HU ▾

2Makkabeusok 9:4

KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Erre haragra lobbant és elhatározta, hogy ezért a gyalázatért, ami azok részéről érte, akik megszalasztották, a zsidókon tölti ki a bosszúját. Kiadta tehát a parancsot, hogy szünet nélkül hajtsák kocsiját és így tegyék meg az utat. Az égi ítélet azonban már lesújtani készült rá, mert dölyfösen azt mondta: „A zsidók temetőjévé teszem Jeruzsálemet, ha odaérek.”
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Nagy haragra gerjedt, és a zsidókon akarta megbosszulni a gyalázatot, amit azok az emberek okoztak, akik menekülésre kényszerítették. Ezért megparancsolta kocsija hajtójának, hogy megállás nélkül hajtson, s (mielőbb) érjen célba, pedig már fenyegette Isten igazságos ítélete. Gőgjében azt mondta: „Jeruzsálemet a zsidók temetőjévé teszem, mihelyt odaérek.”
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Ezért haragra gerjedvén, azt gondolá, hogy az őt megszalasztók ellen való boszúját a zsidókon tölti ki; azért parancsolá, hogy siessenek az ő szekerével, szüntelen gyorsítá az utazást; a mennybeli itélet zaklatván őt azért, mivel kevélyen mondotta, hogy Jerusalembe megyen, és azt a zsidók temetőhalmává teszi.