HU ▾

Apostolok cselekedetei 14:3

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Ezért elég sok időt töltöttek ott, és bátran beszéltek Jehova felhatalmazásával. Ő megadta nekik, hogy jeleket és csodákat hajtsanak végre, és ezzel megerősítette az üzenetet, amit hirdettek, ami az ő ki nem érdemelt kedvességéről szólt.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Ezért elég sok időt töltöttek ott, és bátorsággal beszéltek Jehova felhatalmazása által, aki tanúskodott az ő ki nem érdemelt kedvességének szava mellett azzal, hogy megadta, hogy jelek és előjelek történjenek az ő kezük által.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Azért sok időt töltöttek ott, bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az ő kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Mégis hosszabb időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Mégis elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Mégis ott maradtak azért jó ideig, és bizakodva fáradoztak az Úrban, aki tanúságot tett kegyelmének igéje mellett; megengedte ugyanis, hogy jelek és csodák történjenek a kezük által.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

De azért jó ideig ott maradtak, bátran beszéltek az Úrról, aki maga tett tanúságot kegyelmét hirdető szava mellett: megengedte, hogy kezük által csodák és jelek történjenek.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak, bízva az Úrban, aki tanúságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jelek és csodák történjenek kezük által.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Mégis hosszabb ideig ott maradtak, bátran szólva az Úrról, aki maga tett bizonyságot kegyelmet hirdető tanítása mellett azzal, hogy általuk csodajeleket művelt.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

De azért sok ideig maradának ott, bizalommal működvén az Úrban, ki bizonyságot tőn az ő malasztjának igéjéről, jeleket és csodákat engedvén történni az ő kezeik által.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ἱκανὸν μὲν οὖν χρόνον διέτριψαν παρρησιαζόμενοι ἐπὶ τῷ κυρίῳ τῷ μαρτυροῦντι ἐπὶ τῷ λόγῳ τῆς χάριτος αὐτοῦ διδόντι σημεῖα καὶ τέρατα γίνεσθαι διὰ τῶν χειρῶν αὐτῶν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ἱκανὸν G2425 sufficient melléknév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés sufficient · szó szerinti: sufficient · gördülékeny: sufficient

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · A-ASM

Szótári alak ἱκανός

Szótár ἱκανός [G:A] sufficient ἱκανός , -ή, -όν (< ἵκω, ἱκάνω, to reach, attain), [in LXX for דַּי, etc. ;] __1. of persons, suffcient, competent, fit : with inf., Refs [Mat 3:11, Mrk 1:7, Luk 3:16, 1Co 15:9, 2Co 3:6, 2Ti 2:2]; before πρός, 2Co 2:16; before ἵνα, Refs [Mat 8:8, Luk 7:6]. __2. Of things, in

Teljes szócikk megnyitása →
μὲν G3303 on the other hand

Jelentés on the other hand · szó szerinti: on the other hand · gördülékeny: often untranslated

Nyelvtan ·

Szótári alak μέν

Szótár μέν [G:Part] on the other hand μέν , conjunctive particle (originally a form of μήν), usually related to a following δέ or other adversative conjunction, and distinguishing the word or clause with which it stands from that which follows. It is generally untranslatable and is not nearly so frequent i

Teljes szócikk megnyitása →
οὖν G3767 therefore

Jelentés therefore · szó szerinti: therefore/then · gördülékeny: therefore

Nyelvtan ·

Szótári alak οὖν

Szótár οὖν [G:Conj] therefore/then οὖν , particle expressing consequence or simple sequence (never standing first in a sentence), wherefore, therefore, then : Refs [Mat 3:10, Luk 3:9, Jhn 8:38, Act 1:21, Rom 5:9, al.]; in exhortations, Refs [Mat 3:8, Luk 11:35, Act 3:19, Rom 6:12, al.]; in questions, Refs

Teljes szócikk megnyitása →
χρόνον G5550 time főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés time · szó szerinti: time · gördülékeny: time

