HU ▾

Apostolok cselekedetei 10:22

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Azok ezt mondták: „Kornéliusz, a katonatiszt – egy igazságos és istenfélő férfi, aki jó hírben áll a zsidók egész nemzete körében – utasítást kapott Istentől egy szent angyal által, hogy hívasson téged a házába, és hallgasson meg.”
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Azok ezt mondták: „Kornéliusz, a katonatiszt — egy olyan férfi, aki igazságos és féli az Istent, és aki jó hírben áll a zsidók egész nemzete körében — isteni utasítást kapott egy szent angyal által, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg a mondanivalódat.”
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Ők pedig mondának: Kornélius százados, igaz és istenfélő férfiú, ki mellett a zsidók egész népe jó bizonyságot tesz, szent angyal által megintetett, hogy hívasson téged házához, és halljon tőled valami dolgokról.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Azok így feleltek: Kornéliusz százados, ez az igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt a kijelentést kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Azok így feleltek: „Kornéliusz százados, igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.”
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Ezek azt felelték: „Kornéliusz százados, az igaz és istenfélő férfi, aki mellett az egész zsidó nép tanúságot tesz, egy szent angyaltól parancsot kapott, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa tőled az igéket.”
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Erre azt felelték: „Kornéliusz százados, aki az egész zsidó nép tanúsága szerint derék, istenfélő férfi, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson el házába, és hallgassa a tanításodat.”
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Azok így feleltek: – Cornelius százados, igaz és istenfélő ember, aki jó hírben áll az egész zsidó nép körében, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit mondasz.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Azok így feleltek: „Kornéliusz százados, aki az egész zsidó lakosság tanúsága szerint derék és istenfélő férfi, egy szent angyaltól intést kapott, hogy hívasson téged házába és hallgassa meg beszédedet.”
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Kik felelék: Kornélius, a százados, ki igaz férfiú és istenfélő, és (erről) bizonysága vagyon az egész zsidó nemzettől, intést vett a szent angyaltól, hogy téged házához hivasson, és igéket halljon tetőled.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

οἱ δὲ εἶπαν Κορνήλιος ἑκατοντάρχης ἀνὴρ δίκαιος καὶ φοβούμενος τὸν θεόν μαρτυρούμενός τε ὑπὸ ὅλου τοῦ ἔθνους τῶν Ἰουδαίων ἐχρηματίσθη ὑπὸ ἀγγέλου ἁγίου μεταπέμψασθαί σε εἰς τὸν οἶκον αὐτοῦ καὶ ἀκοῦσαι ῥήματα παρὰ σοῦ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
οἱ G3588 the névelő · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · hímnem · T-NPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 and

Jelentés and · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
εἶπαν G2036 to say ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to say · szó szerinti: to say · gördülékeny: say

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-2AAI-3P

Szótári alak ἔπω, ἐρῶ, εἶπον

Szótár ἔπω, ἐρῶ, εἶπον [G:V] to say 1. to speak, say , [8th/7th c.BC [Homer]], etc.; in parenthesis, ὡς ἔπος εἰπεῖν so to say , Lat. ut ita dicam, [Refs 5th c.BC [Thucydides]], etc.; so, ὡς εἰπεῖν, ὡς ἔπος εἰπεῖν [Refs 5th c.BC [Thucydides]] 2. c. acc. pers. to speak to, address, accost one, [8th/7th c.BC

Teljes szócikk megnyitása →
Κορνήλιος G2883 Cornelius főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Cornelius · szó szerinti: Cornelius · gördülékeny: Cornelius

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P · N-NSM-P

Szótári alak Κορνήλιος

Szótár Κορνήλιος [N:N-M-P] Cornelius Κορνήλιος , -ου, ὁ (Lat.) Cornelius : Act 10:1 ff.† (AS) Κορνηλίου N-GSM-P Noun, Genitive, Singular, Masculine, Person Κορνήλιος N-NSM-P Noun, Nominative, Singular, Masculine, Person Κορνήλιε N-VSM-P Noun, Vocative, Singular, Masculine, Person

Teljes szócikk megnyitása →
ἑκατοντάρχης G1543 centurion főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés centurion · szó szerinti: centurion · gördülékeny: centurion

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak ἑκατόνταρχος

Szótár ἑκατόνταρχος [G:N-M] centurion ἑκατοντάρχης (-άρχος, Refs [Mat 8:5, 8 27:54, Luk 7:2, Act 22:25 28:16]; cf. M, Pr. , 48); -ου (< ἑκατόν, ἄρχω,), [in LXX for מֵאָה שַׂר ;] a centurion : Refs [Mat 8:13, Luk 7:6 23:47, Act 10:1, 22 21:32 22:26 23:17, 23 24:23 27:1, 6 27:11, 31 27:43] (cf. κεντυρίως).†

Teljes szócikk megnyitása →
ἀνὴρ G0435 man főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés man · szó szerinti: man · gördülékeny: man

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak ἀνήρ

Szótár ἀνήρ [G:N-M] man ἀνήρ , ἀνδρός, ὁ, [in LXX chiefly for אִישׁ, freq. אֱנוֹשׁ, also אָדָם, etc. ;] a man , Lat. vir. __1. As opp. to a woman, Refs [Act 8:12, 1Ti 2:12]; as a husband , Refs [Mat 1:16, Jhn 4:16, Rom 7:2, Tit 1:6]. __2. As opp. to a boy or infant, Refs [1Co 13:11, Eph 4:13, Jas 3:2]. __3

Teljes szócikk megnyitása →
δίκαιος G1342 just melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés just · szó szerinti: just · gördülékeny: right

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem · A-NSM

Szótári alak δίκαιος

Szótár δίκαιος [G:A] just δίκαιος , -α, -ον (< δίκη), [in LXX chiefly for צַדִּיק (for rendering of צַדִּיק in sense of correct, see Deiss., BS, 115 f.); sometimes for נָקִי as Pro 1:11, al. ;] in early Gk. writers __(a) of persons, observant of δίκη, custom, rule, right, righteous in performing duties to

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
φοβούμενος G5399 to fear ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to fear · szó szerinti: to fear · gördülékeny: to fear

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PNP-NSM

Szótári alak φοβέω

Szótár φοβέω [G:V] to fear φοβέέω , ῶ (< φόβος) [in LXX chiefly for מִן יָרֵא ;] __1. in Hem., to put to flight. Pass., to be put to flight, to flee affrighted __2. to terrify, frighten (Wis 179; Hdt. and Att..). Pass. (so always in NT; cf. M, Pr. , 162), to be seized with fear, be affrighted, fear : Refs

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεόν G2316 God főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
μαρτυρούμενός G3140 to testify ige · jelen idő · passzív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to testify · szó szerinti: to testify · gördülékeny: to testify

Nyelvtan ige · jelen idő · passzív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PPP-NSM

Szótári alak μαρτυρέω

Szótár μαρτυρέω [G:V] to testify μαρτυρέω , -ῶ (< μάρτυς), [in LXX chiefly for עֵד (Refs [עֵד (Gen 31:47-48, al.]), also for עוּד hi. (Refs [Gen 43:3, La 2:13]), עָנָה (Num 35:30) ;] __(a) prop., to be a witness, bear witness, testify : absol. (find., al.), Refs [Jhn 15:27, Act 26:5]; parenthetical (Bl., §

Teljes szócikk megnyitása →
τε G5037 and

Jelentés and · szó szerinti: and/both · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak τε

Szótár τε [G:Conj] and/both τέ , enclitic copulative particle (= Lat. -que as καί = and, ac, atque, not very freq. in NT, more than two-thirds of the occurrences being in Ac. __1. τέ solitarium, and , denoting a closer affinity than καί between words and sentences which it connects (BL, §77, 8): Refs [Mat

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπὸ G5259 by

Jelentés by · szó szerinti: by/under · gördülékeny: by

Nyelvtan ·

Szótári alak ὑπό

Szótár ὑπό [G:Prep] by/under ὑπό (before smooth breathing ὑπ᾽, Refs [Mat 8:9b, Luk 7:8b]; before rough breathing ὑφ᾽, Rom 3:9; on the neglect of elision in Mt, Lk, ll. witha, Gal 3:22, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , iv), prep. with genitive, dative (not in NT), accusative __I. C. genitive, primarily of pl

Teljes szócikk megnyitása →
ὅλου G3650 all melléknév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés all · szó szerinti: all · gördülékeny: all

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · egyes szám · semleges · A-GSN

Szótári alak ὅλος

Szótár ὅλος [G:A] all ὅλος , -η, -ον, [in LXX chiefly for כֹּל ;] of persons and things, whole, entire, complete ; __1. of indefinite ideas, with subst. anarth.: Refs [Luk 5:5, Act 11:26 28:30, Tit 1:11]; ὅλον ἄνθρωπον ( an entire man ; see Field, Notes , 93), Jhn 7:23; ὅλη Ἰερουσαλήμ (= πᾶσα Ἰ, Mat 2:3; s

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἔθνους G1484 Gentiles főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés Gentiles · szó szerinti: Gentiles · gördülékeny: Gentile

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak ἔθνος

Szótár ἔθνος [G:N-N] Gentiles ἔθνος , -ους, τό, [in LXX chiefly for עַם ,גּוֹי ;] __1. a multitude, a company , whether of beasts or men (Hom.). __2. a nation, people : Refs [Mat 21:43 24:7, Mrk 13:8, Luk 22:25, Act 10:35, al.]; in sing., of the Jewish people, Refs [Luk 7:5 23:2, Jhn 11:48, 50-53 18:35, Ac

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 the névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem · T-GPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰουδαίων G2453 Jewish melléknév · birtokos eset · többes szám · hímnem · PG

Jelentés Jewish · szó szerinti: Jewish · gördülékeny: Jewish

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · többes szám · hímnem · PG · A-GPM-PG

Szótári alak Ἰουδαῖος

Szótár Ἰουδαῖος [N:N--PG] Jewish Ἰουδαῖος , -αία, -αῖον (< Ἰούδας), Jewish : ἀνήρ, Refs [Act 10:28 22:3]; ἄνθρωπος, Act 21:39; ψευδοπροφήτης, 13:6; ἀσχιερεύς, 19:14; γυνή, Refs [16:1 24:24]; γῆ, Jhn 3:22; χώρα, Mrk 1:5. Substantively, __(a) Ἰουδαῖος, ὁ, a Jew : Refs [Jhn 4:9, Act 18:24, Rom 2:28]; pl., Ref

Teljes szócikk megnyitása →
ἐχρηματίσθη G5537 to announce ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to announce · szó szerinti: to announce · gördülékeny: to warn

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-API-3S

Szótári alak χρηματίζω

Szótár χρηματίζω [G:V] to announce χρηματίζω (< χρῆμα), [in LXX: Refs [Jer 26:2 29:23 30:2 36:2, 4] A (דָבַר pi.), Jer 25:30) (שָׁאַג), Refs [3Ki.18:27, Job 40:8] * ;] __1. to transact business, hence, to consult, deliberate (Thuc., Dem., al.); hence in later writers, __2. to make answer (esp. of offcial p

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπὸ G5259 by

Jelentés by · szó szerinti: by/under · gördülékeny: by

Nyelvtan ·

Szótári alak ὑπό

Szótár ὑπό [G:Prep] by/under ὑπό (before smooth breathing ὑπ᾽, Refs [Mat 8:9b, Luk 7:8b]; before rough breathing ὑφ᾽, Rom 3:9; on the neglect of elision in Mt, Lk, ll. witha, Gal 3:22, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , iv), prep. with genitive, dative (not in NT), accusative __I. C. genitive, primarily of pl

Teljes szócikk megnyitása →
ἀγγέλου G0032 angel főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés angel · szó szerinti: angel · gördülékeny: angel

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak ἄγγελος

Szótár ἄγγελος [G:N-M] angel ἄγγελος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for מַלְאָךְ ;] __1. a messenger , one sent : Refs [Mat 11:10, Jas 22:25]. __2. As in LXX, in the special sense of angel , a spiritual, heavenly being, attendant upon God and employed as his messenger to men, to make known his purposes, as Luk

Teljes szócikk megnyitása →
ἁγίου G0040 holy melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés holy · szó szerinti: holy · gördülékeny: holy

