HU ▾

2Péter 3:16

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

szólva ezekről minden levelében. Ezekben azonban van néhány nehezen érthető dolog, amelyet a tudatlanok és ingatagok kiforgatnak, miként az Írások többi részét is, a saját pusztulásukat okozva ezzel.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

és szólt ezekről, ahogy teszi is minden levelében. Ezekben mindamellett van néhány nehezen érthető dolog, amelyet a tanulatlanok és állhatatlanok kiforgatnak, miként az Írások többi részét is, a saját pusztulásukra.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Szól is ezekről minden levelében. Bizonyos dolgokat nehéz ugyan megérteni bennük – ezeket a tudatlanok és állhatatlanok kiforgatják, mint ahogy a többi Írásokat is, a saját vesztükre.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

minden levelében, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amit a tudatlanok és az ingadozók kiforgatnak, mint más írásokat is, a maguk vesztére.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Akad azonban némi nehezen érthető is bennük, amit a tanulatlanok és a hitben ingadozók vesztükre ferdítenek el, akárcsak a többi Írást.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

a mint minden leveleiben is szól ezekről, melyekben némelyeket nehéz megérteni, miket a tudatlanok és állhatatlanok meghamisítanak, mint egyéb irásokat is, a magok veszedelmére.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ὡς καὶ ἐν πάσαις ταῖς ἐπιστολαῖς λαλῶν ἐν αὐταῖς περὶ τούτων ἐν αἷς ἐστιν δυσνόητά τινα ἃ οἱ ἀμαθεῖς καὶ ἀστήρικτοι στρεβλώσουσιν ὡς καὶ τὰς λοιπὰς γραφὰς πρὸς τὴν ἰδίαν αὐτῶν ἀπώλειαν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
πάσαις G3956 all melléknév · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés all · szó szerinti: all · gördülékeny: all

Nyelvtan melléknév · részes eset · többes szám · nőnem · A-DPF

Szótári alak πᾶς

Szótár πᾶς [G:A] all πᾶς , πᾶσα, πᾶν, genitive, παντός, πάσης, παντός, [in LXX chiefly for כֹּל ;] all, every . __I. As adj., __1. with subst. anarth., all, every, of every kind : Refs [Mat 3:10 4:23, Mrk 9:49, Luk 4:37, Jhn 2:1o, Act 27:20, Rom 7:8, Rev 18:17, al.] mult.; pl., all , Refs [Act 22:15, Rom 5

Teljes szócikk megnyitása →
ταῖς G3588 the névelő · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · nőnem · T-DPF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπιστολαῖς G1992 epistle főnév · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés epistle · szó szerinti: epistle · gördülékeny: letter

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · nőnem · N-DPF

Szótári alak ἐπιστολή

Szótár ἐπιστολή [G:N-F] epistle ἐπι-στολή , -ῆς, ἡ (< ἐπιατέλλω), [in LXX for אִגֶּרֶת, etc.; freq. in Mac ;] __1. a message. __2. a letter, an epistle : Refs [Act 9:2, 1Co 5:9, al.]; pl., Refs [Act 22:5, 1Co 16:3, al.]; ἐ. σνστατικαί, 2Co 3:1 (cf. Milligan, NTD , 254 f.). (On the NT ἐπιστολαί, cf. Milliga

Teljes szócikk megnyitása →
λαλῶν G2980 speaking ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés speaking · szó szerinti: to speak · gördülékeny: to speak

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-NSM

Szótári alak λαλέω

Szótár λαλέω [G:V] to speak λαλέω , -ῶ, [in LXX chiefly for דּבר pi., also for אמר, etc. ;] __1. to utter : of inanimate things, Refs [Rev 4:1 10:4]; metaph., Refs [Heb 11:4 12:24]. __2. to talk, speak, say : absol., Refs [Mat 9:33 12:46, Mrk 5:35, Luk 8:49]; before ὡς, Refs [1Co 13:11, Rev 13:11]; εἰς, 1C

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
αὐταῖς G0846 to them névmás · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés to them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · részes eset · többes szám · nőnem · P-DPF

