HU ▾

Apostolok cselekedetei 12:4

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Elfogta és börtönbe vetette őt, átadva négy, egyenként négyfős katonai őrségnek, hogy felváltva őrizzék, mivel az volt a szándéka, hogy a pászka után a nép elé vezetteti őt.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Elfogta és börtönbe vetette, átadva őt négy, egyenként négyfős katonai őrségnek, hogy felváltva őrizzék, mivel az volt a szándéka, hogy a pászka után elővezetteti őt a népnek.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Kit el is fogatván, tömlöczbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak, hogy őrizzék őt; husvét után akarván őt a nép elé vezettetni.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Miután elfogatta őt, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy katonából álló őrségnek. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Miután elfogatta, börtönbe vetette, és négy, egyenként négy katonából álló rajra bízta, hogy őrizzék, mert a pászkaünnep után akart nyilvános pert indítani.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Lefogása után börtönbe vetette és négytagú katonai őrség gondjára bízta. Az volt a szándéka, hogy húsvét elmúltával a nép elé vezetteti.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Kit megfogatván, börtönbe vete, átadván őt négyszer négy vitéznek, hogy őrizzék; húsvét után ki akarván őt hozni a népnek.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ὃν καὶ πιάσας ἔθετο εἰς φυλακὴν παραδοὺς τέσσαρσιν τετραδίοις στρατιωτῶν φυλάσσειν αὐτόν βουλόμενος μετὰ τὸ πάσχα ἀναγαγεῖν αὐτὸν τῷ λαῷ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ὃν G3739 which vonatkozó névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem · R-ASM

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
πιάσας G4084 to catch ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to catch · szó szerinti: to arrest/catch · gördülékeny: to seize

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-AAP-NSM

Szótári alak πιάζω

Szótár πιάζω [G:V] to arrest/catch πιάζω (cf. M Gr. πιάνω; see Kennedy, Sources , 155), Doric and late Att.. for πιέζω in its later senses [in LXX: Sng 2:15 (אָחַז), Sir.23:21 * ;] __1. to lay hold of : Act 3:7 (Theocr.). __2. to take, capture, apprehend : Refs [Jhn 7:30, 32 7:44 8:20 10:39 11:57 21:3, 10

Teljes szócikk megnyitása →
ἔθετο G5087 to place ige · aoristos · mediális · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to place · szó szerinti: to place · gördülékeny: to place

Nyelvtan ige · aoristos · mediális · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2AMI-3S

Szótári alak τίθημι

Szótár τίθημι [G:V] to place τίθημι , [in LXX for שִׁית ,נתן ,שׂוּם, etc. ;] __1. causative of κεῖμαι, __(a) to place, lay, set : Refs [Luk 6:48, Rom 9:33, al.]; of laying the dead to rest, Refs [Mrk 15:47, Luk 23:55, Jhn 11:34, Act 7:16, al.]; before ἐπί, with genitive, Refs [Luk 8:16, Jhn 19:19, al.]; id

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
φυλακὴν G5438 prison főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés prison · szó szerinti: prison/watch · gördülékeny: prison

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak φυλακή

Szótár φυλακή [G:N-F] prison/watch φυλακή , -ῆς, ἡ (< φυλάσσω) [in LXX chiefly for מִשְׁמֶרֶת and cogn. forms, also for כֶּלֶא etc. ;] __(a) actively, a guarding, guard, watch (Hom., Plat., Xen., al.): cogn. accusative, φυλάσσειν φυλακάς, to keep watch, Luk 2:8; __(b) of those who keep watch (as also Lat.

Teljes szócikk megnyitása →
παραδοὺς G3860 to deliver ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to deliver · szó szerinti: to deliver · gördülékeny: to hand over

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-2AAP-NSM

Szótári alak παραδίδωμι

Szótár παραδίδωμι [G:V] to deliver παρα-δίδωμι , [in LXX chiefly for נתן ;] correl. to παρδέχομαι, __1. to give or hand over to another: with accusative and dative, Refs [Mat 11:27 25:14, Luk 4:6, al.]; of being delivered up to a course of teaching, pass. before εἰς, Rom 6:17. __2. to commit, commend : Ref

Teljes szócikk megnyitása →
τέσσαρσιν G5064 four melléknév · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés four · szó szerinti: four · gördülékeny: four

Nyelvtan melléknév · részes eset · többes szám · semleges · A-DPN

Szótári alak τέσσαρες

Szótár τέσσαρες [G:A] four τέσσαρες (and Ion. and late -ερεν, and late accusative -εν; see WH, App. , 150; M, Pr. , 36, 45 f.), οἱ, αἱ, -αρα, τά, genitive, -ων, four : Refs [Mat 24:31, Mrk 2:3, Luk 2:37, Jhn 11:17 19:23, Act 10:11, Rev 4:4, 6], al (AS) τέσσαρας A-APF Adjective, Accusative, Plural, Feminine

Teljes szócikk megnyitása →
τετραδίοις G5069 squad of four főnév · részes eset · többes szám · semleges

Jelentés squad of four · szó szerinti: squad of four · gördülékeny: squad of four soldiers

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · semleges · N-DPN

Szótári alak τετράδιον

Szótár τετράδιον [G:N-N] squad of four τετράδιον , ου, τό a quarternion, a group of four : στρατιωτῶν, Act 12:4 (Philo). (AS) τετραδίοις N-DPN Noun, Dative, Plural, Neuter

Teljes szócikk megnyitása →
στρατιωτῶν G4757 soldier főnév · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés soldier · szó szerinti: soldier · gördülékeny: soldier

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · hímnem · N-GPM

Szótári alak στρατιώτης

Szótár στρατιώτης [G:N-M] soldier στρατιώτης , -ου, ὁ [in LXX; 2Ki 23:8 B1, Refs [2Ma.5:12 Mac 14:39, III Mac 3:12; 3Ma.3:4] Mac3 * ;] a soldier : Refs [Mat 8:9, Mrk 15:16, Jhn 19:2, Act 10:7, al.]; metaph., σ. Χριστοῦ Ἰησ., 2Ti 2:3.† (AS) στρατιώτας N-APM Noun, Accusative, Plural, Masculine στρατιώτην N-A

Teljes szócikk megnyitása →
φυλάσσειν G5442 to guard ige · jelen idő · aktív · infinitivus

Jelentés to guard · szó szerinti: to keep/guard · gördülékeny: to obey

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · infinitivus · V-PAN

Szótári alak φυλάσσω

Szótár φυλάσσω [G:V] to keep/guard φυλάσσω [in LXX chiefly and very freq. for שָׁמַר, also for נָצַר, etc. ;] to guard, watch ; __(a) to guard or watch : with cogn. accusative, φυλακάς, Luk 2:8; with accusative of person(s), Refs [Act 12:4 28:16]; pass., Refs [Luk 8:29, Act 23:35]; with accusative of thing

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτόν G0846 him névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés him · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem · P-ASM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
βουλόμενος G1014 to plan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to plan · szó szerinti: to plan · gördülékeny: to wish

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PNP-NSM

Szótári alak βούλομαι

Szótár βούλομαι [G:V] to plan βούλομαι , [in LXX for חפץ, אבה, יעץ, etc. ;] to will, wish, desire, purpose, be minded , implying more strongly than θέλω (which see), the deliberate exercise of volition (see Hort on Jas 1:18): with inf. (M, Pr. , 205; Bl., §69, 4), Refs [Mrk 15:15, Act 5:28, 33 12:4 15:37 1

Teljes szócikk megnyitása →
μετὰ G3326 after

Jelentés after · szó szerinti: with/after · gördülékeny: with

Nyelvtan ·

Szótári alak μετά

Szótár μετά [G:Prep] with/after μετά (before vowel μετ᾽; on the neglect of elision in certain cases, V. WH, App. , 146 b), prep. with genitive, accusative (in poet, also with dative), [in LXX for אַחַד ,עִם ,אֵת, etc.]. __I. C. genitive, __1. among, amid : Refs [Mrk 1:13, Luk 22:37] (LXX, ἐν) Refs [24:5, J

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πάσχα G3957 Passover főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés Passover · szó szerinti: Passover · gördülékeny: Passover

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak πάσχα

Szótár πάσχα [A:N] Passover πάσχα , τό indecl. (Aram. טַּסְחָא), [in LXX for פֶּסַח ;] __1. the festival of the Passover : Refs [Mat 26:2, Mrk 14:1, Luk 22:1, Jhn 2:13, 23 6:4 11:55 12:1 18:39 19:14, Act 12:4, Heb 11:28]; .ἡ ἐορτὴ τοῦ π., Refs [Luk 2:41, Jhn 13:1]. __2. By meton., __(a) the paschal supper

Teljes szócikk megnyitása →
ἀναγαγεῖν G0321 to lead ige · aoristos · aktív · infinitivus

Jelentés to lead · szó szerinti: to lead · gördülékeny: to lead up

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · infinitivus · V-2AAN

Szótári alak ἀνάγω

Szótár ἀνάγω [G:V] to lead ἀν-άγω [in LXX chiefly for עָלָה hi. ;] to lead or bring up : before είς, with accusative loc., Refs [Mat 4:1, Luk 2:22 4:5] (WH om. είς, κ.τ.λ.), Refs [Act 9:39 16:34]; of raising the dead (cl.), ἐκ νεκρῶν, Refs [Rom 10:7, Heb 13:20]; to produce and set before, τ. λαῷ, Act 12:4

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτὸν G0846 him névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés him · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem · P-ASM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
λαῷ G2992 a people főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés a people · szó szerinti: a people · gördülékeny: people

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak λαός

Szótár λαός [G:N-M] a people λαός , -οῦ, ὁ, [in LXX very freq. for עַם, Gen 14:16, al.; occasionally for לְאֹם ( Gen 25:23, al.), etc. ;] a word rarely found in Att. prose; __1. the people at large (Hom., al.), esp. of people assembled: Refs [Mat 27:25, Luk 1:21 3:15 al.]; pl. (Hom., al., π.; see MM, xvi),

Teljes szócikk megnyitása →