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · A-GSM

Szótári alak ἅγιος

Szótár ἅγιος [G:A] holy ἅγιος , -α, ον (< τό ἅγός, religious awe ; ἅζω, to venerate ), [in LXX chiefly for קֹ֫דֶשׁ ;] primarily, dedicated to the gods, sacred (Hdt.; rare in Att., never in Hom., Hes. and Trag., who use ἁγνός), hence, holy , characteristic of God, separated to God, worthy of veneration. __1

Teljes szócikk megnyitása →
μεταπέμψασθαί G3343 to summon ige · aoristos · mediális · infinitivus

Jelentés to summon · szó szerinti: to summon · gördülékeny: to summon

Nyelvtan ige · aoristos · mediális · infinitivus · V-AMN

Szótári alak μεταπέμπω

Szótár μεταπέμπω [G:V] to summon μετα-πέμπω [in LXX (mid.) : Gen 27:45 (לָקַח), Num 23:7 (נָחָה: hi.), Refs [2Ma.15:31, 3Ma.5:18] R, Refs [4Ma.12:3 Mac 12:6] * ;] to send after or for : pass., Act 10:29 a. Chiefly in mid., to send for, summon Refs [Act 10:5, 22 10:29] b Refs [Act 11:13 20:1 24:24, 26 25:3]

Teljes szócikk megnyitása →
σε G4771 you névmás · 2. személy · tárgyeset · egyes szám

Jelentés you · szó szerinti: you · gördülékeny: you

Nyelvtan névmás · 2. személy · tárgyeset · egyes szám · P-2AS

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 to

Jelentés to · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
οἶκον G3624 house főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés house · szó szerinti: house · gördülékeny: house

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak οἶκος

Szótár οἶκος [G:N-M] house οἶκος , -οῦ, ὁ, [in LXX chiefly for בַּיִת, also for אֹהֶל ,הֵכָל, etc. ;] __1. prop., a house, dwelling : Refs [Act 2:2 19:16]; with genitive poss., Refs [Mat 9:6, 7 Mrk 2:11, Luk 1:23, al.]; with genitive attrib., ἐμπορίου, Jhn 2:16; προσευχῆς, Mat 21:13, al.; of a sanctuary (H

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἀκοῦσαι G0191 to hear ige · aoristos · aktív · infinitivus

Jelentés to hear · szó szerinti: to hear · gördülékeny: to hear

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · infinitivus · V-AAN

Szótári alak ἀκούω

Szótár ἀκούω [G:V] to hear ἀκούω , [in LXX chiefly for שׁמע ] to hear, listen, attend, perceive by hearing, comprehend by hearing . __1. Intrans.: Refs [Mrk 4:3 7:37, Jas 2:5, Rev 2:7, al.]; τ. ὠσίν, Mat 13:15 (LXX); with cogn. dative, ακοῇ ἀ. (see: ἀκοή), Refs [Mat 13:14, Act 28:26 (LXX)] ; ὁ ἔχων ὦτα (οὖ

Teljes szócikk megnyitása →
ῥήματα G4487 word főnév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés word · szó szerinti: word · gördülékeny: word

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · semleges · N-APN

Szótári alak ῥῆμα

Szótár ῥῆμα [G:N-N] word ῥῆμα , -τος, τό [in LXX chiefly for דָּבָר, also for פֶּה, and Aram. פִּתְגָּם, etc. ;] __1. prop., of that which is said or spoken, __(a) a word : Refs [Mat 27:14, 2Co 12:4]; pl., τὰ ῥ., of speech, discourse, Refs [Luk 7:1, Jhn 8:20, Act 2:14, Rom 10:18, 2Pe 3:2, al.]; __(b) opp.

Teljes szócikk megnyitása →
παρὰ G3844 from

Jelentés from · szó szerinti: from/with/beside · gördülékeny: from

Nyelvtan ·

Szótári alak παρά

Szótár παρά [G:Prep] from/with/beside παρά , prep. with genitive, dative, accusative, with radical sense, beside . __I. C. genitive of person(s), from the side of, from beside, from , indicating source or origin, [in LXX for מֵאֵצֶל ,מִיַד ,מִלִּפְנֵי ;] after verbs of motion, Refs [Mrk 14:43, Luk 8:49, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
σοῦ G4771 of you névmás · 2. személy · birtokos eset · egyes szám

Jelentés of you · szó szerinti: you · gördülékeny: you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · egyes szám · P-2GS

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →