HU ▾

1Péter 1:12

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Feltárták nekik, hogy nem önmaguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amiket most bejelentettek nektek azok, akik hirdették a jó hírt égből elküldött szent szellemmel. Ezekbe angyalok kívánnak beletekinteni.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Kinyilatkoztatták nekik, hogy nem önmaguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amik most be lettek jelentve nektek azok által, akik hirdették nektek a jó hírt égből elküldött szent szellemmel. Ezekbe angyalok kívánnak beletekinteni.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

A kiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, a melyeket most hirdetnek néktek azok, a kik prédikálták néktek az evangyéliomot az egekből küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Tudomásukra hozták, hogy nem önmaguknak, hanem nektek szolgáltak mindazokkal, amiket most az evangélium hirdetői feltártak nektek, miután az égből elküldetett a Szentlélek; ezek szemlélésére vágynak az angyalok is.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Kinyilatkoztatást kaptak, hogy ne maguknak, hanem nektek legyenek szolgálatotokra azzal, amit az evangélium hirdetői most közöltek veletek az égből küldött Szentlélek erejéből. Ezekbe (az igazságokba) maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Ők azt a kinyilatkoztatást kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgáltak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe az angyalok vágyakoznak belepillantani.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Azt a kinyilatkoztatást kapták, hogy nem önmaguknak, hanem nektek szolgálnak mindazzal, amit most a mennyből küldött Szentlélek által feltártak hithirdetőitek. Ennek szemlélése még az angyalokat is vággyal tölti el.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

kiknek kijelentetett, hogy nem önmagoknak, hanem nektek szolgáltak azokkal, miket most nektek hirdetnek az evangéliom hirdetői a mennyből küldött Szentlélek által, kit az angyalok is látni kivánnak.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

οἷς ἀπεκαλύφθη ὅτι οὐχ ἑαυτοῖς ὑμῖν δὲ διηκόνουν αὐτὰ ἃ νῦν ἀνηγγέλη ὑμῖν διὰ τῶν εὐαγγελισαμένων ὑμᾶς ἐν πνεύματι ἁγίῳ ἀποσταλέντι ἀπ᾽ οὐρανοῦ εἰς ἃ ἐπιθυμοῦσιν ἄγγελοι παρακύψαι
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
οἷς G3739 which vonatkozó névmás · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · részes eset · többes szám · hímnem · R-DPM

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπεκαλύφθη G0601 to reveal ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to reveal · szó szerinti: to reveal · gördülékeny: to reveal

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-API-3S

Szótári alak ἀποκαλύπτω

Szótár ἀποκαλύπτω [G:V] to reveal ἀπο-καλύπτω [in LXX chiefly for גָּלָה ] __1. in general sense (cl.), to reveal, uncover, disclose, __(a) of things : Refs [Mat 10:26, Luk 2:35 12:2, 1Co 3:13]; __(b) of persons : pass., Christ, Luk 17:30; Antichrist, Refs [2Th 2:3 2:6 2:8] __2. In LXX and NT, in special s

Teljes szócikk megnyitása →
ὅτι G3754 that

Jelentés that · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
οὐχ G3756 no partikula · N

Jelentés no · szó szerinti: no · gördülékeny: no

Nyelvtan partikula · N · PRT-N

Szótári alak οὐ

Szótár οὐ [G:Part] no οὐ , before a vowel with smooth breathing οὐκ, before one with rough breathing οὐχ (but improperly οὐχ ἰδού, Act 2:7, WH, mg.; cf. WH, Intr. , §409; M, Pr. , 44, 244), [in LXX for אֵין ,אַיִן ,לֹא ;] neg. particle , not, no , used generally with indic, and for a denial of fact (cf . μ

Teljes szócikk megnyitása →
ἑαυτοῖς G1438 themselves F · 3. személy · részes eset · többes szám · hímnem

Jelentés themselves · szó szerinti: my/your/him-self · gördülékeny: himself

Nyelvtan F · 3. személy · részes eset · többes szám · hímnem · F-3DPM

Szótári alak ἑαυτοῦ

Szótár ἑαυτοῦ [G:ReflP] my/your/him-self ἑαυτοῦ , -ῆς, -οῦ, dative -ῷ, etc., accusative -όν, etc., pi. -ῶν, etc. (Att. contr. αὑτοῦ, etc); reflex pron. ; __1. prop, of 3rd person (Lat. sui, sibi, se), of himself, herself, itself , etc.: Refs [Mat 27:42, Mrk 15:31, Luk 23:35, al.]; added to a middle verb, δ

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 but

Jelentés but · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
διηκόνουν G1247 to serve ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to serve · szó szerinti: to serve · gördülékeny: to serve

Nyelvtan ige · folyamatos múlt · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-IAI-3P

Szótári alak διακονέω

Szótár διακονέω [G:V] to serve διακονέω , ῶ (< δίακονος); __1. generally, to minister, serre, wait upon , especially at table, to do one a service, cure for one's needs : absol., Refs [Mat 20:28, Mrk 10:45, Luk 10:40 22:26, 27, Jhn 12:2, 1Pe 4:11]; ὅσα διηκόνησεν, 2Ti 1:18; with dative of person(s), Refs [

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτὰ G0846 them névmás · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés them · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · tárgyeset · többes szám · semleges · P-APN

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
ἃ G3739 which vonatkozó névmás · alanyeset · többes szám · semleges

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · alanyeset · többes szám · semleges · R-NPN

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
νῦν G3568 now

Jelentés now · szó szerinti: now · gördülékeny: now

Nyelvtan ·

Szótári alak νῦν

Szótár νῦν [G:Adv] now νῦν , adv. , [in LXX chiefly for עַתָּה ;] __1. prop., of time, now , i.e. at the present time: as opp. to past, Refs [Jhn 4:18, Act 7:52, Rom 13:11, 2Co 7:9, Col 1:24, al.]; opp. to fut., Refs [Jhn 12:27, Rom 11:31, al.]; with art., ὁ (ἡ, τὸ) and subst., the present : Refs [Rom 3:26

Teljes szócikk megnyitása →
ἀνηγγέλη G0312 to report ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to report · szó szerinti: to report · gördülékeny: to tell

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-2API-3S

Szótári alak ἀναγγέλλω

Szótár ἀναγγέλλω [G:V] to report ἀν-αγγέλλω [in LXX chiefly for נָגַד hi ;] __1. to bring back word, report (Æsch., Thuc., al.): Jhn 5:15 (WH, εἶπεν), Refs [Act 14:27 15:4, 2Co 7:7] __2. Later, = ἀπαγγέλλω (MM, VGT , see word), to announce, declare (LXX; Cremer, 24): Mat 28:11 (WH, ἀπ-), Refs [Jhn 4:25 16:

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
διὰ G1223 through

Jelentés through · szó szerinti: through/because of · gördülékeny: through

Nyelvtan ·

Szótári alak διά

Szótár διά [G:Prep] through/because of διά (before a vowel δ᾽, exc. Refs [Rom 8:10, 2Co 5:7], and in pr. names; Tdf., Pr. , 94), prep. with genitive, accusative, as in cl.; __1. with genitive, through ; __(i) of Place, after verbs of motion or action : Refs [Mat 2:12 12:43, Mrk 2:23, Luk 4:30, Jhn 4:4, 2Co

Teljes szócikk megnyitása →
τῶν G3588 who névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · többes szám · hímnem · T-GPM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
εὐαγγελισαμένων G2097 to speak good news ige · aoristos · mediális · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem

Jelentés to speak good news · szó szerinti: to speak good news · gördülékeny: to preach the gospel

Nyelvtan ige · aoristos · mediális · participium · birtokos eset · többes szám · hímnem · V-AMP-GPM

Szótári alak εὐαγγελίζομαι

Szótár εὐαγγελίζομαι [G:V] to speak good news εὐαγγελίζω [in LXX for בָּשַׂר pi., hith.; for good news in general: 1Ki 31:9, al.; of God's loving kindness, Refs [Psa 40:10 96:2], and esp. of Messianic blessings, Refs [Isa 40:9 60:6, al.] ;] to bring or announce glad tidings ; __1. act. (only in late writer

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμᾶς G4771 you névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám

Jelentés you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · tárgyeset · többes szám · P-2AP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ἐν G1722 by

Jelentés by · szó szerinti: in/on/among · gördülékeny: in

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐν

Szótár ἐν [G:Prep] in/on/among ἐν , prep , (the most freq. of all in NT), with dative (= Heb. בְּ, Lat. in, with abl.). __I. Of place, with dative of thing(s), of person(s), in, within, on, at, by, among : ἐν τ. πόλει, Luk 7:37; τ. οφθαλμῷ, Mat 7:3; τ. κοιλίᾳ, Mat 12:40; τ. ὄρει, 2Pe 1:18; τ. θρόνῳ, Rev 3:

Teljes szócikk megnyitása →
πνεύματι G4151 spirit főnév · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés spirit · szó szerinti: spirit/breath · gördülékeny: wind

Nyelvtan főnév · részes eset · egyes szám · semleges · N-DSN

Szótári alak πνεῦμα

Szótár πνεῦμα [G:N-N] spirit/breath πνεῦμα , -τος, τό, [in LXX chiefly and very freq. for רוּחַ ;] __1. of air in motion ; __(a) wind : Jhn 3:8; pl., Heb 1:7 (LXX); __(b) breath : π. ζωῆς, Rev 11:11; π. τοῦ στόματος, fig., 2Th 2:8 (cf. Ps 32 (33)6). __2. Of the vital principle, the spirit (Arist., Polyb.,

Teljes szócikk megnyitása →
ἁγίῳ G0040 holy melléknév · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés holy · szó szerinti: holy · gördülékeny: holy

Nyelvtan melléknév · részes eset · egyes szám · semleges · A-DSN

Szótári alak ἅγιος

Szótár ἅγιος [G:A] holy ἅγιος , -α, ον (< τό ἅγός, religious awe ; ἅζω, to venerate ), [in LXX chiefly for קֹ֫דֶשׁ ;] primarily, dedicated to the gods, sacred (Hdt.; rare in Att., never in Hom., Hes. and Trag., who use ἁγνός), hence, holy , characteristic of God, separated to God, worthy of veneration. __1

Teljes szócikk megnyitása →
ἀποσταλέντι G0649 to send ige · aoristos · passzív · participium · részes eset · egyes szám · semleges

Jelentés to send · szó szerinti: to send · gördülékeny: to send

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · participium · részes eset · egyes szám · semleges · V-2APP-DSN

Szótári alak ἀποστέλλω

Szótár ἀποστέλλω [G:V] to send ἀπο-στέλλω , [in LXX very freq., almost always for שׁלח ;] prop., to send away, to dispatch on service; __1. to send with a commission, or on service; __(a) of persons : Christ, Mat 10:40; the apostles, 10:16; servants, Mrk 12:2; angels, 13:27; __(b) of things : ὄνος, Mat 21:

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπ᾽ G0575 from

Jelentés from · szó szerinti: from · gördülékeny: from

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀπό

Szótár ἀπό [G:Prep] from ἀπό (on the freq. neglect of elision bef. vowels, see Tdf., Pr. , 94, WH, App. , 146), prep. with genitive (WM, 462ff.; on its relation to ἐκ, παρά, ὑπό, ib. 456f.), [in LXX for לְ ,בְּ ,מִן ;] from (i.e. from the exterior). __1. Of separation and cessation ; __(1) of motion from a

Teljes szócikk megnyitása →
οὐρανοῦ G3772 heaven főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés heaven · szó szerinti: heaven · gördülékeny: sky

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak οὐρανός

Szótár οὐρανός [G:N-M] heaven οὐρανός , -οῦ, ὁ, [in LXX chiefly for שָׁמַיִם (hence, often pl., οἱ οὐ., see infr.) ;] heaven ; __1. of the vault or firmament of heaven, the sky and the aerial regions above the earth : opp. to ἡ γῆ, Refs [Heb 1:10, 2Pe 3:5], 10; ὁ οὐ. καὶ ἡ γῆ, i.e. the world, the universe,

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
ἃ G3739 which vonatkozó névmás · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · tárgyeset · többes szám · semleges · R-APN

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἐπιθυμοῦσιν G1937 to long for ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám

Jelentés to long for · szó szerinti: to long for · gördülékeny: to long for

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · többes szám · V-PAI-3P

Szótári alak ἐπιθυμέω

Szótár ἐπιθυμέω [G:V] to long for ἐπιθυμέω , -ῶ (< θυμός), [in LXX chiefly for אָוָה pi., hithp.; also for חָמַד, etc. ;] to set one's heart upon, desire, lust after, covet : absol., Refs [Jas 4:2, Rom 7:7 13:9 (LXX)], 1Co 10:6 (of. 4Ma.2:6); before κατά (against, in opposition to), Gal 5:17; prop. (as in

Teljes szócikk megnyitása →
ἄγγελοι G0032 angels főnév · alanyeset · többes szám · hímnem

Jelentés angels · szó szerinti: angel · gördülékeny: angel

Nyelvtan főnév · alanyeset · többes szám · hímnem · N-NPM

Szótári alak ἄγγελος

Szótár ἄγγελος [G:N-M] angel ἄγγελος , -ου, ὁ, [in LXX chiefly for מַלְאָךְ ;] __1. a messenger , one sent : Refs [Mat 11:10, Jas 22:25]. __2. As in LXX, in the special sense of angel , a spiritual, heavenly being, attendant upon God and employed as his messenger to men, to make known his purposes, as Luk

Teljes szócikk megnyitása →
παρακύψαι G3879 to stoop ige · aoristos · aktív · infinitivus

Jelentés to stoop · szó szerinti: to stoop · gördülékeny: to bend over

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · infinitivus · V-AAN

Szótári alak παρακύπτω

Szótár παρακύπτω [G:V] to stoop παρα-κύπτω [in LXX chiefly for שָׁקַף ni., hi. ;] __1. to stoop sideways. __2. to stoop to look : Luk 24:12 (R, txt.), Refs [Jhn 20:5, 11], Metaph. (see Hort, Ja. , in l), to look into : before εἰς, Refs [Jas 1:25, 1Pe 1:12].† (AS) παρέκυψεν V-AAI-3S Verb, Aorist, Active, In

Teljes szócikk megnyitása →