HU ▾

1Péter 2:7

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Tehát nektek értékes ő, mert ti hívők vagytok. Ám azoknak, akik nem hisznek, „a kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a fő szegletkő”,
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Tehát nektek értékes ő, mert ti hívők vagytok; azoknak ellenben, akik nem hisznek, „ugyanaz a kő, amelyet az építők elvetettek, a szeglet fejévé lett”,
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

Tisztesség azért néktek, a kik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, a melyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává;
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett,
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett,
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Ez nektek, hívőknek, drága kincs, a nem hívőkre azonban ez vonatkozik: „A kő, amelyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett.”
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája:
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Nektek tehát, hívőknek, megbecsülés, azoknak pedig, akik nem hisznek, az a kő, amelyet az építők megvetettek, sarokkővé lett,
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Számotokra, hívők számára tehát érték; a hitetlenek számára azonban ez a kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett,
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

Nektek ugyan hivőknek tisztesség ez; a nem hivőknek pedig az a kő az, melyet az építők megvetettek, s mely szeglet fejévé lőn,
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ὑμῖν οὖν ἡ τιμὴ τοῖς πιστεύουσιν ἀπιστοῦσιν δὲ λίθος ὃν ἀπεδοκίμασαν οἱ οἰκοδομοῦντες οὗτος ἐγενήθη εἰς κεφαλὴν γωνίας
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
οὖν G3767 therefore

Jelentés therefore · szó szerinti: therefore/then · gördülékeny: therefore

Nyelvtan ·

Szótári alak οὖν

Szótár οὖν [G:Conj] therefore/then οὖν , particle expressing consequence or simple sequence (never standing first in a sentence), wherefore, therefore, then : Refs [Mat 3:10, Luk 3:9, Jhn 8:38, Act 1:21, Rom 5:9, al.]; in exhortations, Refs [Mat 3:8, Luk 11:35, Act 3:19, Rom 6:12, al.]; in questions, Refs

Teljes szócikk megnyitása →
ἡ G3588 who névelő · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · nőnem · T-NSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
τιμὴ G5092 honor főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés honor · szó szerinti: honor · gördülékeny: honor

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak τιμή

Szótár τιμή [G:N-F] honor τιμή , -ῆς, ἡ [in LXX for עֵרֶךְ, יְקָר, etc. ;] a valuing, hence, objectively ; __1. a price paid or received : with genitive of person(s), Mat 27:9; with genitive of thing(s), Act 5:2-3; pl., Refs [Act 4:34 19:19]; τ. αἵματος, Mat 27:6; ἠγοράσθητε τιμῆς, Refs [1Co 6:20 7:23]; ὠν

Teljes szócikk megnyitása →
τοῖς G3588 the névelő · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · részes eset · többes szám · hímnem · T-DPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πιστεύουσιν G4100 to trust (in) ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés to trust (in) · szó szerinti: to trust (in) · gördülékeny: to believe

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · többes szám · hímnem · V-PAP-DPM

Szótári alak πιστεύω

Szótár πιστεύω [G:V] to trust (in) πιστεύω , [in LXX chiefly for אמן hi. ;] __1. intrans., to have faith (in), to believe ; in cl., with accusative, dative, in NT also with prep, (on the significance of the various constructions, see M, Pr. , 67f.; Vau. on Rom 4:5; Ellic. on 1Ti 1:16; Abbott, JV , 19-80):

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπιστοῦσιν G0569 to disbelieve ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés to disbelieve · szó szerinti: to disbelieve · gördülékeny: to disbelieve

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · részes eset · többes szám · hímnem · V-PAP-DPM

Szótári alak ἀπιστέω

Szótár ἀπιστέω [G:V] to disbelieve ἀπιστέω , -ῶ (< ἄπιστος), [in LXX: Refs [Wis.1:2 10:7 12:17 18:13, Sir.1:27, 2Ma.8:13] * ;] __1. to disbelieve, be faithless : Refs [Mrk 16:11, 16, Luk 24:11, 41, Act 28:24, 1Pe 2:7]; so prob. also Refs [Rom 3:3, 2Ti 2:13] ( ICC , CGT, in ll; MM, see word). __2. = ἀπειθέω

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 but

Jelentés but · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
λίθος G3037 stone főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés stone · szó szerinti: stone · gördülékeny: stone

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak λίθος

Szótár λίθος [G:N-M] stone λίθος , -ου, ὁ (and, in Att.., of precious stones, ἡ.) [in LXX for אֶבֶן, Gen 11:3, al.; λ. τίμιος, for פָּז, Refs [Psa 19:10 21:3, Pro 8:19, al.] ;] a stone : Mat 4:6, al.; pl., Mat 3:9, al.; at the entrance of a tomb, Refs [Mat 27:60, 66 28:2, Mrk 15:46 16:3-4, Luk 24:2, Jhn 11

Teljes szócikk megnyitása →
ὃν G3739 which vonatkozó névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · tárgyeset · egyes szám · hímnem · R-ASM

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπεδοκίμασαν G0593 rejected ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés rejected · szó szerinti: to reject · gördülékeny: to reject

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-AAI-3P

Szótári alak ἀποδοκιμάζω

Szótár ἀποδοκιμάζω [G:V] to reject ἀπο-δοκιμάζω [in LXX: Psa 118:22, al. (מָאַס) ;] to reject : Mat 21:42 (LXX), Refs [Mrk 8:31 12:10 (LXX)] Refs [Luk 9:22 17:25 20:17 (LXX)], Refs [Heb 12:17, 1Pe 2:4 2:7 (LXX)] (Cremer, 701; MM, see word).† (AS) ἀπεδοκίμασαν V-AAI-3P Verb, Aorist, Active, Indicative, thir

Teljes szócikk megnyitása →
οἱ G3588 the névelő · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · többes szám · hímnem · T-NPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
οἰκοδομοῦντες G3618 to build ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés to build · szó szerinti: to build · gördülékeny: to build

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · többes szám · hímnem · V-PAP-NPM

Szótári alak οἰκοδομέω

Szótár οἰκοδομέω [G:V] to build οἰκοδομέω , -ῶ (< οἰκοδόμος), [in LXX chiefly for בָּנָה ;] to build a house, to build : absol., Refs [Luk 11:48 14:30 17:28]; οἱ οἰκοδομοῦντες, the builders (as Psa 118:22, בָּנָה), Refs [Mat 21:42, Mrk 12:10, Luk 20:17, 1Pe 2:7 (LXX)] ; ἐ π ̓ ἀλλότριον θεμέλιον οἰ., prover

Teljes szócikk megnyitása →
οὗτος G3778 this mutató névmás · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés this · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · alanyeset · egyes szám · hímnem · D-NSM

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
ἐγενήθη G1096 to be ige · aoristos · O · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to be · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · aoristos · O · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2AOI-3S

Szótári alak γίνομαι

Szótár γίνομαι [G:V] to be γίνομαι , Ion. and κοινή for Att. γίγν- (M. Pr. , 47; Bl., §6, 8 Mayser, 166 f.), [in LXX chiefly for היה ;] __1. of persons, things occurrences, to come into being, be born, arise, come on : Refs [Jhn 1:15 8:58, 1Co 15:37]; a first appearance in public, Refs [Mrk 1:4, Jhn 1:6, a

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
κεφαλὴν G2776 head főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés head · szó szerinti: head · gördülékeny: head

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak κεφαλή

Szótár κεφαλή [G:N-F] head κεφαλή , -ῆς, ἡ [in LXX nearly always for רֹאשׁ ;] the head : Refs [Mat 5:35, Mrk 6:24, Rev 1:14 9:7, al.] mult.; fig., ἄνθρακες ἐπὶ τὴν κ., Rom 12:20 (LXX); αἷμι, Act 18:6; metaph., of a husband, with genitive, Refs [1Co 1:13, Eph 5:23]; of Christ, Refs [1Co 11:3, Eph 4:15 5:23,

Teljes szócikk megnyitása →
γωνίας G1137 corner főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés corner · szó szerinti: corner · gördülékeny: corner

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak γωνία

Szótár γωνία [G:N-F] corner γωνία , -ας, ἡ (< γόνυ), [in LXX chiefly for פִּנָּה ;] an angle, a corner : Refs [Mat 6:5, Act 26:26]; τ. τέσσαρας γ. τ. γῆς, Refs [Rev 7:1, 20:8]; κεφαλὴ γνωνίας (רֹאשׁ פִּנָּה, Ps 117(118):22, LXX), Refs [Mat 21:42, Mrk 12:10, Luk 20:17, Act 4:11, 1Pe 2:7].† (AS) γωνίας N-APF

Teljes szócikk megnyitása →