HU ▾

2Korinthus 1:11

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Ti is tudtok segíteni nekünk, ha imádkoztok értünk. Ha sokan imádkoznak értünk, Isten meg fogja hallgatni az imájukat, és segít nekünk, ami miatt sokan hálát fognak adni.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Ti is tudtok segíteni az értünk való könyörgésetekkel, hogy sokan adjanak hálát értünk azért, ami kedvesen megadatott nekünk megannyi imádkozó arcnak köszönhetően.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a reánk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

ha ti is segítségünkre lesztek értünk mondott imáitokkal, hogy a kegyelmi adományokért, amelyeket sokan eszközöltek ki számunkra, sokan adjanak hálát értünk.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

De ti is segítsetek: imádkozzatok értünk, hogy a nekünk jutott kegyelemért sokak ajkáról szálljon fel hála a nevünkben.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a nekünk adott kegyelem miatt sokan sokféleképpen adjanak hálát értünk.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

különösen ha ti is segítségünkre lesztek értünk mondott imádságtokkal. Akkor a nekünk jutott kegyelemért sokan adnak majd hálát értünk.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

segíttetvén általatok is érettünk való imádságtokban, hogy az ajándékért, melylyel sokak javára bírunk, sokan adjanak hálát.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

συνυπουργούντων καὶ ὑμῶν ὑπὲρ ἡμῶν τῇ δεήσει ἵνα ἐκ πολλῶν προσώπων τὸ εἰς ἡμᾶς χάρισμα διὰ πολλῶν εὐχαριστηθῇ ὑπὲρ ἡμῶν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
συνυπουργούντων G4943 to join in helping ige · jelen idő · aktív · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés to join in helping · szó szerinti: to join in helping · gördülékeny: to join to help

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem · V-PAP-GPM

Szótári alak συνυπουργέω

Szótár συνυπουργέω [G:V] to join in helping συν-υπουργέω , -ῶ to help together, join in serving : with dative instr., 2Co 1:11.† (AS) συνυπουργούντων V-PAP-GPM Verb, Present, Active, Participle, Genitive, Plural, Masculine

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 also

Jelentés also · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῶν G4771 of you névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · birtokos eset · többes szám · P-2GP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπὲρ G5228 for

Jelentés for · szó szerinti: above/for · gördülékeny: above

Nyelvtan ·

Szótári alak ὑπέρ

Szótár ὑπέρ [G:Prep] above/for ὑπέρ (when following subst.—poët.—ὕπερ; so as adv., 2Co 11:23), prep. with genitive, accusative __I. C. genitive, primarily of place (rest or motion), over, above, across, beyond , hence, metaph., __1. for, on behalf of : of prayer, Refs [Mat 5:44, Act 8:24, Rom 10:1, Jas 5:1

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 of us névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of us · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
τῇ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · nőnem · T-DSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
δεήσει G1162 prayer főnév · részes eset · egyes szám · nőnem

Jelentés prayer · szó szerinti: prayer · gördülékeny: prayer

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · nőnem · N-DSF

Szótári alak δέησις

Szótár δέησις [G:N-F] prayer δέησις , -εως, ἡ (< δέομαι), [in LXX for תְּחִנָּה, רִנָּה, תְּפִלָּה, etc. ;] __1. a wanting, need (so Ps 21(22):25). __2. an asking, entreaty, supplica­tion ; in NT always addressed to God: Refs [Luk 1:13, 2Co 1:11, Php 1:19, 2Ti 1:3, Jas 5:16, 1Pe 3:12 (LXX)] ; with νηστεῖαι

Teljes szócikk megnyitása →
ἵνα G2443 in order that

Jelentés in order that · szó szerinti: in order that/to · gördülékeny: in order that

Nyelvtan ·

Szótári alak ἵνα

Szótár ἵνα [G:Conj] in order that/to ἵνα , __I. adverb (poët., Hom., al.), __1. of place, where, whither . __2. of circumstance, when . __II. Conjunction , __1. prop., final, denoting purpose or end (cl.), that, in order that , usually the first word in the clause, but sometimes (cl. also) preceded by an e

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκ G1537 out of

Jelentés out of · szó szerinti: of/from · gördülékeny: of

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐκ

Szótár ἐκ [G:Prep] of/from ἐκ (ἐξ), prep. with genitive, from out of, from ( see Addendum, p. 492). This entry is included here, but in the print version the entry is found on p. 492. ἐκ , before a vowel ἐξ, prep. with genitive, of motion outwards, separation from (opp. to εἰς; = Lat. e, ex), from out of,

Teljes szócikk megnyitása →
πολλῶν G4183 many melléknév · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés many · szó szerinti: much · gördülékeny: many

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · többes szám · semleges · A-GPN

Szótári alak πολύς

Szótár πολύς [G:A] much πολύς , πολλή, πολύ, [in LXX chiefly for רַב and cognate forms ;] __1. as adj. , much, many, great , of number, space, degree, value, time, etc.: ἀριθμός, Act 11:21; ὄχλος, Mrk 5:24; θερισμός, Mat 9:37; χόρτος, Jhn 6:10; χρόνος, Mat 25:19; γογγυσμός, Jhn 7:12; πόνος, Col 4:13; δόξα,

Teljes szócikk megnyitása →
προσώπων G4383 face főnév · birtokos eset · többes szám · semleges

Jelentés face · szó szerinti: face · gördülékeny: face

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · semleges · N-GPN

Szótári alak πρόσωπον

Szótár πρόσωπον [G:N-N] face πρόσωπον , -ου, τό (< πρός, ὤψ), [in LXX chiefly and very freq. for פָּנִים ;] __1. prop., of persons (so always in cl.); __(a) the face, countenance : Refs [Mat 6:16-17, Mrk 14:65, Luk 9:29, 2Co 3:7, Rev 4:7, al.]; τὸ π. τῆς γενέτεως (EV, natural face), Jas 1:23; πίπτειν ἐπὶ (

Teljes szócikk megnyitása →
τὸ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · semleges · T-NSN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμᾶς G1473 us névmás · 1. személy · tárgyeset · többes szám

Jelentés us · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · tárgyeset · többes szám · P-1AP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
χάρισμα G5486 gift főnév · alanyeset · egyes szám · semleges

Jelentés gift · szó szerinti: gift · gördülékeny: gracious gift

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · semleges · N-NSN

Szótári alak χάρισμα

Szótár χάρισμα [G:N-N] gift χάρισμα , -τος, τό (< χαρίζομαι) [in LXX: Sir.7:33 א (AB, χάρις) Sir.38:30 Bl (א AB2R, χρῖσμα) * ;] a gift of grace, a free gift, esp. of extra­ordinary operations of the Spirit in the Apostolic Church, but including all spiritual graces and endowments (Lft., Notes , 148 f.): Re

Teljes szócikk megnyitása →
διὰ G1223 through

Jelentés through · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
πολλῶν G4183 many melléknév · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés many · szó szerinti: much · gördülékeny: many

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · többes szám · hímnem · A-GPM

Szótári alak πολύς

Szótár πολύς [G:A] much πολύς , πολλή, πολύ, [in LXX chiefly for רַב and cognate forms ;] __1. as adj. , much, many, great , of number, space, degree, value, time, etc.: ἀριθμός, Act 11:21; ὄχλος, Mrk 5:24; θερισμός, Mat 9:37; χόρτος, Jhn 6:10; χρόνος, Mat 25:19; γογγυσμός, Jhn 7:12; πόνος, Col 4:13; δόξα,

Teljes szócikk megnyitása →
εὐχαριστηθῇ G2168 to thank ige · aoristos · passzív · kötőmód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to thank · szó szerinti: to thank · gördülékeny: to thank

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · kötőmód · 3. személy · egyes szám · V-APS-3S

Szótári alak εὐχαριστέω

Szótár εὐχαριστέω [G:V] to thank εὐχαριστέω , -ῶ [in LXX: Refs [Jdth.8:25 Wis.18:2, 2Ma.1:11 Mac 10:7] A 2Ma.12:31 R, 3Ma.7:16 * ;] to be thankful, give thanks (chiefly in late writers and Inscr.; cf. Milligan, Th. , 5; Ellic. on Col 1:12; Lft., Notes , 9): Refs [Rom 1:21, 1Co 14:17, 1Th 5:18]; of giving t

Teljes szócikk megnyitása →
ὑπὲρ G5228 for

Jelentés for · szó szerinti: above/for · gördülékeny: above

Nyelvtan ·

Szótári alak ὑπέρ

Szótár ὑπέρ [G:Prep] above/for ὑπέρ (when following subst.—poët.—ὕπερ; so as adv., 2Co 11:23), prep. with genitive, accusative __I. C. genitive, primarily of place (rest or motion), over, above, across, beyond , hence, metaph., __1. for, on behalf of : of prayer, Refs [Mat 5:44, Act 8:24, Rom 10:1, Jas 5:1

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 of us névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of us · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →