Eszter 5:2

Amint meglátta Eszter királynét ott állni az udvarban, Eszter elnyerte a jóindulatát, és a király kinyújtotta felé az aranyjogart. Eszter erre odalépett, és megérintette a jogar végét.

És történt, hogy amint a király meglátta Eszter királynét ott állni az udvarban, Eszter kegyet talált szemében, s a király kinyújtotta felé a kezében lévő aranyjogart. Eszter erre odalépett, és megérintette a jogar végét.

És lőn, a mint meglátá a király Eszter királynét, hogy áll az udvarban, kegyet talála szemei előtt, és kinyujtá a király Eszterre az arany pálczát, a mely kezében vala, akkor oda méne Eszter, és megilleté az arany pálcza végét.

Amint meglátta a király, hogy Eszter királyné ott áll az udvaron, kegyelmes volt hozzá, és kinyújtotta Eszter felé a kezében levő aranypálcát. Akkor odament Eszter, és megérintette a pálca végét.

Amint meglátta a király, hogy Eszter királyné ott áll az udvaron, kegyelmes volt hozzá, és kinyújtotta Eszter felé a király a kezében levő aranypálcát. Akkor odament Eszter, és megérintette a pálca végét.

Amikor látta, hogy Eszter királyné áll előtte, ez tetszett szemének, és ki is nyújtotta feléje arany jogarát, amelyet kezében tartott. Eszter közelebb lépett, és megcsókolta a jogar végét. Amikor tündöklött a királyi ruhában, és segítségül hívta Istent, mindenek urát és szabadítóját, maga mellé vette két szolgálóleányát, az egyikre könnyedén rátámaszkodott, mintha a gyönyörtől ájuldozna; a másik pedig követte földre omló ruháját tartva. Arca elpirult, szeme szomorúságot sugárzott és halálfélelem szorongatta. Belépett minden ajtón, és megállt a belső teremben a király előtt, ahol királyi trónusán ült, királyi ruhába öltözve, az aranytól és drágakövektől ragyogott: tekintete félelmetes volt, arany kormánypálcája volt a kezében. Amikor fölemelte tekintetét, meglátta őt, s miként egy bika, mely haragjában el akarja őt pusztítani, felkiáltott: „Ki merészelt hívatlanul belépni a terembe?” A királyné összeesett, színe sápadttá változott, szolgálóleánya fejére borult, aki előtte haladt. Akkor a zsidók Istene és minden teremtmény Ura szelíddé változtatta a király lelkületét. Sietve és félve lejött trónjáról, karjába vette őt, és amíg magához nem tért, gyengéd szavakkal kedveskedett neki: „Mi van veled, Eszter, nővérem és társam a királyságban? Testvéred vagyok, ne félj. Nem kell meghalnod; nem temiattad, hanem másokért hozták ezt a törvényt. Jöjj ide!” Fölemelte arany jogarát, Eszter nyakára tette, megcsókolta és azt mondta neki: „Szólj hozzám!” Ő így válaszolt: „Uram, olyannak láttalak, mint az Isten angyalát, s fenségedtől való félelmemben szívem megzavarodott; fenséges vagy, uram, arcod telve van kedvességgel.” Amíg beszélt, újra összeesett és majdnem meghalt. A király megijedt és minden szolgája is.

Fölemelte aranyjogarát, Eszter nyakára tette, megcsókolta, és azt mondta neki: „Beszélj!” Eszter így válaszolt: „Uram, olyannak láttalak, mint az Isten angyalát, s fenségedtől való félelmemben szívem megzavarodott. Csodálatos vagy, uram, s arcod csupa kedvesség.” Amint így beszélt, összeesett. A király megijedt, és minden szolgája bátorította a királynét.

És mikor látta Esztert, a királynét ott állani, tetszék szemeinek, és feléje nyujtá az aranyvesszőt, melyet kezében tart vala. Ki oda járulván, megcsókolá az ő vesszeje végét.