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak χρόνος

Szótár χρόνος [G:N-M] time χρόνος , -ου, ὁ [in LXX chiefly for יוֹם, also for עֵת, etc. ;] time (a space of time, whether long or short; cf. Lft., Notes , 70): Refs [Mat 2:7, Mrk 9:21, Luk 1:57, Act 3:21 7:17, 23 13:18 17:30 27:9, Heb 11:32, 1Pe 1:17 4:3, Rev 10:6]; στιγμὴ χρόνου, Luk 4:5; πλήρωμα τοῦ χ.,

Teljes szócikk megnyitása →
διέτριψαν G1304 to remain ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to remain · szó szerinti: to remain · gördülékeny: to stay

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P

Szótári alak διατρίβω

Szótár διατρίβω [G:V] to remain δια-τρίβω [in LXX Lev 14:8 (יָשַׁב), Jer 35:7 (גּוּר), Refs [Tob.11:8, 12, Jdth.10:2, 2Ma.14:23] * ;] to rub hard, rub away, consume ; δ. χρόνον, ἡμέρας, to spend time : Refs [Act 14:3, 28 16:12 20:6 25:6, 14]. Intransitively with ellipse of object (El., § 81, 1), to spend t

Teljes szócikk megnyitása →
παρρησιαζόμενοι G3955 to preach boldly ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to preach boldly · szó szerinti: to preach boldly · gördülékeny: to speak boldly

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PNP-NPM

Szótári alak παρρησιάζομαι

Szótár παρρησιάζομαι [G:V] to preach boldly παρρησιάζομαι (< παρρησία), [in LXX: Job 22:26 (עָנַג hithp.), Refs [Psa 12:5 94:1, Pro 20:9, Sng 8:10, Sir.6:11] * ;] to speak freely or boldly, be bold in speech : Refs [Act 9:27-28 13:46 14:3 18:26 19:8 26:26, Eph 6:20, 1Th 2:2].† (AS) ἐπαρρησιασάμεθα V-ADI-1P

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 upon

Jelentés upon · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κυρίῳ G2962 lord főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés lord · szó szerinti: lord · gördülékeny: lord

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak κύριος

Szótár κύριος [G:N-M] lord κύριος , -α, -ον (also -ος, -ον), [in LXX (subst.) chiefly for יהוה, also for בַּעַל ,אָדוֹן, etc. ;] having power (κῦρος) or authority ; as subst., ὁ κ., lord, master ; __1. in general : with genitive of thing(s), Refs [Mat 9:38 20:8, Mrk 12:9 13:35, Luk 19:33]; τ. σαββάτου, Ref

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 who névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μαρτυροῦντι G3140 to testify ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés to testify · szó szerinti: to testify · gördülékeny: to testify

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · egyes szám · hímnem · V-PAP-DSM

Szótári alak μαρτυρέω

Szótár μαρτυρέω [G:V] to testify μαρτυρέω , -ῶ (< μάρτυς), [in LXX chiefly for עֵד (Refs [עֵד (Gen 31:47-48, al.]), also for עוּד hi. (Refs [Gen 43:3, La 2:13]), עָנָה (Num 35:30) ;] __(a) prop., to be a witness, bear witness, testify : absol. (find., al.), Refs [Jhn 15:27, Act 26:5]; parenthetical (Bl., §

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπὶ G1909 upon

Jelentés upon · szó szerinti: upon/to/against · gördülékeny: on

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐπί

Szótár ἐπί [G:Prep] upon/to/against ἐπί (before a smooth breathing ἐπ᾽, before a rough breathing ἐφ᾽), prep. with genitive, dative, accusative (accusative most freq. in NT), with primary sense of superposition, on, upon . __I. C. genitive, __1. of place, answering the question, where? __(a) of the place on

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
λόγῳ G3056 word főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés word · szó szerinti: word · gördülékeny: word

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak λόγος

Szótár λόγος [G:N-M] word λόγος , -ου, ὁ (< λέγω) [in LXX chiefly for דָּבָר, also for מִלָּה ,אֵמֶר, etc. ;] __I. Of that by which the inward thought is expressed, Lat. oratio, sermo, vox, verbum. __1. a word , not in the grammatical sense of a mere name (ἔπος, ὄνομα, ῥῆμα), but a word as embodying a conc

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
χάριτος G5485 grace főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés grace · szó szerinti: grace · gördülékeny: grace

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak χάρις

Szótár χάρις [G:N-F] grace χάρις, -ιτος, ἡ Abbott-Smith does not include the article here. , accusative, χάριν (χάριτα in Refs [Act 24:27, Ju 4]; see WH, App. , 157), [in LXX chiefly for חֵן ;] __1. objectively, that which causes favourable regard, gracefulness, grace, loveliness of form, graciousness of s

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 of his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés of his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
διδόντι G1325 to give ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés to give · szó szerinti: to give · gördülékeny: to give

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · egyes szám · hímnem · V-PAP-DSM

Szótári alak δίδωμι

Szótár δίδωμι [G:V] to give δίδωμι , [in LXX chiefly for נָתַן (53 words in all) ;] to give —in various senses, accusative to context— bestow, grant, supply, deliver, commit, yield : absol., Act 20:35; with accusative of thing(s) and dative of person(s), Refs [Mat 4:9 5:31, Jhn 1:12, al.] mult.; with dativ

Teljes szócikk megnyitása →
σημεῖα G4592 sign főnév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés sign · szó szerinti: sign · gördülékeny: sign

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · semleges · N-APN

Szótári alak σημεῖον

Szótár σημεῖον [G:N-N] sign σημεῖον , -ου, τό [in LXX chiefly for אוֹת ;] a sign, mark, token ; __(a) of that which distinguishes a person or thing from others : Refs [Mat 26:48 Luk 2:12, 2Th 3:17] (cf. Deiss., LAE , 153.2); before genitive epexeg., Rom 4:11; with genitive obj., Refs [Mat 24:8, 30, 2Co 12:

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τέρατα G5059 wonders főnév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés wonders · szó szerinti: wonders · gördülékeny: wonder

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · semleges · N-APN

Szótári alak τέρας

Szótár τέρας [G:N-N] wonders τέρας , -ατος, τό [in LXX chiefly for מוֹפֵת ;] a wonder, marvel : in NT always pl., τ. κ. σημεῖα, Mat 24:24, al. (see: σημεῖον) (AS) τέρατα N-APN Noun, Accusative, Plural, Neuter τέρασι N-DPN Noun, Dative, Plural, Neuter τέρασιν N-DPN Noun, Dative, Plural, Neuter τεράτων N-GPN

Teljes szócikk megnyitása →
γίνεσθαι G1096 to be ige · jelen idő · N · infinitivus

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · N · infinitivus · V-PNN

Szótári alak γίνομαι

Szótár γίνομαι [G:V] to be γίνομαι , Ion. and κοινή for Att. γίγν- (M. Pr. , 47; Bl., §6, 8 Mayser, 166 f.), [in LXX chiefly for היה ;] __1. of persons, things occurrences, to come into being, be born, arise, come on : Refs [Jhn 1:15 8:58, 1Co 15:37]; a first appearance in public, Refs [Mrk 1:4, Jhn 1:6, a

Teljes szócikk megnyitása →
διὰ G1223 through

Jelentés through · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 the névelő · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · nőnem · T-GPF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
χειρῶν G5495 hand főnév · birtokos eset · többes szám · nőnem

Jelentés hand · szó szerinti: hand · gördülékeny: hand

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · nőnem · N-GPF

Szótári alak χείρ

Szótár χείρ [G:N-F] hand χείρ , genitive, χειρος (accusative, χεῖραν, 1Pe 5:6 T), ἡ, [in LXX chiefly for יָד ;] the hand : Refs [Mat 3:12, Mrk 3:1, Luk 6:6, al.] mult.; ἡ χ., acting subject, Luk 22:21; pl., Refs [Act 17:25 20:34, 1Jo.1:1]; τ. ἔργα τῶν χ., Refs [Act 7:41, Rev 9:20]; ὁ ἀσπασμὸς τ. ἐμῇ χ., Re

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῶν G0846 their névmás · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés their · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · többes szám · hímnem · P-GPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →