NWT
(2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)
Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.
Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.
Géházi, Elizeusnak, az igaz Isten emberének szolgája ezt mondta magában: „Az én uram hagyta elmenni ezt a szíriai Naámánt, és nem fogadta el tőle, amit hozott. Utánafutok, és hozok tőle valamit. Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él!”
NWT
(2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)
Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.
Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.
Akkor Géházi, Elizeusnak, az igaz Isten emberének szolgája így szólt: „Íme, az én uram megkímélte Naámánt, ezt a szíriait azzal, hogy nem fogadta el kezéből, amit hozott. Él Jehova, hogy utánafutok, és hozok tőle valamit.”
KG
(1908)
i
Károli Biblia (KG1908)
Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.
Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.
Közkincs
Géházi, Elizeusnak, az Isten emberének szolgája azt gondolta: Ímé az én uram megkimélé ezt a Siriabeli Naámánt, és nem akará tőle elvenni, a mit hozott volt; él az Úr, hogy utána futok, és valamit kérek tőle.
RUF
(2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)
Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.
A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.
amikor Géhazi, Elizeusnak, Isten emberének a szolgája ezt gondolta: Lám, az én uram kíméletes volt ehhez az arámi Naamánhoz, és nem fogadta el tőle, amit hozott. Az élő Úrra mondom, hogy utánafutok, és szerzek tőle valamit!
UF
(1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)
Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.
A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.
amikor Géhazi, Elizeusnak, az Isten emberének a szolgája ezt gondolta: Lám, az én uram kímélte ezt az arámi Naamánt, és nem fogadta el tőle, amit hozott. Az élő Úrra mondom, hogy én majd utánafutok, hogy kapjak tőle valamit!
KNB
(1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)
Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.
Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.
Azt mondta ekkor magában Géhazi, az Isten emberének legénye: „Megkímélte uram ezt a szíriai Námánt, hogy nem fogadta el tőle, amit hozott: az Úr életére mondom, hogy utána futok és szerzek tőle valamit.”
SZIT
(1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)
Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.
A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.
Elizeus szolgája, Gechaszi így gondolkodott magában: Lám, ez az én uram annyira kímélte az arámi Naamánt, hogy még csak azt sem fogadta el kezéből, amit magával hozott. Úgy igaz, ahogy az Úr él: utánaszaladok – biztosan kapok tőle valamit.
KAL
(1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)
Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.
Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.
Közkincs
És mondá Giezi, az Isten emberének szolgája: Megkimélé uram e szíriai Námant, hogy nem vevé el tőle, a miket hozott; él az Úr! hogy utána futok, és elveszek tőle valamit.