HU ▾

2Korinthus 10:15

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Nem, nem azzal dicsekszünk, ami a kijelölt területünkön kívül van, vagyis másvalakinek a fáradozásaival, hanem reméljük, hogy erősödik a hitetek, és ezzel a munkánknak is nagyobb eredménye lesz a területünkön. Akkor még többet tudunk majd tenni,
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Nem, nem dicsekszünk a kijelölt határainkon kívül másvalaki fáradozásaival, hanem reménységet táplálunk, hogy amint gyarapodik a hitetek, nagyobb eredményeket érünk el köztetek a területünkön. Akkor még inkább bővelkedni fogunk,
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

A kik nem dicsekeszünk mértéktelenül mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek megnőttével nagyokká leszünk köztetek a mi mérőzsinórunk szerint bőségesen.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Nem mérték nélkül, mások fáradozásával dicsekszünk, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Nem dicsekszünk mértéktelenül mások fáradozásával, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Nem dicsekszünk mértéktelenül mások munkájával, de megvan a reményünk, hogy ha hitetek növekedni fog, bőséges megbecsülésben lesz részünk köztetek saját munkakörünkben.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Nem dicsekszünk hát mértéken túl a mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek gyarapodásával, ahogy az hatáskörünket megilleti, mind nagyobb megbecsülésben lesz köztetek részünk.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Nem dicsekszünk mértéken felül, mások fáradozásával, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével mi is egyre gyarapszunk a számunkra kijelölt munkaterületen,
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Nem dicsekszünk mértéken túl mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek növekedésével, ami hatáskörünket illeti, még nagyobb megbecsülésben lesz részünk köztetek.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Nem is kérkedünk fölöttébb mások munkáival; reménységünk van pedig, hogy hitetek növekedésével tiáltalatok bőségesen felmagasztaltatunk a mi körünkben,
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

οὐκ εἰς τὰ ἄμετρα καυχώμενοι ἐν ἀλλοτρίοις κόποις ἐλπίδα δὲ ἔχοντες αὐξανομένης τῆς πίστεως ὑμῶν ἐν ὑμῖν μεγαλυνθῆναι κατὰ τὸν κανόνα ἡμῶν εἰς περισσείαν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
οὐκ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὰ G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · semleges · T-APN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἄμετρα G0280 immoderate melléknév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés immoderate · szó szerinti: immoderate · gördülékeny: beyond limits

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · semleges · A-APN

Szótári alak ἄμετρος

Szótár ἄμετρος [G:A] immoderate ἄμετρος , -ον (< μέτρον), without measure : adverbially, εἰς τὰ ἄ., excessively, Refs [2Co 10:13 10:15]† (AS) ἄμετρα A-APN Adjective, Accusative, Plural, Neuter

Teljes szócikk megnyitása →
καυχώμενοι G2744 to boast ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to boast · szó szerinti: to boast · gördülékeny: to boast

Nyelvtan ige · jelen idő · N · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PNP-NPM

Szótári alak καυχάομαι

Szótár καυχάομαι [G:V] to boast καυχάομαι , -ῶμαι [in LXX for הָלַל hith., etc. ;] to boast or glory (in LXX, of joyous exultation, and so in the NT quotations, infr.; cf. DB , ii, 790b; Hort on Jas 1:9): absol., 1Co 1:31 (LXX) Refs [1Co 4:7 13:3, 2Co 10:13 10:17 (LXX)] Refs [2Co 11:16 11:18 12:1 12:6, Eph

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλοτρίοις G0245 another’s melléknév · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés another’s · szó szerinti: another’s · gördülékeny: belonging to another

Nyelvtan melléknév · részes eset · többes szám · hímnem · A-DPM

Szótári alak ἀλλότριος

Szótár ἀλλότριος [G:A] another’s ἀλλότριος , -α, -ον (< ἄλλος), [in LXX for זוּר, נֵכָר, אַחֵר ;] __1. be-longing to another, not one's own (opp. to ἴδιος): Refs [Luk 16:12, Rom 14:4 15:20] (Field, Notes , 165 f.), Refs [2Co 10:15-16, 1Ti 5:22, Heb 9:25]. __2. foreign, strange, alien (opp. to οἰκεῖος; see

Teljes szócikk megnyitása →
κόποις G2873 labor főnév · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés labor · szó szerinti: labor · gördülékeny: labor

Nyelvtan főnév · részes eset · többes szám · hímnem · N-DPM

Szótári alak κόπος

Szótár κόπος [G:N-M] labor κόπος , -ου, ὁ (< κόπτω) [in LXX chiefly for עָמָל, also for אָוֶן, etc. ;] __1. a striking, beating (in Jer 45:3 = κοπετός) __2. laborious toil, trouble : Refs [Jhn 4:38, 1Co 3:8 15:58, 1Th 3:5]; κ. τ. ἀγάπης, 1Th 1:3; ἔργα καὶ κ., Rev 2:2; κ. καὶ μόχθος, Refs [2Co 11:27, 1Th 2:

Teljes szócikk megnyitása →
ἐλπίδα G1680 hope főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés hope · szó szerinti: hope · gördülékeny: hope

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἐλπίς

Szótár ἐλπίς [G:N-F] hope ἐλπίς (ἑλ-, Rom 8:20, WH, see Bl., § 4, 3; M, Pr. , 44), -ίδος, ἡ [in LXX for בָּטַח and its derivatives, תִּקְוָה (freq. in Jb), etc. ;] expectation (in cl., rarely of evil, mostly of good, and so always in NT), hope; __1. of hope in general : 2Co 1:6; with genitive obj., Act 16:

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 but

Jelentés but · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
ἔχοντες G2192 to have ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to have · szó szerinti: to have/be · gördülékeny: to have

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PAP-NPM

Szótári alak ἔχω

Szótár ἔχω [G:V] to have/be ἔχω , [in LXX for אָצֵל (ἐχόμενος), יֵשׁ,בַּעַל, etc., 59 words in all ;] (on the Aktionsart of the various tenses, see M, Pr. , 110, 145, 150, 183), to have , as in cl., in various senses and constructions. __I. Trans.; __1. 1. to have, hold, hold fast , etc.; __(a) to hold , a

Teljes szócikk megnyitása →
αὐξανομένης G0837 to grow ige · jelen idő · passzív · participium · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés to grow · szó szerinti: to grow · gördülékeny: to cause to grow

Nyelvtan ige · jelen idő · passzív · participium · birtokos eset · egyes szám · nőnem · V-PPP-GSF

Szótári alak αὐξάνω

Szótár αὐξάνω [G:V] to grow αὐξάνω (and the earlier form αὔξω, Refs [Eph 2:21, Col 2:19]; MM, see word), [in LXX chiefly for פָּרָה ;] __1. trans., to make to grow : Refs [1Co 3:6-7, 2Co 9:10]. Pass., to grow, increase, become greater : Refs [Mat 13:32, Mrk 4:8, 2Co 10:15, Col 1:6]; τῇ ἐπιγνώσει τ. θεοῦ, C

Teljes szócikk megnyitása →
τῆς G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · nőnem · T-GSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πίστεως G4102 faith főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés faith · szó szerinti: faith/trust · gördülékeny: faith

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak πίστις

Szótár πίστις [G:N-F] faith/trust πίστις , -εως, ἡ (< πείθω), [in LXX chiefly for אֱמוּנָה ;] __1. in active sense, faith, belief, trust, confidence , in NT always of religious faith in God or Christ or spiritual things: Refs [Mat 8:10, Luk 5:20, Act 14:9, Rom 1:8, 1Co 2:5, 2Co 1:24, 1Ti 1:5, al.]; with ge

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῶν G4771 of you névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám · P-2GP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 among

Jelentés among · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
μεγαλυνθῆναι G3170 to magnify ige · aoristos · passzív · infinitivus

Jelentés to magnify · szó szerinti: to magnify · gördülékeny: to glorify

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · infinitivus · V-APN

Szótári alak μεγαλύνω

Szótár μεγαλύνω [G:V] to magnify μεγαλύνω (< μέγας) [in LXX chiefly for גָּדַל pi., hi. ;] __1. to make great : Refs [Mat 23:5, Luk 1:58]. __2. to declare great, extol, magnify : Refs [Luk 1:46, Act 5:13 10:46 19:17, 2Co 10:15]; pass., before ἐν, Php 1:20.† (AS) ἐμεγάλυνεν V-AAI-3S Verb, Aorist, Active, In

Teljes szócikk megnyitása →
κατὰ G2596 according to

Jelentés according to · szó szerinti: according to · gördülékeny: against

Nyelvtan ·

Szótári alak κατά

Szótár κατά [G:Prep] according to κατά (bef. a vowel κατ᾽, καθ᾽; on the freq. neglect of elision, see Tdf., Pr. , 95; WH, App. , 146a), prep. with genitive, accusative, down, downwards . __I. C. genitive (WM, §47, k; Bl., §42, 2). __1. C. genitive of thing(s), in local sense; __(a) down, down from : Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
τὸν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · hímnem · T-ASM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κανόνα G2583 rule főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés rule · szó szerinti: rule · gördülékeny: rule

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak κανών

Szótár κανών [G:N-M] rule κανών , -όνος, ὁ (cf. κάννα, and Heb. קָנֶה, a reed), [in LXX: Refs [Mic 7:4, Jdth.13:6, 4Ma.7:21] (and in Aq., Refs [Psa 19:5, Job 38:5])* ;] __1. a rod or bar (Jth, l.with). __2. a measuring rule ; hence, metaph, __3. a rule or standard : Gal 6:16. __4. a limit (RV, province): 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 our névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés our · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
περισσείαν G4050 abundance főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés abundance · szó szerinti: abundance · gördülékeny: abundance

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak περισσεία

Szótár περισσεία [G:N-F] abundance περισσεία , -ας, ἡ (< περισσευω), [in LXX: Ecc 12:1-14 (יִתְרוֹן and cogn. forms, Ecc 1:3, al.) * ;] __1. abundance, superfluity : Refs [Rom 5:17, 2Co 8:2 10:15, Jas 1:21] (so also Inscr., see LAE , 80). __2. (a) superiority (Ec, see supr.); __(b) profit (ib.).† (AS) περι

Teljes szócikk megnyitása →