HU ▾

János 5:19

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Jézus erre ezt mondta nekik: „Teljesen biztosak lehettek benne, hogy a Fiú semmit sem tehet a maga kezdeményezéséből, hanem csak azt teszi, amit az Atyától lát. Mert amiket az Atya tesz, ugyanazokat teszi a Fiú is.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Jézus azért még ezt mondta nekik válaszul: „Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú semmit sem tehet a maga kezdeményezéséből, hanem csak amit lát, hogy az Atya tesz. Mert amiket Az tesz, azokat teszi hasonlóképpen a Fiú is.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: A Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

De Jézus tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Erre Jézus ezt válaszolta: – Bizony, bizony, mondom nektek, a Fiú önmagától semmit sem tehet, hacsak nem látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, ugyanúgy, mint ő.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony mondom nektek: A Fiú önmagától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis ő tesz, azt a Fiú ugyanúgy cselekszi.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Bizony, bizony mondom nektek: nem cselekedhetik a Fiú önmagától semmit, hanem csak a mit lát, hogy az Atya cselekszik; mert mind a mit ő cselekszik, azokat a Fiú is hasonlóképen cselekszi.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Ἀπεκρίνατο οὖν ὁ Ἰησοῦς καὶ ἔλεγεν αὐτοῖς ἀμὴν ἀμὴν λέγω ὑμῖν οὐ δύναται ὁ υἱὸς ποιεῖν ἀφ᾽ ἑαυτοῦ οὐδὲν ἐὰν μή τι βλέπῃ τὸν πατέρα ποιοῦντα ἃ γὰρ ἂν ἐκεῖνος ποιῇ ταῦτα καὶ ὁ υἱὸς ὁμοίως ποιεῖ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Ἀπεκρίνατο G0611 answered ige · aoristos · D · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés answered · szó szerinti: to answer · gördülékeny: to answer

Nyelvtan ige · aoristos · D · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-ADI-3S

Szótári alak ἀποκρίνω

Szótár ἀποκρίνω [G:V] to answer ἀποκρίνω , ἀποκρίνομαι , [in LXX chiefly for ענה ;] in cl., __1. to separate, distinguish . __2. to choose . Mid., to answer : Refs [Mat 27:12, Mrk 14:61, Luk 3:16 23:9, Jhn 5:17, 19 Act 3:12]. In late Gk. the pass, also is used in this sense, and pass. forms are the more fr

Teljes szócikk megnyitása →
οὖν G3767 therefore

Jelentés therefore · szó szerinti: therefore/then · gördülékeny: therefore

Nyelvtan ·

Szótári alak οὖν

Szótár οὖν [G:Conj] therefore/then οὖν , particle expressing consequence or simple sequence (never standing first in a sentence), wherefore, therefore, then : Refs [Mat 3:10, Luk 3:9, Jhn 8:38, Act 1:21, Rom 5:9, al.]; in exhortations, Refs [Mat 3:8, Luk 11:35, Act 3:19, Rom 6:12, al.]; in questions, Refs

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰησοῦς G2424 Jesus főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Jesus · szó szerinti: Jesus/Joshua · gördülékeny: Jesus

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P · N-NSM-P

Szótári alak Ἰησοῦς

Szótár Ἰησοῦς [N:N-M-P] Jesus/Joshua Ἰησοῦς , -οῦ, dative, voc. -οῦ, accusative, -οῦν (Heb. יֵשׁוּעַ ,יְהֹשֻׁעַ ,יְהוֹשׁוּעַ), __1. JESUS : Mat 1:21, al.; ὁ Ἰ, ib. 3:13, al.; Ἰ. Χριστός, Refs [ib. 1:1, Mrk 1:1, al.]; Χρ. Ἰ., Rom 2:26, al.; κύριος Ἰ., Act 28:31, al.; Ἰησοῦ, voc., Mrk 1:24, al. __2. Joshua :

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἔλεγεν G3004 to speak ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῖς G0846 to them névmás · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés to them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · részes eset · többes szám · hímnem · P-DPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἀμὴν G0281 amen

Jelentés amen · szó szerinti: amen · gördülékeny: amen

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀμήν

Szótár ἀμήν [G:Heb] amen ἀμήν , indecl. (Heb. אָמֵן, verbal adj. fr. אמן, to prop. ni., be firm ), [in LXX: 1Ch 16:36, I Refs [Est 9:46, Neh 5:13 8:6, Tob.8:8 14:15, 3Ma.7:23], 4Ma.18:24 (elsewhere ''א is rendered ἀληθινός, Isa 65:16; ἀληθῶς, Je 35 (28):6; γένοιτο, Refs [Num 5:22, Deu 27:15ff., 3Ki.1:36, P

λέγω G3004 to speak ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-PAI-1S

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
οὐ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
δύναται G1410 be able ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés be able · szó szerinti: be able · gördülékeny: to be able

Nyelvtan ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PNI-3S

Szótári alak δύναμαι

Szótár δύναμαι [G:V] be able δύναμαι , depon., [in LXX chiefly for יָכֹל ;] to be able, have power , whether by personal ability, permission, or opportunity : with inf. (M, Pr. , 205; WM, §44, 3) pres., Refs [Mat 6:24, Mrk 2:7, Jhn 3:2, 1Co 10:21, al.]; with inf. aor., Refs [Mat 3:9, Mrk 1:45, Jhn 3:3, 4 R

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
υἱὸς G5207 son főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés son · szó szerinti: son · gördülékeny: son

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak υἱός

Szótár υἱός [G:N-M] son υἱός , -οῦ, ὁ, [in LXX very freq. and nearly always for בֵּן, Gen 4:17, al.; for בַּר, Dan LXX TH 7:13, al.; etc. ;], a son ; __1. in the ordinary sense : Refs [Mat 10:37, Mrk 9:17, Luk 1:13, al.] mult.; omitted with the art. of origin (WM, §30, 3; Bl., §35, 2), τὸν τοῦ Ἰεσσαί, Act

Teljes szócikk megnyitása →
ποιεῖν G4160 to do ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to do · szó szerinti: to do/make · gördülékeny: to do

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak ποιέω

Szótár ποιέω [G:V] to do/make ποιέω , -ῶ, [in LXX for a great variety of words, but chiefly for עשׂה ;] __1. to make, produce, create, cause : with accusative of thing(s), Refs [Mat 17:4, Mrk 9:5, Jhn 9:11, Act 9:39, Rom 9:20, al.]; of God as Creator (with accusative of person(s) also), Refs [Mat 19:4, Mrk

Teljes szócikk megnyitása →
ἀφ᾽ G0575 from

Jelentés from · szó szerinti: from · gördülékeny: from

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀπό

Szótár ἀπό [G:Prep] from ἀπό (on the freq. neglect of elision bef. vowels, see Tdf., Pr. , 94, WH, App. , 146), prep. with genitive (WM, 462ff.; on its relation to ἐκ, παρά, ὑπό, ib. 456f.), [in LXX for לְ ,בְּ ,מִן ;] from (i.e. from the exterior). __1. Of separation and cessation ; __(1) of motion from a

Teljes szócikk megnyitása →
ἑαυτοῦ G1438 himself F · 3. személy · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés himself · szó szerinti: my/your/him-self · gördülékeny: himself

Nyelvtan F · 3. személy · birtokos eset · egyes szám · hímnem · F-3GSM

Szótári alak ἑαυτοῦ

Szótár ἑαυτοῦ [G:ReflP] my/your/him-self ἑαυτοῦ , -ῆς, -οῦ, dative -ῷ, etc., accusative -όν, etc., pi. -ῶν, etc. (Att. contr. αὑτοῦ, etc); reflex pron. ; __1. prop, of 3rd person (Lat. sui, sibi, se), of himself, herself, itself , etc.: Refs [Mat 27:42, Mrk 15:31, Luk 23:35, al.]; added to a middle verb, δ

Teljes szócikk megnyitása →
οὐδὲν G3762 no one melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés no one · szó szerinti: no one · gördülékeny: no one

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges · A-ASN

Szótári alak οὐδείς

Szótár οὐδείς [G:A] no one οὐδείς , -δεμία, -δέν (also in WH, txt., the Hellenistic forms -θείς, -θέν, Refs [Luk 22:35 23:14, Act 15:9 19:27 26:26, 1Co 13:2, 2Co 11:8]; cf. BL, §6, 7; M, Pr. , 56n, Thackeray, Gr. , 58), related to μηδείς as οὐ to μή, no, no one, none : with nouns, Refs [Luk 4:24, Jhn 10:41

Teljes szócikk megnyitása →
ἐὰν G1437 if

Jelentés if · szó szerinti: if · gördülékeny: if

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐάν

Szótár ἐάν [G:Cond] if ἐάν , contr. fr. εἰ ἄν, conditional particle , representing something as \"under certain circumstances actual or liable to happen,\" but not so definitely expected as in the case of εἰ with ind. (Bl., §65, 4; cf. Refs [Jhn 13:17, 1Co 7:36]), if haply, if ; __1. with subjc. (cl.); __(

Teljes szócikk megnyitása →
μή G3361 not partikula · N

Jelentés not · szó szerinti: not · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak μή

Szótár μή [G:Part] not μή , subjective negative particle , used where the negation depends on a condition or hypothesis, expressed or understood, as distinct from οὐ, which denies absolutely. μή is used where one thinks a thing is not, as distinct from an absolute negation. As a general rule, οὐ negatives

Teljes szócikk megnyitása →
τι G5100 one partikula · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés one · szó szerinti: one · gördülékeny: someone

Nyelvtan partikula · tárgyeset · egyes szám · semleges · X-ASN

Szótári alak τις

Szótár τις [G:IndP] one τις , neut., τι, genitive, τινός, enclitic indefinite pron. , related to interrog. τίς as πού, πως, ποτέ to ποῦ, πῶς, πότε. __I. As subst., __1. one, a certain one : Refs [Luk 9:49, Jhn 11:1, Act 5:25, al.]; pl., τίνες, certain, some : Refs [Luk 13:1, Act 15:1, Rom 3:8, al.] __2. so

Teljes szócikk megnyitása →
βλέπῃ G0991 to see ige · jelen idő · aktív · kötőmód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to see · szó szerinti: to see · gördülékeny: to see

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kötőmód · 3. személy · egyes szám · V-PAS-3S

Szótári alak βλέπω

Szótár βλέπω [G:V] to see βλέπω , [in LXX chiefly for ראה, also for פּנה, etc. ;] __1. of bodily sight ; __(a) to see, have sight (opp. to τυφλὸς): Refs [Mat 12:22, Jhn 9:7, Act 9:9, Rom 11:8, Rev 3:18, al.]; __(b) to perceive, look (at), see : absol., Act 1:9; with accusative, Refs [Mat 7:3, Mrk 5:31, Luk

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πατέρα G3962 father főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés father · szó szerinti: father · gördülékeny: father

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak πατήρ

Szótár πατήρ [G:N-M] father πατήρ , πατρός, -τρί, τέρα, [in LXX chiefly and very freq. for אָב ;] a father ; __1. prop., __(a) of the male parent : Refs [Mat 2:22, Luk 1:17, Jhn 4:53]; anarth., Heb 12:7 (M, Pr. , 82 f.); pl., of both parents (cl.), Heb 11:23; οἱ π. τ. σαρκός, Heb 12:9; __(b) of a forefathe

Teljes szócikk megnyitása →
ποιοῦντα G4160 to do ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to do · szó szerinti: to do/make · gördülékeny: to do

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-ASM

Szótári alak ποιέω

Szótár ποιέω [G:V] to do/make ποιέω , -ῶ, [in LXX for a great variety of words, but chiefly for עשׂה ;] __1. to make, produce, create, cause : with accusative of thing(s), Refs [Mat 17:4, Mrk 9:5, Jhn 9:11, Act 9:39, Rom 9:20, al.]; of God as Creator (with accusative of person(s) also), Refs [Mat 19:4, Mrk

Teljes szócikk megnyitása →
ἃ G3739 which vonatkozó névmás · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · tárgyeset · többes szám · semleges · R-APN

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
γὰρ G1063 for

Jelentés for · szó szerinti: for · gördülékeny: for

Nyelvtan ·

Szótári alak γάρ

Szótár γάρ [G:Conj] for γάρ , co-ordinating particle , contr. of γε ἄρα, verily then , hence, in truth, indeed, yea, then, why , and when giving a reason or explanation, for , the usage in NT being in general accord with that of cl.; __1. explicative and epexegetic : Refs [Mat 4:18 19:12, Mrk 1:16 5:42 16:

Teljes szócikk megnyitása →
ἂν G0302 if

Jelentés if · szó szerinti: if · gördülékeny: [indicates potential]

Nyelvtan ·

Szótári alak ἄν

Szótár ἄν [G:Part] if ἄν , conditional particle , which cannot usually be separately translated in English, its force depending on the constructions which contain it (see further, LS, see word; WM, §xlii; M, Pr. , 165 ff.; MM, VGT , see word). __1. In apodosis, __(i) with indic, impf. or aor., expressing w

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκεῖνος G1565 that mutató névmás · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés that · szó szerinti: that · gördülékeny: that

Nyelvtan mutató névmás · alanyeset · egyes szám · hímnem · D-NSM

Szótári alak ἐκεῖνος

Szótár ἐκεῖνος [G:DemP] that ἐκεῖνος , -η, -ο (< ἐκεῖ), [in LXX chiefly for הַהוּא ,הוּא, and cogn. forms ;] demonstr. pron. , that person or thing ( ille ), implying remoteness as compared with οὗτος ( hic ); __1. absol., emphatic he, she, it : opp. to οὗτος, Refs [Luk 18:14, Jas 4:15]; ἡμεῖς, Heb 12:25;

Teljes szócikk megnyitása →
ποιῇ G4160 to do ige · jelen idő · aktív · kötőmód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to do · szó szerinti: to do/make · gördülékeny: to do

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kötőmód · 3. személy · egyes szám · V-PAS-3S

Szótári alak ποιέω

Szótár ποιέω [G:V] to do/make ποιέω , -ῶ, [in LXX for a great variety of words, but chiefly for עשׂה ;] __1. to make, produce, create, cause : with accusative of thing(s), Refs [Mat 17:4, Mrk 9:5, Jhn 9:11, Act 9:39, Rom 9:20, al.]; of God as Creator (with accusative of person(s) also), Refs [Mat 19:4, Mrk

Teljes szócikk megnyitása →
ταῦτα G3778 these mutató névmás · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés these · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · tárgyeset · többes szám · semleges · D-APN

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
υἱὸς G5207 son főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés son · szó szerinti: son · gördülékeny: son

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak υἱός

Szótár υἱός [G:N-M] son υἱός , -οῦ, ὁ, [in LXX very freq. and nearly always for בֵּן, Gen 4:17, al.; for בַּר, Dan LXX TH 7:13, al.; etc. ;], a son ; __1. in the ordinary sense : Refs [Mat 10:37, Mrk 9:17, Luk 1:13, al.] mult.; omitted with the art. of origin (WM, §30, 3; Bl., §35, 2), τὸν τοῦ Ἰεσσαί, Act

Teljes szócikk megnyitása →
ὁμοίως G3668 likewise

Jelentés likewise · szó szerinti: likewise · gördülékeny: likewise

Nyelvtan ·

Szótári alak ὁμοίως

Szótár ὁμοίως [G:Adv] likewise ὁμοίως (< ὅμοιος), adv. , likewise, in like manner, equally : Refs [Mat 22:26, Mrk 4:16, Luk 10:37, al.]; with dative, Refs [Mat 22:39, Luk 6:31]; ὁ. καί, Refs [Mat 22:26, Mrk 15:31, al.]; ὁ. καθώς, Luk 17:28; καθὼς . . . ὁ., Luk 6:31; ὁ. μέντοι καί, Ju 8 (AS) ὁμοίως ADV ADVe

Teljes szócikk megnyitása →
ποιεῖ G4160 does ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés does · szó szerinti: to do/make · gördülékeny: to do

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S