HU ▾

2Korinthus 1:19

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, akiről prédikáltunk köztetek, mármint én és Szilvánusz meg Timóteusz, nem lett „igen” és mégis „nem”, hanem az „igen” „igen” lett az ő esetében.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit mi, vagyis én és Szilvánusz és Timóteusz prédikáltunk közöttetek, nem lett „igen” és mégis „nem”, hanem az „igen” „igen” lett az ő esetében.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem az igen lett ő benne.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek mi, tudniillik én, Szilvánusz és Timóteus hirdettünk, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Mert Isten Fia, Jézus Krisztus, akit én, valamint Szilvánusz és Timóteus köztetek hirdettünk, nem volt „igen” is meg „nem” is, hanem az „igen” valósult meg benne.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz és Timóteus – köztetek hirdettünk, nem volt „igen” is meg „nem” is, hanem az „igen” valósult meg benne.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Mert a közöttetek általunk – általam, valamint Silvanus és Timóteus által – hirdetett Isten Fia, Jézus Krisztus nem volt „igen” és „nem”. Ellenkezőleg, benne az „igen” lett maradandóvá.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz meg Timóteus – hirdettünk köztetek, nem volt majd igen, majd nem, hanem az igen vált valóra benne.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, ki nektek általunk hirdettetett, énáltalam és Szilvánus és Timoteus által, nem volt majd „úgy“ majd „nem“, hanem „úgy“ volt őbenne.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ὁ τοῦ θεοῦ γὰρ υἱὸς Ἰησοῦς Χριστὸς ὁ ἐν ὑμῖν δι᾽ ἡμῶν κηρυχθείς δι᾽ ἐμοῦ καὶ Σιλουανοῦ καὶ Τιμοθέου οὐκ ἐγένετο ναὶ καὶ οὒ ἀλλὰ ναὶ ἐν αὐτῷ γέγονεν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεοῦ G2316 God főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
γὰρ G1063 for

Jelentés for · szó szerinti: for · gördülékeny: for

Nyelvtan ·

Szótári alak γάρ

Szótár γάρ [G:Conj] for γάρ , co-ordinating particle , contr. of γε ἄρα, verily then , hence, in truth, indeed, yea, then, why , and when giving a reason or explanation, for , the usage in NT being in general accord with that of cl.; __1. explicative and epexegetic : Refs [Mat 4:18 19:12, Mrk 1:16 5:42 16:

Teljes szócikk megnyitása →
υἱὸς G5207 son főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés son · szó szerinti: son · gördülékeny: son

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak υἱός

Szótár υἱός [G:N-M] son υἱός , -οῦ, ὁ, [in LXX very freq. and nearly always for בֵּן, Gen 4:17, al.; for בַּר, Dan LXX TH 7:13, al.; etc. ;], a son ; __1. in the ordinary sense : Refs [Mat 10:37, Mrk 9:17, Luk 1:13, al.] mult.; omitted with the art. of origin (WM, §30, 3; Bl., §35, 2), τὸν τοῦ Ἰεσσαί, Act

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰησοῦς G2424 Jesus főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Jesus · szó szerinti: Jesus/Joshua · gördülékeny: Jesus

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · P · N-NSM-P

Szótári alak Ἰησοῦς

Szótár Ἰησοῦς [N:N-M-P] Jesus/Joshua Ἰησοῦς , -οῦ, dative, voc. -οῦ, accusative, -οῦν (Heb. יֵשׁוּעַ ,יְהֹשֻׁעַ ,יְהוֹשׁוּעַ), __1. JESUS : Mat 1:21, al.; ὁ Ἰ, ib. 3:13, al.; Ἰ. Χριστός, Refs [ib. 1:1, Mrk 1:1, al.]; Χρ. Ἰ., Rom 2:26, al.; κύριος Ἰ., Act 28:31, al.; Ἰησοῦ, voc., Mrk 1:24, al. __2. Joshua :

Teljes szócikk megnyitása →
Χριστὸς G5547 Christ főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · T

Jelentés Christ · szó szerinti: Christ · gördülékeny: Christ

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · T · N-NSM-T

Szótári alak Χριστός

Szótár Χριστός [N:N--T] Christ χριστός (Χρ-) , -ή, -όν (< χρίω), [in LXX for מָשִׁיחַ and cogn. forms ;] __1. 1. as adj. , __(a) of things, anointing, to be used as ointment (Æsch., Eur., al.; τ. ἔλαιον τὸ χ., Lev 21:10); __(b) of persons, anointed (ὁ ἰερεὺς ὁ χ., Lev 4:5; οἱ χ. ἰευρεῖς, 2Ma.1:10): ὁ χ. το

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 among

Jelentés among · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
δι᾽ G1223 through

Jelentés through · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 of us névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of us · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
κηρυχθείς G2784 to preach ige · aoristos · passzív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to preach · szó szerinti: to preach · gördülékeny: to preach

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-APP-NSM

Szótári alak κηρύσσω

Szótár κηρύσσω [G:V] to preach κηρύσσω [in LXX chiefly for קָרָא ;] to be a herald, to proclaim : Refs [Mrk 1:45 7:36, Luk 4:18-19 (LXX)] (but see Field, Notes , 174) Refs [Luk 8:39, Rom 2:21, 1Co 9:27, Gal 5:11, al.]; in NT, chiefly of the proclamation of the Gospel, to proclaim, preach : τὸ εὐαγέλιον, Re

Teljes szócikk megnyitása →
δι᾽ G1223 through

Jelentés through · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
ἐμοῦ G1473 of me névmás · 1. személy · birtokos eset · egyes szám

Jelentés of me · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · egyes szám · P-1GS

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
Σιλουανοῦ G4610 Silvanus főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Silvanus · szó szerinti: Silas/Silvanus · gördülékeny: Silas

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P · N-GSM-P

Szótári alak Σιλουανός

Szótár Σιλουανός [N:N-M-P] Silas/Silvanus Σιλουανός (in MSS also Σιλβανός, a form freq. in π.), -οῦ, ὁ, Silvanus, latinized name of Silas : Refs [2Co 1:19, 1Th 1:1, 2Th 1:1, 1Pe 5:12].† (AS) Σιλουανοῦ N-GSM-P Noun, Genitive, Singular, Masculine, Person Σιλουανὸς N-NSM-P Noun, Nominative, Singular, Masculin

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
Τιμοθέου G5095 Timothy főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Timothy · szó szerinti: Timothy · gördülékeny: Timothy

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P · N-GSM-P

Szótári alak Τιμόθεος

Szótár Τιμόθεος [N:N-M-P] Timothy Τιμόθεος , -ου, ὁ Timothy : Refs [Act 17:14-15 18:5, Rom 16:21, al.] (AS) Τιμόθεον N-ASM-P Noun, Accusative, Singular, Masculine, Person Τιμοθέῳ N-DSM-P Noun, Dative, Singular, Masculine, Person Τιμοθέου N-GSM-P Noun, Genitive, Singular, Masculine, Person Τιμόθεος N-NSM-P

Teljes szócikk megnyitása →
οὐκ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
ἐγένετο G1096 to be ige · aoristos · D · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · aoristos · D · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2ADI-3S

Szótári alak γίνομαι

Szótár γίνομαι [G:V] to be γίνομαι , Ion. and κοινή for Att. γίγν- (M. Pr. , 47; Bl., §6, 8 Mayser, 166 f.), [in LXX chiefly for היה ;] __1. of persons, things occurrences, to come into being, be born, arise, come on : Refs [Jhn 1:15 8:58, 1Co 15:37]; a first appearance in public, Refs [Mrk 1:4, Jhn 1:6, a

Teljes szócikk megnyitása →
ναὶ G3483 yes

Jelentés yes · szó szerinti: yes · gördülékeny: yes

Nyelvtan ·

Szótári alak ναί

Szótár ναί [G:Part] yes ναί particle of affirmation, yea, verily, even so; in answer to a question : Refs [Mat 9:28 13:51 17:25 21:16, Jhn 11:27 21:15-16, Act 5:8 22:27, Rom 3:29]; before λέγω ὑμῖν, Refs [Mat 11:9, Luk 7:26]; repeated for emphasis, ναὶ ναί (opp. to oὒ oὔ): Mat 5:37; ἤτω ὑμῶν τὸ ναὶ ναί, Ja

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
οὒ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλὰ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
ναὶ G3483 yes

Jelentés yes · szó szerinti: yes · gördülékeny: yes

Nyelvtan ·

Szótári alak ναί

Szótár ναί [G:Part] yes ναί particle of affirmation, yea, verily, even so; in answer to a question : Refs [Mat 9:28 13:51 17:25 21:16, Jhn 11:27 21:15-16, Act 5:8 22:27, Rom 3:29]; before λέγω ὑμῖν, Refs [Mat 11:9, Luk 7:26]; repeated for emphasis, ναὶ ναί (opp. to oὒ oὔ): Mat 5:37; ἤτω ὑμῶν τὸ ναὶ ναί, Ja

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 in

Jelentés in · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτῷ G0846 to him névmás · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés to him · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · részes eset · egyes szám · hímnem · P-DSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
γέγονεν G1096 to be ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2RAI-3S