HU ▾

János 11:31

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Amikor a zsidók – akik együtt voltak Máriával a házban, és vigasztalták őt – látták, hogy gyorsan felkel és kimegy, utánamentek, mert azt hitték, hogy a sírhoz megy, hogy ott sírjon.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Amikor tehát a zsidók, akik együtt voltak Máriával a házban, és vigasztalták őt, látták, hogy gyorsan felkel, és kimegy, követték őt, úgy vélekedve, hogy az emléksírhoz megy, hogy ott sírjon.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

A zsidók azért, a kik ő vele otthon valának és vigasztalák őt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

A zsidók, akik Máriával voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

A zsidók pedig, akik a házban vele voltak és őt vigasztalták, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, utánamentek, mert azt gondolták: „A sírhoz megy, hogy ott sírjon.”
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

A zsidók, akik vele voltak a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen feláll és kimegy. Utánamentek tehát, mert azt hitték, a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Mikor a zsidók, akik a házban maradtak vele és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan fölkel és kimegy, utánamentek. A sírhoz megy, gondolták, hogy ott sírjon.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

A zsidók tehát, kik vele a házban valának és vigasztalák őt, midőn látták Máriát, hogy hamar fölkelt és kiment, követék őt, mondván: A sírhoz megyen, hogy ott sírjon.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

οἱ οὖν Ἰουδαῖοι οἱ ὄντες μετ᾽ αὐτῆς ἐν τῇ οἰκίᾳ καὶ παραμυθούμενοι αὐτήν ἰδόντες τὴν Μαριὰμ ὅτι ταχέως ἀνέστη καὶ ἐξῆλθεν ἠκολούθησαν αὐτῇ δόξαντες ὅτι ὑπάγει εἰς τὸ μνημεῖον ἵνα κλαύσῃ ἐκεῖ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
οἱ G3588 the névelő · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · hímnem · T-NPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
οὖν G3767 then

Jelentés then · szó szerinti: therefore/then · gördülékeny: therefore

Nyelvtan ·

Szótári alak οὖν

Szótár οὖν [G:Conj] therefore/then οὖν , particle expressing consequence or simple sequence (never standing first in a sentence), wherefore, therefore, then : Refs [Mat 3:10, Luk 3:9, Jhn 8:38, Act 1:21, Rom 5:9, al.]; in exhortations, Refs [Mat 3:8, Luk 11:35, Act 3:19, Rom 6:12, al.]; in questions, Refs

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰουδαῖοι G2453 Jewish melléknév · alanyeset · többes szám · hímnem · PG

Jelentés Jewish · szó szerinti: Jewish · gördülékeny: Jewish

Nyelvtan melléknév · alanyeset · többes szám · hímnem · PG · A-NPM-PG

Szótári alak Ἰουδαῖος

Szótár Ἰουδαῖος [N:N--PG] Jewish Ἰουδαῖος , -αία, -αῖον (< Ἰούδας), Jewish : ἀνήρ, Refs [Act 10:28 22:3]; ἄνθρωπος, Act 21:39; ψευδοπροφήτης, 13:6; ἀσχιερεύς, 19:14; γυνή, Refs [16:1 24:24]; γῆ, Jhn 3:22; χώρα, Mrk 1:5. Substantively, __(a) Ἰουδαῖος, ὁ, a Jew : Refs [Jhn 4:9, Act 18:24, Rom 2:28]; pl., Ref

Teljes szócikk megnyitása →
οἱ G3588 who névelő · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · hímnem · T-NPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὄντες G1510 to be ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PAP-NPM

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
μετ᾽ G3326 with

Jelentés with · szó szerinti: with/after · gördülékeny: with

Nyelvtan ·

Szótári alak μετά

Szótár μετά [G:Prep] with/after μετά (before vowel μετ᾽; on the neglect of elision in certain cases, V. WH, App. , 146 b), prep. with genitive, accusative (in poet, also with dative), [in LXX for אַחַד ,עִם ,אֵת, etc.]. __I. C. genitive, __1. among, amid : Refs [Mrk 1:13, Luk 22:37] (LXX, ἐν) Refs [24:5, J

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῆς G0846 of her névmás · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés of her · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · nőnem · P-GSF

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
τῇ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · nőnem · T-DSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
οἰκίᾳ G3614 house főnév · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés house · szó szerinti: house · gördülékeny: house

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · nőnem · N-DSF

Szótári alak οἰκία

Szótár οἰκία [G:N-F] house οἰκία , -ας, ἡ (< οἶκος), [in LXX chiefly (very freq.) for בַּיִת ;] a house, dwelling : Refs [Mat 2:11 7:24-27, Mrk 1:29, al.]; ἐν οἰκίᾳ (= cl. κατ ̓ οἰκίαν), at home, Luk 8:27; εἰς οἰ., II Jn 10; οἰ, with genitive of person(s), usually has the art. (Mat 8:14, al., but cf. οἶκος

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
παραμυθούμενοι G3888 to encourage ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to encourage · szó szerinti: to encourage · gördülékeny: to comfort

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PNP-NPM

Szótári alak παραμυθέομαι

Szótár παραμυθέομαι [G:V] to encourage παρα-μυθέομαι , -οῦμαι [in LXX: 2Ma.15:9 (Sm. 8)* ;] __1. to en­courage, exhort. __2. to comfort, console : with accusative of person(s), Refs [Jhn 11:31, 1Th 2:11 5:14]; id. before περί, Jhn 11:19.† SYN. : παρακαλέω (AS) παραμυθήσωνται V-ADS-3P Verb, Aorist, middle D

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτήν G0846 her névmás · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés her · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · tárgyeset · egyes szám · nőnem · P-ASF

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἰδόντες G1492 to know ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to know · szó szerinti: to know · gördülékeny: to see

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-2AAP-NPM

Szótári alak εἴδω

Szótár εἴδω [G:V] to know οἶδα , (from same root as εἶδον, which see), [in LXX chiefly for ידע ;] pf. with pres. meaning (plpf. as impf.; on irregular tense-forms, see App.), to have seen or perceived , hence, to know, have knowledge of : with accusative of thing(s), Refs [Mat 25:13, Mrk 10:19, Jhn 10:4, R

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Μαριὰμ G3137 Mary főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · P

Jelentés Mary · szó szerinti: Mary · gördülékeny: Mary

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · P · N-ASF-P

Szótári alak Μαρία

Szótár Μαρία [N:N-F-P] Mary Μαρία , -ας (Hellenized form), and Μαριάμ, indecl., ἡ (Aram. מַרְיָם; Heb. (MT) מִרְיָם) Mary. In NT; __1. the mother of Jesus : Refs [Mat 1:16 ff. Mat 2:11 13:55, Mrk 6:3, Luk 1:27 ff. Luk 2:5, 16 2:19, 34, Act 1:14] __2. M. Magdalene (which see). __3. The wife of Clopas (Jhn 1

Teljes szócikk megnyitása →
ὅτι G3754 since

Jelentés since · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
ταχέως G5030 quickly

Jelentés quickly · szó szerinti: quickly · gördülékeny: quickly

Nyelvtan ·

Szótári alak ταχέως

Szótár ταχέως [G:Adv] quickly ταχέως (< ταχύς) adv. , [in LXX chiefly for מְהֵרָה and cognate forms ;] quickly, hastily : Refs [Luk 14:21 16:6, Jhn 11:31, 1Co 4:19, Php 2:19, 24, 2Ti 4:9]; with suggestion of rashness, Refs [Gal 1:6, 2Th 2:2, 1Ti 5:22].† (AS) ταχέως ADV ADVerb or adverb and particle combine

Teljes szócikk megnyitása →
ἀνέστη G0450 to arise ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to arise · szó szerinti: to arise · gördülékeny: to get up

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2AAI-3S

Szótári alak ἀνίστημι

Szótár ἀνίστημι [G:V] to arise ἀνίστημι (ἀνά, ἵστημι), [in LXX chiefly for קוּם ;] __1. causal, in fut. and 1 aor. act., with accusative, to raise up : Act 9:41; from death, Refs [Jhn 6:39, Act 2:32]; to raise up, cause to be born or appear : Refs [Mat 22:24, Act 3:22, 26]. __2. Intrans., in mid. and 2 aor

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐξῆλθεν G1831 to go out ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to go out · szó szerinti: to go out · gördülékeny: to go out

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2AAI-3S

Szótári alak ἐξέρχομαι

Szótár ἐξέρχομαι [G:V] to go out ἐξέρχομαι , [in LXX chiefly and very freq. for יצא, also for עלה ,בּוֹא, etc. ;] depon., to go, or come out of : Refs [Mat 10:11, Mrk 1:35, Jhn 13:30, al.]; with inf., Refs [Mat 11:8, Mrk 3:21, Luk 7:25, 26 Act 20:8]; id. before ἐπί, Mat 26:55, al.; εἰς, Mrk 1:38; ἵνα, Rev

Teljes szócikk megnyitása →
ἠκολούθησαν G0190 to follow ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to follow · szó szerinti: to follow · gördülékeny: to follow

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P

Szótári alak ἀκολουθέω

Szótár ἀκολουθέω [G:V] to follow ἀκολουθέω , -ῶ (< ἀκόλουθος, following ; < ἀ- cop., κέλευθος, poët., away ), [in LXX chiefly for הָלַךְ ;] to accompany , follow : Mat 4:25, al. Metaph., of discipleship: Refs [Mat 9:9, Mrk 9:38, Jhn 12:26, al.] Absol.: Mat 18:10; more freq., with dative (cl.), Mat 8:1, al.

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῇ G0846 to her névmás · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés to her · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · részes eset · egyes szám · nőnem · P-DSF

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
δόξαντες G1380 to think ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to think · szó szerinti: to think · gördülékeny: to think

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-AAP-NPM

Szótári alak δοκέω

Szótár δοκέω [G:V] to think δοκέω , -ῶ (< δόκος, opinion, < δέκομαι, Ion, form of δέχ-), [in LXX for טוֹב, נָדַב, etc. ;] __1. to be of opinion, suppose : Refs [Mat 24:44, Luk 12:40, Heb 10:29]; with inf., Refs [Mat 3:9, Luk 8:18 24:37, Jhn 5:39 16:2, Act 12:9 27:13, 1Co 3:18 7:40 8:2 10:12 14:37, Gal 6:3,

Teljes szócikk megnyitása →
ὅτι G3754 that

Jelentés that · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπάγει G5217 to go ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to go · szó szerinti: to go · gördülékeny: to go

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak ὑπάγω

Szótár ὑπάγω [G:V] to go ὑπ-άγω [in LXX: Exo 14:21 (הָלַךְ hi.), elsewhere only as seel., Tob.8:21, al. ;] a word of the vulgar language, in Pres. and impf. only (Bl., § 53, 1). __I. Trans. __1. to lead or bring under, subdue (Hom., Hdt., al.; Ex, l.with). __2. to lead on slowly (Hdt., Xen., al.). __II. In

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 to

Jelentés to · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μνημεῖον G3419 grave főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés grave · szó szerinti: grave · gördülékeny: tomb

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak μνημεῖον

Szótár μνημεῖον [G:N-N] grave μνημεῖον , -ου, τό [in LXX for קֶבֶר, קְבוּרָה ;] __1. a memorial, record (cl., cf. Wis.10:7). __2. (a) (cl.) a monument: Luk 11:47; __(b) a sepulchre, tomb (Refs [Gen 23:6, 9, Isa 22:16, al.): Mat 23:29, Mrk 5:2, Luk 11:44, Jhn 5:28], and freq. in Gospels, Act 13:29 SYN. : μν

Teljes szócikk megnyitása →
ἵνα G2443 in order to

Jelentés in order to · szó szerinti: in order that/to · gördülékeny: in order that

Nyelvtan ·

Szótári alak ἵνα

Szótár ἵνα [G:Conj] in order that/to ἵνα , __I. adverb (poët., Hom., al.), __1. of place, where, whither . __2. of circumstance, when . __II. Conjunction , __1. prop., final, denoting purpose or end (cl.), that, in order that , usually the first word in the clause, but sometimes (cl. also) preceded by an e

Teljes szócikk megnyitása →
κλαύσῃ G2799 to weep ige · aoristos · aktív · kötőmód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to weep · szó szerinti: to weep · gördülékeny: to weep

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kötőmód · 3. személy · egyes szám · V-AAS-3S

Szótári alak κλαίω

Szótár κλαίω [G:V] to weep κλαίω [in LXX chiefly for בָּכָה ;] of any loud expression of pain or sorrow, esp. for the dead, to weep, lament; __(a) intrans.: Refs [Mrk 5:38-39 14:72] (M, Pr. , 131) Refs [Mrk 16:10, Luk 7:13, 32 7:38 8:52, Jhn 11:31, 33 16:20 20:11, 13 20:15 Act 9:39 21:13, 1Co 7:30, Php 3:1

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκεῖ G1563 there

Jelentés there · szó szerinti: there · gördülékeny: there

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐκεῖ

Szótár ἐκεῖ [G:Adv] there ἐκεῖ adv. , [in LXX chiefly for שָׁם ;] __1. properly, of place, there : Refs [Mat 2:13 5:24, al.]; οἱ ἐ., Mat 26:71; οὗ . . . ἐ., Refs [Mat 6:21 18:20 24:28, Mrk 6:10, Luk 12:34]; pleonastic, ὅπου . . . ἐ. (= שָׁם אֲשֶׁר, Refs [Deu 4:5, al.), Rev 12:6, 14] (cf. Bl., § 50, 4). __2

Teljes szócikk megnyitása →