HU ▾

1János 1:3

NWT (2017)
i
Szentírás – Új világ fordítás (NWT2017)

Jehova Tanúi, 2017 · modern, könnyen érthető.

Jehova Tanúi kiadása. A 2013-as angol átdolgozás nyomán készült, 2017-ben jelent meg. Modern, közérthető nyelv; a szöveg bizonyos teológiai döntései vitatottak. Teljes Biblia.

Arról adunk hírt nektek, akit láttunk és hallottunk, hogy így ti is egységben legyetek velünk. Mi pedig egységben vagyunk az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal.
NWT (2003)
i
A Szentírás új világ fordítása (NWT2003)

Jehova Tanúi, 2003 · a 2017-es kiadás elődje.

Jehova Tanúi 2003-as kiadása, a 2017-es átdolgozás elődje. Teljes Biblia.

amit láttunk és hallottunk, nektek is hírül adjuk, hogy nektek is részességetek legyen velünk. Ez a részességünk továbbá az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal van.
KG (1908)
i
Károli Biblia (KG1908)

Károli, 1908 · klasszikus református nyelv, közkincs.

Károli Gáspár 1590-es fordításának 1908-as revíziója. Klasszikus magyar bibliai nyelv, a református hagyomány alapja. Közkincs. Teljes Biblia.

Közkincs

A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.
RUF (2014)
i
Biblia. Revideált új fordítás (RUF2014)

Magyar Bibliatársulat, 2014 · modern protestáns revízió.

A Magyar Bibliatársulat 2014-es revideált új fordítása. A Károli-hagyomány modern, tudományos revíziója; széles körben használt protestáns fordítás. Teljes Biblia.

Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.
UF (1990)
i
Új fordítású Biblia (UF1990)

Magyar Bibliatársulat, 1990 · a RÚF elődje.

A Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (1975, revideált kiadás 1990). A 2014-es RÚF elődje; a református hagyomány modern fordítása. Teljes Biblia.

Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.
KNB (1997)
i
Káldi–Neovulgáta (KNB1997)

Káldi–Neovulgáta, 1997 · katolikus liturgikus fordítás.

Káldi György 1626-os fordításának Neovulgáta alapú átdolgozása, 1997. Katolikus liturgikus használatra. Teljes Biblia.

amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.
SZIT (1973)
i
Szent István Társulat Bibliája (SZIT1973)

Szent István Társulat, 1973 · katolikus fordítás.

A Szent István Társulat Szentírás-Bizottságának fordítása, 1973. Katolikus Biblia új bevezetőkkel és magyarázatokkal. Teljes Biblia.

Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.
STL (2014)
i
Újszövetség – Simon Tamás László fordítása (STL2014)

Simon Tamás László, 2014 · irodalmi újszövetség.

Simon Tamás László 2014-es újszövetség-fordítása a Bencés Kiadó gondozásában. Élő, irodalmi magyar nyelv. Csak Újszövetség.

1–3. vers Azt hirdetjük nektek, ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit a kezünkkel tapintottunk: az életet adó igét. Ugyanis az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, ami az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.
BD (1951)
i
Újszövetségi Szentírás – Békés–Dalos-fordítás (BD1951)

Békés–Dalos, 1951 · katolikus újszövetség.

Békés–Dalos újszövetségi fordítás, 1951. Katolikus hagyomány, a Bencés Kiadó gondozásában. Csak Újszövetség.

Azt hirdetjük tehát nektek, amit láttunk és hallottunk, hogy ti is közösségben legyetek velünk. A mi közösségünk ugyanis közösség az Atyával és Fiúval, Jézus Krisztussal.
KAL (1865)
i
Káldi György Fordítása (Tárkányi-féle revízió) (KAL1865)

Káldi–Tárkányi, 1865 · klasszikus katolikus nyelv, közkincs.

Káldi György 1626-os fordításának Tárkányi Béla által készített 1865-ös revíziója. Klasszikus katolikus bibliai nyelv; nem jogvédett. Teljes Biblia.

Közkincs

a mit láttunk és hallottunk, az hirdetjük nektek, hogy nektek is társaságtok legyen velünk, és a mi társaságunk legyen az Atyával, és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.
OGNTv3
i
Open Greek New Testament Project (OGNTv3)

OpenGNT v3 · nyílt görög szöveg, NA28-közeli.

ὃ ἑωράκαμεν καὶ ἀκηκόαμεν ἀπαγγέλλομεν καὶ ὑμῖν ἵνα καὶ ὑμεῖς κοινωνίαν ἔχητε μεθ᾽ ἡμῶν καὶ ἡ κοινωνία δὲ ἡ ἡμετέρα μετὰ τοῦ πατρὸς καὶ μετὰ τοῦ υἱοῦ αὐτοῦ Ἰησοῦ Χριστοῦ
szó szerint
Görög szó szerint · OGNT Angol glossza · OpenGNT
ὃ G3739 which vonatkozó névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges

Jelentés which · szó szerinti: which · gördülékeny: who

Nyelvtan vonatkozó névmás · tárgyeset · egyes szám · semleges · R-ASN

Szótári alak ὅς, ἥ

Szótár ὅς, ἥ [G:RelP] which ὅς , ἥ, ὅ, the postpositive article (ἄρθρον ὑποτακτικόν). __I. As demonstr. pron. = οὗτος, ὅδε, this, that , also for αὐτός, chiefly in nom.: ὅς δέ, but he (cf. ἦ δὲ ὅς, freq. in Plat.), Refs [Mrk 15:23, Jhn 5:11]; ὃς μὲν . . . ὃς δέ, the one . . . the other , Refs [Mat 21:35, 2

Teljes szócikk megnyitása →
ἑωράκαμεν G3708 to see ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to see · szó szerinti: to see · gördülékeny: to see

Nyelvtan ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-RAI-1P

Szótári alak ὁράω

Szótár ὁράω [G:V] to see ὁράω , -ῶ, [in LXX chiefly for ראה, also for חזה, etc. ;] in \"durative\" sense (hence aor. act., εἶδον, pass., ὤφθην, fut., ὄψομαι, from different roots; see M, Pr. , 110f.), to see (in colloq. even the pres. is rare, its place being generally taken by θεωρέω, see BL, §24). __1. O

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἀκηκόαμεν G0191 to hear ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to hear · szó szerinti: to hear · gördülékeny: to hear

Nyelvtan ige · befejezett jelen · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-2RAI-1P

Szótári alak ἀκούω

Szótár ἀκούω [G:V] to hear ἀκούω , [in LXX chiefly for שׁמע ] to hear, listen, attend, perceive by hearing, comprehend by hearing . __1. Intrans.: Refs [Mrk 4:3 7:37, Jas 2:5, Rev 2:7, al.]; τ. ὠσίν, Mat 13:15 (LXX); with cogn. dative, ακοῇ ἀ. (see: ἀκοή), Refs [Mat 13:14, Act 28:26 (LXX)] ; ὁ ἔχων ὦτα (οὖ

Teljes szócikk megnyitása →
ἀπαγγέλλομεν G0518 to announce ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám

Jelentés to announce · szó szerinti: to announce · gördülékeny: to tell

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kijelentő mód · 1. személy · többes szám · V-PAI-1P

Szótári alak ἀπαγγέλλω

Szótár ἀπαγγέλλω [G:V] to announce ἀπ-αγγέλλω [in LXX chiefly for נָגַד hi. ;] of a messenger, speaker, or writer, to report, announce, declare : with accusative of thing(s), Act 4:23, al.; with dative of person(s), Mat 2:8, al.; before ὃτι, Luk 18:37; πῶς, Luk 8:36; περί, Refs [Luk 7:18 13:1, Act 28:21, 1

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμῖν G4771 to you névmás · 2. személy · részes eset · többes szám

Jelentés to you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · részes eset · többes szám · P-2DP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
ἵνα G2443 in order that

Jelentés in order that · szó szerinti: in order that/to · gördülékeny: in order that

Nyelvtan ·

Szótári alak ἵνα

Szótár ἵνα [G:Conj] in order that/to ἵνα , __I. adverb (poët., Hom., al.), __1. of place, where, whither . __2. of circumstance, when . __II. Conjunction , __1. prop., final, denoting purpose or end (cl.), that, in order that , usually the first word in the clause, but sometimes (cl. also) preceded by an e

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ὑμεῖς G4771 you névmás · 2. személy · alanyeset · többes szám

Jelentés you · szó szerinti: you · gördülékeny: see you

Nyelvtan névmás · 2. személy · alanyeset · többes szám · P-2NP

Szótári alak σύ

Szótár σύ [G:Pron] you σύ , pron. of 2nd of person(s), thou, you , genitive, σοῦ, dative, σοί, accusative, σέ, pl., ὑμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς (enclitic in oblique cases sing., except after prep. (BL, §48, 3), though πρὸς σέ occurs in Mat 25:39). Nom. for emphasis or contrast: Refs [Jhn 1:30, 4:10, 5:33, 39, 44,

Teljes szócikk megnyitása →
κοινωνίαν G2842 participation főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés participation · szó szerinti: participation · gördülékeny: fellowship

Nyelvtan főnév · tárgyeset · egyes szám · nőnem · N-ASF

Szótári alak κοινωνία

Szótár κοινωνία [G:N-F] participation κοινωνία , -ας, ἡ (< κοινωνός), [in LXX: Lev 6:2 (יָד תְּשׂוּמֶת), Refs [Wis.8:18, 3Ma.4:6] * ;] __1. fellowship, communion : Refs [Act 2:42, 2Co 6:14, Php 1:5]; τ. υἱοῦ, 1Co 1:9; τ. αἵματος, σώματος Χρ., 1Co 10:10 : παθημάτων αὐτσῦ, Php 3:10; τ. πνεύματος, Refs [2Co 1

Teljes szócikk megnyitása →
ἔχητε G2192 to have ige · jelen idő · aktív · kötőmód · 2. személy · többes szám

Jelentés to have · szó szerinti: to have/be · gördülékeny: to have

Nyelvtan ige · jelen idő · aktív · kötőmód · 2. személy · többes szám · V-PAS-2P

Szótári alak ἔχω

Szótár ἔχω [G:V] to have/be ἔχω , [in LXX for אָצֵל (ἐχόμενος), יֵשׁ,בַּעַל, etc., 59 words in all ;] (on the Aktionsart of the various tenses, see M, Pr. , 110, 145, 150, 183), to have , as in cl., in various senses and constructions. __I. Trans.; __1. 1. to have, hold, hold fast , etc.; __(a) to hold , a

Teljes szócikk megnyitása →
μεθ᾽ G3326 with

Jelentés with · szó szerinti: with/after · gördülékeny: with

Nyelvtan ·

Szótári alak μετά

Szótár μετά [G:Prep] with/after μετά (before vowel μετ᾽; on the neglect of elision in certain cases, V. WH, App. , 146 b), prep. with genitive, accusative (in poet, also with dative), [in LXX for אַחַד ,עִם ,אֵת, etc.]. __I. C. genitive, __1. among, amid : Refs [Mrk 1:13, Luk 22:37] (LXX, ἐν) Refs [24:5, J

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμῶν G1473 of us névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám

Jelentés of us · szó szerinti: I/we · gördülékeny: I

Nyelvtan névmás · 1. személy · birtokos eset · többes szám · P-1GP

Szótári alak ἐγώ

Szótár ἐγώ [G:Pron] I/we ἐγώ , genitive, etc., ἐμοῦ, ἐμοί, ἐμέ (enclitic μου, μοι, με), pl. ἡμεῖς, -ῶν, -ῖν, -ᾶς, of person(s) pron. I . __(a) The nom. is usually emphatic, when expressed as subjc, as in Refs [Mat 3:11, Mrk 1:8, Luk 3:16, al.] But often there is no apparent emphasis, as Refs [Mat 10:16, Jh

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
ἡ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · nőnem · T-NSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
κοινωνία G2842 participation főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés participation · szó szerinti: participation · gördülékeny: fellowship

Nyelvtan főnév · alanyeset · egyes szám · nőnem · N-NSF

Szótári alak κοινωνία

Szótár κοινωνία [G:N-F] participation κοινωνία , -ας, ἡ (< κοινωνός), [in LXX: Lev 6:2 (יָד תְּשׂוּמֶת), Refs [Wis.8:18, 3Ma.4:6] * ;] __1. fellowship, communion : Refs [Act 2:42, 2Co 6:14, Php 1:5]; τ. υἱοῦ, 1Co 1:9; τ. αἵματος, σώματος Χρ., 1Co 10:10 : παθημάτων αὐτσῦ, Php 3:10; τ. πνεύματος, Refs [2Co 1

Teljes szócikk megnyitása →
δὲ G1161 indeed

Jelentés indeed · szó szerinti: but/and · gördülékeny: but

Nyelvtan ·

Szótári alak δέ

Szótár δέ [G:Conj] but/and δέ (before vowels δ᾽; on the general neglect of the elision in NT, see WH, App. , 146; Tdf., Pr. , 96), post-positive conjunctive particle ; __1. copulative, but, in the next place, and, now (Abbott, JG , 104): Refs [Mat 1:2ff., 2Co 6:15, 16, 2Pe 1:5-7]; in repetition for emphasi

Teljes szócikk megnyitása →
ἡ G3588 the névelő · alanyeset · egyes szám · nőnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · alanyeset · egyes szám · nőnem · T-NSF

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
ἡμετέρα G2251 our S · 1PNSF

Jelentés our · szó szerinti: our · gördülékeny: our

Nyelvtan S · 1PNSF · S-1PNSF

Szótári alak ἡμέτερος

Szótár ἡμέτερος [G:PosP] our ἡμέτερος , -α, -ον (ἡμεῖς), poss. prop. of first of person(s), our : Refs [Act 2:11 24:6 26:5, Rom 15:4, 2Ti 4:15, 1Jn 1:3 Jn 2:2]; τὸ ἡ., Luk 16:12, WH, txt., R, mg. (τὸ ὑμ., Rec., WH, mg., R, txt.); oἱ ἡ., our (people), Tit 3:14.† (AS) ἡμετέραν S-1PASF poSsessive pronoun, fir

Teljes szócikk megnyitása →
μετὰ G3326 with

Jelentés with · szó szerinti: with/after · gördülékeny: with

Nyelvtan ·

Szótári alak μετά

Szótár μετά [G:Prep] with/after μετά (before vowel μετ᾽; on the neglect of elision in certain cases, V. WH, App. , 146 b), prep. with genitive, accusative (in poet, also with dative), [in LXX for אַחַד ,עִם ,אֵת, etc.]. __I. C. genitive, __1. among, amid : Refs [Mrk 1:13, Luk 22:37] (LXX, ἐν) Refs [24:5, J

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
πατρὸς G3962 father főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés father · szó szerinti: father · gördülékeny: father

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak πατήρ

Szótár πατήρ [G:N-M] father πατήρ , πατρός, -τρί, τέρα, [in LXX chiefly and very freq. for אָב ;] a father ; __1. prop., __(a) of the male parent : Refs [Mat 2:22, Luk 1:17, Jhn 4:53]; anarth., Heb 12:7 (M, Pr. , 82 f.); pl., of both parents (cl.), Heb 11:23; οἱ π. τ. σαρκός, Heb 12:9; __(b) of a forefathe

Teljes szócikk megnyitása →
καὶ G2532 and

Jelentés and · szó szerinti: and · gördülékeny: and

Nyelvtan ·

Szótári alak καί

Szótár καί [G:Conj] and καί , conj. , and __I. Copulative. __1. Connecting single words; __(a) in general : Refs [Mat 2:18, 16:1, Mrk 2:15, Luk 8:15, Heb 1:1, al.] mult.; repeated before each of the terms in a series, Refs [Mat 23:23, Luk 14:21, Rom 7:12, 9:4, al.] __(b) connecting numerals (WM, §37, 4): R

Teljes szócikk megnyitása →
μετὰ G3326 with

Jelentés with · szó szerinti: with/after · gördülékeny: with

Nyelvtan ·

Szótári alak μετά

Szótár μετά [G:Prep] with/after μετά (before vowel μετ᾽; on the neglect of elision in certain cases, V. WH, App. , 146 b), prep. with genitive, accusative (in poet, also with dative), [in LXX for אַחַד ,עִם ,אֵת, etc.]. __I. C. genitive, __1. among, amid : Refs [Mrk 1:13, Luk 22:37] (LXX, ἐν) Refs [24:5, J

Teljes szócikk megnyitása →
τοῦ G3588 the névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés the · szó szerinti: the/this/who · gördülékeny: the

Nyelvtan névelő · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T-GSM

Szótári alak ὁ

Szótár ὁ [G:Art] the/this/who ὁ , ἡ, τό, the prepositive article (ἄρθρον προτακτικόν), originally a demonstr. pron. (so usually in Hom.), in general corresponding to the Eng. definite article. __I. As demonstr. pron. __1. As freq. in Hom., absol., he (she, it), his (etc.): Act 17:28 (quoted from the poet A

Teljes szócikk megnyitása →
υἱοῦ G5207 son főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés son · szó szerinti: son · gördülékeny: son

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · N-GSM

Szótári alak υἱός

Szótár υἱός [G:N-M] son υἱός , -οῦ, ὁ, [in LXX very freq. and nearly always for בֵּן, Gen 4:17, al.; for בַּר, Dan LXX TH 7:13, al.; etc. ;], a son ; __1. in the ordinary sense : Refs [Mat 10:37, Mrk 9:17, Luk 1:13, al.] mult.; omitted with the art. of origin (WM, §30, 3; Bl., §35, 2), τὸν τοῦ Ἰεσσαί, Act

Teljes szócikk megnyitása →
αὐτοῦ G0846 his névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem

Jelentés his · szó szerinti: he/she/it/self · gördülékeny: he

Nyelvtan névmás · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P-GSM

Szótári alak αὐτός

Szótár αὐτός [G:Pron] he/she/it/self αὐτός , -ή, -ό, determinative pron. , in late Gk. much more freq. than in cl. (WM, 178f.; Jannaris, HGG , §1399). __1. Emphatic (so always in nom. exc. when preceded by the art., see infr., iii); __(1) self (ipse), expressing opposition, distinction, exclusion, etc., αὐ

Teljes szócikk megnyitása →
Ἰησοῦ G2424 Jesus főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P

Jelentés Jesus · szó szerinti: Jesus/Joshua · gördülékeny: Jesus

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · P · N-GSM-P

Szótári alak Ἰησοῦς

Szótár Ἰησοῦς [N:N-M-P] Jesus/Joshua Ἰησοῦς , -οῦ, dative, voc. -οῦ, accusative, -οῦν (Heb. יֵשׁוּעַ ,יְהֹשֻׁעַ ,יְהוֹשׁוּעַ), __1. JESUS : Mat 1:21, al.; ὁ Ἰ, ib. 3:13, al.; Ἰ. Χριστός, Refs [ib. 1:1, Mrk 1:1, al.]; Χρ. Ἰ., Rom 2:26, al.; κύριος Ἰ., Act 28:31, al.; Ἰησοῦ, voc., Mrk 1:24, al. __2. Joshua :

Teljes szócikk megnyitása →
Χριστοῦ G5547 Christ főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T

Jelentés Christ · szó szerinti: Christ · gördülékeny: Christ

Nyelvtan főnév · birtokos eset · egyes szám · hímnem · T · N-GSM-T

Szótári alak Χριστός

Szótár Χριστός [N:N--T] Christ χριστός (Χρ-) , -ή, -όν (< χρίω), [in LXX for מָשִׁיחַ and cogn. forms ;] __1. 1. as adj. , __(a) of things, anointing, to be used as ointment (Æsch., Eur., al.; τ. ἔλαιον τὸ χ., Lev 21:10); __(b) of persons, anointed (ὁ ἰερεὺς ὁ χ., Lev 4:5; οἱ χ. ἰευρεῖς, 2Ma.1:10): ὁ χ. το

Teljes szócikk megnyitása →