HU ▾

Apostolok cselekedetei 4:32

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Sőt, a tanítványok egész közössége ugyanúgy gondolkodott és érzett, és egyikük sem mondta semmijéről, hogy az az övé, hanem mindenük közös volt.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Sőt, azok tömegének, akik hittek, szíve-lelke egy volt, és egy sem mondta semmijéről, hogy az az övé, hanem mindenük közös volt.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából semmit a magáénak, hanem mindenük közös volt.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

A hívek sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit a magáénak abból, amit birtokolt, hanem mindenük közös volt.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

A hívők egész sokasága egy szív, egy lélek volt. Senki sem mondott a vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

A hívek sokaságának pedig egy szivök, egy lelkök vala, és senki közőlük azokból, miket bir vala, semmit sajátjának nem monda, hanem mindenök közös vala.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Τοῦ δὲ πλήθους τῶν πιστευσάντων ἦν καρδία καὶ ψυχὴ μία καὶ οὐδὲ εἷς τι τῶν ὑπαρχόντων αὐτῷ ἔλεγεν ἴδιον εἶναι ἀλλ᾽ ἦν αὐτοῖς ἅπαντα κοινά
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 and

Jelentés and · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
πλήθους G4128 multitude főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés multitude · szó szerinti: multitude · gördülékeny: large number

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak πλῆθος

Szótár πλῆθος [G:N-N] multitude πλῆθος , -ους, τό [in LXX chiefly for רֹב, also for הָמוֹן, etc. ;] __1. a great number, a multitude ; __(a) of things : ἰχθύων, Refs [Luk 5:6, Jhn 21:6]; φρυγάνων, Act 28:3; ἁμαρτιίῶν, Refs [Jas 5:20, 1Pe 4:8]; τ. πλήθει, in multitude, Heb 11:12; __(b) of persons : Act 21:2

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 who névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem · T-GPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πιστευσάντων G4100 to trust (in) ige · aoristos · aktív · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés to trust (in) · szó szerinti: to trust (in) · gördülékeny: to believe

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem · V-AAP-GPM

Szótári alak πιστεύω

Szótár πιστεύω [G:V] to trust (in) πιστεύω , [in LXX chiefly for אמן hi. ;] __1. intrans., to have faith (in), to believe ; in cl., with accusative, dative, in NT also with prep, (on the significance of the various constructions, see M, Pr. , 67f.; Vau. on Rom 4:5; Ellic. on 1Ti 1:16; Abbott, JV , 19-80):

Teljes szócikk megnyitása →
ἦν G1510 to be ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
καρδία G2588 heart főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés heart · szó szerinti: heart · gördülékeny: heart

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak καρδία

Szótár καρδία [G:N-F] heart καρδία , -ας, ἡ, [in LXX chiefly for לֵבָב ,לֵב ;] the heart , __1. the bodily organ which is regarded as the seat of life ( Refs [2Ki 18:14, 4Ki.9:24, al.]). __2. In a psychological sense, the seat of man's collective energies, the focus of personal life, the seat of the ration

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ψυχὴ G5590 soul főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés soul · szó szerinti: soul · gördülékeny: life

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak ψυχή

Szótár ψυχή [G:N-F] soul ψυχή , -ῆς, ἡ, [in LXX very freq. for נֶפֶשׁ, sometimes for לֵבַב ,לֵב, etc. ;] __1. breath (Lat. anima), breath of life, life (Hom., al.; in Arist., of the vital principle ): Refs [Mat 6:25, Mrk 3:4 10:45, Luk 12:22, Jhn 10:11, Act 20:10, 24 2Co 1:23, Php 2:30, 1Th 2:8, al.] __2.

Teljes szócikk megnyitása →
μία G1520 one melléknév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés one · szó szerinti: one · gördülékeny: one

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · nőnem · A-NSF

Szótári alak εἷς

Szótár εἷς [G:A] one εἷς ιά, ἕν, genitive ἑνός, μιᾶς, ἑνός, cardinal numeral, one ; __1. one , as opp. to many: Refs [Mat 25:15, Rom 5:12, 1Co 10:8, al.]; as subst., Refs [Rom 5:15, Eph 2:14]; id. with genitive partit., Mat 5:19, al.; before ἐκ (ἐξ), Refs [Mrk 14:18, Jhn 6:8, al.]; metaph., of union and co

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
οὐδὲ G3761 and not kötőszó · N

Jelentés and not · szó szerinti: and not · gördülékeny: and not

Nyelvtan kötőszó · N · CONJ-N

Szótári alak οὐδέ

Szótár οὐδέ [G:Conj] and not οὐδέ , negative particle , related to μηδέ as οὐ to μή. __I. As conjc. , and not, also not, neither, nor : Refs [Mat 6:15, Luk 16:31, Rom 4:15, al.]; οὐ . . . οὐδέ, Refs [Mat 5:15 10:24, Mrk 4:22, Luk 6:43, 44, Jhn 6:24, Act 2:27, Rom 2:28, al.] (see Bl., §77, 10). __II. As adv

Teljes szócikk megnyitása →
εἷς G1520 one melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés one · szó szerinti: one · gördülékeny: one

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem · A-NSM

Szótári alak εἷς

Szótár εἷς [G:A] one εἷς ιά, ἕν, genitive ἑνός, μιᾶς, ἑνός, cardinal numeral, one ; __1. one , as opp. to many: Refs [Mat 25:15, Rom 5:12, 1Co 10:8, al.]; as subst., Refs [Rom 5:15, Eph 2:14]; id. with genitive partit., Mat 5:19, al.; before ἐκ (ἐξ), Refs [Mrk 14:18, Jhn 6:8, al.]; metaph., of union and co

Teljes szócikk megnyitása →
τι G5100 one partikula · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés one · szó szerinti: one · gördülékeny: someone

Nyelvtan partikula · tárgyeset · egyes szám · semleges · X-ASN

Szótári alak τις

Szótár τις [G:IndP] one τις , neut., τι, genitive, τινός, enclitic indefinite pron. , related to interrog. τίς as πού, πως, ποτέ to ποῦ, πῶς, πότε. __I. As subst., __1. one, a certain one : Refs [Luk 9:49, Jhn 11:1, Act 5:25, al.]; pl., τίνες, certain, some : Refs [Luk 13:1, Act 15:1, Rom 3:8, al.] __2. so

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 the névelő · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · semleges · T-GPN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπαρχόντων G5225 to be ige · jelen idő · aktív · participium · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to have

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · birtokos eset · többes szám · semleges · V-PAP-GPN

Szótári alak ὑπάρχω

Szótár ὑπάρχω [G:V] to be ὑπάρχω [in LXX for הָיָה, יֵשׁ, לוּן, etc.; τ. ὑπάρχοντα for מִקְנֶה, רְכוּשׁ, etc. ;] __1. to begin, make a beginning (Hom., Hdt., al.). __2. to be in existence, be ready, be at hand (Hdt., Thuc., al.): Refs [Act 19:40 27:12, 21]; before ἐν, Act 28:18. __3. to be, prop, expressin

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῷ G0846 to him névmás · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés to him · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · részes eset · egyes szám · hímnem · P-DSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἔλεγεν G3004 to speak ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to speak · szó szerinti: to speak · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak λέγω

Szótár λέγω [G:V] to speak λέγω , [in LXX very freq., chiefly for אמר; λέγει for נְאֻם, Gen 22:16, al. ;] __1. in Hom., to pick out, gather, reckon, recount . __2. In Hdt. and Att., to say, speak, affirm, declare : absol., Refs [Act 13:15, 24:10]; before orat. dir., Refs [Mat 9:34, Mrk 3:11, Jhn 1:29, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
ἴδιον G2398 one's own melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés one's own · szó szerinti: one's own/private · gördülékeny: one's own

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges · A-ASN

Szótári alak ἴδιος

Szótár ἴδιος [G:A] one's own/private ἴδιος , -α, -ον (in Attic usually -ος, -ον), [in LXX chiefly for of person(s) suff., also for לָהֶם, etc.; (τὰ ἴ.) בֵּיתוֹ ;] __1. one's own ; __(a) of that which is private and personal (in cl. opp. to κοινός, δημόσιος; cf. infr. 3); __(b) of property, friends, home, c

Teljes szócikk megnyitása →
εἶναι G1510 to be ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλ᾽ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ἦν G1510 to be ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-IAI-3S

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῖς G0846 to them névmás · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés to them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · részes eset · többes szám · hímnem · P-DPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἅπαντα G0537 all melléknév · alanyeset · többes szám · semleges

Jelentés all · szó szerinti: all · gördülékeny: all

Nyelvtan melléknév · alanyeset · többes szám · semleges · A-NPN

Szótári alak ἅπας

Szótár ἅπας [G:A] all ἅπας , -ασα, -αν (strengthened form of πᾶς, see: ἅ-), all, the whole, altogether : bef. subst. with art., as Luk 3:21; or after, as Mrk 16:15]; absol., in masc., as Luk 5:26; in neut., as Act 2:44; ἅ. οὗτοι, Act 2:7 (LT); ἅ. ὑμεῖς, Gal 3:28 (TTr.). Most freq. in Lk, Ac (see MM, VGT ,

Teljes szócikk megnyitása →
κοινά G2839 common melléknév · alanyeset · többes szám · semleges

Jelentés common · szó szerinti: common · gördülékeny: common

Nyelvtan melléknév · alanyeset · többes szám · semleges · A-NPN

Szótári alak κοινός

Szótár κοινός [G:A] common κοινός , -ή, -όν [in LXX: Pro 1:14 (אֶחָד) Refs [Pro 21:9 25:24] (חֶבֶר), Wis.7:3, al. ;] __1. common (general; = Lat. communis): Refs [Act 2:44 4:32]; κ. πίστις, Tit 1:4; σωτηρία, Ju 3 __2. common (ordinary; = vulgaris); hence in LXX (1Ma.1:47, al.) and NT, unhallowed, unclean (

Teljes szócikk megnyitása →