HU ▾

2Tesszalonika 2:8

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Akkor aztán nyilvánvalóvá válik majd a törvénytelenség embere, akivel az Úr Jézus végezni fog szájának szellemével, és akit semmivé tesz jelenlétének a nyilvánvalóvá válásakor.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Akkor bizony kinyilatkozik majd a törvénytelen, akivel az Úr Jézus végezni fog szájának szellemével, és akit semmivé tesz az ő jelenlétének nyilvánvalóvá válásával.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Akkor majd megjelenik az a gonosz, akit az Úr Jézus elpusztít szájának leheletével, és megsemmisít eljövetelének fényességével.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

és akkor majd megjelenik a Törvénytipró, akit az Úr [Jézus] meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetele megnyilvánulásával.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Akkor majd megjelenik a gonosz, akit az Úr Jézus elsöpör szája leheletével és megsemmisít jövetelének tündöklésével.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

És akkor megjelen ama gonosz, kit az Úr Jézus megöl az ő szájának leheletével, és semmivé tesz az ő eljövetelének fényességével,
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

καὶ τότε ἀποκαλυφθήσεται ὁ ἄνομος ὃν ὁ κύριος Ἰησοῦς ἀνελεῖ τῷ πνεύματι τοῦ στόματος αὐτοῦ καὶ καταργήσει τῇ ἐπιφανείᾳ τῆς παρουσίας αὐτοῦ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τότε G5119 then

Jelentés then · szó szerinti: then · gördülékeny: then

Nyelvtan ·

Szótári alak τότε

Szótár τότε [G:Adv] then τότε , demonstr. adv. of time, correlat. of ὅτε, then, at that time ; __(a) of concurrent events : Refs [Mat 2:17 3:5] and freq., Rom 6:21; before ptcp., Refs [Mat 2:16, Gal 4:8]; opp. to νῦν, Refs [Gal 4:29, Heb 12:26]; ὁ τ. κόσμος, 2Pe 3:6; __(b) of consequent events, then, there

Teljes szócikk megnyitása →
ἀποκαλυφθήσεται G0601 to reveal ige · jövő idő · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to reveal · szó szerinti: to reveal · gördülékeny: to reveal

Nyelvtan ige · jövő idő · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-FPI-3S

Szótári alak ἀποκαλύπτω

Szótár ἀποκαλύπτω [G:V] to reveal ἀπο-καλύπτω [in LXX chiefly for גָּלָה ] __1. in general sense (cl.), to reveal, uncover, disclose, __(a) of things : Refs [Mat 10:26, Luk 2:35 12:2, 1Co 3:13]; __(b) of persons : pass., Christ, Luk 17:30; Antichrist, Refs [2Th 2:3 2:6 2:8] __2. In LXX and NT, in special s

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἄνομος G0459 lawless melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés lawless · szó szerinti: lawless · gördülékeny: without law

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem · A-NSM

Szótári alak ἄνομος

Szótár ἄνομος [G:A] lawless ἄ-νομος , -ον (ἀ. neg., νόμος), [in LXX for עָוֺן, פָּשַׁע, רֶשַׁע, etc. ;] __1. lawless, wicked : Refs [Mrk 15:28, Luk 22:37, Act 2:23, 1Ti 1:9, 2Pe 2:8]; ὁ ἄ., 2Th 2:8 (= ὁ ἄνθρωπος τῆς ἀνομίας, 2Th 2:3). __2. without law (= οἱ μὴ ὑπὸ νόμον, Refs [Rom 2:14): 1Co 9:21] (MM, VGT

Teljes szócikk megnyitása →
ὃν G3739 whom vonatkozó névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés whom · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem · R-ASM

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κύριος G2962 lord főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés lord · szó szerinti: lord · gördülékeny: lord

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak κύριος

Szótár κύριος [G:N-M] lord κύριος , -α, -ον (also -ος, -ον), [in LXX (subst.) chiefly for יהוה, also for בַּעַל ,אָדוֹן, etc. ;] having power (κῦρος) or authority ; as subst., ὁ κ., lord, master ; __1. in general : with genitive of thing(s), Refs [Mat 9:38 20:8, Mrk 12:9 13:35, Luk 19:33]; τ. σαββάτου, Ref

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰησοῦς G2424 Jesus főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Jesus · szó szerinti: Jesus/Joshua · gördülékeny: Jesus

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P · N-NSM-P

Szótári alak Ἰησοῦς

Szótár Ἰησοῦς [N:N-M-P] Jesus/Joshua Ἰησοῦς , -οῦ, dative, voc. -οῦ, accusative, -οῦν (Heb. יֵשׁוּעַ ,יְהֹשֻׁעַ ,יְהוֹשׁוּעַ), __1. JESUS : Mat 1:21, al.; ὁ Ἰ, ib. 3:13, al.; Ἰ. Χριστός, Refs [ib. 1:1, Mrk 1:1, al.]; Χρ. Ἰ., Rom 2:26, al.; κύριος Ἰ., Act 28:31, al.; Ἰησοῦ, voc., Mrk 1:24, al. __2. Joshua :

Teljes szócikk megnyitása →
ἀνελεῖ G0337 to do away with ige · jövő idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to do away with · szó szerinti: to do away with · gördülékeny: to kill

Nyelvtan ige · jövő idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2FAI-3S

Szótári alak ἀναιρέω

Szótár ἀναιρέω [G:V] to do away with ἀν-αιρέω , -ῶ [in LXX for הָרַג hi., מוּת hi., נָכָה hi., etc. ;] __1. to take up : mid., Act 7:21. __2. to take away, make an end of, destroy (for late exx. of various senses, see MM, VGT , see word); __(a) of things (as freq. in cl. of laws, etc.): Heb 10:9; __(b) of

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · semleges · T-DSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πνεύματι G4151 breath főnév · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés breath · szó szerinti: spirit/breath · gördülékeny: wind

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · semleges · N-DSN

Szótári alak πνεῦμα

Szótár πνεῦμα [G:N-N] spirit/breath πνεῦμα , -τος, τό, [in LXX chiefly and very freq. for רוּחַ ;] __1. of air in motion ; __(a) wind : Jhn 3:8; pl., Heb 1:7 (LXX); __(b) breath : π. ζωῆς, Rev 11:11; π. τοῦ στόματος, fig., 2Th 2:8 (cf. Ps 32 (33)6). __2. Of the vital principle, the spirit (Arist., Polyb.,

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · semleges · T-GSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
στόματος G4750 mouth főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés mouth · szó szerinti: mouth · gördülékeny: mouth

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak στόμα

Szótár στόμα [G:N-N] mouth στόμα , -τος, τό [in LXX chiefly for פֻּם ;] the mouth : of man, Refs [Mat 15:11, Jhn 19:29, Act 11:8, al.]; of animals, Refs [Mat 17:27, 2Ti 4:17] (fig.), Refs [Heb 11:33, Jas 3:3, al.]; fig., of inanimate things (ποταμοῦ, Hom.), ἤνοιξεν ἡ γῆ τὸ σ., Rev 12:16; σ. μαχαίρας (Heb.

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 of his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés of his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
καταργήσει G2673 to end ige · jövő idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to end · szó szerinti: to end · gördülékeny: to nullify

Nyelvtan ige · jövő idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-FAI-3S

Szótári alak καταργέω

Szótár καταργέω [G:V] to end κατ-αργέω , -ῶ (< κατά, causative, ἀργός = ἀ-εργός), [in LXX: Refs [2Es.4.21; 2Es.4.23; 2Es.5.5; 2Es.6.8] (בְּטֵל)* ;] to make idle or inactive (χέρας, Eur., Phœn., 753): of soil occupied by an unfruitful tree, Luk 13:7. Metaph. (Inscr.), to render inoperative or invalid, to ab

Teljes szócikk megnyitása →
τῇ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · nőnem · T-DSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπιφανείᾳ G2015 appearing főnév · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés appearing · szó szerinti: appearing · gördülékeny: appearing

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · nőnem · N-DSF

Szótári alak ἐπιφάνεια

Szótár ἐπιφάνεια [G:N-F] appearing ἐπιφάνεια , -ας, ἡ (< ἐπιφανής), [in LXX: 2Ki 7:23 (יָרֵא), Refs [Est 5:1, Amo 5:22, 2Ma.2:21 Mac 3:24 Mac 5:4 Mac 12:22 Mac 14:16 Mac 15:27, 3Ma.2:9 Mac 5:8 Mac 5:51],* ;] (in late Gk. and Inscr., freq. of deities, see MM, Exp. , xiv) a manifestation, appear­ance : Refs

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
παρουσίας G3952 coming főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés coming · szó szerinti: coming · gördülékeny: presence

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak παρουσία

Szótár παρουσία [G:N-F] coming παρ-ουσία , -ας, ἡ [in LXX: Neh 2:6 A, Refs [Jdth.10:18, 2Ma.8:12 Mac 15:21, 3Ma.3:17] * ;] __1. usually in cl., a being present, presence : Refs [1Co 16:17, 2Co 10:10]; opp. to ἀπουσία, Php 2:12 (cf. 2Ma.15:21). __2. a coming, arrival, advent (Soph., Eur., Thuc., al., see LS