HU ▾

2Korinthus 12:20

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Félek ugyanis, hogy amikor megérkezem, nem úgy viselkedtek majd, ahogy szeretném, én pedig nem úgy fogok reagálni, ahogy szeretnétek. Attól tartok, hogy viszály és nézeteltérés lesz köztetek, irigyek és haragosak lesztek, rosszat fogtok mondani egymásról, sugdolózni fogtok, büszkén viselkedtek majd, és zűrzavar lesz köztetek.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Félek ugyanis, hogy amikor megérkezem, valahogyan nem úgy talállak majd benneteket, ahogy óhajtanálak, én meg nem olyannak bizonyulok számotokra, amilyennek ti óhajtanátok, hanem ehelyett valamiképpen viszálykodás, féltékenység, haragkitörések, perlekedések, rossznyelvűsködések, sugdosások, felfuvalkodás, zűrzavaros állapotok lesznek.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek;
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Mert félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, gőg, pártoskodás lesz közöttetek,
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Mert félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, pártoskodás lesz közöttetek,
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Mert félek, hogy amikor majd odaérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, amilyeneknek szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy versengés, irigység, indulatosság, egyenetlenkedés, rágalom, fondorkodás, felfuvalkodottság, pártoskodás lesz köztetek,
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Félek ugyanis, hogy amikor odaérek, nem talállak titeket olyanoknak, mint szeretnélek. Ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne fordulna elő köztetek civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás,
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Félek, hogy amikor megérkezem, nem olyannak talállak titeket, mint ahogy szeretném, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy esetleg viszálykodás, irigység, harag, pártoskodás, rágalmazás, pletykálkodás, felfuvalkodottság, összevisszaság lesz közöttetek,
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Attól tartok ugyanis, hogy amikor odaérkezem, nem olyannak talállak titeket, amilyennek szeretnélek; ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne volna köztetek civódás, irigykedés, harag, egyenetlenkedés, rágalmazás, árulkodás, gőgösködés, pártoskodás,
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert félek, netalán, mikor oda megyek, olyanoknak találjalak titeket, minőknek nem akarnálak; s én is olyannak találtassam tőletek, minőnek nem akarnátok; nehogy versengés, irígység, vakmerőség, visszavonás, rágalom, fondorkodás, felfuvalkodás, pártütés legyen közöttetek;
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

φοβοῦμαι γὰρ μή πως ἐλθὼν οὐχ οἵους θέλω εὕρω ὑμᾶς κἀγὼ εὑρεθῶ ὑμῖν οἷον οὐ θέλετε μή πως ἔρις ζῆλος θυμοί ἐριθεῖαι καταλαλιαί ψιθυρισμοί φυσιώσεις ἀκαταστασίαι
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
φοβοῦμαι G5399 to fear ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to fear · szó szerinti: to fear · gördülékeny: to fear

Nyelvtan ige · jelen idő · N · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-PNI-1S

Szótári alak φοβέω

Szótár φοβέω [G:V] to fear φοβέέω , ῶ (< φόβος) [in LXX chiefly for מִן יָרֵא ;] __1. in Hem., to put to flight. Pass., to be put to flight, to flee affrighted __2. to terrify, frighten (Wis 179; Hdt. and Att..). Pass. (so always in NT; cf. M, Pr. , 162), to be seized with fear, be affrighted, fear : Refs

Teljes szócikk megnyitása →
γὰρ G1063 for

Jelentés for · szó szerinti: for · gördülékeny: for

Nyelvtan ·

Szótári alak γάρ

Szótár γάρ [G:Conj] for γάρ , co-ordinating particle , contr. of γε ἄρα, verily then , hence, in truth, indeed, yea, then, why , and when giving a reason or explanation, for , the usage in NT being in general accord with that of cl.; __1. explicative and epexegetic : Refs [Mat 4:18 19:12, Mrk 1:16 5:42 16:

Teljes szócikk megnyitása →
μή G3361 not partikula · N

Jelentés not · szó szerinti: not · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak μή

Szótár μή [G:Part] not μή , subjective negative particle , used where the negation depends on a condition or hypothesis, expressed or understood, as distinct from οὐ, which denies absolutely. μή is used where one thinks a thing is not, as distinct from an absolute negation. As a general rule, οὐ negatives

Teljes szócikk megnyitása →
πως G4459 how?

Jelentés how? · szó szerinti: how? · gördülékeny: somehow

Nyelvtan ·

Szótári alak πως

Szótár πως [G:Part] how? πως , enclit. part. , at all ; see: εἴπως, μήπως. μήπως or μή πως (so WH), negative particle, __1. as conjc., lest haply : in final sentences, Refs [1Co 9:27, 2Co 2:7 9:4]; after verbs of fearing or taking heed, Refs [1Co 8:9, 2Co 11:3 12:20, Gal 4:11]; with an ellipse of ptcp. (sc

Teljes szócikk megnyitása →
ἐλθὼν G2064 to come ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to come · szó szerinti: to come/go · gördülékeny: to come

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-2AAP-NSM

Szótári alak ἔρχομαι

Szótár ἔρχομαι [G:V] to come/go ἔρχομαι , [in LXX very freq. for בּוֹא, also for הלךְ ni., אתה, etc., 34 words in all ;] __1. to come ; __(a) of persons, either as arriving or returning from elsewhere : Refs [Mat 8:9, Mrk 6:31, Luk 7:8, Jhn 4:27, Rom 9:9, al.]; before ἀπό, Refs [Mrk 5:35 7:1, Jhn 3:2, al.]

Teljes szócikk megnyitása →
οὐχ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
οἵους G3634 such as K · tárgyeset · többes szám · hímnem

Jelentés such as · szó szerinti: such as · gördülékeny: what sort of

Nyelvtan K · tárgyeset · többes szám · hímnem · K-APM

Szótári alak οἷος

Szótár οἷος [G:CorP] such as οἷος , -α, -ον relat. pron., qualitative (related to ὅς as qualis to qui), what sort or manner of, such as, in NT usually without its correl. τοιοῦτος : Refs [Mat 24:21, Mrk 9:3, 2Co 12:20, 1Th 1:5, 2Ti 3:11, Rev 16:18]; before τοιοῦτος, Refs [1Co 15:48 15:2 2Co 10:11]; id. red

Teljes szócikk megnyitása →
θέλω G2309 to will ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to will · szó szerinti: to will/desire · gördülékeny: to will

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · egyes szám · V-PAI-1S

Szótári alak θέλω

Szótár θέλω [G:V] to will/desire θέλω (the strengthened form ἐθέλω is found in Hom., and is the more freq. in Attic; see Rutherford, NPhr. , 415f.), [in LXX for חפץ ,אבה; with neg., מאן pi., etc. ;] to will, be willing, wish, desire (more freq. than βούλομαι, which see, in vernac. and late Gk., also in MGr

Teljes szócikk megnyitása →
εὕρω G2147 to find ige · aoristos · aktív · kötőmód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to find · szó szerinti: to find/meet · gördülékeny: to find

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kötőmód · 1. személy · egyes szám · V-2AAS-1S

Szótári alak εὑρίσκω

Szótár εὑρίσκω [G:V] to find/meet εὑρίσκω , [in LXX chiefly for מצא, also for נשׂג hi., etc. ;] to find , with or without previous search : absol., opp. to ζητέω, Refs [Mat 7:7, 8 Luk 11:9, 10]; with accusative, Refs [Mat 2:8, Mrk 1:37, Act 13:22, 2Ti 1:17, al.]; pass., οὐχ εὑ., of disappearance, Refs [Heb

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμᾶς G4771 you névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám

Jelentés you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám · P-2AP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
κἀγὼ G2504 and I névmás · 1. személy · alanyeset · egyes szám

Jelentés and I · szó szerinti: and I · gördülékeny: and I

Nyelvtan névmás · 1. személy · alanyeset · egyes szám · P-1NS

Szótári alak κἀγώ

Szótár κἀγώ [G:Pron] and I κἀγώ see: ἐγώ. ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Re

Teljes szócikk megnyitása →
εὑρεθῶ G2147 to find ige · aoristos · passzív · kötőmód · 1. személy · egyes szám

Jelentés to find · szó szerinti: to find/meet · gördülékeny: to find

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · kötőmód · 1. személy · egyes szám · V-APS-1S

Szótári alak εὑρίσκω

Szótár εὑρίσκω [G:V] to find/meet εὑρίσκω , [in LXX chiefly for מצא, also for נשׂג hi., etc. ;] to find , with or without previous search : absol., opp. to ζητέω, Refs [Mat 7:7, 8 Luk 11:9, 10]; with accusative, Refs [Mat 2:8, Mrk 1:37, Act 13:22, 2Ti 1:17, al.]; pass., οὐχ εὑ., of disappearance, Refs [Heb

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
οἷον G3634 such as K · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés such as · szó szerinti: such as · gördülékeny: what sort of

Nyelvtan K · tárgyeset · egyes szám · hímnem · K-ASM

Szótári alak οἷος

Szótár οἷος [G:CorP] such as οἷος , -α, -ον relat. pron., qualitative (related to ὅς as qualis to qui), what sort or manner of, such as, in NT usually without its correl. τοιοῦτος : Refs [Mat 24:21, Mrk 9:3, 2Co 12:20, 1Th 1:5, 2Ti 3:11, Rev 16:18]; before τοιοῦτος, Refs [1Co 15:48 15:2 2Co 10:11]; id. red

Teljes szócikk megnyitása →
οὐ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
θέλετε G2309 to will ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 2. személy · többes szám

Jelentés to will · szó szerinti: to will/desire · gördülékeny: to will

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 2. személy · többes szám · V-PAI-2P

Szótári alak θέλω

Szótár θέλω [G:V] to will/desire θέλω (the strengthened form ἐθέλω is found in Hom., and is the more freq. in Attic; see Rutherford, NPhr. , 415f.), [in LXX for חפץ ,אבה; with neg., מאן pi., etc. ;] to will, be willing, wish, desire (more freq. than βούλομαι, which see, in vernac. and late Gk., also in MGr

Teljes szócikk megnyitása →
μή G3361 not partikula · N

Jelentés not · szó szerinti: not · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak μή

Szótár μή [G:Part] not μή , subjective negative particle , used where the negation depends on a condition or hypothesis, expressed or understood, as distinct from οὐ, which denies absolutely. μή is used where one thinks a thing is not, as distinct from an absolute negation. As a general rule, οὐ negatives

Teljes szócikk megnyitása →
πως G4459 how?

Jelentés how? · szó szerinti: how? · gördülékeny: somehow

Nyelvtan ·

Szótári alak πως

Szótár πως [G:Part] how? πως , enclit. part. , at all ; see: εἴπως, μήπως. μήπως or μή πως (so WH), negative particle, __1. as conjc., lest haply : in final sentences, Refs [1Co 9:27, 2Co 2:7 9:4]; after verbs of fearing or taking heed, Refs [1Co 8:9, 2Co 11:3 12:20, Gal 4:11]; with an ellipse of ptcp. (sc

Teljes szócikk megnyitása →
ἔρις G2054 quarrel főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés quarrel · szó szerinti: quarrel · gördülékeny: quarrel

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak ἔρις

Szótár ἔρις [G:N-F] quarrel ἔρις , -ιδος accusative, ἔριν (on the declension, see B1., § 8, 3; WH, App. , 157), ἡ, [in LXX: Refs [Psa 139:20, Sir.28:11 40:5, 9] * ;] strife, wrangling, contention : Refs [Rom 1:29 13:13, 1Co 3:3, 2Co 12:20, Gal 5:20, Php 1:15, 1Ti 6:4, Tit 3:9]; pl. (see: ἐριθία), Rom 13:13

Teljes szócikk megnyitása →
ζῆλος G2205 zeal főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés zeal · szó szerinti: zeal · gördülékeny: zeal

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak ζῆλος

Szótár ζῆλος [G:N-M/N] zeal ζῆλος , -ου, ὁ and in late Gk., also -εος, τό (Refs [2Co 9:2, Php 3:6]), [in LXX for קִנְאָה, Num 25:11, al. ;] __1. zeal : Refs [2Co 7:11 9:2]; κατά ζῆλος, Php 3:6; with genitive obj., Jhn 2:17 (LXX), Rom 10:2; before ὑπέρ, 2Co 7:7; with genitive subj., θεοῦ, 2Co 11:2; πυρός, H

Teljes szócikk megnyitása →
θυμοί G2372 anger főnév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés anger · szó szerinti: wrath · gördülékeny: wrath

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · hímnem · N-NPM

Szótári alak θυμός

Szótár θυμός [G:N-M] wrath θυμός , -οῦ, ὁ (< θύω), [in LXX most freq. for אַף, also for חֱמָא, חָרוֹן, etc., 30 words in all ;] passion, hot anger, wrath : Heb 11:27; ὀργὴ καὶ θ., Rom 2:8, cf. Col 3:8; πικρία κ. θ., Eph 4:31; πλησθῆναι, πλήρης θυμοῦ, Refs [Luk 4:28, Act 19:28]; θ. ἔχειν, Rev 12:12; οἶνος τ

Teljes szócikk megnyitása →
ἐριθεῖαι G2052 rivalry főnév · alanyeset · többes szám · nőnem

Jelentés rivalry · szó szerinti: rivalry · gördülékeny: selfish ambition

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · nőnem · N-NPF

Szótári alak ἐριθεία

Szótár ἐριθεία [G:N-F] rivalry ἐριθία (T, cl., -εία), -ας, ἡ, [in Sm.: Eze.23:11 * ;] (on the origin and history of the word, see Hort, Ja. , 81 fly.; Ellic. on Gal 5:20; Cremer, 262) ambition, self-seeking, rivalry : Refs [Jas 3:14, 16]; κατ᾽ ἐριθίαν, Php 2:3; οἱ ἐξ ἐ., Refs [Rom 2:8, Php 1:17]; pl. (Bl.,

Teljes szócikk megnyitása →
καταλαλιαί G2636 slander főnév · alanyeset · többes szám · nőnem

Jelentés slander · szó szerinti: slander · gördülékeny: slander

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · nőnem · N-NPF

Szótári alak καταλαλιά

Szótár καταλαλιά [G:N-F] slander κατα-λαλιά , -ᾶς, ἡ (< κατάλαλος), [in LXX: Wis.1:11 * ;] evil-speaking, railing : p1., Refs [2Co 12:20, 1Pe 2:1].† (AS) καταλαλιάς N-APF Noun, Accusative, Plural, Feminine καταλαλιαί N-NPF Noun, Nominative, Plural, Feminine

Teljes szócikk megnyitása →
ψιθυρισμοί G5587 gossip főnév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés gossip · szó szerinti: gossip · gördülékeny: whispering gossip

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · hímnem · N-NPM

Szótári alak ψιθυρισμός

Szótár ψιθυρισμός [G:N-M] gossip ψιθυρισμός , -οῦ, ὁ (< ψιθυρίζω, to whisper), [in LXX: Ecc 10:11 (לַחַשׁ) * ;] a whispering ; __(a) of secret slander, 2Co 12:20 (Plut.); __(b) of a murmured enchantment, Ec, l.with† (AS) ψιθυρισμοί N-NPM Noun, Nominative, Plural, Masculine

Teljes szócikk megnyitása →
φυσιώσεις G5450 arrogance főnév · alanyeset · többes szám · nőnem

Jelentés arrogance · szó szerinti: arrogance · gördülékeny: arrogance

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · nőnem · N-NPF

Szótári alak φυσίωσις

Szótár φυσίωσις [G:N-F] arrogance φυσίωσις , -εως, ἡ (< φυσιόω), a puffing up, swelling with pride : pl., 2Co 12:20.† (AS) φυσιώσεις N-NPF Noun, Nominative, Plural, Feminine

Teljes szócikk megnyitása →
ἀκαταστασίαι G0181 disorder főnév · alanyeset · többes szám · nőnem

Jelentés disorder · szó szerinti: disorder · gördülékeny: disorder

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · nőnem · N-NPF

Szótári alak ἀκαταστασία

Szótár ἀκαταστασία [G:N-F] disorder ἀκαταστασία , -ας, ἡ (< ἀκατάστατος), [in LXX: Pro 26:28 (מִדְחֶה), Tob.4:13 * ;] instability (MM, VGT , see word); hence, confusion , tumult : Refs [1Co 14:33, Jas 3:16]; pl. (Bl., §32, 6), Refs [Luk 21:9, 2Co 6:5, 12:20] (Polyb., al.; see Cremer, 739).† (AS) ἀκαταστασί

Teljes szócikk megnyitása →