HU ▾

1Tesszalonika 2:13

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Igen, ezért adunk hálát szüntelenül Istennek, mert amikor Isten szaváról hallottatok tőlünk, nem emberek szavaként fogadtátok, hanem pontosan akként, ami valójában, Isten szavaként, amely hatással is van rátok, hívőkre.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Igen, ezért van az, hogy szüntelenül hálát is adunk az Istennek, mert amikor az Isten szavát kaptátok, melyet tőlünk hallottatok, nem emberek szavaként fogadtátok el, hanem pontosan akként, ami igazából, Isten szavaként, amely munkálkodik is bennetek, hívőkben.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az is), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallgattátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Ezért tehát mi is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint Isten igéjét, ahogy valóban az is. Ez munkálkodik most bennetek, akik hisztek.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Azért is szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor hallottátok Isten általunk hirdetett igéjét, nem úgy fogadtátok, mint emberi szót, hanem mint – ahogy valóban az – Isten szavát, amely hatékony bennetek, akik hisztek.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Ezért szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy az Isten tőlünk hallott igéjét nem emberi tanításként fogadtátok, hanem – amint valóban az – Isten igéjeként, amely bennetek, hívőkben munkálkodik.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Azért mi is, hálát adunk Istennek szűntelen, hogy Isten igéje hirdetését hallván tőlünk, azt nem úgy vettétek, mint ember igéjét, hanem mint Isten igéjét, (a mint bizonyosan az,) ki munkálkodik bennetek, a kik hittetek.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

Καὶ διὰ τοῦτο καὶ ἡμεῖς εὐχαριστοῦμεν τῷ θεῷ ἀδιαλείπτως ὅτι παραλαβόντες λόγον ἀκοῆς παρ᾽ ἡμῶν τοῦ θεοῦ ἐδέξασθε οὐ λόγον ἀνθρώπων ἀλλὰ καθώς ἐστιν ἀληθῶς λόγον θεοῦ ὃς καὶ ἐνεργεῖται ἐν ὑμῖν τοῖς πιστεύουσιν
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
Καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
διὰ G1223 through

Jelentés through · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦτο G3778 this mutató névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés this · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges · D-ASN

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 too

Jelentés too · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμεῖς G1473 we névmás · 1. személy · alanyeset · többes szám

Jelentés we · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · alanyeset · többes szám · P-1NP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
εὐχαριστοῦμεν G2168 to thank ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to thank · szó szerinti: to thank · gördülékeny: to thank

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-PAI-1P

Szótári alak εὐχαριστέω

Szótár εὐχαριστέω [G:V] to thank εὐχαριστέω , -ῶ [in LXX: Refs [Jdth.8:25 Wis.18:2, 2Ma.1:11 Mac 10:7] A 2Ma.12:31 R, 3Ma.7:16 * ;] to be thankful, give thanks (chiefly in late writers and Inscr.; cf. Milligan, Th. , 5; Ellic. on Col 1:12; Lft., Notes , 9): Refs [Rom 1:21, 1Co 14:17, 1Th 5:18]; of giving t

Teljes szócikk megnyitása →
τῷ G3588 the névelő · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · egyes szám · hímnem · T-DSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεῷ G2316 God főnév · részes eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · hímnem · N-DSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
ἀδιαλείπτως G0089 unceasingly

Jelentés unceasingly · szó szerinti: unceasingly · gördülékeny: unceasingly

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀδιαλείπτως

Szótár ἀδιαλείπτως [G:Adv] unceasingly ἀδιαλείπτως (see supr.), adv., [in LXX: 1Ma.12:11, II Mac 4, 3Ma.6:33 * ;] unremittingly, incessantly : Refs [Rom 1:9, 1Th 1:3 2:13 5:17].† (AS) ἀδιαλείπτως ADV ADVerb or adverb and particle combined

Teljes szócikk megnyitása →
ὅτι G3754 that

Jelentés that · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
παραλαβόντες G3880 to take ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to take · szó szerinti: to take · gördülékeny: to take with

