HU ▾

Zsidók 12:10

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Mert azok csak egy rövid ideig fegyelmeztek minket, úgy, ahogy jónak gondolták. Ő viszont úgy fegyelmez, hogy az a javunkra válik, hogy így mi is szentek legyünk, mint ő.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Mert azok néhány napig fegyelmeztek minket, aszerint, ami jónak látszott előttük, ő pedig a hasznunkra tesz így, hogy részesedhessünk szentségéből.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Mert apáink kevés napon át, tetszésük szerint fenyítettek meg minket, ő pedig azért, ami segítségünkre van, hogy az ő szentségében részesedjünk.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Azok csak rövid ideig és hangulatuk szerint fenyítettek bennünket, ő ellenben a legjobbat akarja nekünk, hogy szentségének részesévé legyünk.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ők néhány napig a saját elgondolásuk szerint fegyelmeztek, ő pedig a javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Azok néhanapján kényükre-kedvükre fenyítettek meg minket, ő viszont javunkra, hogy szentségének részeseivé legyünk.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Amazok ugyan kevés időre és akaratjok szerint fenyítettek minket; ez pedig arra, mi hasznos, az ő megszentelésének elvételére.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

οἱ μὲν γὰρ πρὸς ὀλίγας ἡμέρας κατὰ τὸ δοκοῦν αὐτοῖς ἐπαίδευον ὁ δὲ ἐπὶ τὸ συμφέρον εἰς τὸ μεταλαβεῖν τῆς ἁγιότητος αὐτοῦ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
οἱ G3588 the névelő · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · hímnem · T-NPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μὲν G3303 on the other hand

Jelentés on the other hand · szó szerinti: on the other hand · gördülékeny: often untranslated

Nyelvtan ·

Szótári alak μέν

Szótár μέν [G:Part] on the other hand μέν , conjunctive particle (originally a form of μήν), usually related to a following δέ or other adversative conjunction, and distinguishing the word or clause with which it stands from that which follows. It is generally untranslatable and is not nearly so frequent i

Teljes szócikk megnyitása →
γὰρ G1063 for

Jelentés for · szó szerinti: for · gördülékeny: for

Nyelvtan ·

Szótári alak γάρ

Szótár γάρ [G:Conj] for γάρ , co-ordinating particle , contr. of γε ἄρα, verily then , hence, in truth, indeed, yea, then, why , and when giving a reason or explanation, for , the usage in NT being in general accord with that of cl.; __1. explicative and epexegetic : Refs [Mat 4:18 19:12, Mrk 1:16 5:42 16:

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
ὀλίγας G3641 little melléknév · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés little · szó szerinti: little/few · gördülékeny: little

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · nőnem · A-APF

Szótári alak ὀλίγος

Szótár ὀλίγος [G:A + G:Adv] little/few ὀλίγος , -η, -ον (on οὐχ ὁλ., see infr.), [in LXX chiefly for מָעַט ;] of number, quantity, size, few, little, small, slight : Refs [Mat 9:37 15:34, Mrk 6:5 8:7, Luk 10:2 12:48] (sc. πληγάς, opp. to πολλάς), Refs [1Ti 5:23, Heb 12:10, Rev 3:4 12:12]; οὐκ ὀ. (in the be

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμέρας G2250 day főnév · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés day · szó szerinti: day · gördülékeny: day

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · nőnem · N-APF

Szótári alak ἡμέρα

Szótár ἡμέρα [G:N-F] day ἡμέρα , -ας, ἡ, [in LXX chiefly (very freq.) for יוֹם ;] day ; __1. as distinct from night : genitive ἡμέρας, by day (WM, §30, 11), Rev 21:25; ἡ. κ. νυκτός (ν. κ. ̔ἡ.), Refs [Act 9:24, 1Th 2:9, 2Th 3:8, Rev 4:8] (BL, §36, 13); ἡμέρας μέσης, at mid-day , Act 26:13; accusative durat.

Teljes szócikk megnyitása →
κατὰ G2596 according to

Jelentés according to · szó szerinti: according to · gördülékeny: against

Nyelvtan ·

Szótári alak κατά

Szótár κατά [G:Prep] according to κατά (bef. a vowel κατ᾽, καθ᾽; on the freq. neglect of elision, see Tdf., Pr. , 95; WH, App. , 146a), prep. with genitive, accusative, down, downwards . __I. C. genitive (WM, §47, k; Bl., §42, 2). __1. C. genitive of thing(s), in local sense; __(a) down, down from : Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δοκοῦν G1380 to think ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés to think · szó szerinti: to think · gördülékeny: to think

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · semleges · V-PAP-ASN

Szótári alak δοκέω

Szótár δοκέω [G:V] to think δοκέω , -ῶ (< δόκος, opinion, < δέκομαι, Ion, form of δέχ-), [in LXX for טוֹב, נָדַב, etc. ;] __1. to be of opinion, suppose : Refs [Mat 24:44, Luk 12:40, Heb 10:29]; with inf., Refs [Mat 3:9, Luk 8:18 24:37, Jhn 5:39 16:2, Act 12:9 27:13, 1Co 3:18 7:40 8:2 10:12 14:37, Gal 6:3,

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῖς G0846 to them névmás · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés to them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · részes eset · többes szám · hímnem · P-DPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπαίδευον G3811 to instruct ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to instruct · szó szerinti: to instruct · gördülékeny: instruct

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-IAI-3P

Szótári alak παιδεύω

Szótár παιδεύω [G:V] to instruct παιδεύω (< παίς), [in LXX chiefly for יָסַר ;] __1. as in cl., to train children, hence, generally, to teach, instruct : Refs [Act 7:22 22:3, 1Ti 1:20, Tit 2:12]. __2. As in LXX (Refs [Psa 6:2, Pro 19:18, Wis.3:5, al.], and for prob. ex. from π., see MM, xviii), to chasten,

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 but

Jelentés but · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 upon

Jelentés upon · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
συμφέρον G4851 to be profitable ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés to be profitable · szó szerinti: to be profitable · gördülékeny: to bring together

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · tárgyeset · egyes szám · semleges · V-PAP-ASN

Szótári alak συμφέρω

Szótár συμφέρω [G:A + G:V] to be profitable συμ-φέρω [in LXX: Jer 33:14 (טוֹב), Pro 19:10 (נָאוֶה), Sir.30:19, al. ;] __1. trans. to bring together: with accusative of thing(s), Act 19:19. __2. Intrans., and mostly impers., συμφέρει, it is expedient, profitable or an advantage : Refs [1Co 6:12 10:23, 2Co 8

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μεταλαβεῖν G3335 to partake ige · aoristos · aktív · infinitivus

Jelentés to partake · szó szerinti: to partake · gördülékeny: to share in

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · infinitivus · V-2AAN

Szótári alak μεταλαμβάνω

Szótár μεταλαμβάνω [G:V] to partake μετα-λαμξάνω [in LXX: Refs [Est 5:1, Wis.18:9; 4Ma.12:1-19] * ;] to have or get a share of, partake of : with genitive of thing(s), Refs [2Ti 2:6, Heb 6:7 12:10]; τροφῆς, Refs [Act 2:46 27:33-34]; with accusative of thing(s) (of the whole), to get : καιρόν, Act 24:25 (se

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἁγιότητος G0041 holiness főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés holiness · szó szerinti: holiness · gördülékeny: holiness

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak ἁγιότης

Szótár ἁγιότης [G:N-F] holiness ἁγιότης , -ητος, ἡ (< ἅγιος), [in LXX: 2Ma.15:2 * ;] sanctity , holiness , regarded, properly, as an abstract quality (see next word, and cf. Lft. Notes, 49; MM, VGT , see word): Refs [2Co 1:12, Heb 12:10].† (AS) ἁγιότητος N-GSF Noun, Genitive, Singular, Feminine

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM