HU ▾

2Korinthus 10:13

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Mi pedig nem azzal fogunk dicsekedni, ami a kijelölt területünkön kívül van, hanem azzal, amit az Isten által kijelölt területünk határain belül értünk el, ahova ti is tartoztok.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Mi pedig nem a kijelölt határainkon kívül fogunk dicsekedni, hanem azon terület határának megfelelően, amelyet az Isten osztott ki nekünk mérték szerint úgy, hogy az még hozzátok is elérjen.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

De mi nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem ama mérőzsinór mértéke szerint, a melyet Isten adott nékünk mértékül, hogy hozzátok is elérjünk.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet az Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Mi azonban nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem annak a munkának a mértéke szerint, melyet Isten jelölt ki számunkra, hogy hozzátok is eljussunk.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Mi ellenben nem dicsekszünk a mértéken túl, hanem csak hatáskörünk mértéke szerint, ahogy az Isten szabta ki nekünk, s ahogy hozzátok is eljutottunk.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ellenkezőleg: mi nem mérték nélkül fogunk dicsekedni, hanem annak a határnak a mértéke szerint, amelyet Isten szabott számunkra mértékül, hogy hozzátok is eljussunk.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Mi viszont nem dicsekszünk mértéken túl, hanem hatáskörünk mértéke szerint, amelyet Isten mért ki számunkra, s amely hozzátok is elér.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert mi nem dicsekszünk mértéktelenűl, hanem a szabály mértéke szerint, mellyel Isten kimérte nekünk a mértéket, hogy tihozzátok jussunk.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ἡμεῖς δὲ οὐκ εἰς τὰ ἄμετρα καυχησόμεθα ἀλλὰ κατὰ τὸ μέτρον τοῦ κανόνος οὗ ἐμέρισεν ἡμῖν ὁ θεὸς μέτρου ἐφικέσθαι ἄχρι καὶ ὑμῶν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ἡμεῖς G1473 we névmás · 1. személy · alanyeset · többes szám

Jelentés we · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · alanyeset · többes szám · P-1NP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 but

Jelentés but · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
οὐκ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τὰ G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · semleges · T-APN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἄμετρα G0280 immoderate melléknév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés immoderate · szó szerinti: immoderate · gördülékeny: beyond limits

Nyelvtan melléknév · tárgyeset · többes szám · semleges · A-APN

Szótári alak ἄμετρος

Szótár ἄμετρος [G:A] immoderate ἄμετρος , -ον (< μέτρον), without measure : adverbially, εἰς τὰ ἄ., excessively, Refs [2Co 10:13 10:15]† (AS) ἄμετρα A-APN Adjective, Accusative, Plural, Neuter

Teljes szócikk megnyitása →
καυχησόμεθα G2744 to boast ige · jövő idő · D · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to boast · szó szerinti: to boast · gördülékeny: to boast

Nyelvtan ige · jövő idő · D · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-FDI-1P

Szótári alak καυχάομαι

Szótár καυχάομαι [G:V] to boast καυχάομαι , -ῶμαι [in LXX for הָלַל hith., etc. ;] to boast or glory (in LXX, of joyous exultation, and so in the NT quotations, infr.; cf. DB , ii, 790b; Hort on Jas 1:9): absol., 1Co 1:31 (LXX) Refs [1Co 4:7 13:3, 2Co 10:13 10:17 (LXX)] Refs [2Co 11:16 11:18 12:1 12:6, Eph

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλὰ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
κατὰ G2596 according to

Jelentés according to · szó szerinti: according to · gördülékeny: against

Nyelvtan ·

Szótári alak κατά

Szótár κατά [G:Prep] according to κατά (bef. a vowel κατ᾽, καθ᾽; on the freq. neglect of elision, see Tdf., Pr. , 95; WH, App. , 146a), prep. with genitive, accusative, down, downwards . __I. C. genitive (WM, §47, k; Bl., §42, 2). __1. C. genitive of thing(s), in local sense; __(a) down, down from : Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · semleges · T-ASN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
μέτρον G3358 measure főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés measure · szó szerinti: measure · gördülékeny: measure

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · semleges · N-ASN

Szótári alak μέτρον

Szótár μέτρον [G:N-N] measure μέτρον , -ου, τό [in LXX chiefly for מִדָּה, also for אֵיפָה, etc. ;] __1. that which is used for measuring, a measure ; __(a) a vessel : fig., Refs [Mat 23:32, Luk 6:38]; ἐκ μ., by measure, Jhn 3:34; __(b) a rod or rule : Refs [Rev 21:15, 17]; fig., Refs [Mat 7:2, Mrk 4:24].

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κανόνος G2583 rule főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés rule · szó szerinti: rule · gördülékeny: rule

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak κανών

Szótár κανών [G:N-M] rule κανών , -όνος, ὁ (cf. κάννα, and Heb. קָנֶה, a reed), [in LXX: Refs [Mic 7:4, Jdth.13:6, 4Ma.7:21] (and in Aq., Refs [Psa 19:5, Job 38:5])* ;] __1. a rod or bar (Jth, l.with). __2. a measuring rule ; hence, metaph, __3. a rule or standard : Gal 6:16. __4. a limit (RV, province): 2

Teljes szócikk megnyitása →
οὗ G3739 which vonatkozó névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · R-GSM

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἐμέρισεν G3307 to divide ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to divide · szó szerinti: to divide · gördülékeny: to give

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-AAI-3S

Szótári alak μερίζω

Szótár μερίζω [G:V] to divide μερίζω (< μέρος), [in LXX chiefly for חָלַק ;] to divide ; __(a) to divide into parts : metaph., pass., 1Co 7:34 (WH, R, ing.), 1Co 7:34 (Rec., R, txt.) ( reading and punctuation, see ICC , in l); μεμέρισται ὁ Χριστός, 1Co 1:13; as in late authors, of factional division (cf. P

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῖν G1473 to us névmás · 1. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to us · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · részes eset · többes szám · P-1DP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεὸς G2316 God főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
μέτρου G3358 measure főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges

Jelentés measure · szó szerinti: measure · gördülékeny: measure

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · semleges · N-GSN

Szótári alak μέτρον

Szótár μέτρον [G:N-N] measure μέτρον , -ου, τό [in LXX chiefly for מִדָּה, also for אֵיפָה, etc. ;] __1. that which is used for measuring, a measure ; __(a) a vessel : fig., Refs [Mat 23:32, Luk 6:38]; ἐκ μ., by measure, Jhn 3:34; __(b) a rod or rule : Refs [Rev 21:15, 17]; fig., Refs [Mat 7:2, Mrk 4:24].

Teljes szócikk megnyitása →
ἐφικέσθαι G2185 to reach ige · aoristos · D · infinitivus

Jelentés to reach · szó szerinti: to reach · gördülékeny: to come

Nyelvtan ige · aoristos · D · infinitivus · V-2ADN

Szótári alak ἐφικνέομαι

Szótár ἐφικνέομαι [G:V] to reach ἐφ-ικνέομαι , -οῦμαι [in LXX: Refs [Sir.43:27, 30] R (ἀφικ- ABא)* ;] to come to, to reach : before ἄχρι, 2Co 10:13; εἰς, 2Co 10:14.† (AS) ἐφικέσθαι V-2ADN Verb, second Aorist, middle Deponent, iNfinitive ἐφικνούμενοι V-PNP-NPM Verb, Present, middle or passive depoNent, Part

Teljes szócikk megnyitása →
ἄχρι G0891 until

Jelentés until · szó szerinti: until · gördülékeny: until

Nyelvtan ·

Szótári alak ἄχρι

Szótár ἄχρι [G:Prep] until ἄχρι (and Epic ἄχρις, bef. vowel (see MM, see word), Rom 11:25 T, Gal 3:19 T, WH, mg., Heb 3:13); __1. adv., utterly (Hom.). __2. Prep. with genitive, until, unto, as far as; __(a) of time Refs [Act 3:21 22:22, Rom 1:13 5:13, 1Co 4:11, 2Co 3:14, Gal 4:2, Php 1:6]; ἄ. καιροῦ, Refs

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 even

Jelentés even · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῶν G4771 of you névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám · P-2GP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →