NWT
(2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)
Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.
Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.
Ekkor így kiáltott: „Itt vannak a filiszteusok, Sámson!” Ő felébredt álmából, és ezt mondta: „Kimegyek, mint máskor is, és kiszabadítom magam.” De nem tudta, hogy Jehova elhagyta őt.
NWT
(2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)
Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.
Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.
Ekkor ezt mondta: „Rajtad a filiszteusok, Sámson!” Erre ő felébredt álmából, és ezt mondta: „Kimegyek, mint máskor is, megrázom magam, és kiszabadulok.” Nem tudta ugyanis, hogy Jehova eltávozott tőle.
KG
(1908)
i
Károli Biblia (KG1908)
Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.
Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.
Közkincs
És monda: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! Mikor pedig az az ő álmából felserkent, monda: Kimegyek most is, mint egyébkor, és lerázom a kötelékeket; mert még nem tudta, hogy az Úr eltávozott ő tőle.
RUF
(2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)
Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.
A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.
és ezt mondta: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, és azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! – mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr.
UF
(1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)
Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.
A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.
Ezt mondta Delila: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, de azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! – mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr.
KNB
(1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)
Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.
Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.
és azt mondta: „Rajtad a filiszteus, Sámson!” Ő erre felébredt álmából, s azt mondta magában: „Kimegyek, mint eddig tettem, s kivágom magamat” – nem tudta ugyanis, hogy az Úr eltávozott tőle.
SZIT
(1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)
Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.
A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.
Delila odakiáltotta neki: „Rád törtek a filiszteusok, Sámson!” Erre fölébredt álmából, s azt mondta: „Kikeveredek a bajból, mint máskor, és kiszabadítom magamat.” Nem tudta azonban, hogy az Úr elfordult tőle.
KAL
(1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)
Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.
Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.
Közkincs
és mondá: Rajtad a filiszteusok, Sámson! Ki az álomból fölserkenvén, mondá szivében: Kimegyek, mint azelőtt, és kibontakozom; nem tudván, hogy az Úr eltávozott tőle.