HU ▾

2Korinthus 6:1

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Isten munkatársaiként arra buzdítunk benneteket, hogy ne éljetek vissza azzal, hogy Isten ki nem érdemelt kedvességgel bánik veletek.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Vele együtt munkálkodva kérlelünk is benneteket, ne úgy fogadjátok az Isten ki nem érdemelt kedvességét, hogy eltévesztitek a célját.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Vele együtt munkálkodva intünk is titeket; úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Az ő munkatársaként figyelmeztetünk titeket is: ne vegyétek hiába az Isten kegyelmét.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Az ő munkatársaiként buzdítunk hát benneteket: ne maradjon hiábavaló Isten kegyelme, amit befogadtatok!
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Mint az ő munkatársai, figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Mint munkatársaitok pedig, intünk titeket, hogy az Isten malasztját hiába ne vegyétek.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Συνεργοῦντες δὲ καὶ παρακαλοῦμεν μὴ εἰς κενὸν τὴν χάριν τοῦ θεοῦ δέξασθαι ὑμᾶς
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Συνεργοῦντες G4903 to work with ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to work with · szó szerinti: to work with · gördülékeny: to work together

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PAP-NPM

Szótári alak συνεργέω

Szótár συνεργέω [G:V] to work with συνεργέω , -ῶ [in LXX: Refs [I Est 7:2, 1Ma.12:1] * ;] __1. prop., to work together (with): absol., Refs [Mrk 16:20, 1Co 16:16, 2Co 6:1]; with dative, Jas 2:22; dative commod., Rom 8:28, T, R, txt. (but see infr.). __2. In Hellenistic writers (M, Pr. , 65), trans., to cau

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 and

Jelentés and · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
παρακαλοῦμεν G3870 to plead ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to plead · szó szerinti: to plead/comfort · gördülékeny: to ask

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-PAI-1P

Szótári alak παρακαλέω

Szótár παρακαλέω [G:V] to plead/comfort παρακαλέω , -ῶ, [in LXX chiefly for נחם ni., pi. ;] __1. to call to one, call for, summon : Act 28:20 (R, mg.; R, txt., entreat ); hence (of the gods: Dem., Xen., al.), to invoke, call on, beseech, entreat : τ. πατέρα μου, Mat 26:53; τ. κύριον, 2Co 12:8; in late writ

Teljes szócikk megnyitása →
μὴ G3361 not partikula · N

Jelentés not · szó szerinti: not · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak μή

Szótár μή [G:Part] not μή , subjective negative particle , used where the negation depends on a condition or hypothesis, expressed or understood, as distinct from οὐ, which denies absolutely. μή is used where one thinks a thing is not, as distinct from an absolute negation. As a general rule, οὐ negatives

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
κενὸν G2756 empty melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés empty · szó szerinti: empty · gördülékeny: empty

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · egyes szám · semleges · A-ASN

Szótári alak κενός

Szótár κενός [G:A] empty κενός , -ή, -όν [in LXX chiefly for רִיק and cognate forms ;] empty (Refs [Gen 37:24, Jdg 7:16]). Metaph., __(a) empty, vain : λόγοι, Eph 5:6; ἀπάτη, Col 2:8; κήρυγμα, πίστις, 1Co 15:14; __(b) vain, fruitless : ἡ χάρις, 1Co 15:10; κόπος, 1Co 15:50; ἡ εἴσοδος, 1Th 2:1; κενά, Act 4:2

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
χάριν G5485 grace főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés grace · szó szerinti: grace · gördülékeny: grace

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak χάρις

Szótár χάρις [G:N-F] grace χάρις, -ιτος, ἡ Abbott-Smith does not include the article here. , accusative, χάριν (χάριτα in Refs [Act 24:27, Ju 4]; see WH, App. , 157), [in LXX chiefly for חֵן ;] __1. objectively, that which causes favourable regard, gracefulness, grace, loveliness of form, graciousness of s

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεοῦ G2316 God főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
δέξασθαι G1209 to receive ige · aoristos · D · infinitivus

Jelentés to receive · szó szerinti: to receive · gördülékeny: to welcome

Nyelvtan ige · aoristos · D · infinitivus · V-ADN

Szótári alak δέχομαι

Szótár δέχομαι [G:V] to receive δέχομαι , depon. mid., [in LXX chiefly for לקח ;] to receive, accept ; __1. with accusative of thing(s), of taking or accepting what is offered: γράμματα, Luk 16:6, 7; id. in different sense, Act 28:21; ποτήριον, Luk 22:17; παιδίον (εἰς τ. ἀγκάλας), Luk 2:28; περικεφαλαίαν,

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμᾶς G4771 you névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám

Jelentés you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám · P-2AP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →