; cf. Lft., Notes , 70): Refs [Mat 2:7, Mrk 9:21, Luk 1:57, Act 3:21 7:17, 23 13:18 17:30 27:9, Heb 11:32, 1Pe 1:17 4:3, Rev 10:6]; στιγμὴ χρόνου, Luk 4:5; πλήρωμα τοῦ χ.,

Teljes szócikk megnyitása →
ἔσονται G1510 to be ige · jövő idő · D · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jövő idő · D · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-FDI-3P

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
ἐμπαῖκται G1703 mockers főnév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés mockers · szó szerinti: a mocker · gördülékeny: scoffer

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · hímnem · N-NPM

Szótári alak ἐμπαίκτης

Szótár ἐμπαίκτης [G:N-M] a mocker ἐμ-παίκτης , -ου, ὁ (< ἐμπαίζω, which see), [in LXX: Isa 3:4 (תַּעֲלוּל) * ;] a mocker : Refs [2Pe 3:3, Ju 18].† (AS) ἐμπαῖκται N-NPM Noun, Nominative, Plural, Masculine

Teljes szócikk megnyitása →
κατὰ G2596 according to

Jelentés according to · szó szerinti: according to · gördülékeny: against

Nyelvtan ·

Szótári alak κατά

Szótár κατά [G:Prep] according to κατά (bef. a vowel κατ᾽, καθ᾽; on the freq. neglect of elision, see Tdf., Pr. , 95; WH, App. , 146a), prep. with genitive, accusative, down, downwards . __I. C. genitive (WM, §47, k; Bl., §42, 2). __1. C. genitive of thing(s), in local sense; __(a) down, down from : Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
τὰς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · nőnem · T-APF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἑαυτῶν G1438 themselves F · 3. személy · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés themselves · szó szerinti: my/your/him-self · gördülékeny: himself

Nyelvtan F · 3. személy · birtokos eset · többes szám · hímnem · F-3GPM

Szótári alak ἑαυτοῦ

Szótár ἑαυτοῦ [G:ReflP] my/your/him-self ἑαυτοῦ , -ῆς, -οῦ, dative -ῷ, etc., accusative -όν, etc., pi. -ῶν, etc. (Att. contr. αὑτοῦ, etc); reflex pron. ; __1. prop, of 3rd person (Lat. sui, sibi, se), of himself, herself, itself , etc.: Refs [Mat 27:42, Mrk 15:31, Luk 23:35, al.]; added to a middle verb, δ

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπιθυμίας G1939 desire főnév · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés desire · szó szerinti: desire · gördülékeny: desire

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · nőnem · N-APF

Szótári alak ἐπιθυμία

Szótár ἐπιθυμία [G:N-F] desire ἐπιθυμία , -ας, ἡ (< έπιθυμέω), [in LXX chiefly for תַּאֲוָה, אָוָה; also for חֶמֶד, etc. ;] desire, longing : Luk 22:15 (see: ἐπιθυμέω), Refs [Php 1:23, 1Th 2:17, Rev 18:14]; p1., Mrk 4:19; esp. with ref. to forbidden things, desire, lust (Vg., concupiscentia): Refs [Rom 7:7

Teljes szócikk megnyitása →
πορευόμενοι G4198 to go ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to go · szó szerinti: to go · gördülékeny: to come

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PNP-NPM

Szótári alak πορεύω

Szótár πορεύω [G:V] to go πορεύω , (< πόρος, a ford, a passage ), [in LXX chiefly for הלךְ ;] in cl. (the act. becomes obsolete in late Gk.; see M, Pr. , 162), to cause to go over, carry, convey . Mid. (always in LXX and NT), ־ομαι, to go, proceed, go on one's way : with accusative, ὁδόν, Act 8:39; before

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 the névelő · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · nőnem · T-GPF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἀσεβειῶν G0763 ungodliness főnév · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés ungodliness · szó szerinti: ungodlinessness · gördülékeny: ungodliness

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · nőnem · N-GPF

Szótári alak ἀσέβεια

Szótár ἀσέβεια [G:N-F] ungodlinessness ἀσέβεια , -ας, ἡ (< ἀσεβής), [in LXX for פֶּשַׁע, רֶשַׁע, etc. ;] ungodliness, impiety : Refs [Rom 1:18 11:26, 2Ti 2:16, Tit 2:12]; ἔργα ἀσεβείας, ungodly deeds, Ju 15; ἐπιθυηίαι τ. ἀσεβειῶν, desires for ungodly things or deeds, Ju 18 ( DB , iv, 532; Cremer, 523; MM,

Teljes szócikk megnyitása →