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-2AAP-NPM

Szótári alak παραλαμβάνω

Szótár παραλαμβάνω [G:V] to take παρα-λαμβάνω [in LXX chiefly for לָקַח, also for יָרַשׁ, etc. ;] __1. with accusative of thing(s), like παραδέχομαι, correl. to παραδίδωμι, to receive from another : Refs [Col 4:17, Heb 12:28]; of the mind, Refs [1Co 11:23 15:1 15:3, Gal 1:9, Php 4:9]; with inf., Mrk 7:4; b

Teljes szócikk megnyitása →
λόγον G3056 word főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés word · szó szerinti: word · gördülékeny: word

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak λόγος

Szótár λόγος [G:N-M] word λόγος , -ου, ὁ (< λέγω) [in LXX chiefly for דָּבָר, also for מִלָּה ,אֵמֶר, etc. ;] __I. Of that by which the inward thought is expressed, Lat. oratio, sermo, vox, verbum. __1. a word , not in the grammatical sense of a mere name (ἔπος, ὄνομα, ῥῆμα), but a word as embodying a conc

Teljes szócikk megnyitása →
ἀκοῆς G0189 hearing főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés hearing · szó szerinti: hearing · gördülékeny: hearing

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak ἀκοή

Szótár ἀκοή [G:N-F] hearing ἀκοή , -ῆς, ἡ (< ἀκούω), [in LXX: Exo 15:26, al. for שׁמע, its parts and derivatives, exc. Deu 11:22 (שׁמר) ;] __1. hearing , the sense of hearing : Refs [1Co 12:17, 2Pe 2:8]; \"Hebraic dative,\" ἀκοῇ ακούειν (freq. in LXX; V. M, Pr. , 14, 75), Refs [Mat 13:14, Act 28:26]. __2.

Teljes szócikk megnyitása →
παρ᾽ G3844 from

Jelentés from · szó szerinti: from/with/beside · gördülékeny: from

Nyelvtan ·

Szótári alak παρά

Szótár παρά [G:Prep] from/with/beside παρά , prep. with genitive, dative, accusative, with radical sense, beside . __I. C. genitive of person(s), from the side of, from beside, from , indicating source or origin, [in LXX for מֵאֵצֶל ,מִיַד ,מִלִּפְנֵי ;] after verbs of motion, Refs [Mrk 14:43, Luk 8:49, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 of us névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of us · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεοῦ G2316 God főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
ἐδέξασθε G1209 to receive ige · aoristos · D · kijelentő mód · 2. személy · többes szám

Jelentés to receive · szó szerinti: to receive · gördülékeny: to welcome

Nyelvtan ige · aoristos · D · kijelentő mód · 2. személy · többes szám · V-ADI-2P

Szótári alak δέχομαι

Szótár δέχομαι [G:V] to receive δέχομαι , depon. mid., [in LXX chiefly for לקח ;] to receive, accept ; __1. with accusative of thing(s), of taking or accepting what is offered: γράμματα, Luk 16:6, 7; id. in different sense, Act 28:21; ποτήριον, Luk 22:17; παιδίον (εἰς τ. ἀγκάλας), Luk 2:28; περικεφαλαίαν,

Teljes szócikk megnyitása →
οὐ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
λόγον G3056 word főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés word · szó szerinti: word · gördülékeny: word

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak λόγος

Szótár λόγος [G:N-M] word λόγος , -ου, ὁ (< λέγω) [in LXX chiefly for דָּבָר, also for מִלָּה ,אֵמֶר, etc. ;] __I. Of that by which the inward thought is expressed, Lat. oratio, sermo, vox, verbum. __1. a word , not in the grammatical sense of a mere name (ἔπος, ὄνομα, ῥῆμα), but a word as embodying a conc

Teljes szócikk megnyitása →
ἀνθρώπων G0444 humans főnév · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés humans · szó szerinti: a human · gördülékeny: human being

Nyelvtan főnév · birtokos eset · többes szám · hímnem · N-GPM

Szótári alak ἄνθρωπος

Szótár ἄνθρωπος [G:N-M] a human ἄνθρωπος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for אִישׁ ,אָדָם, also for אֱנוֹשׁ, etc. ;] man : __1. generically, a human being, male or female (Lat. homo): Jhn 16:21; with art., Refs [Mat 4:4 12:35, Mrk 2:27, Jhn 2:25, Rom 7:1], al; disting. from God, Refs [Mat 19:6, Jhn 10:33, Col 3:

Teljes szócikk megnyitása →
ἀλλὰ G0235 but

Jelentés but · szó szerinti: but · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀλλά

Szótár ἀλλά [G:Conj] but ἀλλά (ἀλλ᾽ usually bef. α and υ, often bef. ε and η, rarely bef. ο and ω, never bef. ι; Tdf., Pr. , 93 f.; WH, App. , 146), adversative particle , stronger than δέ ; prop. neuter pl. of ἄλλος, used adverbially, with changed accent; hence prop. otherwise, on the other hand (cf. Rom

Teljes szócikk megnyitása →
καθώς G2531 as

Jelentés as · szó szerinti: as/just as · gördülékeny: as

Nyelvtan ·

Szótári alak καθώς

Szótár καθώς [G:Conj] as/just as καθώς , (i.e. καθ᾽ ὡς), Hellenistic for καθά, which see, καθάπερ, καθό, καθότι (Mayser, 485; Eutherford, NPhr. , 495; Bl., §78, 1), according as, even as, just as, as : Luk 1:2 (see: καθά), Refs [24:39, Jhn 5:23, Act 7:48, 1Co 8:2, Gal 3:6, al.]; before οὕτως, Refs [Luk 11:

Teljes szócikk megnyitása →
ἐστιν G1510 to be ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
ἀληθῶς G0230 truly

Jelentés truly · szó szerinti: truly · gördülékeny: truly

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀληθῶς

Szótár ἀληθῶς [G:Adv] truly ἀληθῶς adv. (< ἀληθής). [in LXX (Refs [Jer 28:6, Psa 58:1, al.]) chiefly for אָמֵן and cogn. forms ;] truly, surely : Refs [Mat 14:33 26:73 Mrk 14:70 15:39, Luk 9:27 12:44 21:3, Jhn 1:48 4:42 6:14 7:26, 40 8:31 17:8 Act 12:11, 1Th 2:13, 1Jn 2:5].† (AS) ἀληθῶς ADV ADVerb or adver

Teljes szócikk megnyitása →
λόγον G3056 word főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés word · szó szerinti: word · gördülékeny: word

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · hímnem · N-ASM

Szótári alak λόγος

Szótár λόγος [G:N-M] word λόγος , -ου, ὁ (< λέγω) [in LXX chiefly for דָּבָר, also for מִלָּה ,אֵמֶר, etc. ;] __I. Of that by which the inward thought is expressed, Lat. oratio, sermo, vox, verbum. __1. a word , not in the grammatical sense of a mere name (ἔπος, ὄνομα, ῥῆμα), but a word as embodying a conc

Teljes szócikk megnyitása →
θεοῦ G2316 God főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
ὃς G3739 which vonatkozó névmás · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · alanyeset · egyes szám · hímnem · R-NSM

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἐνεργεῖται G1754 be active ige · jelen idő · mediális · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés be active · szó szerinti: be active · gördülékeny: to be at work in

Nyelvtan ige · jelen idő · mediális · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PMI-3S

Szótári alak ἐνεργέω

Szótár ἐνεργέω [G:V] be active ἐνεργέω , -ῶ [in LXX: Num 8:24 B (עֲבֹדָה צָבָא), Refs [Isa 41:4, Pro 21:6] (פָּעַל), Pro 31:12 (גָּמַל), Refs [I Est 2:20, Wis.15:11 16:17] * ;] (for full lexical treatment, see AR, Eph. , 243 ff.); __1. intrans., to be at work or in action, to operate (opp. to ἀργέω): befor

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 among

Jelentés among · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
τοῖς G3588 who névelő · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · hímnem · T-DPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πιστεύουσιν G4100 to trust (in) ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés to trust (in) · szó szerinti: to trust (in) · gördülékeny: to believe

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · többes szám · hímnem · V-PAP-DPM

Szótári alak πιστεύω

Szótár πιστεύω [G:V] to trust (in) πιστεύω , [in LXX chiefly for אמן hi. ;] __1. intrans., to have faith (in), to believe ; in cl., with accusative, dative, in NT also with prep, (on the significance of the various constructions, see M, Pr. , 67f.; Vau. on Rom 4:5; Ellic. on 1Ti 1:16; Abbott, JV , 19-80):

Teljes szócikk megnyitása →