NWT
(2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)
Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.
Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.
amikor Jehova, a ti Istenetek felszárította előttünk a Jordán vizét, míg át nem keltünk rajta, ugyanúgy, ahogy Jehova, a ti Istenetek felszárította a Vörös-tengert a nép előtt, míg át nem kelt.
NWT
(2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)
Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.
Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.
amikor Jehova, a ti Istenetek felszárította előttük a Jordán vizét, míg át nem haladtak, miként Jehova, a ti Istenetek a Vörös-tengernél is tette, amikor felszárította azt előttünk, míg át nem keltünk.
KG
(1908)
i
Károli Biblia (KG1908)
Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.
Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.
Közkincs
Mert kiszárította az Úr, a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, a miképen cselekedett vala az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, a melyet megszárított előttünk; míg általjövénk rajta.
RUF
(2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)
Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.
A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.
Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta,
UF
(1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)
Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.
A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.
Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is, kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta,
KNB
(1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)
Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.
Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.
mert az Úr, a ti Istenetek kiszárította a vizét a színetek elől, míg át nem jöttetek, úgy, mint ahogy egykor a Vörös-tengerrel cselekedett, amikor kiszárította, míg át nem jöttünk rajta,
SZIT
(1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)
Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.
A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.
mert az Úr, a ti Istenetek kiszárította előttetek a Jordán vizét, míg át nem keltetek, ahogyan az Úr, a ti Istenetek a Sás-tengerrel tette: kiszárította előttünk, míg át nem keltünk,
KAL
(1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)
Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.
Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.
Közkincs
kiszárasztván a ti Uratok Istenetek annak vizeit előttetek, míg átjöttetek; a mint cselekedett vala azelőtt a vörös tengeren, melyet kiszárasztott, míg általmenénk: