NWT
(2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)
Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.
Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.
Mert jól tudom, hogy a halálom után gonosz dolgokat fogtok tenni, és letértek arról az útról, amelyről azt parancsoltam, hogy azon járjatok. És biztosan csapás fog jönni rátok a napoknak végén, mert azt teszitek majd, amit Jehova rossznak tart, és bosszantjátok őt azzal, amit tesztek.”
NWT
(2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)
Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.
Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.
Mert jól tudom, hogy halálom után romlottan fogtok cselekedni, és letértek az útról, amely felől parancsot adtam nektek, és csapás fog jönni rátok a napoknak végén, mert azt teszitek majd, ami rossz Jehova szemében, és bosszantjátok őt kezetek műveivel.”
KG
(1908)
i
Károli Biblia (KG1908)
Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.
Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.
Közkincs
Mert tudom, hogy halálom után mind inkább-inkább megromoltok és eltértek az útról, a melyet parancsoltam néktek; és utólér majd titeket a veszedelem a későbbi időben, mivelhogy gonoszt cselekesztek az Úrnak szemei előtt, bosszantván őt kezeiteknek csinálmányával.
RUF
(2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)
Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.
A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.
Mert tudom, hogy halálom után nagyon meg fogtok romlani, és letértek arról az útról, amelyet kijelöltem nektek. Ezért a távoli jövőben utolér majd benneteket a veszedelem, mert azt teszitek, amit rossznak lát az Úr, és kezetek csinálmányaival bosszantjátok őt.
UF
(1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)
Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.
A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.
Mert tudom, hogy halálom után nagyon el fogtok romlani, és letértek arról az útról, amelyet kijelöltem nektek. De végül majd utolér benneteket a veszedelem, ha azt teszitek, amit rossznak lát az Úr, és kezetek csinálmányaival bosszantjátok őt.
KNB
(1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)
Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.
Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.
hiszen tudom, hogy halálom után gonoszul fogtok cselekedni, s hamar letértek arról az útról, amelyet meghagytam nektek, miért is utolérnek titeket a bajok az idők folyamán, amikor azt teszitek, ami gonosz az Úr színe előtt, hogy ingereljétek őt kezetek műveivel.”
SZIT
(1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)
Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.
A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.
Mert tudom, hogy halálom után egészen megvetendő módon fogtok viselkedni, és letértek arról az útról, amelyet parancsoltam nektek; azt teszitek, ami az Úr tetszése ellenére van, kezetek műveivel haragra ingerlitek, ezért a napok végén utolér benneteket a nyomorúság.
KAL
(1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)
Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.
Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.
Közkincs
Mert tudom, hogy halálom után roszra vetemedtek, és hamar elhajoltok az útról, melyet nektek parancsoltam; és rátok jőnek a bajok az utolsó időben mikor gonoszat cselekesztek az Úr előtt, hogy boszantsátok őt kezeitek cselekedetei által.