HU ▾

1János 3:8

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Aki újra meg újra bűnt követ el, az Ördögtől származik, mert az Ördög állandóan bűnt követ el, már kezdettől fogva. Isten Fia azért jött el, hogy mindent semmissé tegyen, amit az Ördög tett.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

Aki kitart a bűnben, az Ördögtől származik, mert az Ördög kezdettől fogva vétkezik. Az Isten Fia azért vált nyilvánvalóvá, hogy lerontsa az Ördög munkáit.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Aki bűnt követ el, az ördögtől való, hiszen az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög művét romba döntse.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

Aki bűnt követ el, az ördögtől való, hiszen az ördög kezdettől fogva vétkezik. Isten Fia azért jelent meg, hogy az ördög művét romba döntse.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Aki bűnt követ el, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva bűnös. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

A ki bűnt cselekszik, az ördögtől vagyon, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy elrontsa az ördög cselekedeteit.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ὁ ποιῶν τὴν ἁμαρτίαν ἐκ τοῦ διαβόλου ἐστίν ὅτι ἀπ᾽ ἀρχῆς ὁ διάβολος ἁμαρτάνει εἰς τοῦτο ἐφανερώθη ὁ υἱὸς τοῦ θεοῦ ἵνα λύσῃ τὰ ἔργα τοῦ διαβόλου
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ὁ G3588 who névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés who · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ποιῶν G4160 to make ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés to make · szó szerinti: to do/make · gördülékeny: to do

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · participium · alanyeset · egyes szám · hímnem · V-PAP-NSM

Szótári alak ποιέω

Szótár ποιέω [G:V] to do/make ποιέω , -ῶ, [in LXX for a great variety of words, but chiefly for עשׂה ;] __1. to make, produce, create, cause : with accusative of thing(s), Refs [Mat 17:4, Mrk 9:5, Jhn 9:11, Act 9:39, Rom 9:20, al.]; of God as Creator (with accusative of person(s) also), Refs [Mat 19:4, Mrk

Teljes szócikk megnyitása →
τὴν G3588 the névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · egyes szám · nőnem · T-ASF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἁμαρτίαν G0266 sin főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés sin · szó szerinti: sin · gördülékeny: sin

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak ἁμαρτία

Szótár ἁμαρτία [G:N-F] sin ἁμαρτία , -ας, ἡ (< ἁμαρτάνω, which see), [in LXX chiefly for חַטָּאת and cogn. forms, also for פֶּשַׁע ,עָוֹן, etc. ;] prop. a missing the mark ; in cl. (see reff. to CR in MM, VGT , see word); __(a) guilt, sin (Plat., Arist., al.); __(b) more freq., from Æsch. down, a fault, fa

Teljes szócikk megnyitása →
ἐκ G1537 of

Jelentés of · szó szerinti: of/from · gördülékeny: of

Nyelvtan ·

Szótári alak ἐκ

Szótár ἐκ [G:Prep] of/from ἐκ (ἐξ), prep. with genitive, from out of, from ( see Addendum, p. 492). This entry is included here, but in the print version the entry is found on p. 492. ἐκ , before a vowel ἐξ, prep. with genitive, of motion outwards, separation from (opp. to εἰς; = Lat. e, ex), from out of,

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
διαβόλου G1228 the Devil melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the Devil · szó szerinti: devilish/the Devil · gördülékeny: devilish

Nyelvtan melléknév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · A-GSM

Szótári alak διάβολος

Szótár διάβολος [G:A] devilish/the Devil διάβολος , -ον (< διαβάλλω, which see) [in LXX for שָׂטָן (as Job 1:6), exc. Refs [Est 7:4 8:1] (צַר, צָרַר) ;] slanderous, accusing falsely . As subst., ὁ, ἡ, δ.; __(a) generally (of. Es, ll. with), a slanderer, false accuser : 1Ti 3:6, 7 (CGT, in l., but see infr.

Teljes szócikk megnyitása →
ἐστίν G1510 is ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés is · szó szerinti: to be · gördülékeny: to be

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak εἰμί

Szótár εἰμί [G:V] to be εἰμί , with various uses and significations, like the English verb to be . __I. As substantive verb. __1. Of persons and things, to be, exist : Refs [Act 17:28, Jhn 1:1, 8:58, 17:5], al; ὁ ὢν καὶ ὁ ἦν (for past ptcp.), Refs [Rev 1:4, 8, 4:8, 11:17, 16:5] (see Swete, Ap. , 5; M, Pr.

Teljes szócikk megnyitása →
ὅτι G3754 since

Jelentés since · szó szerinti: that/since · gördülékeny: that

Nyelvtan ·

Szótári alak ὅτι

Szótár ὅτι [G:Conj] that/since ὅτι , conjc. (prop. neut. of ὅστις). __I. As conjc, introducing an objective clause, that ; __1. after verbs of seeing, knowing, thinking, saying, feeling : Refs [Mat 3:9 6:32 11:25, Mrk 3:28, Luk 2:49, Jhn 2:22, Act 4:13, Rom 1:13 8:38 10:9, Php 4:15, Jas 2:24, al.]; ellipti

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπ᾽ G0575 from

Jelentés from · szó szerinti: from · gördülékeny: from

Nyelvtan ·

Szótári alak ἀπό

Szótár ἀπό [G:Prep] from ἀπό (on the freq. neglect of elision bef. vowels, see Tdf., Pr. , 94, WH, App. , 146), prep. with genitive (WM, 462ff.; on its relation to ἐκ, παρά, ὑπό, ib. 456f.), [in LXX for לְ ,בְּ ,מִן ;] from (i.e. from the exterior). __1. Of separation and cessation ; __(1) of motion from a

Teljes szócikk megnyitása →
ἀρχῆς G0746 beginning főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem

Jelentés beginning · szó szerinti: beginning · gördülékeny: beginning

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · nőnem · N-GSF

Szótári alak ἀρχή

Szótár ἀρχή [G:N-F] beginning ἀρχή , -ῆς, ἡ [in LXX for קֶדֶם, רֹאשׁ, רֹאשׁ, etc. ;] __1. beginning, origin ; __(a) absol., of the beginning of all things: of God as the Eternal, the First Cause, Rev 21:6 (cf. 18); similarly, of Christ, Rev 22:13; of Christ as the uncreated principle, the active cause of c

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
διάβολος G1228 the Devil melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the Devil · szó szerinti: devilish/the Devil · gördülékeny: devilish

Nyelvtan melléknév · alanyeset · egyes szám · hímnem · A-NSM

Szótári alak διάβολος

Szótár διάβολος [G:A] devilish/the Devil διάβολος , -ον (< διαβάλλω, which see) [in LXX for שָׂטָן (as Job 1:6), exc. Refs [Est 7:4 8:1] (צַר, צָרַר) ;] slanderous, accusing falsely . As subst., ὁ, ἡ, δ.; __(a) generally (of. Es, ll. with), a slanderer, false accuser : 1Ti 3:6, 7 (CGT, in l., but see infr.

Teljes szócikk megnyitása →
ἁμαρτάνει G0264 to sin ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to sin · szó szerinti: to sin · gördülékeny: to sin

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-PAI-3S

Szótári alak ἁμαρτάνω

Szótár ἁμαρτάνω [G:V] to sin ἁμαρτάνω (pres. formed from aor. ἁμαρτεῖν), [in LXX for חָטָא, also for אָשַׁם, רָשַׁע, etc. ;] __1. to miss the mark (Hom., Æsch., al.), hence metaph. (Hom., al.), to err, do wrong __2. In LXX and NT, to violate God's law, to sin (for non-Christian exx., see MM, VGT , see word

Teljes szócikk megnyitása →
εἰς G1519 toward

Jelentés toward · szó szerinti: toward · gördülékeny: to

Nyelvtan ·

Szótári alak εἰς

Szótár εἰς [G:Prep] toward εἰς , prep. with accusative, expressing entrance, direction, limit, into, unto, to, upon, towards, for, among (Lat. in, with accusative). __I. Of place. __1. After verbs of motion; __(a) of entrance into : Refs [Mat 8:23, 9:7, Mrk 1:45, Luk 2:15, 8:31, al.]; __(b) of approach, to

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦτο G3778 this mutató névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés this · szó szerinti: this/he/she/it · gördülékeny: this

Nyelvtan mutató névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges · D-ASN

Szótári alak οὗτος

Szótár οὗτος [G:DemP] this/he/she/it οὗτος , αὕτη, τοῦτο, genitive, τούτου, ταύτης, τούτου, [in LXX chiefly for זֹאת ,זֶה ;] demonstr. pron. (related to ἐκεῖνος as hic to ille), this ; __1. as subst., this one, he ; __(a) absol.: Refs [Mat 3:17, Mrk 9:7, Luk 7:44, 45, Jhn 1:15, Act 2:15, al.]; expressing c

Teljes szócikk megnyitása →
ἐφανερώθη G5319 to manifest ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to manifest · szó szerinti: to manifest · gördülékeny: to reveal

Nyelvtan ige · aoristos · passzív · kijelentő mód · 3. személy · egyes szám · V-API-3S

Szótári alak φανερόω

Szótár φανερόω [G:V] to manifest φανερόω , -ώ [in LXX: Jer 40:6 (33:6) (גָּלָה pi.) * ;] to make visible, clear, manifest or known : with accusative of thing(s), Refs [Jhn 2:11 17:6, Rom 1:19, 1Co 4:5, 2Co 2:14 11:6, Col 4:4, Tit 1:3]; pass., Refs [Mrk 4:22, Jhn 3:21 9:3, Rom 3:21 16:26, 2Co 4:10-11, Eph 5

Teljes szócikk megnyitása →
ὁ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · hímnem · T-NSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
υἱὸς G5207 son főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem

Jelentés son · szó szerinti: son · gördülékeny: son

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · hímnem · N-NSM

Szótári alak υἱός

Szótár υἱός [G:N-M] son υἱός , -οῦ, ὁ, [in LXX very freq. and nearly always for בֵּן, Gen 4:17, al.; for בַּר, Dan LXX TH 7:13, al.; etc. ;], a son ; __1. in the ordinary sense : Refs [Mat 10:37, Mrk 9:17, Luk 1:13, al.] mult.; omitted with the art. of origin (WM, §30, 3; Bl., §35, 2), τὸν τοῦ Ἰεσσαί, Act

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
θεοῦ G2316 God főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés God · szó szerinti: God · gördülékeny: God

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak θεός

Szótár θεός [G:N-M/F] God θεός , -οῦ, ὁ, ἡ (Act 19:37 only; see M, Pr. , 60, 244), late voc., θεέ (Mat 27:46; cf. Deu 3:24, al.), [in LXX chiefly for אֱלֹהִים, also for אֵל and other cognate forms, יהוה, etc. ;] a god or deity, God . __1. In polytheistic sense, a god or deity : Refs [Act 28:6, 1Co 8:4, 2Th

Teljes szócikk megnyitása →
ἵνα G2443 in order to

Jelentés in order to · szó szerinti: in order that/to · gördülékeny: in order that

Nyelvtan ·

Szótári alak ἵνα

Szótár ἵνα [G:Conj] in order that/to ἵνα , __I. adverb (poët., Hom., al.), __1. of place, where, whither . __2. of circumstance, when . __II. Conjunction , __1. prop., final, denoting purpose or end (cl.), that, in order that , usually the first word in the clause, but sometimes (cl. also) preceded by an e

Teljes szócikk megnyitása →
λύσῃ G3089 to loose ige · aoristos · aktív · kötőmód · 3. személy · egyes szám

Jelentés to loose · szó szerinti: to loose · gördülékeny: to loose

Nyelvtan ige · aoristos · aktív · kötőmód · 3. személy · egyes szám · V-AAS-3S

Szótári alak λύω

Szótár λύω [G:V] to loose λύω [in LXX for פָּתַח, נָתַר hi., etc. ;] __1. to loose, unbind, release : of things, Refs [Mrk 1:7, Luk 3:16, al.]; of beasts, Refs [Mat 21:2, Luk 13:15, al.]; of persons, Refs [Jhn 11:44, Act 22:30]; of Satan, Refs [Rev 20:3, 7]; metaph., of the marriage tie, 1Co 7:27; of one d

Teljes szócikk megnyitása →
τὰ G3588 the névelő · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · tárgyeset · többes szám · semleges · T-APN

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἔργα G2041 works főnév · tárgyeset · többes szám · semleges

Jelentés works · szó szerinti: work · gördülékeny: work

Nyelvtan főnév · tárgyeset · többes szám · semleges · N-APN

Szótári alak ἔργον

Szótár ἔργον [G:N-N] work ἔργον , -ου, τό (originally Ϝέργον, work ), [very freq. in LXX, chiefly for מַשֶׂה, מְלָאכָה, also for עֲבֹדָה, פֹּעַל, etc. ;] __1. work, task, employment : Refs [Mrk 13:34, Jhn 4:34 17:4, Act 13:2, Php 1:22 2:30, 1Th 5:13, al.]; of an enterprise or undertaking (Refs [Deu 15:10,