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
περὶ G4012 about

Jelentés about · szó szerinti: about · gördülékeny: about

Nyelvtan ·

Szótári alak περί

Szótár περί [G:Prep] about περί , prep. with genitive, accusative (in cl. also with dative; cf. M, Pr. , 105f.), with radical sense round about (as distinct from ἀμφί, on both sides ). __I. C. genitive, __1. of place, about (poët.). __2. Causal, about, on account of, concerning, in reference to : Refs [Mat

Teljes szócikk megnyitása →
τούτων G3778 of these mutató névmás · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés of these · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · birtokos eset · többes szám · semleges · D-GPN

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
αἷς G3739 which vonatkozó névmás · részes eset · többes szám · nőnem

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · részes eset · többes szám · nőnem · R-DPF

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἐστιν G1510 to be ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
δυσνόητά G1425 hard to understand melléknév · alanyeset · többes szám · semleges

Jelentés hard to understand · szó szerinti: hard to understand · gördülékeny: hard to understand

Nyelvtan melléknév · alanyeset · többes szám · semleges · A-NPN

Szótári alak δυσνόητος

Szótár δυσνόητος [G:A] hard to understand δυσνόητος , -ον (< νοέω), hard to understand : 2Pe 3:16.† (AS) δυσνόητά A-NPN Adjective, Nominative, Plural, Neuter

Teljes szócikk megnyitása →
τινα G5100 one partikula · alanyeset · többes szám · semleges

Jelentés one · szó szerinti: one · gördülékeny: someone

Nyelvtan partikula · alanyeset · többes szám · semleges · X-NPN

Szótári alak τις

Szótár τις [G:IndP] one τις , neut., τι, genitive, τινός, enclitic indefinite pron. , related to interrog. τίς as πού, πως, ποτέ to ποῦ, πῶς, πότε. __I. As subst., __1. one, a certain one : Refs [Luk 9:49, Jhn 11:1, Act 5:25, al.]; pl., τίνες, certain, some : Refs [Luk 13:1, Act 15:1, Rom 3:8, al.] __2. so

Teljes szócikk megnyitása →
ἃ G3739 which vonatkozó névmás · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · tárgyeset · többes szám · semleges · R-APN

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
οἱ G3588 the névelő · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · hímnem · T-NPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἀμαθεῖς G0261 ignorant melléknév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés ignorant · szó szerinti: ignorant · gördülékeny: ignorant

Nyelvtan melléknév · alanyeset · többes szám · hímnem · A-NPM

Szótári alak ἀμαθής

Szótár ἀμαθής [G:A] ignorant ἀμαθής , -ές (< μανθάνω), [in Sm.: Psa 49:11 * ;] unlearned, ignorant : 2Pe 3:16 (on the rareness of this word, see MM, VGT , see word).† (AS) ἀμαθεῖς A-NPM Adjective, Nominative, Plural, Masculine

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἀστήρικτοι G0793 unstable melléknév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés unstable · szó szerinti: unstable · gördülékeny: unstable

Nyelvtan melléknév · alanyeset · többes szám · hímnem · A-NPM

Szótári alak ἀστήρικτος

Szótár ἀστήρικτος [G:A] unstable ἀ-στήρικτος , -ον (< στηρίζω), unstable, unsettled : Refs [2Pe 2:14 3:16].† (AS) ἀστηρίκτους A-APF Adjective, Accusative, Plural, Feminine ἀστήρικτοι A-NPM Adjective, Nominative, Plural, Masculine

Teljes szócikk megnyitása →
στρεβλώσουσιν G4761 to distort ige · jövő idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to distort · szó szerinti: to distort · gördülékeny: to distort

Nyelvtan ige · jövő idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-FAI-3P

Szótári alak στρεβλόω

Szótár στρεβλόω [G:V] to distort στρεβλόω , -ῶ (< στρέφω), [in LXX: 2Ki 22:27 (פָּתַל hithp.), Refs [3Ma.4:14, 4Ma.9:17 Mac 12:4 Mac 12:11 Mac 15:14] * ;] to twist, torture. Metaph. (cf. 2Ki, l.with), to twist or pervert language : 2Pe 3:16.† (AS) στρεβλοῦσιν V-PAI-3P Verb, Present, Active, Indicative, thi

Teljes szócikk megnyitása →
ὡς G5613 as

Jelentés as · szó szerinti: which/how · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak ὡς

Szótár ὡς [G:Conj] which/how ὡς , adverbial form of the relative pron. ὅς, ἥ, ὅ. __I. As relat. adv. of manner, as, like as, just as, even as ; __1. with a demonstrative, like οὕτως, expressed or understood : οὕτως . . . ὡς, Refs [Mrk 4:26, 1Co 3:15, Eph 5:28, Jas 2:12, al.]; ὡς . . . οὕτως, Refs [Act 8:32

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
τὰς G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · nőnem · T-APF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
λοιπὰς G3062 remaining melléknév · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés remaining · szó szerinti: remaining · gördülékeny: remaining

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · nőnem · A-APF

Szótári alak λοιπός

Szótár λοιπός [G:A] remaining λοιπός , -ή, -όν (< λείπω), [in LXX chiefly for יָתַר, also for שְׁאָר, etc. ;] the remaining, the rest, __1. pl., οἱ λ.: with subst., Refs [Mat 25:11, Act 2:37, Rom 1:13, al.]; absol., Refs [Mat 22:6, Mrk 16:13, Luk 24:10, al.]; οἱ λ. οἱ (B1., § 47, 8), Refs [Act 28:9, 1Th 4:

Teljes szócikk megnyitása →
γραφὰς G1124 writings főnév · tárgyeset · többes szám · nőnem

Jelentés writings · szó szerinti: a writing · gördülékeny: a passage of Scripture

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · nőnem · N-APF

Szótári alak γραφή

Szótár γραφή [G:N-F] a writing γραφή , -ῆς, ἡ (< γράφω), [in LXX chiefly for כְּתָב ;] __1. a drawing, painting . __2. __(a) writing ; __(b) that which is written, a writing : πᾶσα γ., 2Ti 3:16; γ. ἅγιαι, Rom 1:2; προφητικαί, Rom 16:26; al αἱ γ. τ. προφητῶν, Mat 26:56; ἡ γ., αἱ γ., the sacred writings, the

Teljes szócikk megnyitása →
πρὸς G4314 to

Jelentés to · szó szerinti: to/with · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak πρός

Szótár πρός [G:Prep] to/with πρός , prep. with genitive, dative, accusative __I. I. C. genitive, of motion from a place, from the side of , hence metaph., in the interests of , Act 27:34 (cf. Page, in l.). __II. II. C. dative, of local proximity, hard by, near, at : Refs [Mrk 5:11, Luk 19:37, Jhn 18:16 20:

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἰδίαν G2398 one's own melléknév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés one's own · szó szerinti: one's own/private · gördülékeny: one's own

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · A-ASF

Szótári alak ἴδιος

Szótár ἴδιος [G:A] one's own/private ἴδιος , -α, -ον (in Attic usually -ος, -ον), [in LXX chiefly for of person(s) suff., also for לָהֶם, etc.; (τὰ ἴ.) בֵּיתוֹ ;] __1. one's own ; __(a) of that which is private and personal (in cl. opp. to κοινός, δημόσιος; cf. infr. 3); __(b) of property, friends, home, c

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῶν G0846 of them névmás · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés of them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · többes szám · hímnem · P-GPM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπώλειαν G0684 destruction főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés destruction · szó szerinti: destruction · gördülékeny: destruction

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἀπώλεια

Szótár ἀπώλεια [G:N-F] destruction ἀπώλεια , -ας, ἡ (< ἀπόλλυμι), [in LXX (Cremer, 797) for אָבַד, אֵיד, etc. ;] destruction, waste, loss, perishing (in π., of money, see MM, see word): Refs [Mat 26:8, Mrk 14:4, Act 8:20, Rom 9:22, 1Ti 6:9, 2Pe 2:1]; in special sense of the loss of eternal life, perdition,

Teljes szócikk megnyitása →